Linkek Kapcsolat Kik vagyunk? Adatvédelem Szabályok GYÍK Történet mentése Hívd meg egy barátod Könyvjelző English Hungarian
air fire water earth
Történet olvasása
2009.04.13  végtelen bánat harmadik rész

Este lefeküdtünk aludni, de még sokat beszélgettünk az ágyban fekve Csabával. Mint már említettem előtte is sokat beszéltünk, így szinte azt is tudtam mikor, kivel feküdt le elsőnek, milyen a nemi szerve, mik a vágyai, mert sok mindent elmondtak a suliban. Ugyanígy beszélgettünk majd szóba jött a másság. Kérdezgette tőlem mit gondolok erről. „Uhh telitalálat, jótól kérdezed”- gondoltam magamban.”Nekem semmi bajom senkivel, mindenki azt szeret akit akar, túl rövid az élet ahhoz, hogy megszabott keretek miatt boldogtalanok legyünk” Hirtelen elhallgatott majd megkérdezte kicsit félszegen és halkan. „Tanár úr ki szeretnél próbálni milyen fiúval lenni”. Mondtam neki hirtelen dühömben „Mindjárt oda megyek és megba**lak, ha még egyszer tanárurazni fogsz.” Erre ő bocsánatot kért majd megint egy kis csend lett én azon gondolkodtam van- e erre jó válasz. „Én már voltam fiúval, és nem bántam meg, azt vallom egyszer mindent ki kell próbálni és nagyon jó érzés volt azóta azt vallom mindenki a saját nemi szervéhez érthet a legjobban mert azt tanulja meg „kezelni” és így nagyobb örömet tud okozni egy férfinak egy férfi és egy nőnek egy nő.”Kínos csend, mire én felvetettem inkább aludjunk. Eltelt néhány perc majd odajött az ágyamhoz, hogy ő nagyon fázik és lázasnak érzi magát. Mondtam neki feküdjön vissza mindjárt megnézem de végig se tudtam mondani máris bebújt az én ágyamba. „Jó mutasd a homlokod, szerintem nem meleg de ha kell akkor szerzek lázcsillapítót vagy ha fáj valamid akkor hozok valami fájdalomcsillapítót.”  Kikeltem az ágyból és menetem a táskámhoz. Keresgéltem mire ő megjegyezte. „ Nagyon jó az alsónadrágod.” „Köszönöm mondtam neki úgy kaptam emlék és nagyon szeretem”- mondtam neki. „A barátjától, akivel lefeküdt”. „Igen ezt kivételesen tőle van”- hangzott a válaszom. Nem találtam a gyógyszert de felajánlottam neki kérek a „szőke észlénytől” hátha neki van de azt mondta annyira nincs rosszul hagyjam csak had maradjon az ágyamban. Még jó, lehet fogamzásgátlót adna amilyen szőke. Nevettünk majd mondtam neki oké, én befekszem a te ágyadba de oda adom a takarót, hogy ne fázz én kibíróm anélkül. Bírtam is hősiesen húsz percig és bebújtam mellé az ágyba ez volt életem egyik nagy hibája. Először még vicceltem vele most egy fotó és zsarolhatsz a dolgozatok alatt, hogy csak a neved ötöst ér. Jót nevettünk. Nem tudom szándékosan-e de minden levegővételét éreztem a tarkómon, nem ért hozzám, de a bőröm érezte simogatását.

Powered by:
BoonEx - Community Software; Dating And Social Networking Scripts; Video Chat And More.
Copyright © 2026 Színes Web Kft.