|
|
| A történet fizikai valójában nem így történt. De belül valami hasonló játszódott le. /A történetben a barát szót a szó hagyományos értelmében kell érteni./
Sötét van. Elmúlt éjfél. A két srác M. és K. egymás mellett ül az ágyon a falnak támaszkodva. A szoba egyszerû, kevés bútor van benne. A srácok arcai ürességet tükröznek. Gondolataik mélyére merültek. Régen barátok voltak. A gyermekkoruk nagy részét együtt töltötték. Egészen általános iskola alsó tagozatától a gimnázium végéig. Csaknem 10 hosszú évig. Ebbõl 4 évig szobatársak is volak egy kóterban. Sokminden történt ezalatt, s most erre próbálnak visszaemlékezni, de az emlékek halványodnak. Rengeteg jó és rossz dolog történt. De útjaik különváltak, a sors más városba sodorta õket. Eleinte próbálták a barátságot fennt tartani, mintha nem történt volna semmi, de rájöttek, hogy ez csak egy színjáték, és a függöny már rég legördült. Ezt a próbát a barátságuk nem bírta. De már õk is más emberek, megváltoztak, megváltoztatta õket az élet. S csak most döbbentek rá, hogy õk nem is biztos, hogy barátok voltak, csak ezzel csapják be magukat. Ha barátok lettek volna, akkor most nem úgy ülnének egymás mellett, mint két idegen. Lehet, hogy nem voltak barátok, csupán a múlt egy halvány, homályos idõszakában a sorsuk keresztezte egymás sorsát. Akkor azt hitték, hogy õk barátok, de tévedtek. Ez csupán egy fejezet az élet színjátékában. Most más emberre mondják, hogy õ a barátom, de pár év múlva lehet, hogy õk is a szép emlék kategóriába kerünek.
Csak ülnek némán egymás mellett az ágyon. Sírni szeretnének, de már kihalt belõlük ez az õszinte gyermeki megnyilvánulás. Már csupán egy ironikus, nem õszinte mosolyra telik. Az évek átformálták õket. Lehet, hogy nem volt jó ötlet újra találkozniuk, de legbelül mégegyszer, utoljára szerettek volna. Egymásnak dõlnek, de a kezük karba fonva, nem is néznek egymásra. Az ajtót nézik. Tudják, hogyha egyikõjük kimegy rajta, többé nem látják egymást. Sokáig merengtek az ágyon egymás mellett, de mégis olyan messze egymástól. M-et elnyomta az álom. Lassan hajnalodik. K. tudja, hogy eljött az idõ. Óvatosan feláll az ágyról, hogy ne ébressze fel M-et. Halkan összeszedi a cuccait, és az ajtó felé indul. Mielõtt kinyitná, visszafordul. Ránéz M-re. Olyan gyermeki ártatlansággal alszik, mint valamikor rég.
K. kinyitja az ajtót és kilép. Kinnt megérinti a hajnali szellõ. A változás szele. Az elõbb, amikor bezárta maga mögött az ajtót, élete egy fejezetére tett pontot. Mélyen belélegzi a friss hajnali levegõt és útnak indul. Hogy hová, azt még õ sem tudja, de érzi, hogy belül valami kiégett. Lassan, tudat alatt lakatot tesz az emlékeire, hogy azt senki ne láthassa többé... |
|
