A város milliónyi kis fénypontból
és egy hosszú sárga vonalból állt, mely utóbbi egy autópálya fénye volt és az
egészet valami halvány, éjszakai városokra jellemző derengés fogta egybe.
Addigra már mindketten csurom
vizesek voltunk és nagyon fáztunk. Miután sikerült elvonatkoztatnom a gyönyörű
látványtól, észrevettem, hogy milyen közel is kerültünk egymáshoz. Korábban
kézfogáson kívül egymáshoz sem értünk, most viszont hirtelen már ott vacogtam
közvetlenül az ő teste mellett.
Akkor csókoltuk meg egymást
először. Beleborzongtam… Nem hittem volna, hogy valami ennyire romantikus
lehet. A titkos randi, a csók, az eső, az éjszakai fények…
Egészen addig vártunk ott, a
kedvenc helyén, amíg el nem állt az eső. Mikor visszaindultunk az autóhoz, már
világossá vált mindkettőnk számára, hogy mi ezek után képtelenek lennénk hajnalban
elválni. Így hát, végül hazaugrottunk és amíg ő a kocsiban várt, én besurrantam
az üres házba. Bedobáltam pár ruhát a táskámba és hagytam egy nevetséges
levelet a szüleimnek, miszerint az egyik barátoméknál alszom. Gondoltam, majd
elolvassák, ha hazaérnek. Végül táskával a kezemben behuppantam az autóba és
összemosolyogtunk. Magunk mögött hagytuk a környéket és én hihetetlenül
szabadnak és boldognak éreztem magam. Úgy mosolyogtam, mint ahogy a nyálas
filmek nyálas befejezésekor szoktak. De mégsem volt közhelyes… |