Akármikor eszembe jut, úgy érzem,
mintha nem is velem történt volna meg. Annyira regénybe illő volt az egész. Vagy
inkább a hatásvadász, romantikus filmek hangulatára emlékeztet, mely kívülről
nézve, egyszerűen csak közhelyesnek tűnne. De abban a helyzetben egyáltalán nem
tűnt annak.
Egy nap volt hátra a régóta
tervezett második randiig. A szüleim elutaztak, így aznap éjjel egyedül
maradtam a házban. Szokásomhoz híven a tucatnyi horrorfilm hagyatéka akkor sem
hagyott aludni. MSN-en próbáltam elvonatkozatni. Fent volt ő is, már órák óta
beszélgettünk. Először mindössze heccből merült fel, hogy nem várunk másnapig a
találkával. Azzal viccelődtünk, hogy akkor, az éjszaka közepén találkozunk, de
pár perc elteltével heves szívverés kíséretében kellett rájönnöm, hogy már szó
sincs tréfáról.
Nem sokkal
később, már a helyi gimnázuim mellett ültem egy alacsony kőfalon. Őrá vártam,
ugyanúgy, ahogy az első találkozásunkkor is tettem. Hajnali két óra lehetett,
egy lélek sem járt a környéken. Bár éjszaka volt, én mindössze egy szál pólóban
és farmerban ücsörögtem, mivel nyár közepe volt. Végül egyszer csak elvakított
egy fényszóró és bekanyarodott elém egy szürke autó. Egyből tudtam, hogy az ő kocsija
és amint meg is láttam, ahogy a volán mögül integet nekem, elmosolyodtam és
beszálltam.
Ahogy azt előre
is sejtettem, egyetlen pillanatig sem volt csend az autóban. Végig egymás
szavába vágva beszélgettünk. Hiába tettük korábban ugyanezt órákig az
interneten, mégis annyi mesélnivalónk volt egymásnak. Azt mondta, hogy megmutatja
nekem a kedvenc helyét, és bár fogalmam sem volt róla, hogy hol van, ez
egyáltalán nem zavart. Úgy éreztem, akár a világ végére is elvihet, ha akar. Ha
oda nem is vitt el, valahol a budai Normafa környékén lyukadtunk ki.
Bekanyarodtunk egy elhagyatott, erdei útra. Az eget teljesen eltakarták a fák
lombjai és ahogy az az erdei utaknál lenni szokott, egy darab lámpa sem volt
sehol. Mikor végre átverekedtük magunkat az útnak is alig nevezhető
kátyútengeren, egy elágazásnál parkoltunk le. /Folyt: Újévi emlékem (2. rész)/ |