|
|
| Szüleim sokat próbálkoztak, hogy gyermekük születhessen, de nem sikerült, az orvos azt mondta, hogy nem lehet gyermekük. Egyszer valami véletlen folytán azonban mégis sikerült teherbe esnie anyukámnak, és a világra jöttem. Mikor nagyon kibukok az élettõl fel is teszem a kérdést, annyi próbálkozás után, miért kellett, hogy megszülessek, ha most csak szenvedek.
Szóval megszülettem. Mindig is nagyon érzékeny voltam, nem egy átlagos srác. Nem rosszalkodtam, nem bántottam a lányokat, rendesen tanultam. Aztán bekerültem a gimnáziumba, korábban nem nagyon voltak barátaim, de most szert tettem egy nagyon jó barátra, nagyon szerettem, persze mint barátot, aztán egyszer csak valahogy félbeszakatt a korábbi nagy barátság, és én majdnem belehaltam a hiányába. Ekkor már tudtam, hogy Õt nem úgy szeretem, mint egy havert, hanem sokkal, sokkal jobban. A középiskola számomra olyan volt mint a pokol. Aztán elérkezett a ballagás, és egyetemre mentünk. Két évvel késõbb, már nem tudtam magamban tartani a dolgot, és egy nyári napon találkoztunk, bevallottam neki, hogy meleg vagyok, õ ezt tudta, de én akkor még nem, hogy õ is az. Miután ezt az információt megosztottam vele, felszabadultabb lettem, egyre több sorstárssal kerültem kapcsolatba, és sokkal természetesebb lett számomra, hogy igen, az vagyok. Eleinte csak sex-et akartam, de rájöttem, hogy nekem ennél több kell, s mivel nagyon romantikus és érzékeny típus vagyok, elõfordul, hogy naggyon beleszeretek emberekbe (ma már annyira kontrolálom a dolgot, hogy csak melegbe szeressek bele) de így is sokszor szenvedek, hogy kit szeretek, nem szeret. Ez van, persze el kell fogadni, de remélem, egyszer megtalálom azt a srácot aki szeret, és akit én is szeretek, és akivel boldogok lehetünk. |
|
