|
|
| Leírom most levelemben,
mit nem írt meg még ember,
s mit verseimben megírtam,
volt, hogy utánatok napokig sírtam.
Most is sírok, de már nem haszontalanul,
mert önmagam vagyok és szeretek tisztán, igazul…
…miért sírtam át éjszakáknak csendjét?
Nem láttam a valót, a csend rejtelmét!
Boldogságra vágytam, reátok találtam,
ismeretlen fájdalom, mi szívemet gyalázta.
Mára tudom mi volt ez aggodalom,
mi fakasztott könnyet folyton ázó pilláimon.
Bár Téged kérleltelek Anna,
ki voltál maga az Öröm,
mégis megannyiszor szakadt be tíz vérzõ köröm…
Vagy voltál Te nékem Mézízû Átok,
Áldott Szemû Dóra,
könnyeimmel tengert fakasztok
halálba induló hajómnak…
Jöttél Te Kárhozottak Védõje,
májusi kéjt ringatva Lilla,
már-már vérzõ tekintetem rálátott saját síromra…
Voltatok Ti asszonyok, voltatok Ti Édes Átkok,
érettetek szenvedtem, de rájöttem utólag,
hogy voltatok nekem nem is bánom.
Ismét köszönök, ismét búcsúzom!
Elment a hajó, s vele kapitánya,
nem lesz többé a régi, már az új utakat járja.
Jöttetek, voltatok Ti Kincsek, Istenek közt Elsõk,
éreztem veletek, miattatok változom,
s a változás egyszer eljõ.
Hát itt vagyok most, voltam rég, s leszek soká,
egy régi élet oda, de lépteitek új életet adá.
Hálát adhatnék sokaknak, kihez fûzött a létem,
de -Ti Három Grácia- veletek tudtam meg mi is az: Élet;
s mit tartogat nékem egy nõ szerelme,
ki olyvást tûnik, mint a tenger,
dacolva sok életekkel, megcsonkítva ezer lelket,
dalolva, büszkén énekeltek,(mert nõk vagytok csupán)
fájdalmat okozva más szíveknek.
Rég szerelem fogott, ma mindez kacér gúny,
régi palástok tagadó nevetése,
mik megvetik a régi meséket,
hódolnak ma igaz, új eszméknek,
mert mindig is több voltam Nálatok, másoknál,
hát jöjj te Nõ, s áldassál melegen,
ím itt a számadásod ideje.
Életem hitetek volt vagy sem, hogy a Tiétek vagyok,
ma már reám semmit nem aggathattok,
mert új idõk új férfije vagyok,
s nem ér utol semmi veszett dolog:
Nõi kéj, kacaj?
Immár más ember rivall!
(A volt legeknek) |
|
