Linkek Kapcsolat Kik vagyunk? Adatvédelem Szabályok GYÍK Történet mentése Hívd meg egy barátod Könyvjelző English Hungarian
air fire water earth

 

Cimkék - ismerkedés
2009. March 31.2009. March 31.  1 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

26éves volt és mentőápoló-azt hiszem Tamásnak hívták.Mobilja nem volt,otthoni és munkahelyi számot adott meg.A levél szinte tökéletes volt,az is ott virított benne,hogy mások által jóképűnek tartott(ez az egyetlen,általam is elfogadott forma,amikor az illető tényleg jól nézhet ki.Mert ha magáról írja,hogy jóképű,akkor általában csak az önbizalma erős,meg ne ő döntse már el helyettem,hogy nekem tetszik e).

 

Mikor először felhívtam egy vékony női hang vette fel a telefont..szia!-mondom-beszélhetnék a Tomival?Várj,mindjárt adom,egyébként én az anyja vagyok...Sssss-basszus,letegeztem az anyját-égtem magamban.Megbeszéltük,hogy xyz napon felhív majd pontosítás végett.Eljött a nap.Reggel 6:30-kor csörög a telefon.Ritkán veszem zokon,ha felébresztenek,de ez ezen ritka alkalmak egyike volt.Többször is elmondta,hogy délelőtt 10,Mammut bevásárlóközpont.Oké.Visszahívtam,miután magamhoz tértem,de mint utóbb kiderült nem otthonról hívott.Felvették a telefont..szia-mondom-tudnád adni a Tomit?Hello,én az apja vagyok,az a büdös kölyök ma megint nem jött haza,úgyhogy ha találkozol vele,mondd meg neki,hogy szétrúgom a tökét..Na,mondom-már az egész családot tegezem.És ez a Tamás egy fura fickó lehet.Nyár volt.Ilyenkor csak este voltam találkozóképes,hisz ki akarja,hogy az első benyomása az legyen a másiknak róla,hogy a forróság miatt szakad róla a víz..Szóval egy nagyon rossz ébresztés után jött a beszélgetés közbeni széjjel izzadás lehetősége.Délelőtt 10óra.Valahonnan közben szerzett mobilt és felhívott,hogy késik.Ülök a lépcsőknél,mikor egyszer csak megáll előttem valaki.Nézek lassan felfelé.Kopott,rongyos szandál,citromsárga zokni,hózentrógerrel rögzített krémszínű rövidgatya,rózsaszín,csíkos,rövid ujjú ing..és mindehhez olyan pofa,hogy azt hittem felsikoltok.Borzalmas volt-a mai napig nem találkoztam nála rondább emberrel.A szemben lévő parkban elég sokan voltak,így hát javaslatomra elindultunk a közeli Mechwart ligetbe.Közben nekiállt forszírozni,hogy ismer a közelben egy jó kis kocsmát,folytassuk ott a beszélgetést.Dehogy megyek kocsmába ismerkedni-közöltem felháborodottan.Aztán Ő a kocsmával - én a ligettel erősködtem,de végül a ligetbe mentünk.Az aljnövényzeten átcsörtetve kerestünk egy játszótéri padot.Közben észrevettem,hogy néhány fán és bokron szinte átesett.Aztán leültünk az egyik pad két szélére.Belekezdtem a mondókámba..Nagyokat hallgatott míg aztán rászóltam,hogy most már mondjon Ő is valamit.És megszólalt..tömény alkoholszag csapott pofán - olyan jó téged hallgatni - mondta és beletúrt a hajamba.A döbbenettől nem is tudtam hirtelen mit reagálni.Aztán..Te normális vagy?Itt fogdosol egy anyákkal és gyerekekkel dugig levő parkban fényes nappal?Felpattantam a padról.Menjünk innen máshova!Elindultunk valamerre.Egyszer csak mormogott valamit az ürge és eltűnt egy bokorban.Hugyozni ment! - esett le.Most két választásom maradt - elfutok,kockáztatva,hogy utánam kiabál/fut és akkor még jobban leégek,mint eddig vagy kultúráltan megpróbálom lerázni.Mivel szeretem a kihívásokat az utóbbi mellett döntöttem.Mikor kijött a bokorból megmondtam neki,hogy még sok dolgom van,ki kell mosnom,blabla és megkérdeztem merre megy.Mikor megmondta sajnálattal közöltem,hogy nekem pont az ellenkező irányba kell tartanom.El akart kísérni,de sikerült róla lebeszélni.Hazafelé nem tudtam,hogy sírjak vagy nevessek.Aztán nevettem.Bennem volt,hogy írok a csávónak - mégis hogy képzelte,hogy részegen elmegy egy randira.Mit várt?Aztán egyszer felhívtam a munkahelyét..Halló,Idősek Otthona..telefon le.Megvolt hát,hogy honnan a mások által jóképű.Nyilván a már alig látó Gizi nénik mondták neki állandóan,hogy "fiam,maga olyan jóképű,sosem nősül meg"? :-)

 

Viszont az azóta is rejtély számomra,hogy hogy tudott egy teljesen normális,szimpatikus levelet megírni.. :-)


2009. February 21.2009. February 21.  1 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Kaptam egyszer egy gépelt levelet rányomtatott fényképpel.Helyesnek és férfiasnak tünt a srác,nyers őszinteséggel foglalta össze,hogy milyen Ő és hogy kire is vágyikA szöveg lényegre törő volt,határozott,a srác képe alapján pedig úgy éreztem,hogy megtaláltam a számításaimat.

 

Találkozó napja,Westend-19óra.Nem jön.Felhívtam:"Szia!Merre vagy?Már itt várlak egy ideje!!.."

Válasz:"Tárgyalásom volt,úgyhogy kb.másfél órát kések(húazannya!)- le kell fürödnöm,borotválkozni,átöltözni(meg a macskát megetetni,tudom).." Miután hallotta a döbbenetem a telefonban (mert előre megbeszélt találkozónál estefelé nem elég,hogy még nem érkezett meg,de teljesen természetesnek veszi,hogy még várok rá 1,5 órát . tisztára,mint egy grófúr) még hozzátette:"De cserébe hazaviszlek,nézz ki akárhogyan is(basszus,ezt a megtiszteltetést!.. :-) )!Mondom magamban-a várakozás nyilván kifizetődő lesz,egy "ekkora" arccal ritkán találkozik az ember.Közben még felhívtam egyszer,mert valaki nézett,aki a fénykép alapján hasonlított rá.Ki volt akadva,hogy ő összetéveszthető közönséges földi halandóval(erre a beszélgetésünk során többször visszatértünk).Mikor kiszállt a kocsijából,akkor jött az igazi döbbenet.Bár ő volt a képen,amit küldött,baromira nem hasonlított arra a saját magára.Mire felocsúdtam az első meglepetésemből Ő már a közeli kávézó kilincsét szorongatta és a fél lába már bent volt a helyiségben.Mondom neki: "Ácsi!Arról volt szó,hogy hazaviszel!" "Legyen így.." -mondta és becsukta az ajtót.Egy rendkívűl műmájer,túlápolt,ötféle parfümtől bűzlő,szétszolizott,agyonkenegetett,full Armanis&Dolce&G-s öltözetű,izmos-de kegyetlenül vékony,nehéz arany fukszokkal teletűzdelt csóka állt előttem.Meg is állapítottam magamban rosszmájúan,hogy nyilván nem a gyúrástól lett izmos,hanem hogy ellen kellett tartania a sok nehéz fukszot,ami a nyakában,a karjain,meg még kitudja hol lógtak (és ráadásul nem volt kisebbségi tag,pedig megjelenni így azoknál dívik).Hazafelé az út lassan telt.Szerintem egyből érezte(nem volt nehéz),hogy ez az én vagyok a király stílus meg a megveszlek kilóra engem nem vett le a lábamról,így hallgathattam a sztorijait egész úton.Hogy ő milyen hírességeket ismer,kikkel feküdt már le,hogy hogy érzi magát az Angyal bárban,ahol nyolc bikája is van(a kilencedik én lettem volna?)..szóval-már alig vártam,hogy kiszálljak.Tőlünk 10percre állítottam meg a kocsit (nehogy már pont ő tudja,hogy hol lakom)és "könnyes" búcsút vettem tőle.Mielőtt elindultam volna még utánam szólt..:Csak egyet mondj meg! Én nézek ki jobban vagy az a srác,akivel majdnem összekevertél?Te-feleltem,mert tényleg így volt.Jött a válasz:"Nem csoda,hiszen évekig modellkedtem"-és elhajtott.A tenyerembe temettem az arcom.Basszus!És jött megint a kérdés:most sírjak vagy nevessek.És végigröhögtem a hazáig hátra lévő 10perces utat..

 

A mai napig nem tudom,hogy az én teljesen puritán,gyémántoktól mentes hirdetésem,hogy sarkallta írásra őkelmét.De ez nem is fontos már.. ;-)


2009. January 12.2009. January 12.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Azt hiszem a legjobb lesz,ha azzal kezdem,hogy akik nem ismernek azoknak bemásolom ide az első három történetemet.

JackTwist hadba lép

 

Emlékszem húsz éves lettem,mire megbirkóztam azzal,hogy érdekel a saját nemem.Postafiók bérlés,újsághirdetés,feszült várakozás,mindjárt két randi az elsõ napon..Az elsõ srác haver lett,másodikként pedig rögtön belebotlottam abba,akit kerestem.Egy hétig tartott az "idill",mert csak arra kellettem neki,hogy hízlaljam az egóját(az ilyen típusnak kell minden hétre valaki,aki bebizonyítja neki,hogy jól néz ki)és kicsit megmasszírozhasson.Utána a legnagyobb kamu dumával mentem a levesbe(következõ találkozónk elõtt egy nappal kibékült a volt barátjával..késõbb kiderült,hogy nem volt igaz,de én már akkor éreztem,hogy hazugság).Kikészültem,de a megelõzõ alapos tréningnek hála kihevertem ezt a csapást.Jöttek újabb pofonok,egyre nagyobbak,feküdtem tõlük majd felálltam és irány elõre megállíthatatlanul.A nulla közeli önbizalmamat az elsõ ötven találkozó hozta vissza.Durva ugye?A gondos szelektálás ellenére szinte mind pancser volt,akivel találkoztam.Valami nagy gáz van..én azt gondoltam,hogy rajtam kívül mindenki szupermen..-gondoltam akkoriban.Ahogy telt-múlt az idõ-az önbizalmam növekedett,a keresési kedvem megcsappant.Megtaláltam,akit kerestem,de ugyanazért nem lehetünk egymáséi,mint Ennis és Jack a filmben.Tovább próbálkoztam hát,miután megbirkóztam azzal,hogy ezen tovább kell lépni.Kapcsolataim többsége két hétig tartott.Utána elkezdtek hülyének nézni,megpróbálni becsapni és átverni.A vészcsengõ kondult és én leléptem tekintet nélkül arra,hogy mit éreztem a másik iránt.Azt a kapcsolatot,amelyben õszinteség sincs-megette a fene.Kipróbáltam a keresgélés minden létezõ módját..mindhiába.Az elmúlt években sodródott melém véletlenül néhány bizonytalan identitású ember.Az egyik nem tudta elfogadni magát,a másik pedig a családja nyomására tünt el a süllyesztõben.Egyedül maradtam.Három éve hû vagyok..önmagamhoz.Hihetetlen mértékben folyik a társadalom eligénytelenedése,külön kiemelve szeretett hazámat sajnos.Idõnként ráveszem magam arra,hogy feltünjek valahol..negyed év/hirdetés..randi is adódik..évente egy.Szégyen,hogy plátói szerelmekkel kell vegetálnom,hogy ne õrüljek bele a magányba és a boldogtalanságba.Szégyen,de nem nekem és az árat mégis én fizetem..Néha azon gondolkodom,hogy elmegyek valami normális kinézetû férfiszerû lényhez és legalább a testi szükségleteimet kielégítem vele és otthagyom nála a szolgáltatásért járó pénzt.Az volna a világ vége..Marad hát Jack bõrébe bújva az emberek felvilágosítása az általuk elítélt dolgokról és nevelés a szabad gondolkodásra egy blog formájába.


2009. January 12.2009. January 12.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

A frontvonal kellős közepén

"A társadalomnak már régen túl kellett volna lépnie az emberek heterogén párokká kényszerítésén.Mindenki semleges szexuális identitással születik,de születése pillanatától fogva szexualitásáról való szabad döntési jogától megfosztja a társadalom." "A barátságot és a szerelmet egyetlen dolog különbözteti meg egymástól..a testiség." Itt vagyok ismét.Eltelt majd egy év,egyetlen randim volt és szereztem magamnak egy külföldi havert.Ez az összes meleg társkeresõn való próbálkozásaim mérlege.Megint az elveim.A kifestett emók nem az eseteim,a rózsaszín öltöny elõl elfutok,a csókdobálók bejelölnék a sárga-fehér nyolcszöget is,ha lenne olyan és az azt jelentené,hogy holnap a Nyugatinál találkozzunk ötkor,zöld gatya lesz rajtam,mert képtelenek két nyamvadt sort kiszenvedni,hogy szeretnélek megismerni haver..Az msn-re felvett próbálkozó másnapra eltünik vagy "véletlenül" élete szerelmét találja meg,más jelszóért jelölget kihagyott bemutatkozással és elvárásokkal.Sorolhatnám tovább,de nem teszem.Marad hát a spontán próbálkozás heteróéknál.Mindig is bosszantott,hogy még mindig ott tartunk a társadalmi kapcsolatok terén,hogy az ember nem jelezheti egyértelmûen (ÉS KULTÚRÁLTAN!!!!!!!) bárkinek,hogy érdekli a búrája.Hogy menjek oda egy heteró sráchoz,hogy öreg,tetszel?Mennyi az esélye,hogy az ember ezt nyilvános lebuzizás vagy verekedés nélkül megússza?Gondoltam hát egy merészet.Hogy megvizsgálom,hogy mennyire is heterók heteróék.A gondolatot tett követte,nõként regisztráltam az egyik szexpartnerkeresõ oldalon.Képet nem tettem fel magamról.A férfiak több,mint 50%-át nem érdekelte,hogy ki vagyok,anélkül,hogy nekem lett volna webkamerám vettek fel msn-re sorban és hódoltak a kamera elõtti önkielégítés élvezetének.Ki úgy,hogy félve húzogatta,mert a szomszéd szobában (ami a konyha volt) mosogatott vagy fõzött ebédet a felesége,ki pedig úgy,hogy idõnként véletlenül rányitott az édesanyja és ezt élvezte.Aztán miután elélveztek szépen le is lépett majdnem mindegyik.Voltak érdekes dolgok.Például a 10 pontból 15 pontos tökéletes férfi,a wilkinson-reklámra hajazó izommacsó,aki beleült az exbarátnõje vibrátorába (a másikat meg szopogatta) és tette ezt szintén az exbarátnõ tangájában (hogy a pánt fogja a vibrit és az ne csússzon ki belõle).Megkérdeztem tõle,hogy volt e már férfiakkal kapcsolata?A válasza annyi volt,hogy fúj,én nem vagyok buzi.Mondta ezt egy mûbrokival a szájában,eggyel pedig a valagában.Pedig mindenki tudja,hogy a mû dolgoknál csak az igazik jobbak..Persze,ha kiderülne az edzõteremben,ahova jár,hogy milyen módon is szokott maszturbálni,természetesen egytõl egyig lekínaivázáznák az edzõtársak.Közöttük is persze a legnagyobb hangerõvel azok,akik otthon szintén ugyanezt csinálják.Volt egy másik srác.21 éves,igazi vagány,napszemüveg,vastag aranylánc,kosarasmez,öltöny,verdák..igazi sztereotíp arcoskodó,csajozós nagymenõ."Állandóan rámírkál mindenféle buzi,pedig az adatlapomon közöltem,hogy csak nõk érdekelnek.."Aztán kicsivel késõbb kiderül,hogy ilyen módon már összejött egy sráccal és kölcsönösen orálisan kóstolgatták egymást,de semmi több.A harmadik srácot szintén nem érdeklik a fiúk,de szívesen mûvelné a két srác egy nõ felállást.Mikor megkérdeztem tõle,hogy nem zavarná e,ha véletlen balesetként a másik spermája ráfröccsenne azt válaszolta-miért zavarna,ez elõfordulhat..Nõfaló negyedikünkkel egy másik csajjal (?) konferenciamsnezünk.Van barátnõje,aki szerelmes belé,de õ csak a szívét adta neki,a farkát már csak részben.Olyannyira,hogy egyszerre több nõnek szokott maszturbálni.Persze az a fajta tipikus heteró,aki ha két nõt együtt lát kifolyik a nyála,ha két férfit,akkor meg fúj buzik.Megkérdeztük tõle,hogy csókolózna e férfival,mire azt válaszolta,hogy soha,mert az undorító.Ám amikor a légkör már izzott,bevallotta,hogy egyszer egy haverját lesmárolta és volt már rá példa,hogy megismerkedett egy csajjal aztán annak barátjával is és hármasban smároltak.. Akinél úgy látom-felfedtem a kilétem.Például Lacinál,aki egy nõfaló exhibicionista,egy jófej,de szeleburdi bokszoló.Talán egyszer találkozunk egymással,ha már nem fog félni tõlem,mint titkos vágyai megtestesítõjével.Nekem bevallotta,hogy egyszer már volt transzvesztitával és szokott meleg pornót is nézni meg van egy meleg barátja,akirõl szokott fantáziálni..Nesze,egy újabb "heteró".Akkor ott van Dávid,egy igen helyes heteró srác,akinek nincsenek barátai.Személyisége megérintett és találkozót javasoltam neki.Kicsit megdöbbent,de szeretné,ha továbbra is kapcsolatban maradnánk.Meg aztán ott van Péter,akinek semmi és senki sem elég.Imádja magát ujjal análisan izgatni-õ a srácokkal csókolózós-lásd fentebb..Talán abszurd módon majd közöttük lelek barátra,de az biztos,hogy akkor lemegyek hídba.Hogy normális módon az ember ne találhasson magának még csak egy nyamvadt partner-jelöltet sem,csak ilyen faramuci,erkölcsökkel és elvekkel nehezen összeegyeztethetõ módon-az egész egyszerûen elképesztõ,csakúgy mint a minket körülvevõ,sok álszent,melegekre,biszexuálisokra fröcsögõ,tangában vibrátoron rángatozó,melegpornóra maszturbáló,srácokkal csókolózó heteroszexuális.És most lehet nyugodtan megbotránkozni.


2009. January 12.2009. January 12.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Az első győzelem a vereség szélén

Megint eltelt egy pár hónap.Sajnos a meleg partnerkeresõ oldalak a már ismert okokból nem hoztak értékelhetõ eredményt.Volt néhány találkozóm,de igazából csak olyanokkal,akik azonnal találkozni akarnak a másikkal még akkor is,ha már látatlanban kiderül,hogy nem egyeznek az elvárásaink.Volt néhány olyan srác is,aki hetente egyszer eljátszotta kb. két hónapon át,hogy na majd jövõ héten jobban ráér majd és még neki állt feljebb,mikor megkérdeztem tõle,hogy ha ennyi "ráérõ" idõvel egy találkozót is hetekig halaszt,akkor egy kapcsolatra ugyan hogy érne rá..úgy látszik sokaknak még a gondolkodás is nehezére esik.Volt egy srác,akibõl majdnem kapcsolat lett,de mint a kölcsönös szimpátia kialakulása (személyes találkozó) után kiderült három olyan dologgal is rendelkezik,amelyek egyaránt kizáró okok nálam (dohányzás,anális szex igény,hiszti) (nem is értettem utána,hogy miért jelentkezett,hiszen az elvárásaim az adatlapomon egyértelmûen rögzítve vannak),választhattam hát,hogy lapátra teszem azonnal vagy szerzünk egymásnak egy boldog két hetet,esetleg fél évig kínlódunk együtt a végkimerülésig.Végül elküldtem õt és ekkor tudatosodott bennem,hogy számomra a mindenáron valakivel együtt lenni korszak véget ért,amit nem is bánok.Közben egy másik oldalon,ahol angol szöveggel is fent vagyok míg magyartól egy,addig külföldiektõl vagy 10 levél jön..ez is megerõsíti bennem azt,hogy ebben az országban valami baj van a fejekben.Nemrég beszélgettem egy kedves és rendes sráccal,akivel vagy 8 éve találkoztunk és haverokká váltunk,hogy mi a helyzet a háza táján.Írta,hogy 1,5 év után elváltak útjaik a párjával és bár neki nincs,de a srácnak már van új barátja.Ennek ellenére a volt barát felajánlotta neki,hogyha idõnként egyedül érzi magát nyugodtan hívja fel,majd õ egy kicsit megszeretgeti..szexuálisan is.Haverom elkeseredett,mert rögtön az jutott eszébe,hogy amikor együtt voltak,akkor ki lehetett az (vagy kik lehettek azok),aki(k) éppen mellette vígaszalva volt(ak).Hiába,sajnos ilyenek a melegek.Az egyiktõl meg is kaptam,hogy nem vagyok igazi buzi,mert nem kedvelem az anális szexet..jó tudni ezt is.. Novemberben Lacival,a heteró sráccal,akirõl az elõzõ történetben írtam végre révbe ért a találkozónk.Én pusztán egy könnyed sörözésre számítottam,ehelyett meglepetések sorozata ért.Üdvözlésemkor két puszit is lenyomott,mondván,hogy 8 hónap barátság után ez a minimum,ami jár nekem.Aztán dumáltunk egy jót,tudtam hogy jóképû srác (láttam webkamerán is),de életben ennél még fantasztikusabb és mikor a szemeibe néztem idõnként elfelejtettem,hogy mirõl is beszélek.Az idõ gyorsan szállt,mondtam is neki,hogy mindjárt mennünk kellene a dolgunkra,mikor este tíz óra felé járt.Erre annyit mondott,hogy Õt nem érdekli most semmi,mert jó velem lenni.Aztán elvitt a kollégiumba,ahol lakik,elmondta a szobatársainak,hogy ott alszom(!!!) és buliztunk meg biliárdoztuk egy jót az aulában,ahol valami parti volt.Aztán mikor már eléggé ki voltunk ütve lefeküdtünk a szobájában az egyszemélyes ágyára és abban a pillanatban,ahogy ez megtörtént megfogtuk egymás kezét a létezõ legteljesebb természetességgel és beszélgettünk.A kezem önmagától elindult,de direkt nem tévedt a derekánál lentebb.Simogattam a mellkasát,az arcát és a fejét majd kisvártatva megkérdeztem tõle,hogy megcsókolhatom e.A választ meg sem várva megtettem és utána még egyszer.Aztán Õ is elkezdett simogatni és azt mondta nekem,hogyha hozok egy nõt,akkor bármit megtehetek vele..erre én közöltem vele,hogy most nem biztos,hogy azt a "bármit" meg akarom tenni..nem sokkal utána pedig bejött az egyik szobatárs,így egymásnak háttal aludtunk reggelig.Ébredéskor kicsit félve figyeltem a reakcióját,mert tudtam,hogy idõnként nagyon durva tud lenni,ha felmérgesedik..de az elsõ mosoly az arcán eloszlatta gondterheltségemet.Azóta találkoztunk már egyszer és rájöttem,hogy szeretem Õt.Másképp,mint eddig bárkit,Õ pedig már többször közölte velem,hogy nagyon jól érzi magát a társaságomban.Nem tudom,hogy mi lesz ebbõl,hogy eljutunk e oda valaha is,hogy lefekszünk egymással,csak azt tudom,hogy jó,hogy Õ van.Amikor találkozunk tõle kapok több érintést,mint amit én adok..de ez így van rendjén,mint ahogy szexelni sem fogok vele magamtól,csak ha õ kezdeményez.Nem akarok tönkretenni egy ilyen kapcsolatot egy rosszul idõzített vágással.Ez az egész teljesen más,mint amiben 10 éven át részem volt.Érzem valakitõl,hogy szeret és engem szeret nem pedig a lábam között lévõ szaporítószervet.Hogy nem bombáz naponta ezerszer szextõl fûtött meg találkozást célzó,de valójában "mikor kefélünk már" üzenetekkel,ritkán ír sms-t és fel is hív olykor,de akkor abban lehet érezni a tartalmat és a törõdést.Nem feküdtünk le egymással,mint ami a melegeknél nagy általánosságban közös szimpátia meglétekor az elsõ találkozón már kötelezõ.Nem arra épül egyik találkozónk sem,hogy feltétlenül valamelyikünknél kerüljön rá sor,hogy a napi három alkalmon túl legyünk és jól érezzük magunkat egymás társaságában az utcán is.Ez az egész messze túl mutat a melegekre oly jellemzõ húsimádaton.Hja és végre egy olyan hímnemû,akiben egy szikraszemnyi nõiesség sincsen,de semmi.Egy ízig-vérig férfi a kislábujjától a feje búbjáig.Nincs hiszti,nincs pletykálkodás,se "nagy meleg éntudat",csak egy férfi van,egy igazi,vérbeli férfi.. Utóirat: amennyiben kapcsolatunk zátonyra futna vagy minden érintést nélkülözõ barátsággá válna tovább fogok keresgélni,de az biztos,hogy melegekkel többé nemigen foglalkozom...


2009. January 12.2009. January 12.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés
Cleciot egy másik partnerkeresőn ismertem meg.Ő egy brazil srác,aki Brazíliában él és nagyon kedveli a szőke,kék szemű férfiakat.Megnézte és elolvasta a profilomat és küldött egy jelvényt,hogy tetszem neki (itt már derenghetett volna,hogy külföldi,mert hazánk fiai nem nagyon reagálnak profilokra..ez itt a randin is megfigyelhető,van egy csomó kihasználatlan funkció,mert a többség csak kukkolni jár ide).Megnéztem mit ír magáról és nagyon tetszett a bemutatkozása.Írtam is neki rögtön,hogy örülök,hogy élnek még hozzá hasonló emberek a Földön.Kisvártatva válaszolt is és kérésére megadtam az msn címemet.Első alkalommal több órát beszéltünk és egy egyedül is boldog és kiegyensúlyozott ember képe rajzolódott ki előttem.Mint később kiderült az előző barátja is magyar volt,aki kint dolgozott az USA-ban és több évet húztak le együtt.Kapcsolatuk vége óta eltelt 3 év és Ő azóta keresgél.Alkalmi kapcsolatai nincsenek,nem volt azóta mással.Azt hittem csak én vagyok ekkora marha.. :-D .Mikor írtam neki,hogy itthon mi a helyzet úgy reagált,hogy már érti,hogy a volt barátja miért nem akar visszajönni Magyarországra,maximum csak látogatóba.Brazília bár nem egy gazdag ország,de ott Clecio boldog,vannak barátai és például egy parádé sem arról szól,mint nálunk (talán mert az ünneplésről és nem transzvesztiták gusztustalan magamutogatásáról szól).Angol tanárként dolgozik egy nyelviskolában,mely állást úgy kapta,hogy felfigyeltek rá a környéken,hogy milyen jól beszél angolul (nálunk ez is elképzelhetetlen volna).Azóta már beszéltünk párszor,megmutatta magát magától webkamerán (nem a farkát,mint itt szokás és fel is volt öltözve),ébenfekete haj..mélybarna szemek,barna bőr..és úgy néz ki,mint egy férfi;sehol egy fagyöngy nyaklánc vagy dobókockás karkötő,nincs lenyalt emós frizurája és nem is festi magát..pont olyan,amilyennek lennie kell egy olyan férfinak,akit pusztán az különböztet meg egy heterótól,hogy érdekli a saját neme és semmi más.Elgondolkodtató,hogy külföldön mennyire mások az emberek.Eddig egy szélhámossal sem találkoztam,nem tüntek el ok nélkül a második levélváltás után;betartották,amit ígértek és a gondolkodásuk sem szexközéppontú (bár ilyen távolságok esetében elég nehéz volna egy emberi kapcsolatot erre építeni.. :-) ) Ez is sajnos azon elgondolásomat erősíti,hogy itthon sajnos nagy baj van a fejekben és tényleg el kellene már odáig jutnom,hogy csodálkozás nélkül elkönyveljem,hogy nem találok magamnak partnert. Balázst a chaten ismertem meg,ami olyan,mint egy jó nagy állatkert;legalábbis sok (szexuálisan és egyébként agyilag is) degenerált ember lakja.Az már szinte természetes,hogy nem olvassák el a profilomat és úgy kérdezősködnek azon adataimról,amelyek ott fel vannak tüntetve,de sokan a nevem előtt lévő hatalmas 30-as számot sem veszik észre és úgy nyitnak,hogy "korod" ?Néha,mikor viccesebb kedvemben vagyok el szoktam magyarázni az éppen felbukkanó,íly módon próbálkozóknak,hogy egy embernek nem a paraméterei a legfontosabb értékei,amelyek meghatározzák.Általában 2-300km-es távolságokból kattintanak rám,aztán ha közlöm velük,hogy Pest megyei vagyok (szintén szerepel az adatlapomon),akkor rögtön jön a "jaj,de messze vagy" szöveg.Mit vár az,aki nem olvassa el,amit magamról írok..nem tudom.Ezzel már kinyílvánít egyfajta szándékot,hogy nem érdeklem.Aztán ott a másik,szintén gyakori állatfajta,aki elkezdi kérdezgetni,hogy mit szeretek a szexben,hány sráccal voltam már együtt,miket kedvelek,miket csináltunk..és mire észbe kapok,hogy itt talán már nem is ismerkedésről van szó addigra az illető miután kicsikart belőlem némi szexuális élménybeszámolót,amelynek hatására a farkát kiverte és az ejakulálást követő élvezeti faktor csökkenés már nem képes elnyomni a saját neme iránti érdeklődés gerjesztette társadalmi előítéleteken nyugvó lelkiismeretfurdalást fogja magát és se szó,se beszéd kilép.Hozzátartozik az igazsághoz,hogy az eredeti,regisztrált nicknevem nem célszerű,ugyanis a férfiak nem nekik érdekesen hangzó név alapján keresgélnek,hanem az abban rejtező szexuális tartalmat csekkolják.Így nem lehet például menő nick a "fonógép",de ha megváltoztatjuk mondjuk "ágyhozkötözlek"-re,"biszexetorál"-ra vagy izmostizmosnak"-ra,akkor garantált néhány kattintás és ismerkedési kísérlet.Így lett egy regisztrálatlan felhasználói nevem is,amely semmi másra nem utal,csak arra,hogy férfiként heteró férfit keresek.Néhanapján véletlenül becsúszik egy-egy értelmes ember is.Ilyen volt Balázs.Úgy nyitott,hogy minek nekem egy heteró férfi,mire elkezdtem neki magyarázni.Nem feltétlenül értettünk mindenben egyet,de érdeklődéssel hallgatta órákon át a különböző okfejtéseimet.Közben elmesélte,hogy volt egy barátja,aki vőlegény volt majd váratlanul elmaradt az esküvője és amikor meglátogatta hirtelen egy másik srác nyitott vigyorogva ajtót neki.Erről az emberkéről később kiderült,hogy masszőr és igyekezet erre alapozva Balázst hol gyengébben,hol egy kicsit erőszakosabban megkörnyékezni.Az ilyen dolog az én szememben egyenértékű azzal,mint amikor Gábor barátom lebuzizta az egyik főnökét anno,mire az megkérdezte tőle bájologva,hogy most hogy ezt tisztázták meg is baszhatná e vagy azzal,amikor perverz meleg állatok heteró férfiaknak írkálnak olyanokat a partnerkeresőkön,hogy egy tizesért leszopnálak..az ilyen idióták az illető viszonyát akár egész életére meghatározhatják a saját nemét magába foglaló szexualitáshoz és a szunnyadó kíváncsiságot is képesek azonnal Marianna árok mélységekbe (-11km) lökni.Balázs heteró és igen magányos.Képeket töltött fel magáról,elég jól néz ki,férfias,természetes megjelenésű,jóképű és van egy kis szakálla,ami eszméletlenül jól áll neki.Rengeteget dolgozik,sokat van egyedül,antiszocialitása kezd közelíteni az enyémhez.. :-) Valamiért szóba került az is,hogy reméli,hogy miközben ment az üzenetváltás nem csináltam magammal semmit.Próbáltam megnyugtatni,hogy nem és ilyetén a téma elkanyarodott humoros irányba valamint felmerült az önkielégítés is,mint szorosan kapcsolódó cselekmény.Megkérdeztem tőle,hogy van e olyan barátja,akivel szokott erről beszélgetni (mert a férfiember általában ilyesmiről csak nőkkel vagy saját neme iránt is érdeklődő férfiakkal értekezik).Tudtam,hogy nemet fog válaszolni.Azt már meg sem kérdeztem,hogy miért - az erőszakosan erőltetetett másság-tolerancia következményeképp két heteró srác sem ismerkedhet meg egymással pusztán azért,mert teljesen szexmentesen haverok akarnának lenni szimpatikus a másik alapon,ugyanis legalább az egyik,de inkább mindkét félben felmerül,hogy nem e buzi a másik és ezért akar vele bepróbálkozni.Itt tartunk kedves LMBT meg GayPride,hogy egyik fél sem mer nyitni a másik felé,mert azt hiszi,hogy emiatt majd lebuzizzák.Ezt értétek el a tolerancia iránti fenenagy sipákolással.Mivel késő volt már elköszöntem Balázstól,aki aztán felvett msn-re.Kíváncsi leszek,hogy ez a kapcsolat meddig jut majd el,hisz a kíváncsiság szikrája ott rejlik benne,ezt kár is tagadni.És ahogy legjobb barátnőmmel szoktuk volt mondani: "minél inkább tagadja,annál inkább akarja". :-)

2009. January 18.2009. January 18.  1 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Idén lesz 10 éve,hogy hirdetek.A mérlegem több két hétig tartó kapcsolat,két darab fél éves és néhány egy éjszakás,nem mondom hát,hogy lenne mivel büszkélkedni.Mégis hol lehet a hiba?Kezdtem anno újsághirdetéssel (Napi Hirdetés,később Mások,kipróbálás szintjén Szuper Erosz és Tutti Frutti Party),messze ez volt a leghatékonyabb módszer,főleg a legelsőként említettet illetően,mert az Expresszről sem az jut eszébe annak,aki látja,hogy a másik olvassa,hogy partnert keres,hanem állást,kocsit,lakást.A többi újságot már cinkesebb volt bevállalni,főleg azokat amelyek szexuális érdeklődést egyértelműsítenek..Aztán próbáltam még az alapdíjas telefonos társkeresőt,a különböző kereskedelmi tévék teletext alapú sms küldős hirdetési/chatelő felületeit,az internet akkor még szárnyait bontogató ilyen lehetőségeit (szex.org.-mai nevén Eropolis,chat.hu..habostorta..),feltérképeztem a melegbarát szórakozóhelyek és bárok világát,ráléptem a nyilvános helyeken történő ismerkedés rögös útjára és bevállaltam a hátha valamelyik barátomról kiderül,hogy.. verziót is.Mégis itt vagyok még mindig..magányosan.A mostani helyzet szerint az internetes ismerkedés,amit régebben nagyon nem preferáltam - messze háttérbe szorította a többit.A postafiókra érkező leveleket eredményező újsághirdetést kedveltem a legjobban,mert aki vette a fáradtságot és írt egy levelet a hirdetésemre,aztán elballagott a postára és feladta,arról lehetett feltételezni komoly szándékot.A levélpapír milyensége,az írás és annak külalakja már adott egy képet az illetőről (persze ott is voltak érdekes dolgok,volt aki egy határidő naplóból kiszaggatott napra írta a levelét más pedig egy havi lapos falinaptár hátuljára írogatott rendszeresen).Randijaim száma talán már az ezer felé közelít,manapság már egy találkozót sem könnyű összehozni.Nézzük mi lett azokkal az emberekkel,akikkel együtt voltam kisebb-nagyobb ideig.. :

- Gábor volt az első srác,akivel találkoztam.Haverok lettünk.Akkor még szerelmen alapuló kapcsolatot keresett,aztán elkezdte váltogatni a partnereit majd következtek az édeshármasok végül prostituált lett.

- Zsolti volt a második srác,akivel találkoztam.Szerelemnek nézett ki elsőre kölcsönösen,de következő találkozónk előtt egy nappal közölte sms-ben,hogy kibékült a volt barátjával és ennyi volt.Később persze kiderítettem,hogy mint ahogy akkor gondoltam hazudott és csak addig kell neki valaki,amíg azt nem érzi,hogy megkapta a másikat és akkor az illető mehet a levesbe.Beteg ember.

- Imre a szűz fiúk nagy beavatója,egy lusta disznó.Ráadásul szeret vádaskodni.Nem igazán érdekli a másik.

- Másik Gáborral egy suliba jártunk,sajnos egy erőszakos,agresszív ember,nem stimmelt vele valami idegrendszerileg.

- Másik Imre nagy életművész,heteró életvitelét elsőként velem szakította meg.Nem illettünk egymáshoz,de a mai napig szívesen emlékszem rá vissza.És itt jön a legdurvább rész:újra heteró lett,mert bár utánam sok sráccal találkozott és néhánnyal együtt is volt nem akadt a horgára olyan ember,mint én és elege lett a melegekből.Még durvább,hogy akkor már a tapasztalataimból adódóan előre tudtam,hogy ez fog történni. (normális kivtel)

- Zoli.Na Ő az én Brokeback sztorim.Szexpartnert keresett csak (akkor a sok csalódás miatt kiábrándultan én is),mégis durván egymásba szerettünk.Sajnos nem hajlandó elfogadni,hogy Őt a srácok érdeklik és a legegyszerűbb módja annak,hogy ne jöjjön belőle elő az érdeklődés,hogy távol tart magától (nem találkozhatunk).8 év alatt kb. 6-szor találkoztunk,legutóbb 2005. karácsonyán.A mai napig tartjuk a kapcsolatot.

- Laci biszexuális volt,sajnos időnként rájött a bolondóra,amikor is ijesztően viselkedett.Például mikor az egyik szomszédja leitatta és hazaérve (pedig akkor már vele voltam) a vele társbérletben lakó srácot kezdte el simogatni,aki erre leütötte és ollóval összeszurkálta.Szép kis sztori volt.

- Sanyi?Az sem volt igaz,amit kérdezett.Első találkozónkon már bevallotta,hogy nem 26 éves,hanem 32,hogy vannak barátai nem magányos és hogy van neki egy szeretője (nő),de őt csak arra tartja,hogy a környezete ne fogjon gyanút.Kapcsolatunk végét az idézte elő,hogy egyszer le mertem menni hozzá úgy,hogy nem szexeltünk és ő erre gyógyírként összefeküdt az állítólagosan gyűlölt volt feleségével.És még én voltam a hibás.

- Attila.Egy másik sráccal való találkozás közben ismertem meg,elsőre nagyon nem volt szimpatikus,mert az összes meleg sztereotípiát magán hordozta,amitől feláll a hátamon a szőr.Később kiderült róla,hogy prostituált és az utcán él.Én próbáltam kirántani ebből,de még az elején inkább az utcai életmódot választotta.Egy év múlva találkoztunk és jó barátok lettünk.Időről időre összevesztünk azon,hogy ő azt gondolta,hogy azért nem akarok tőle semmit,mert még mindig haragszom rá,nem értette,hogy már nem érzek iránta többet barátságnál.

- Másik Zsoltival nem illettünk össze.Ekkor tapasztaltam meg,hogy mekkora probléma egy mérsékelt szexuális igényű embert egy nimfománnal összezárni.

- Fecó.Na itt volt minden..prostitúcióról keringő legendák,zűrös családi élet,maffia..igen durván próbált volna meg lehúzni és kihasználni.Kifejezetten örülök,hogy kiadtam az útját.

- Misi.Velem akarta kipróbálni először.Ebből aztán nem lett semmi sem,mert alaposan elbeszélgetve vele rájöttem,hogy neki nem fog bejönni a férfi-férfi szex.Nagyon jó barátok lettünk.Két év múlva kipróbálta mással,de igazam lett és aztán ezzel le is tudta az érdeklődését. (normális kivétel)

- Másik Laci.Mikor megismert az első héten naponta akár háromszor is eljött hozzánk.Még kocsival is elém jött,hogy hazavigyen.Igen súlyosan és brutálisan identitászavaros,ami lehet az évekig tartó heroinfüggőség eredménye is.

- Richárd,aki valójában Viktor.Mindig pénteken vagy szombaton tudtunk csak találkozni.Később kiderült,hogy felesége van és két gyermeke,a hét többi napján pedig a többi kapcsolatával randizgat és szexelget.Ekkor tört meg bennem valami,öt éve nem volt kapcsolatom ezen epizód óta.

Szép kis lista,szép kis eredményekkel.A legkétségbeejtőbb az,hogy ezek mind olyan emberek voltak,akik átjutottak a szűrőimen.Nem is csoda,hogy ennyi tapasztalat után szinte mindenki fennakad rajta..


2009. January 18.2009. January 18.  1 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Elérkeztünk oda,hogy arról írjak mi is a gond a partnerkeresőn fent lévő emberekkel.Általános tapasztalatok következnek.Itt van például ez az oldal is.Telis-tele lehetőségekkel,mégis a többség csak a vázát használja.Belép,megnéz egy-két arcot valamilyen keresési szempont alapján,esetleg visszanézi azokat,akik őt lesték meg és ha talán valaki felkelti az érdeklődését nem levelet ír ám neki,hanem megnyom egy gombot,hogy mutasd a privát képeidet vagy csókokat dobál ezzel kifejezve azt,hogy érdekli a másik.Nos én az ilyenekkel nem foglalkozom.A legnagyobb poén az,hogy majd egy éve már az elvárásaim legelejére írtam,hogy nem válaszolok olyanoknak,akik nem írnak legalább egy levelet (elég az érdekel a pofád is),ennek ellenére 10 jelszókérésből vagy csókdobálásból egyhez (!) érkezik levél.Ez pedig azt jelenti,hogy a kedves jelölgető nemcsak lusta,de le is szarja mindazt,amit magáról és az elvárásairól írt a másik.Már csak egy kérdésem maradt..mit akarok én egy ilyen embertől,aki ezeket kapásból kiállítja magáról?Semmit.Továbbá azok is írnak,akik az adatlapuk alapján egyértelműen nem felelnek meg nekem,amivel nem lenne gond,ha odabiggyesztenék a levélbe,hogy tudja,hogy nem felel meg ennek-annak,de dolgozik a problémán,mert ez így szimplán megint csak annyit tesz,hogy nem érdekli az adatlapom vagy az elvárásaim.

Itt már sokan kihullanak,nézzük a következő fázist.Létrejött a kapcsolat kölcsönösen,elindult a virtuális ismerkedés.Ezen szakaszon is kemény morzsolódás van,ugyanis igen sokan már az első két-három levélváltás után ok- és nyom nélkül eltünnek.Levél nekem: "szia!Az adatlapod alapján szimpatikus vagy,szeretnék veled megismerkedni."Válaszom: "Szia!Megnéztem a profilodat,felkeltetted az érdeklődésemet.Az adatlapodat azonban kicsit hiányosnak érzem,szeretnék többet megtudni rólad és az elvárásaidról." És nem jön több levél.Valaki a találkozó előtt szívódik fel közvetlenül.Nem tudok mást gondolni erről,minthogy egyesek passzióból ismerkednek,elég nekik annak érzése,hogy érdeklődik irántuk valaki és anélkül laknak jól ettől,hogy tovább akarnák folytatni.Aztán ott vannak azok,akik kiégtek,de hajtja őket a lendület és nem bírnak leállni.

A virtuális ismerkedés utáni szakasz a.. találkozzunk!Sajnos sokakban csak a szándék van meg,megvalósításra való igény nélkül.Múlt év őszén fogtam ki egyszerre (!) három ilyet.Volt köztük minden héten "most sok dolgom van,majd a jövő héten talán jobban ráérek" frázist elsütő,"majd szerdán felhívlak,hogy mikor találkozzunk" (aztán persze a kérdéses napon én telefonálok utána és akkor sem elérhető) állatfajta és a mindig minden bajom van díszpéldány : "most vizsgáim lesznek,most fordítok,most beteg vagyok,most buliba megyek,stb.".Nem értem,hogy az ilyen mit akar a másik embertől.Ha tényleg nincs ideje találkozni sem a másikkal,akkor egy kapcsolatra hogy lenne már ideje?Ezt miért nem gondolja végig mielőtt keres (behülyít) valakit?Ha pedig már nem akar semmit és ezért húzza addig a találkozót,amíg meg nem unom,akkor miért nincs annyi gerince,hogy írjon egy levelet,hogy meggondolta magát?

Persze a találkozóig való eljutás sem garancia semmire.Vannak azok,akik az első találkozón vallják be,hogy valamiért mégsem felelnek meg az elvárásaimnak.Ők két csoportra oszthatóak.A szimplán hazudozókra (mikor a hazugságra nem én adok okot) és a reménységből hazudozókra.Példák:

(szimpla hazudozók):

- A legtöbb 30-as életkorú férfi 6-7 évet letagad a korából.Tudom,hogy hiúság,de könyörgöm olyasvalakinek,akinél még így is belefér a korintervallumba (18-40),miért kell 32 helyett 26-ot hazudni és aztán pedig beismerni?Mit gondol az illető,milyen bizonyítványt állít ki magáról az első találkozón,ha rögtön azzal nyit,hogy hazudott?Mikor egy kapcsolat alapja az őszinteség?A mai napig nem értem az ilyen viselkedést,pedig gyakori.

(reménységből hazudozók):

- Ők azok,akik tudják,hogy nem felelnek meg az elvárásaimnak mégis azt gondolják,hogyha találkozunk és elindul közöttünk valami,akkor a kapcsolatra hivatkozva ezeket szépen egyesével elő lehet rángatni a kalapból vagy a szőnyeg alól,hisz akkor már úgysem fog otthagyni a barom,mert már kötődik hozzám.Na ez a húzás nálam nem jön be.Tipikus példa nálam a nemdohányzás,mint elvárás."Hát az a helyzet,hogy cigizek,de csak naponta egy-két szálat szívok el,na jó,vizsgaidőszakban többet.." (nekem mindegy,mennyit szívsz,dohányos vagy.És ez nem változtat azon a tényen,hogy nem érdekelnek az elvárásaim /hisz ott volt olvasható az adatlapomon,hogy füstmentes egyént keresek/..ezt pedig továbbgondolva én sem)."Tudom,hogy káros,már leszokóban vagyok.." (mondja ezt,aki két óra alatt 7 db cigarettát szívott el.Engem ne etess,haver!) A másik ilyen dolog az anális szex.Hiába írom,hogy kizárva,a randin vagy az esedékes következőn már jönnek az igények.."Azért kéthetente egyszer igénylem,hogy megdugj és a fenekembe élvezz" (próbálkozz egy elefánttal,barom).

És akkor hol van még a kölcsönös szimpátia?Ahhoz,hogy odáig eljussunk mindazt,amit eddig leírtam túl kellene élni,hja és mindkettőnknek kellene,hogy bejöjjön a másik.Nem is csodálkozom a 100-ból kettő arányon most már..

Most,hogy ezt így öszefoglaltam megállapíthatjuk,hogy az őszinteség egy kevésbé,a gerinctelenség,az apátia meg a nemtörődömség viszont igen gyakran előforduló dolgok,sajnos ebben az országban ismerkedési kultúrája sincsen az embereknek (a kivételeknek hatalmas tisztelet).

A következőkben be fogok mutatni néhány tipikus randit egy-egy postban,amely kiválóan prezentálja az itthoni ismerkedési kultúrát..


2009. January 19.2009. January 19.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Az alábbi történet kíválóan prezentálja összefoglalva mindazt,amit anno a hirdetéses társkeresésről írtam.Hogy mindig ragaszkodj az elveidhez.És hogy sokat próbált embert is érhetik meglepetések..

 

Bár már nem hirdettem pár hónapja,illdomosnak tartottam időnként kiüríteni a postafiókomat-legalább szóróanyagokkal ne legyen tele..Nyitom a kulccsal a fiókajtót,erre jónéhány levél hullik az ölembe.De hát én nem is hirdettem-kiáltok fel magamban majd az első levelet felbontva máris fény derült a rejtélyre.A válaszok a Tutti Fruttis hirdetésemre érkeztek,amit 3(!)hónapja adtam fel!Ilyen sok volt az átfutási idő.Hiába,ingyenes hirdetési lehetőséget kihasználva ne várjon az ember prioritást.Két említésre érdemes levél tünt ki a többi közül.Az egyiket Máté,a másikat Gábor írta,beszélgetés után úgy döntöttem találkozom velük.Egyik nap Mátéval,másik nap Gáborral.Tudnotok kell,hogy akkoriban a rengeteg tapasztalatomból adódóan úgy gondoltam-velem már minden megtörtént,meglepetés nem érhet.Találkoztam hát Mátéval.Máté 30éves volt akkor,egy teljesen normális,férfias,sportos srác.Ráadásul Zsoltira is hasonlított külsőleg,ami még vonzóbbá tette.Ő hetero volt egészen addig,míg egy házibuliban jól le nem itatták és akkor belekerült egy homoszexuális élménybe.Arra még emlékezett,hogy jó volt,így hát némi vacilálás után úgy döntött teret ad a férfiak felé kialakult vonzalmának az életében.Meglátta a hirdetésemet és tollat ragadott.Egész jól elbeszélgettünk,a találkozónk végén a kezembe adta a folytatás lehetőségét.Én kerek perec megmondtam neki,hogy most épp egy kapcsolat után vagyok és nem számítottam a levelekre,de senkit nem akartam cserben hagyni-ezért találkoztam vele annak ellenére,hogy még nem hevertem ki az előző csalódást.Elárultam neki azt is,hogy másnap egy másik sráccal találkozom,Ők ketten maradtak nyeregben-és elváltunk,miután abban állapodtunk meg,hogy én fogok jelentkezni.Másnap,mikor épp a legjobb barátnőmmel vásároltunk egy ruhaüzletben megcsörrent a telefonom.Máté volt.Zavarban bevallotta,hogy most hogy tegnap olyan őszinte voltam hozzá Ő is bevallja,hogy nem csak velem találkozik-lesz ma neki is egy randija még pedig egy 28éves sportos,jóképű sráccal,akit Gézának hívnak.Igen ám,de Géza nem egyedül jön,lesz vele egy másik srác is,akivel szintén akkor találkozik először.Így Máté is két sráccal találkozik valójában.Mivel ilyet még nem csinált és bennem megbízik megkért,hogy kísérjem el.Visszautasítottam az ajánlatot,mert nekem pont akkortájt volt randim Gáborral.Máté megpróbált megfűzni,hogy rázzam le,mentsem ki magam.Megtagadtam a kérését.Mit szólnál hozzá,ha ma Veled találkoznék és Téged ráználak le más miatt-kérdeztem.Megértette és igazat adott.Eljött az este.Gábor valamivel fiatalabb volt,mint 30 és levele elmondása szerint jóképű,izmos,férfias,biszexuális,tehetős vállalkozó,akinek szórakozni az ideje drága.Beszéltünk telefonon,már ott egy kicsit furcsa volt,azt mondta telefonon még senkivel sem beszélt annyit,mint velem és mielőtt találkoztunk felhívta a figyelmemet arra,hogy szálanként lesz zselézve a haja(jesszum pepi!).Féltem egy kicsit a találkozástól,hogy megjelenik maga Mr.Univerzum és engem megpillantva elmegy.Aztán megpillantva nyugtáztam magamban,hogy jóképűség helyett inkább az önbizalma nagy.Beültem a kocsijába és kimentünk a Népligetbe furikázni.Ott aztán jól megnézte a testüket áruló fiúkat és közben egész jól elbeszélgettünk.Majd egyszer csak kijelentette,hogy szívesen dumálna még velem,de lesz egy randija még egy 28éves,jóképű sportos ürgével,aki hoz magával egy másik srácot is,akit szintén most lát először..A felismerés elég erőteljesen fejbevágott,arcomra kiült a döbbenet.Mondd csak!Az ürgét nem véletlenül Gézának hívják és a srácot pedig Máténak?Honnan tudod?-nézett rám csodálkozva.Elmeséltem hát a sztorit.Kérdezte hogy néz ki,milyen Máté,én pedig a még számomra ismeretlen személyről akartam megtudni információt.Géza?-kérdezte,Ő egy 28éves,jóképű,sportos ürgeként szerepelt a hirdetésében,de a telefonban már bevallotta,hogy valójában 36éves és enyhe járáshibával rendelkezik.Igeen?-kérdeztem vissza-ha telefonon 8évet és sportosság helyett járáshibát vallott be,akkor a valóságban legalább 50 és az a járáshiba pedig minimum mankó,de inkább tolószék-jelentettem ki röhögve.Tudod mit,Veled mehetek-kérleltem Gábort-egy ilyen eseményt nem hagynék ki..Tőlem..-egyezett bele.De egy feltételem van,nem árulhatod el,hogy itt vagyok Veled-jelentettem ki.És elrobogtunk a találkozó színhelyére..

 

Az egykori Budapest Sportcsarnok melletti benzinkút parkolója,aznap 22:30.

 

Mi értünk oda elsőként.Ígérd meg-kezdtem-hogy ha Géza valóban olyan lesz,mint amilyen szerintem,akkor elküldöd a fenébe!Abban nem lesz hiba,nyugodt lehetsz-felelte.Egy apró pont tünt fel a távolban,még mielőtt kirajzolódott volna az emberalak már láttam rajta valami furcsát.Nevezetesen,hogy a jobb lábát kb.70fokos szögben kifordítva jár.Na,és mi volt nála?Igen,egy mankó!!!!!Közelebb érve megállapítottuk,hogy úgy néz ki,mint szegény megboldogult Walther Mattheu..Basszus!Tévedtem az 50évvel..Lefelé!!!!!!Hirtelen elfogyott a levegőm a fel-feltörekvő röhögéstől és a szemem előtt valósággá vált,előre megjósolt döbbenettől..

 

Géza előadta a laza,rágógumis,diszkós srácot.Kicsit lejjebb álltam meg a kocsival,de rögtön idegurulok hozzátok.Aztán megvárjuk Mátét és mehetünk hozzám.Már mindent előkészítettem-mondta.Ránéztem Gáborra sokatmondó tekintettel.Géza mellénk hajtott és szinte abban a pillanatban feltünt Máté.Géza elésietett.Szia!Én vagyok az,Géza.A többiek már megérkeztek,csak rád vártunk.Szállj be hozzám és már mehetünk is a lakásomra-jelentette ki.Álljunk meg egy pillanatra-ocsúdott fel Máté.Teljesen vörös lett a feje-Te a hirdetésedben..-és befejezni nem tudta,mert Gábor hirtelen kipattant a kocsiból.Megszegve a megállapodásunkat így szólt:-van ám valaki itt az autómban,akivel Te már találkoztál..Igen-kérdezte Máté,odajött a kocsihoz és kinyitotta az ajtót.Helló-köszöntem neki integetve.Máté hirtelen vörösből falfehér lett.Te,te,te,te i..i...i.....itt?Hogy,hol..na ..neeemm.Világ életemben ettől féltem,hogy ez..így..és hátrahőkölve visszament Gáborhoz és Gézához.Na,megyünk már srácok-kérdezett türelmetlenül Géza.Dehogyis!-felelte Máté határozottabban,némileg magához térve.Én ezt,ezt nem...-hazamegyek,sziasztok-folytatta és zavartan elviharzott.(szerintem többé az életben nem fog hirdetni,sem hirdetésre válaszolni)Sajnálhatod,nem tudod mit hagysz ki-vetette utána lazán Géza.Gábor visszaszállt a kocsiba.Géza felénk fordult-indulhatunk srácok-közölte.Küldd el,küldd el-suttogtam fogcsikorgatva Gábornak.Én inkább még vele beszélgetnék egy kicsit-mondta Gábor rám célozva Gézának.Géza ránk nézett faarccal-sajnálhatjátok,nem tudjátok mit hagytok ki-válaszolt és elhajtott.De..-mondtam Gábornak-képzeljük,biztos élvezetes lehet a mankósszex..Aztán Gáborral még beszélgettünk egy ideig,kivitt a legközelebbi állomásra és hazament.Ugye megmondtam Neked,hogy mire számíthatsz-vetettem oda neki búcsúzóul.Tanulságos este volt-felelte erre.

 

Ezt a történetet nem hittem volna el senkinek,ha nem velem történik meg.Véletlenek márpedig vannak és innentől eszembe se jutott többet kijelenteni,hogy velem már minden megtörtént.És milyen jó,hogy ragaszkodtam az elveimhez!Képzeljétek el,hogyha nem teszem,leráztam volna Gábort,elmegyek Mátéval és fél óra múlva újra találkozom Gáborral,akit így többek között saját maga miatt ráztam volna le.Szénné égtem volna..Így viszont én lettem a nevető negyedik.. :-) Még egy kérdés-vajon az ilyen Géza féléket mi motiválhatja?Hogy akad olyan szédült birge,akinek nem számít a hirdetése és a valóság közötti lényeges különbség?Tényleg létezik olyan ember,aki ennek ellenére elmegy vele?

 

Miután Géza elment kitört rajtam a röhögőgörcs.Majdnem megfulladtam,de nem bírtam abbahagyni.A hazafelé utat is végigröhögtem hangosan a vonaton,többen elmebetegnek néztek,de nem bírtam abbahagyni.Ha jól emlékszem 3(!)órát röhögtem egyfolytában.Volt miért..

 


2009. January 26.2009. January 26.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Az ismerkedési lehetőségek felvázolásával elsősorban a kezdőknek és a középhaladóknak szeretnék segíteni.Az első részben a hirdetés formátumú ismerkedésről lesz szó és az ezekhez kapcsolódó lehetőségekről valamint a tapasztalataimról a témában.Lássuk hát!

 Én a partnerkeresést 10 évvel ezelőtt kezdtem,akkoriban az internet pont annyira volt háttérbe szorulva,hogy mostanra helyet cseréljen az újsághirdetés zászlóshajó státuszával.Manapság már elenyészően használják a nyomtatott,kézzel fogható hirdetési formulát.Az újságos verzióhoz szokás volt valamelyik postán kulcsos levélszekrényt vagyis postafiókot bérelni,hogy oda érkezzenek a válaszlevelek.Én ezt nagyon szerettem,mert izgalmas dolog volt elmenni a postára úgy,hogy közben azon filóztam,hogy vajon mennyi levél jött és kinyitva a szekrényt szembesülni a valósággal.Ráadásul aki vette a fáradtságot és írt néhány sort egy tiszta lapra,amit aztán belerakott egy borítékba és feladta a postán,annak általában komolyak voltak a szándékai,nem úgy,mint most,amikor fél másodpercbe sem kerül valakinek egy "hi" tipusú odaböffentést elküldeni az interneten a másiknak (kaptam már ilyet),arról nem is beszélve,hogy a levél külleméből és az írás jellegéből egy előképet lehetett kapni az illetőről.Azokat az újságokat szerettem a legjobban és messze azoknál futottak a hirdetéseim a legeredményesebben (hirdetés,válasz,telefon,találkozó,kapcsolat),ahol a fő profil nem a partnerkeresés volt (Expressz,Napi hirdetés).Ezeket az újságokat bárki meri kérni az újságosoknál szégyenérzet nélkül és bárhol olvasgathatja,mert senki nem fog arra gondolni,hogy egy Expresszt böngészve valaki pont partnert keres.Aztán kipróbáltam a Mások meleg magazinját,de a válaszolók között jelentős túlsúlyban voltak az úgynevezett hülyepicsa típusú melegek,akiket ki nem állhatok.A Szuper Erósz és a Tutti Frutti Party egy kategória volt,előfordult néha egy-egy normális srác,de az aberráltak nagy többségben voltak.A Napi Hirdetés újság jött be a legjobban,mert a hirdetést személyesen is fel lehetett adni és meg lehetett jelölni,hogy mikor jelenjen meg,ha bevittem az irodába,akkor már két napra rá is megjelenhetett.Egész kis stratégiát építettem erre - hirdettem a hét első napján (hétfő), a közepén (szerda) és pénteken (a heti utolsó megjelenés napján).A havi lapoknál a hirdetés átfutási ideje 1-3 hónap volt.

Egy időben létezett olyan,hogy alapdíjas (!) telefonos társkereső.A 450Ft+Áfa díjjal futó szarokat senki se vegye komolyan meg a hülye flört vonalakat se.Ezen az alapdíjas ismerkedőn is futottam egy ideig.Sok jó nem származott abból sem,de újszerű élményt hozott azáltal,hogy hallhattam a hirdető illetve a válaszoló hangját,ezáltal képezve róla egy első benyomást.

A netes chat számomra egy kategória a még mindig futó sms-beküldésen alapuló kereskedelmi tévés teletext chat-hirdetésekkel.Borzalmasan magas a degeneráltak száma,jó messzire ajánlott elkerülni mindkettőt..persze lehet néha szerencséje az emberfiának,de valószerűtlen ennek bekövetkezése.Legjobb barátnőm a TV2 sms-chatjén hirdet,volt egy időszak,amikor eltárolta a telefonjában az összes választ.Külön műsorszám volt minden egyes találkozónkon ezek kivesézése.Olyan válogatott baromságokat írtak,hogy nemegyszer órákon át röhögtünk rajtuk.

És most elérkeztünk a manapság legelterjedtebb hirdetési lehetőséghez,az internethez;a lehetőségek skálája itt elég széles,mindenki megtalálhatja az ízléséhez leginkább passzolót.Nézzük őket sorban:

- pride.hu Gyakorlatilag olyan,mint egy netes Mások.Én úgy gondolom,hogyha már internet,akkor a hirdetésnek ez a formája eléggé elavult.Mióta feltalálták a tartalommal feltöltött,képes,egyénire szabható oldalt (profilt),nem érzem igazán vonzónak ezt a fajta hirdetési módot.

- randi.gay.hu Itt is volnánk,ezen az oldalon.. :-) Átgondolt és praktikus dizájn,lehetőségek tárháza,amiből sajnos igen sokan nem használnak ki semmit.Megítélésem és tapasztalatom szerint ezen az oldalon a legtöbb a komoly kapcsolatra vágyók száma,mint ahogy a fiataloké is és azoké,akik a leginkább elfogadják magukat melegnek és a nyunyó típusúak is itt vannak a legtöbben.

- gaypoint.hu Jellemzően egy szexorientált oldal,ahol szintén alig használják ki a lehetőségeket a regisztrált tagok.Amíg a moderáció feltünően inaktív volt,addig tíz regisztrálóból kilenc kizárólag a farkáról töltött fel képet avatárnak.Ez már magában minősít sajnos,azt is,aki azt gondolja,hogy ez a legfontosabb része és azt is,akit csak ez érdekli a másikból.

- gayromeo.com Számomra a leginkább szimpatikus,nemzetközi partnerkereső.Akinek 30 év körüli,férfias srác kell az ott jó eséllyel keresgél.Az adatlapok sajnos sok esetben igen szegényesek,sokan még a kötelező karakterszámot sem képesek kitölteni,inkább kipontozzák vagy "girorrujrrigegeig" féle értelmetlenséggel telegépelik.Tegnap találkoztam onnan valakivel,akivel megvolt a kölcsönös szimpátia.Holnap újra találkozom vele,remélem a legjobbakat.. :-)

- eropolis.hu A néhai szex.org chatje,ami szexpartner-keresővé nőtte ki magát.Egyetlen igazi előnye,hogy a legismertebb koedukált partnerkereső,ahol megtalálható mindenféle nemű és identitású személy.Heteroszexuális férfiakkal például csak és kizárólag ott lehet megismerkedni.Ugyanaz a helyzet vele,mint a Napi Hirdetéssel,aki valamiért nem vállalja be (melóhelyen vagy otthon netezik és nincs egyedül) az érdeklődését az ott fog keresgélni.Lett már onnan is barátom,egy kíváncsi heteroszexuális srác és több érdeklődő heteróval leveleztem is.

A hirdetés ( legalábbis a netes rész) ,mint ismerkedési mód sem hatékonyabb a többinél.Nem jobb,mert tényleg semmibe sem tellik nézegetni meg fél mondatos üzenetekkel bombázni a másikat és ezáltal melegágyává válik a "csak nézelődöm","most mindenki hagyjon békén","ki tud több profilt végignézni egységnyi idő alatt szándék nélkül" és a többi hasonszőrű szélhámosnak és komolytalankodónak.Ez kiválóan lemérhető az oldal kihasználtáságán.Ha nem így lenne és mindenki komoly szándékkal regisztrálna,meg nem lenne ez a mindent belepő apátia és közöny ebben az országban,akkor a chat pezsegne az élettől,a profilok a feltöltött egyedi tartalmaktól és a hozzászólásoktól,természetes és népszerű lenne a másikkal simán csak barátságból megismerkedni,ha nem illünk össze,de szimpatikusak vagyunk.Persze ez sajnos a mai világban csak egy utópia..

A sorozat következő részeinek tartalma:

A második részben : nyilvános ismerkedési lehetőségek/ bárok,parkok,fürdők

A harmadik részben : escortok

A negyedik részben : próbálkozások a baráti körben


2009. February 3.2009. February 3.  4 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Mikor a hirdetést nem találtam elég hatékonynak - gondoltam ideje más próbálkozási lehetőségeknek is teret adni.Meg kell jegyeznem,hogy a szexualitásomról először egy kedves barátnőmnek vallottam,aki mesélt nekem a néhai Angyal bárról és arról,hogy Ő biszexuális.Nos erre kontráztam én azzal,hogy vonzódom a srácokhoz és hogy első szerelmem egy közös osztálytársunk volt öt éven keresztül.Megkérdezte tőlem ezután,hogy miért nem tartok vele egy ilyen szórakozóhelyre,biztos jól érezném magam,hát elmentem vele.Fontos megemlítenem,hogy csak ezután kezdtem el hirdetni.Az első látogatás sokat segített abban,hogy ne érezzem különcnek magam.Jó volt hasonszőrű embereket látni magam körül és itt láttam először két srácot csókolózni élőben.Őket nézve bátorság és tetterő szállt meg.Biztos része volt hát abban,hogy elinduljak végre az utamon.Ha a bárokat nézzük kétféle helyet különböztethetünk meg.Vannak azok a bárok,amelyekben táncolni is lehet,melyeknél a diszkó,mint szórakoztató rész kiemelt szerepet tölt be.Aztán vannak azok a bárok,amelyek inkább pub jellegűek,úgyis szoktam hívni őket,hogy kiskocsma,mert jellegükből adódóan tulajdonképpen azok.Az előbbi típusú bárokban az ismerkedés veszélye nélkül is lehet szórakozni (bár tulajdonképpen mindenki azért megy oda);míg az utóbbi fajtában nincs is keresnivalója annak,aki nem vágyik egy másik testre az éj leple alatt (mert a lelkeket itt nemigen szokták keresni).A pub jellegű helyek általában erotikával átitatottak,láttam már olyat,ahol az italt elfogyasztandó talponálló részben egy kis televízión kemény homopornó ment.A legtöbb bár szerves része az úgynevezett sötét szoba,ami arra hivatott,hogy az ember a helyszínen az alkalmi párját berántsa oda egy mások számára láthatatlan szexuális aktusra,bár láttam olyan szobát is,ahol volt egy-két UV neon a gyér megvilágítás végett,de inkább ne láttam volna semmit sem,jobban járok.Ahogy mást sem,ezt sem az eredeti funkciónak megfelelően használják ugyanis.Az adott hely nyitásakor már van pár alak,aki a sötétszobában kezd zárásig nem is nagyon kilépve onnan.Így fordulhat elő az,hogy az egyszeri kíváncsiskodót berántják a kiéhezett kezek vagy hogy nemcsak az kapcsolódik bele az aktusba,akivel eredetileg azt tervezte,mert kihasználják a sötétséget.Ez pedig így,ebben a formában a fertőzések melegágya.Két kedvenc helyem volt anno,de egyik sem létezik már (a pesti Angyal és a székesfehérvári Kék Osztriga,amit kinyírt a magyarországi klubkultúra hiánya).A többiek nem tudnak magukhoz csábítani,mert: tré a zene vagy tré a társaság vagy divatból majdnem csak heterók látogatják a helyet,vizezett piát adnak baromi drágán illetve ezek kombinációi.Nemrég panaszolta valaki az egyik fórumon,hogy kinézték a mai egyik legfelkapottabb helyről,mert 26 éves és az már öregnek számít,nem akart vele senki sem megismerkedni.26 éves és öreg?Dobtam is egy hátast rögtön.Hülye világ.

Nézzük a parkok világát.Ahogy hallottam minden nagyobb településen (megyeszékhelyen) van legalább egy park,ahol férfiakkal lehet ismerkedni.Budapesten ezek a Népliget és a Margit híd budai hídfőjénél lévő park.Előbbi a legbátrabbaknak ajánlott,hisz ott sok a prostituált,a nagysága felér egy kisebb erdővel és beljebb merészkedve nem biztos,hogy a kiáltását meghallja valaki is.Bár kíváncsiságból kilátogattam oda is egyszer,én inkább az utóbbit favorizáltam.Mindenféle érdekes ember megfordul ott,kész pszichológiai esettanulmányt lehetne róluk írni.Előfordult,hogy megismerkedtem ott valakivel,amiből aztán lett is egy-egy rövidebb lélegzetvételű románc.Volt hogy egy részeg meleg tanártól kaptam egy cézár életéről szóló könyvet vagy éppen megkergettek bennünket a buziverők (akik szórakozásból időnként arra járnak).Van ott egy kisebb sikátor,ahol a legtöbb frissen összeismerkedő,kéjtől eszét vesztett kiéli frissiben a rátörő vágyait,amit aztán az ott sétálgatók körülbelül fele ki diszkrétebben,ki egy méterről nyálcsorgatva végignéz.Egyik legfurcsább ilyen szituáció volt,mikor smárolt két srác és kézzel kényeztették egymást.Egyszer csak a semmiből odapattant gugolva hozzájuk egy harmadik és orálisan kielégítette az egyiket,aki annak következtében,hogy a másik sráccal közben smárolt gyorsan el is élvezett.Szöcske barátunk miután magáévá tette az ejakuláció termékét boldogan és gyorsan tovaröppent.Én meg csak néztem utána,hogy komolyan van olyan ember,akit pusztán az kielégít,hogy egy ismeretlen ember folyékony állományát szájon át befogadja ráadásul úgy,hogy az illető éppen intimen együtt van valakivel?Egyszer találkoztam ott egy jóképű,férfias,kigyúrt mentőorvossal is,aki éppen ügyeletben volt és munkaruhában kiugrott masszírozni a répáját.Izgatta őt,hogy egy olyan helyen önkielégíthet,ahol férfiak szoktak együtt lenni,de az érdeklődőket elküldte.Szóval érdekes élmények érhetik az ilyen helyeken az embert az biztos.

A mostani bejegyzés végére nem véletlenül kerültek a fürdők.Velük kapcsolatban ugyanis csak közvetett módon nyilatkozhatom (nincsen saját élmény).Azt beszélik a fürdők olyanok,mint a szaunák,az ember ahogy belép a sok kiégett,jellemzően idősebb korosztályú férfinép egyből követni kezdi és a nyakába szakad és erőszakosabban illetve kevésbé erőszakosabban nyomulni kezd,mondván neki már nincs vesztenivalója..Aztán igen sokan elégítik ki egymást a közös medencében,ami számomra a sötét szoba egy fertőzésveszélyesebb formájával egyenértékű.Egyszer találkoztam egy sráccal,aki elmesélte nekem,hogy egyszer az egyik sima budapesti strandon ismerkedett meg valakivel.Tusolás közben észrevette,hogy az egyik hozzá közel lévő kabinban maszturbál egy másik srác.Odament kíváncsiskodni és aktus lett belőle.Azt suttogják a legtöbb strandnak van ilyen vip ismerkedőhelye..

Kimaradt még a különböző kabinos videómozik és a glory hole lyukakat (fúrt lyuk a falon,ahol az egyik fél átdugja a szerszámát és a másik oldalt kényeztetik) tartalmazó helyek világa (például nyilvános wc-k),amelyekről azért nem írok,mert nincs tapasztalatom és mert aki itt ismerkedik annak úgyszintén nyilván ez egy szélsőséges ismerkedési forma.


Következik a harmadik rész,az escortok világa!


2009. February 5.2009. February 5.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Eljött az idő,hogy egy kicsit újra kivágjam a biztosítékot.A végsőkig elkeseredett embernek már az is eszébe jut,hogy ha már nincsen senki,aki megfelelne az igényeinek,összekuporgatja időnként a kis pénzecskéjét és kibérel magának egy olyan srácot/férfit,akivel jól kihancúrozhatja magát.Igen ám,de ez sem megy olyan egyszerűen,mint ahogyan azt leírtam.Miért is?Manapság az escortokat már az összes létező partnerkeresési felületen megtalálhatjuk,van olyan,ahol elkülönített formában,van ahol nem is lehetnének jelen,de a hirdetéseik kijátszva a moderálási szabályt mindenki számára érthetővé teszik,akinek nem 2 az IQ-ja,hogy fizetős szolgáltatásról van szó és van néhány külön oldaluk is.A bonyodalmat az okozza,hogy ma már mindenki escortnak vallja magát,aki saját bevallása szerint (!) egy kicsit is jobban néz ki.Itt jön a következő probléma:az ember egy escortot egy órára vagy egy éjszakára,esetleg ha rengeteg a pénze akkor egy hétvégére bérel ki.Nevezhetjük így ezt nyugodtan fizetett egyéjszakás kapcsolatnak.Az egyéjszakás kapcsolat egyik alapvető ismérve,hogy nem számít,hogy a másik milyen belső tulajdonságokkal rendelkezik,viszont a külső halmozottan többet nyom a latba.Mivel az escortnál fizetnünk is kell ezért,a külső igények elvárásként a tökéletességig hajlanak.Két évig túrtam a netet,amikor eszembe jutott,egy olyan escortért,akinek fizetnék is a szexért.Egyetlen (!) ilyet találtam,de róla később egy ügynökségnél újabb fotókat is,amelyeken iszik és dohányzik..sajnos ilyen emberek pedig egy sima kapcsolatnál is kiesnek a pikszisből,nemhogy még én fizessek neki azért,hogy boldoggá tehet.Azóta jelentem megtaláltam a tökéletes férfit,akinek fizetnék a szexért,már ismerem az árait,de még egyelőre félre van téve aranytartalékba.Mivel sokat foglalkoztam a témával levontam néhány általános érvényű konzekvenciát:

 

- Nagyon sokan képzelik magukról azt,hogy jól néznek ki és ezért fizetős kereslet van rájuk,amiből meg tudnak élni.

 

- Sok escort azt hazudja magáról,hogy profi,pornófilmekben is szerepelt,ügynökség futtatja és ilyenek,hogy vonzóbbá tegye magát.

 

- Ismertem egy escortot,aki mutatott magáról filmeket,amikben tényleg Ő szerepelt,a teste tökéletes,de nekem mégis túl buzis volt és arcra sem jött be.

 

- Néhány escort el van szállva magától,magukat heterónak tüntetik fel és csak bizonyos dolgokat lehet tőlük kérni - nem smárolnak és az orális szexet a többivel együtt is csak aktívként vállalják - ez tiszta gáz szerintem.

 

Két érdekes adalék..egyik haveromnak egyszer megláttam a messengerképes hirdetését egy escort oldalon.Ráírtam és némi trükkel kiszedtem belőle,hogy tényleg Ő az.Heteró a srác,de escortnak állt,jól megél belőle és megtanulta élvezni a férfiszexet.Ez is egy újabb momentum,ami bizonyítja az elméleteim helyességét a szexuális orientációkat illetően.Egy időben én kezeltem a levelezését az egyik oldalon,mivel telefonszámot nem lehetett kiírni.Azt gondoltam csupa idősebb,perverz hapsitól kap majd üzeneteket.50%-ban tényleg ilyenek írtak neki meg szellemileg retardált egyének,de..volt közöttük jó pár jóképű,huszon-,harminc éves férfi,olyanok is,akiknek az adatlapján az szerpelt,hogy az örök szerelmet keresik és az egyéjszakás kapcsolat nem érdekli őket..ezen egy kicsit meglepődtem.

 

Egyszer az egyik sms üzenőfalon válaszoltam egy escortnak,megkérdeztem,hogy mi mennyibe kerül.Tudni kell,hogy a profik kizárólag telefonos hívásra válaszolnak,másra nem reagálnak.Ő írt választ sms-ben,én pedig hagytam volna annyiban a dolgot,mert tényleg csak az árlista érdekelt.Kisvártatva újabb sms jött,hogy nincs e kedvem felugrani hozzá.Erre megírtam neki,hogy egyik elvem az,hogy nem fizetek szexért.Tudomásul vette és másnap felugrottam hozzá egy beszélgetésre.Érdekelt hogy hogy néz ki valaki,aki escortnak vallja magát és hogy milyen környezetben fogadja a vendégeit.Gondoltam dumálunk két-három órát,kinéztem azt az esti vonatot is,amellyel haza kívántam menni.Becsöngettem.Egy többemeletes bérházban lakott.Kissé álmosan nyitott ajtót egy majdnem két méter magas,igen jóképű,férfias srác.Bementem és elkezdtünk beszélgetni.Albérletben lakott többedmagával,függönnyel elválasztható,bárpultos szobarésze volt egy hatalmas franciaággyal.Alig kezdtünk el beszélgetni,mikor letaperolta a mellizmaimat megjegyezvén,hogy milyen jól ki vannak gyúrva,de eszembe sem jutott semmi azon kívül,hogy ez egy dícséret.. :-) Jól elszállt az idő ahogy beszélgettünk,a kinézett vonat is elment már,mikor egyszer csak benyögte,hogyha van kedvem aludhatok nála.Elfogadva az ajánlatát először elmentem én zuhanyozni majd Ő és aztán befeküdtünk az ágyba.A tévében az X akták ment,azt néztük mindketten mereven.Majd néhány perc elteltével megkérdeztem tőle,hogy csak tévézni fogunk e egész este.Majd egymásnak estünk.A kielégülés után Őt gyorsan elnyomta az álom,én még sokáig simogattam Őt és tényleg gyönyörködtem benne,hogy micsoda szép szál férfi fekszik mellettem az ágyban.Valamikor Ő is heteró volt és nagy nőcsábász,aztán felköltözvén Pestre escort lett.Másnap reggel úgy keltettem fel,hogy felizgattam nem gyengén,úgyhogy megismételtük az előző éjszakát.. :-) Aztán elköszöntünk egymástól és hazamentem.Így esett az ezidáig egyetlen élményem egy escorttal,ahol az elveimet sem kellett megszegnem,mert ingyen volt az egész éjszaka.. :-D

 

Következik a negyedik rész:Csak haladóknak és mazochistáknak avagy ismerkedés a baráti körben illetve hogyan ismerkedjünk heterókkal


2009. February 14.2009. February 14.  2 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Elérkeztünk a sorozat befejező részéhez.Ez a rész nagyjából a jelenlegi stratégiámat öleli fel.Talán ide jut végsősoron minden ember,aki nem éri be akárkivel és nem találja a párját..Egyszer írt nekem egy 39 éves férfi,aki egész addigi életét annak a módszernek szentelte,hogy valami olyan helyen,ahol többen megfordulnak (könyvtár,sportolásra alkalmas terep,szórakozóhelyek,stb.) szimpátiából összehaverkodjon valakivel,akiről aztán kiderül,hogy szintén kedveli a saját nemét és aztán jöhet a hetedhét országra való lakodalom.Nem járt sikerrel.Mikor az ember agyán végigfut,hogy a melegek között csak olyanokat talál,akikben számára nem elfogadható nőiesség van,hogy a kapcsolatból kimarad az ismerkedési fázis,amelynek kulcsfontosságú jelentősége során derülne ki még az első csók előtt,hogy érdemes e a másikkal hosszabb távra tervezni és helyette irány az ágy,hogy a találkozók csak szexről szólnak igazán,minden egyéb tartalom csak mellékes és ezt nevezik a férfiak "kapcsolatnak" - bizony elkezdi az ember agya keresni tovább a megfelelő alternatívákat.Barátokkal próbálkozni olyan,mint idegen heterókkal ismeretlenül,ezért is vettem őket egy kalap alá,hiszen extrém veszélyes,ingoványos terület mindkettő.Barátoknak az ember (ha csak nem cserélte le önmaga felismerése után őket olyanokra,akik tudják vagy így ismerték meg) nem szívesen beszél a magánéletéről,mert fél az esetleges sajnálatos következményektől.Azt mondják az okosok,hogy akik nem tudják rólad az igazat,akik elöl titkolóznod kell azok nem is igazi barátok és aki eldob,mert megundorodik tőled,mert a saját nemedet kedveled azért nem kár.Ez igaz,de..ha egy barátnak elmondod,hogy mi veled a helyzet az alábbi reakciókra számíthatsz:

 

- nem áll veled szóba többet,mert utálja a buzikat

 

- elmondja másoknak is (ismerősök,barátok,család)

 

- meggyűlöl,mert arra gondol,hogy anno azért barátkoztál össze vele,mert tőle is akarsz valamit (szerelmes vagy belé és/vagy le akarsz vele feküdni

 

- az első három reakció kombinációja

 

- nem változik a véleménye rólad,mert eddig is elfogadott olyannak,amilyen vagy.

A kedvező lehetőség esélye a többi ellenében mindössze 25% és ha az teljesül jönne a következő kérdés,hogy ha te szeretnél vele összejönni arra mit reagálna.Az "oké,próbáljuk meg együtt,nekem is szimpatikus vagy" válasz eshetősége hatványozottan kevesebb,mint a kinyilatkoztatásunk elfogadásáé.Ki merné ezeket a kockázatokat vállalva kétszeresen is próbára tenni egy barátságot?Mindenesetre a dolog nem esélytelen,csak rengeteg tapasztalat kell hozzá.Ha nem lenne a mi világunk ilyen álszent és intoleráns,akkor következmények nélkül lehetne a vonzalmat közölve bárkivel arra normális választ kapni,az adott emberi viszony legcsekélyebb mértékű negatív megváltozása nélkül.Tapasztalat gyűjtéséhez próbálkozni kell.Ehhez a legmegfelelőbbek azok az ismeretségek,amelyek kezdetekor szexuális vonzalmat is érzünk a másik fél iránt.Ajtóstul a házba rontani nem szabad.Az elejétől kell felépíteni szépen lassan egy barátságot,amely fokozatosan egyre bizalmasabbá válik.Egy idő után eljutunk odáig,hogy a szexről beszélgessünk,esetlegesen az önkielégítési szokásainkat tárgyaljuk ki a másikkal.Itt már lemérhetőek az első reakciók,hogy hogyan fogadná elméletben a másik egy ugyanolyan nemű illető közeledését.Ezt a pontot túllépve pedig már számos olyan gesztust küldhetünk a másik felé,amelyből ha nem érdeklődik testileg irántunk akkor semmit,ha pedig igen,akkor mindent észre fog venni.Ennek a módszernek a kivitelezéséhez rengeteg időre,türelemre és józan észre van szükségünk.Ugyanis a barátság indítása előtt bele kell kalkulálnunk,hogy szeressük őt barátként akkor is,ha elutasítás a válasz és/vagy a megfelelő trükkökkel kitapasztaltuk,hogy mint azonos nemű partner nem érdeklődik irántunk.El kell hát fogadnunk azt is maradéktalanul,hogy nem kellünk neki partnerként-erre előre fel kell készülni.

Ha a személyes tapasztalataimat nézem,akkor az első,akivel ilyen módon próbálkoztam az egyik középiskolai osztálytársam volt.Vele eljutottunk odáig,hogy felvállaltam a vonzalmamat előtte.Őt érdekelte a dolog,de nem elégséges szinten,mert pusztán az orális kielégülés izgatta azon indokból,hogy nem talált még olyan lányt,aki így kielégítette volna.Sajnos én ezt is biztatásnak vettem és bepróbálkoztam nála.Majdnem hajlandó volt rá,de az utolsó pillanatban meghátrált és erre ráment a barátságunk.Manapság ugyan jóban vagyunk,de mindkettőnk a saját útját járja.Én pedig tanultam a hibámból.Aztán voltak az életemben néhányan,akik iránt plátói vonzalmat éreztem - mindőjüknél tudomásul kellett vennem a bizalmas baráti viszonyunk kialakulása után,hogy nem szerepelhetek férfiként,mint partnerük az életükben.Aztán volt egy srác,anyu ismerőse,aki miután véletlenül összefutottunk és dumáltunk rögtön néhány órát - egyértelmű jeleket küldött irányomban,hogy akar tőlem valamit,de a színvallásom után kerülni kezdett.Mint később kiderült nemcsak én jártam így vele,hanem az összes barátja/barátnője,tehát ezúttal a hiba benne volt.

 

Mielőtt rátérnénk a heterókra említést kell tennem egy átmeneti kategóriáról,ami tulajdonképpen egy tökéletes,mindent felülíró barátságot jellemez,mikor a két fél megismerkedik egymással és az azonosságuk azonnal szimbiózisba taszítja őket.Ilyet egyszer éltem át,mikor egyik családtagom legjobb barátjával,aki igazi hétpróbás gengszter és hihetetlenül öntörvényű férfi megismerkedtünk.Nem hittem abban,hogy létezhet olyan,hogy egymás szemébe nézve kiolvassuk a másik gondolatait némán,de kettőnk esetében be kellett látnom,hogy ez létezik.Ő családos ember és mivel volt már börtönben utálja a buzikat.Tud rólam mindent,de engem kedvel.Mikor részegen hazakísértem természetes volt tőle,hogy megcsókolta a nyakamat és fél órákig szorított magához,mint ahogy az is,hogy mikor megmutatta az új tetoválását végigsimogattam a testét.Egy hasonló kaliberű emberhez hozzányúlni sem mernék,ő pedig utálja a buzikat,de minden jön magától esetünkben teljes természetességgel.Nagyon ritkán látom,évente talán egyszer,próbálkozni nála nem merek,aki ismer bennünket tudja miért,de ebből a kis fejezetből is kikövetkeztethető..

 

Nézzük akkor a heterókat.A tolerancia erőszakos letuszkolásának a társadalom nyakán egyenes következménye lett az,hogy manapság két azonos nemű ember (teljesen mindegy,hogy milyen szexuális orientációjúak) nem mer egymással megismerkedni,mert a másik félben egyből felmerül a gyanú,hogy a kezdeményező buzi és akar tőle valamit,míg a kezdeményezőben pedig a kezdeményezés elfogadásakor,hogy a másik sem teljesen százas (mint heteró).Ha valami,akkor ez tényleg gáz,de amekkora a hátrány ugyanakkora előnyt lehet belőle kovácsolni,hisz lehet,hogy a másik azért ismerkedett meg velünk,mert ő is akar valamit.. :-) Innentől a gyakorlat a fentebb leírtakkal folytatódik.De mi van akkor,ha valaki direktbe áll oda egy másik ember elé,hogy tetszik neki?Nos ezt nem javaslom.Viszont a nem személyes érintkezési formák széles tárházát fel lehet használni legnagyobb lelki nyugalommal.Nem árt azonban ilyenkor sem bizonyos szabályokat szem előtt tartva próbálkozni,ha bármilyen sikert szeretnénk elérni.Nézzük ezeket:

 

- Mindig mondj igazat!

 

- Soha ne nyomulj,ne erőszakoskodj!A heteróknak az a része,akiben lenne némi érdeklődés az erőszakos próbálkozások hatására visszabújik a csigaházába,szélsőséges esetben homofóbbá válik.Nem egy érdeklődőtől hallottam,hogy undorító és közönséges (leszoplak egy tizesért,szívesen megdugnálak,stb.)üzenetekkel bombázzák őket,melynek hatására azt a téves sztereotípiát teszik magukévá,hogy az összes buzi egy perverz állat.

 

- Viselkedj természetesen és a legkisebb jelét se add annak,hogy mit szeretnél vele tenni (egy kialakult haverságnál már persze lehet finoman élcelődni)!Ha így teszel átrakod a kezdeményezést az ő kezébe,amivel a maximumra emeled az esélyeidet.

 

- Mindig ő kezdeményezzen!Ha már barátok vagytok és találkoztatok is és folytatódik és fejlődik a barátság utána is mindig neki kell kezdeményeznie!Ha ott van melletted és tökéletesen nyeregben érzed magad egy hirtelen lenyomott csók a szájára vagy egy benyúlás a gatyájába mindent tönkre tehet!

 

A tapasztalataim eléggé frissek a témában,mert egy éve,hogy igazolván azon tézisemet,hogy a férfiaknak lényegében mindegy,hogy ki elégíti ki őket magamat nőként kiadva,személyem igazolása nélküli webkamerás szexre bírtam rá őket.Ennek "szerzeménye" volt Laci is,akinek rögtön elárultam,mikor rákérdezett,hogy férfi vagyok és nyolc hónap msn-ezés után találkoztunk is,mikor is volt szerencsém lesmárolni és együtt aludni vele,a világ egyik legviccesebb,legférfiasabb férfijával,akivel azóta is nagyon jó,a hagyományos barátság kereteit egyfolytában szétfeszítő barátságban vagyunk.Ez egy kirívó eset volt,nem javaslom követni ezt az utat.Azóta az érdeklődő heterókkal férfiként ismerkedem és így is vannak érdeklődők,nem is egy.Ehhez pedig elég egy olyan nicknév,ami kifejezi az érdeklődést férfiként a férfiak iránt és az érdeklődők (bár sok közöttük a hangember,meg a más szexuális élményére recskázó,de a találkozást vállalni nem merő egyed) megtalálnak.

 

Összefoglalva hát - ezek nem biztos és főképpen nem azonnali eredménnyel kecsegtető próbálkozások.Viszont ha az embernek van ideje és türelme kivárni a gyümölcs beérését,akkor le is arathatja azt.Tíz év tapasztalatból mondom,hogy mindannak dacára,amit leírtam sajnos (!!!!) így partnert/társat/barátot találni nem lehetetlenebb,mint a hasonszőrűek között társkeresőn,fényképpel..

 

Következik: egy kis lazításként egy újabb "vicces" randi


2009. April 16.2009. April 16.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Aki olvasta az escortos blogot az tudja,hogy miért készültem ki.Dióhéjban azért leírom.Adva volt két srác,ügyfél és szolgáltató (én és az escort),akik kényszerből kerültek egy ágyba.Az egyikük azért volt ott,mert a válság miatt hirtelen pénzre lett szüksége,a másik pedig azért,mert a normális módokon képtelen évek óta normális párt találni.Az együttlét során volt közöttük néhány olyan pillanat,amikor úgy tünt,hogy ők valójában egy párt alkotnak és egyikük (én) megállapította,hogy soha senki nem volt ilyen figyelmes vele szex közben (pedig a srác heteró és emiatt amatőr volt).Ez pedig egyet jelentett azzal,hogy az összes eddigi kapcsolatomat (amelyben rutinszerű együttléteket kaphattam csak,ami nem is meglepő,hiszen mindenki a szexre épít mindent és minden alkalommal kötelező legalább egyszer "túl lenni" rajta) lehúzhatom a wécén.Borzasztóan nehéz volt mindezzel szembesülni.

 

Laci megkeresett ezekben az időkben,én pedig csak szegről-végről válaszolgattam neki.Mint írta sejtette,hogy ebből baj lesz,annyira más embernek látott az esemény után,mint amilyennek valójában ismer.Közöltem vele,hogy innentől csupán arra fogok koncentrálni,hogy elérjem és megteremtsem újra a belső harmóniámat.Mert nálam mindenki első volt,de én igazából senkinél sem és innentől biztosan lesz legalább egyetlen ember,akinél első leszek..:én.Aztán megkérdezte tőlem,hogy mi újság az escorttal.Mi lenne?-kérdeztem vissza.Ő is csak egy elcseszett heteró-folytattam és kiléptem az msn-ből.Fél perc múlva csörgött a telefonom.Laci volt az.Nem vettem fel,megvártam,hogy abbahagyja és kikapcsoltam a mobilt két napra.Néhány napra rá Laci újból megkeresett és azt írta,hogy lejön hozzám.Már volt pár alkalom,mikor ezt megígérte,de nem lett belőle semmi sem.Eltelt két nap és arra eszméltem,hogy felhívott,hogy a vonaton ül,útban felém.Gyorsan összekaptam magam és kivágtáztam az állomásra,pont akkor értem oda,mikor leszállt a szerelvényről.Aztán elkalandoztunk a közeli élelmiszerboltba és vettünk otthonra néhány üveg itókát.Hazaérve rögtön találkozott a családommal,bemutattam nekik.Megkérdezte tőlem,hogy főzzön e valamit.Már este van,elment az eszed?-kérdeztem vissza és oldalba böktem vigyorogva.Némi családi eszmecsere után átmentünk hozzám és egy kiadós vacsora után iszogatni kezdtünk.Annyi minden volt bennem,amit szerettem volna elmondani,de csak a töredékét sikerült.Itt ültünk a gép előtt egymással szemben,miközben fogtam a kezét és néha megsimogattam a térdét.Egyszer csak arra terelődött a szó,hogy milyen nehéz a magunkfajta egyéniségnek társat találni,egyáltalán a helyét meglelni ebben a világban.Miközben rám figyelt könnyes lett a szeme,kisvártatva az enyém is és rövidesen azt vettem észre,hogy az első könnycseppek felgyorsulva követik egymást és igazi,mélyről jövő zokogásban törtem ki.A mondanivalómat folytattam volna tovább,de nem tudtam beszélni,nem ment.Talán negyed óra telhetett így el és mikor megnyugodtam,lefeküdtünk az ágyamba aludni.Sajnos nem sikerült úgy helyezkednünk,ahogy szerettem volna,mert amint oldalra fordultam az a kis plusz nyomás,ami a hasfalamra nehezedett,az elfogyasztott pia miatt nemkívánatos veszéllyel fenyegetett,így inkább háton feküdtem.Én ébredtem fel előbb és tudván,hogy Lacinak vissza kell mennie az egyetemre,az órára nézvén pedig megállapítván,hogy elaludtunk hozzábújtam és gyengéd simogatással felébresztettem.Majd kikísértem az állomásra és mielőtt felszállt volna a vonatra átöleltem úgy igazán,hosszan,szívből jövően és egyikünket sem érdekelte az ezt látván rendszerhibába kerülő emberek tömege..

 

Elértem hát a célom,testileg is és lelkileg is kielégültem egy időre.Igaz nem egy időben,nem egy helyen és nem egy ember által,akik ráadásul mindketten heterók,de sikerült.Jó most így létezni.El tudnám ezt viselni állandó állapotként.

 

Persze megint akadt gondolkodnivaló..így,ahogy most Laci látott,ilyen mélyen,zokogástól lelkem lecsupaszítva,rajtam és édesanyámon kívül nem látott soha senki,ez pedig újabb dimenziókat nyitott meg a kapcsolatunkban.További érdekesség,hogy néhány momentumot azóta másképp látok..

 

- mikor második találkozónkon Laci közölte,hogy barátnője van és közöttünk nem lehet semmi,én pedig azt kérdeztem vissza,hogy "miért,volt valami is?"

 

- mikor az escort után találkoztunk és megkérdezte,hogy hogy kerültem a motelba,mire azt feleltem,hogy "most szoptak le,de még mindig téged szeretlek

 

- mikor legutóbbi találkozónkon felhívott egy másik srác,hogy találkozzunk,mert beszélgetni szeretne velem és Laci élénken érdeklődött,hogy kicsoda,miféle és mit akar..és aznap este..a könnyek a szemében..

 

Lehet,hogy ez az ember szeret engem,csak még magának sem vallja be.Nem tudom mit hoz a jövő,de a középső "mikorért" tartozom neki egy bocsánatkéréssel.Fel is hívom.Most.


2009. May 6.2009. May 6.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Míg Laci el nem határozza magát,a januári kapcsolatom előtt és után kialakult helyzet reprodukálódását elkerülendő escortom munkával való felhagyásának okán úgy döntöttem,hogy megkeresem az utódját.Inkább legyen meg előbb és nyugtasson meg a biztos tudat,hogy a normális agyműködésemet felülíró szexhiány első gyanús jelére felhívom és megbeszélünk egy találkozót,mintsem,hogy akkor kezdjem felásni utána a netet,amikor már késő.No de mit tegyen az emberfia,ha a két potenciális jelöltből az egyik befejezte a melót,a másik pedig bizonytalan időre kiköltözött Olaszországba,a többiek pedig egyáltalán nem jönnek be?Ekkor pattant ki az agyamból az az ötlet,hogy feladok egy hirdetést,amiben escortot keresek,mert biztos a nem eként regisztráltak között is vannak olyanok,akik nem vállalták be nyíltan illetve csak kacérkodnak a fizetős együttlét gondolatával.Regisztráltam hát egy célszerű nickkel,amiből mindenki,akinek 2-nél több az IQ-ja levágta,hogy mit akarok,ezt tükrözte a fejléc is illetve a profil egy lényegre törő felsorolással az elvárásaimról.Feltöltöttem öt képet is,hogy lássa mindenki,hogy nálam hogy is néz ki a fizetős kategória,mind különböző srácokat/férfiakat ábrázolt,mindenféle szempont alapján teljesen eltérő karaktereket.Erre letiltották a profilomat mondván,hogy kamu meg szerepelt benne az escort szó.Javítottam rajta egyszer,kétszer,de teljesen hiába.Így hát töröltem a profilt és létrehoztam egy újat,egy olyat,amiről úgy véltem,hogy megfelelőbb a moderációnak.Ideig-óráig működött,aztán azt is blokkolták szintén javíthatatlanul.Harmadszorra sikerült kijátszanom őket és bő két hétig élt és virult a profil,mire megtalálták.Akkor viszont figyelmeztetés és tiltás nélkül,levelestül,mindenestül törölték (köszi!).Dühömben jött még egy regisztráció,ami csak egy napig élt,mert az oldal kedves magyar besúgói levélben figyelmeztettek,hogy törölve leszek.Azt akarták,hogy escortként regisztráljak (én,aki pont nem vagyok az,hanem pont én keresek azt..röhej..) ezzel kvázi nullázva az esélyeimet.Én pedig beintettem nekik.Mindezek ellenére sok értékes tapasztalatot gyűjtöttem.A regisztrációk során öt óra alatt körülbelül 25 darab levelet kaptam.A normális profilomra egy év alatt nem jött ennyi levél.A jelentkezők közel fele normális (!),tehát anyagiaktól mentes kapcsolatot szeretett volna velem (ez teljesen abszurd..egyértelműen escortot kereső hirdetésre kapcsolatot keresők válaszolnak?!?!),néhányan próbálgatták,hogy mennyit érnék meg nekik és jelentkezett 2-3 escort is.Most a pénzért jelentkezőket venném górcső alá..Első escort versenyzőnk kertelés nélkül vágta a pofámba,hogy irreálisak az igényeim.Nézzük az irreális elvárásaimat:

 

- 22-37 év közötti életkor
- jóképű,férfias,heterós kinézet,viselkedés,öltözködés (a nőiesség legkisebb jelére is tárgytalannak tekintem a dolgot)
- jó test (vagy sportosan szálkás vagy jól kigyúrt/izmos)
- intelligencia (igen két l-lel!)
- fantáziadússág,spontaneitás,jófejség
- dohányzásmentesség (kizárólag az sorolható ide,aki egyáltalán nem dohányzik.A ritkán,társaságban meg "csak ekkor meg akkor" és a "leszokóban vagyok" mind dohányosnak számít.)

 

Ezek hát a pénzért is (!) teljesíthetetlen elvárások.Gyorsan átklikkeltem hát az adatlapjára,hogy ugyan ki mondhatja nekem escortként,hogy mindez pénzért is elképzelhetetlen.Egy tippem volt mindössze és az bejött,dohányos volt a szentem.Mint tudjuk a dohányosok vérig sértődnek,ha valaki onnantól,hogy eme káros szenvedélyük kiderül már egyáltalán nem kíváncsi rájuk,lehet bármilyen tökéletes a testük,fejük,mindenük.Ez sérti őket és ellentételként rögtön ennek hangot kell adniuk bármilyen formában.Persze ez azért kevés lett volna,a srácról ordított,hogy cigány.A kreol bőrűeket is igyekszem a tetteik alapján megítélni,egészen addig,amíg nem találkozom bennük a cigányos viselkedéssel.A srác minden szavában 3 durva helyesírási hibát vétett,így visszaírtam neki,hogy az igényességet lehet nyugodtan "A magyar helyesírás szabályai" című könyv gyakoribb lapozgatásával kezdeni..Nem írt aztán többet,csak egyszer,egy másik újonnan regisztrált escortot kereső profilomra valami olyat,hogy "lefektetne az ágyra és jól megbaszna".Mindezt a szokásos stílusban és vagy húsz durva hibával.Hülye,primitív bunkó.És ilyenek vannak a hivatalosan escortként regisztráltak között..

 

 

A másik fickó már izgalmasabb volt.Az escortom előtt két escortot ismertem,az egyik volt az,aki nem kért pénzt tőlem az éjszakáért,a másik pedig egy edzőtársam/haverom,aki azzá vált.Mindkettőben közös volt a normális szolgáltatói hozzáállás,amit csak helyeselni tudtam vagyis aki fizetett,azzal elmentek.Escort haveromnak egy időben én kezeltem a levelezését és jelentkezett nála egy alig húsz éves,bűn ronda,150 kilós,durván dagadt fiatalember.Nem tudtam,hogy meg e merjem neki adni a haver számát,mert én akkor sem mentem volna el vele,ha tizenmilliókról van szó és mégis..a haver bevállalta.. Térjünk itt vissza a második escortként regisztrált jelentkezőmhöz.Megnéztem a képeit,a teste tökéletes volt,de arcra nagyon nem jött be,főleg a kitépkedett szemöldöke.Levelében képeket is kért tőlem meg paramétereket,amin igencsak kiakadtam,mondván,hogy "akárkivel nem megy el".De bassza meg,hát én fizetek és nem ő!!!Mi az,hogy válogat?Ez teljesen olyan,mint amikor elromlik az ember tévéje,a szerelő "megcsinálja" és fél év múlva ugyanaz a baja..vagy amikor jön a kőműves,első nap dolgozik 12 órát,a másodikon már csak négyet és harmadik nap már nem jön..még a szerszámait is hátrahagyja inkább..igen,ez Magyarországon a szolgáltatás!Nosza meg is írtam neki,hogy ugyan tisztázzuk már a közöttünk létrejövő szolgáltató-ügyfél jogviszonyt,mert egyelőre úgy érzem magamat,mintha odamentem volna a piacon a zöldségeshez,hogy kérjek néhány fej salátát,mire az nem szolgált volna ki,mert nem tetszik a fejem vagy megmutatta volna,hogy én kizárólag csak ezt meg ezt meg azt a salátát vihetem el..megáll az eszem!Az ilyen boltos pedig (jobb esetben) éhen hal.Az rendben,hogy egy üszkös lábú,részeg hajléktalannal nem áll le papás-mamást játszani,bármennyit is fizetne neki,na de ez,hogy nekem fizetnek és még én válogatok,nálam kiverte a biztosítékot.Válaszlevelemre aztán úgy reagált,hogy "ő nem egy húsdarab",ami igaz is,de ami közöttünk köttetne az egy üzlet és szolgáltatóként neki nem lehetnek igényei.Érdekes módon az escortom teljesen normálisan és korrekten állt hozzám mindvégig,aminek a jutalma egy fantasztikus együttlét és az előre megbeszélt készpénz lett,én pedig úgy álltam hozzá,mintha a barátom lenne.A kettes számú escort reakciójában újabb érdekes kérdést leltem.."mi a foglalkozásod?"Mintha nem volna lényegtelen,hogy azt a pénzt honnan teremtem elő..vagy esetleg attól,hogy nem ügyvéd vagyok,hanem favágó kevésbé fog felállni neki?Vagy kuli melósokkal szóba sem áll?Ez olyan,mintha (írtam neki) a zöldséges megkérdezné,hogy mi a kedvenc színem,miközben vásárolni akarok nála.Nonszensz.Sohasem értettem a normál ismerkedésnél sem,hogy mi az értelme ennek a kérdésnek.Ha kiderül,hogy mondjuk metróvezető vagyok,akkor onnantól jobban alszik vagy azt mondja,hogy "hú,ez igen,ezt a srácot meg kell ismernem!"?Aztán mikor találkozunk és nem vagyunk szimpatikusak egymásnak már a nevemre sem emlékszik..Téboly.Szóval a második srác már külső alapján is ment volna a levesbe,de ez a hozzáállás egy szemernyi kétséget nem hagyott afelől,hogy fikarcnyi esélyt sem hagyok neki.Szembesültem hát vele,hogy a mi kis abszurd országunkban az escortoknak vannak igényei,a kuncsaft pedig kussoljon,de dobja a lét.Eszméletlen.

 


..folytatása következik..a többi jelentkezővel..


2013. January 15.2013. January 15.  1 comments  Sex and the city, avagy én és Budapest

Berlin... Berlin...
Mit is tudunk erről a nagyvárosról?! 


"Berlin a politika, média, kultúra és tudomány egyik fontos európai központja. A város fontos közlekedési csomópont és egyike Európa leglátogatottabb nagyvárosainak. Mindezekben szerepet játszanak nemzetközileg elismert egyetemei, kutatóintézetei, operái, színházai és múzeumai. Berlin a világ minden tájáról vonzza a művészeket és a kulturális területen dolgozókat."

A wikipédia szerint ez Berlin. 

Nézzük egy kicsit máshonnan a dolgokat, illetve nézzünk mögé a dolgoknak. A minap beszélgettem egy sráccal, aki egyébként a német fővárosban él és dolgozik. Itt éli mindennapjait meleg férfiként. Azt tudjuk, hogy a nálunk nyugatabbra fekvő oszrágogban élők kicsikét jobban fogadják a másságot. Marhára nem érdekli a szomszéd vénasszonyt (továbbiakban: VA), hogy kivel bújunk ágyba vagy kinek mondjuk ki azt a bűvös 9 betűs szót; a szertleket-t.  

Új ismeretségem révén megtudtam, hogy Berlin ugyan az, mint Budapest. Élhetetlen, koszos, mocskos, büdös nagyváros. Ugyan azok az erők hajtják, mint Budapestet, szinte minden lakosa ugyanarra törekszik. Siker-Pénz-Csillogás (na, azért azt se felejtsük el, hogy buziként az, hogy egy metropoliszban élünk az azt is jelenti, hogy a húspiac sokkalt változatosabb. Mindenki találhat itt a saját ízlésének megfelő húsipari terméket; kisaebb nagyobb kolbász formájábbanTongue out. A nagy számok és azok törvényei....)

Valóban?! Tényleg ezért költözünk tömegesen városba, annak ellenére is, hogy sokszor élhetetlen?! A válasz egyértelműen igenleges. Elbűvöl minket a csillogása, az ereje, a fényei; napestig sorolhatnám, hogy például engem mi bűvöl el a mai napig Budapestben. Annak, hogy ennek a csillogásnak csak egy kicsit is részesei lehessünk bizony komprumisszumokat kell kötni. Vonzónak, szépnek, fiatalnak és természetesen sikeresnek kell lennünk annak érdekében, hogy észre vegyenek. Csak ezt nem mondjuk ki, nem beszélünk a megalkuvásainkról, mert az ciki.... Tudom, persze azoknak egy része, akik most olvassák ezeket a sorokat azt mondják, " Nem, dehogy! Én bizony nem kötök kompromisszumot!" Nem, a lófaszt nem! Kisbarátaim, gondoljatok csak bele...nézzétek végig a profilotokat!

A legjobb fotóink vannak kinn (már ha vannak), igyekszünk a profilszövegben valami frappánssal felkelteni az épp a aktuálisan oldalunkat meglátogató figyelmét. Az tény, hogy az ilyesfajta oldalaknak nyíllván ez a célja, érthető a dolog. De akkor vegyünk alapul egy másik social-media oldalt, facebook.... Nem az ismerkedés a célja az oldalnak. Még is időről időre változtatunk a saját profilunkon ezt-azt, Töltünk fel új képeket, lecseréljük a régit. Kiírjuk, ha munkahelyet váltunk, ha éppen csalódunk vagy örülünk valaminek. Mindig közlünk valamit magunkról, ami igazából tök érdektelen. Mindezt azért, hogy a felszínen maradjuk, hogy eladjuk magunkat a társadalomnak vagy az ördögnekCool. Természetesen ezt nem tudatosan tesszük, de a végcél ez.

Kedves, új ismeretségem szerint ez a berlini melegközösségben hatványozottan érzékelhető. Töménytelen mennyiségű szexbár, szauna és egyéb "wellnes és spa" szolgáltatás üzemel a városban, hogy a híresek és szépek nyugodtan relaxáljanak egy nehéznap utánt mind testben mind lélekben. Ezek nyílván egy ideig érdekesek. Az éjszakai pillangók élete mindig vonzó (tapasztalat, az én pillangó mivoltom érdekes volt), mindig valami új, új arc, új illat, új test, etéről estére új hús. Az a tapasztalatom, hogy valóban tök jó és érdekes ez a világ is. Csak hát az ember egy kis idő után minden este ugyanolyan és már nem annyira izgalmas, mert nincs interakcó. A kommunikáció kimerül abban, hogy "Jó a segged gyüsz topogni, gecó?" És elmegyünk topogunk kicsit, aztán egy ital, ez után pedig jön a 'hozzád vagy hozzám' kérdés. Ezzel gyakorlatilag arra az éjszakára kitűzött pnzumját mind a két fél teljesítette. Mivel a neve nem számít ezért nem hogy reggelre nem emlékszel arra hogy hívták, de az arcát is igencsak nehezünkre esik visszaidézni az éppen aktuálisan, frissen elejtett saját éjszakai-pillangónknak. Pusztán azért, mert nem is akarod tudni.....

Ezt az ember egy idő után megunja, de akkor hova tovább? Mi a következő lépcső a metropoliszi életben? Itt ragadunk a számítógépünk monitorja előtt és a létező összes társ/partner kereső oldalra regisztrálunk és megpróbáljuk magunkat eladni, mint 75kg-nyi színhúst?


2015. August 25.2015. August 25.  3 comments  ismerkedés

Melegként igazán nem egyszerű az ismerkedés. A 21. századi technikai újítások legalább annyit ártottak a meleg emberi kapcsolatoknak, mint amennyire segítettek az új emberek megismerésében. Technológiai újítások alatt most a netes ismerkedőoldalakat értem, azoknak is túlfejlesztett azonnal-találd-meg formáját értem, amelyek segítségével valóban öt perc a közelben lévő tettrekész kanok detektálása és bevadászása. Tényleg egy gombnyomásra vagyunk egymástól, a baj csak az, hogy sokan vannak ilyen közel, sokfélét akarunk és az, hogy a sok impulzus közül milyen minőségűre figyelünk, arról a pillanat törtrésze dönt, többnyire beégett sztereotíp gondolatcsapások mentén.

 

Adja magát, hogy az ilyen környezetben lesz, aki háttérbe szorul. Többnyire a tartalom lesz áldozattá a forma oltárán, a türelem rózsája a mostakarom instant követelés javára.

 

Engem is kész bedarálni ez a rapid ismerkedés, hagynám is a picsába, ha lenne valamilyen más épkézláb alternatívája a kapcsolódásnak. De egyenlőre nincs, vagy nem vagyok elég leleményes ahhoz, hogy lássam a megoldást, úgyhogy jobb híján fenn lógok én is és naiv próbálkozásokkal, beiktatott hosszabb-rövidebb szünetekkel próbálom kikerülni a kiégést.

 

Az ilyen próbálkozások egyike akar lenni ez a blog is, ahol szeretném kiírni magamból ismerkedős élményeim virtuális és azt-hittem-valós világocskámban. Ez az én verzióm, ami nem akar több lenni, mint amilyennek én a helyzetet látom. Ez a webnapló lehet egy filmbeillő egymásratalálás története lesz, vagy lehet, hogy a töretlen keresésé, akárhogy is, az igazat akarja szólni, lefestve minden önsajnálat nélkül egy meleg fiú helyzetét abban a világban, amit valószínűleg Te is élsz.

 

Ha kommentelsz, majd meglátod, hogy igazából hús-vér ember vagyok, kész arra, hogy kapcsolódjak. Igazából azért vagyok itt...

 


2015. August 29.2015. August 29.  5 comments  ismerkedés

Sokan azt mondják, hogy nincs annál nehezebb, mint önmagunkat jellemezni, hiszen csak belülről látjuk önmagunk, el vagyunk fogulva, meg különben is bla-bla-bla. Hát én nem így látom: szerintem aki időről időre szembenéz magával, és azt a kellő mélyrehatással teszi, képes kialakítani egy olyan módszert, amivel közelebb juthat a megismeréshez. Tükör által homályos lesz ez az értelmezés is, mégis a legtöbb, legpontosabb, ami hozzánk köthető, bizonyos szempontból jobban jellemez, mint az arcképünk. Ez a kép nem helyettesíti azt, amit másoktól kaphatunk, mégis fontos, hogy legyen, és nagy baj, ha nincs. Nekem úgy érzem, van. Ezzel a magabiztossággal állok neki a nehéz feladathoz, ami a Planet Romeos ottlétem minőségének alfája és omegája.

 

Szóval reál és humán tantárgyak egyaránt érdekeltek gyerekként, nem tudtam dönteni, és a tanáraim se tudtak dönteni, mi legyen belőlem. Így aztán mentem matek tagozatos gimnáziumba, ahol élveztem minden percet. Az a stréber voltam, aki nem veszi észre, hogy zajlik a világ körülötte, csak a feladványok érdekelték és a problémamegoldás. Tökéletes fókuszom a tanulásban teljes szemellenző volt a párkapcsolati téren - akkor még fel sem fogtam, hogy meleg vagyok, őszintén leszartam a témát, a prímszámok jobban érdekeltek.

 

Volt két sorozat és egy vallás, ami erősen hatott rám. A Miért éppen Alaszka? egyszerűsége, csendes bölcsessége, és simogató humora közel volt szívemhez. A másik a Gilmore lányok hadarós, kulturális utalásokkal telitűzdelt tökéletes dramaturgú sorozata. Mindkét sorozatban közös volt a kis közösség összetartó, és megtartó ereje és az élet szeretete. Fél lábbal még most is Cicely/Stars Hollow feltétel nélkül gondoskodó környezetében élek, a másik lábam meg tapogatja az utat valami hasonló életkötelékhez.

 

Ennek ígéretét találtam meg a kereszténységben is, meg egy olyan ideológia-rendszert, ami ha megfelelően működne, sok szenvedést elmosna a Föld színéről. Akkorban csupaszív voltam, zöldfülű, ártatlan. Ragyogott a szemem az új dolgoktól, játékos, kacér, rettenthetetlen voltam és magabiztos az életben.

 

19 évesen, az egyetemista éveimben beköszöntött a melegkérdés, és nem jött olyan tisztán, mint korábbi lendülethullámaim. Megkopott fényem, tudom, érzem, nem vagyok olyan, mint régen. Viszont a nagy kételkedés hullámvölgyében beleszerettem a történetekbe, a storytellingbe (i'm so gay [sigh]), és keresem azokat a történeteket, amik kimozdítanak. Meg az eszközöket, hogy én is mesélhessek. Lennék én rendező, író, zenész, életművész, médiamogul, meg minden. 28 éves vagyok. Számításaim szerint még van 2 évem álmodni, úgyhogy szurkolj, hogy találjak értelmet magamnak.

 

Az ismerkedős oldalakon, úgymint Romeon (meg randi.gay.hu), azért vagyok, mert szeretném megadni a lehetőségét az ismerkedésnek, de igyekszem nem beleélni magam. Itt semmi sem az, mint aminek látszik.

 


Copyright © 2024 Színes Web Kft.