Akkor egyszer néztem rá pár
pillanatig „úgy”… De még az érzést is elfojtottam, hiszen egyikünk se volt
egyedül. Később azonban ez utóbbi megváltozott. És a kellemes beszélgetéseink
egyre inkább flörtölésbe csaptak át… Nem tudom végül is mi vett rá, hogy akkor szilveszterkor
találkozzak vele és ott aludjak nála – a világ végén.
Mire befejezte a zuhanyozást, már
visszatettem a képeket és ugyanott ültem az ágya végében. Rajta csak egy póló
és egy alsónadrág volt. Behuppant mögém az ágyba és félig fekvő, félig
támaszkodó helyzetben volt. Felé fordultam és sokáig néztünk egymásra. Talán
mondtunk is valamit, de annyira izgultam, hogy már csak a helyzetre emlékszem.
Nagyon közel húzódtunk egymáshoz és hihetetlenül lassan történt minden. Végül
is megcsókoltuk egymást. Pontosan olyan volt, mint ahogy azt korábban
elképzeltem. Nem kellett vezetnem, egyszerűen csak elengedtem magam és hagytam,
hogy úgy csókoljon, ahogy mindig is akartam, hogy csókoljon valaki. Csak rövid
ideig tartott, aztán újra egymásra néztünk. Már nem mosolyogtunk, még én sem.
Ez utóbbiból tudom biztosan, hogy akkorra már nem voltam zavarban. Végül
elfeküdtünk az ágyon.
Reggel történt meg… Picit
aludtunk is előtte és már egészen világos volt. Nem tartott hosszú ideig és
őszintén szólva fogalmam sem volt róla, hogy meg fog történni. Meg is lepődtem magamon,
de túl tökéletes volt minden, hogy nemet mondjak. Főképp az érzés maradt meg:
az hogy teljes mértékig megbízom benne és hagyom, hogy olyan közel kerüljön
hozzám, melynél közelebb nem is lehetséges.
Ezt követően felgyorsult minden.
Mission Impossible szerű akcióval cseleztünk ki együttes munkával a
nagyszüleit, hogy úgy tűnjön, mintha akkor jelentem volna meg a kertkapuban.
Végül is náluk reggeliztünk meg, én meg teljes átéléssel meséltem neki és a nagyszüleinek vagy fél
óráig, hogy milyen volt egész éjszaka pesten bulizni a barátnőmmel… /Folyt: Újévi emlékem (4. rész)/
|