|
Gyalog indultunk tovább a sötét
erdőben, immár egy kis, szűk földúton. Bár nem tudtam, merre kell menni, én
mentem elől. Térültem, fordultam, ő pedig hátulról figyelt engem. Csak olyankor
néztünk össze, mikor néha - nem törődve, azzal hogy bármi lehet a lábam előtt a
sötét útón – felé fordultam és egy ideig hátrafelé jártam. Egyáltalán nem
voltam feszélyezett, úgy éreztem, semmi szégyellnivalóm nincs, ezért
viselkedtem úgy, mintha tíz éves lettem volna. Láttam magam az ő szemében és
pontosan tudtam, hogy hibátlannak lát és ennek fényében én is annak hittem
magam. De természetesen erről nem esett szó, csak folytattuk a korábbi vidám
beszélgetésünket szüntelenül mosolyogva.
Nemsokára egy pici ösvényen
folytattuk utunkat, ahonnan már látszott az erdő széle. A magas erdei fákat
alacsony fenyők váltották fel, melyek felett végre megláthattuk a kissé kékes, éjszakai
égbolt. Közben hangtalanul villámlott. Szürreális volt. Mintha csak valaki egyszerűen
lenémította volna a villámlás hangerejét. Újabb és újabb fehér csíkok
világították be az eget és a fákat. Igazából gyönyörű volt az egész.
Ahogy haladtunk, a fenyők egyre inkább ritkultak, végül egy magaslati,
füves területre értünk, melyet fehér sziklák tarkítottak. Ott ért minket az
eső. A cseppek hideg koppanásokkal landoltak a vállamon, melyek egyre gyorsabb
léptekre ösztönöztek minket. Mikorra elkezdett zuhogni, mi már szinte
futottunk. Egy közel száz méter magas, nagyon meredek dombot vettünk célba,
melynek tetején egy furcsa beton valami volt. Csak akkor láthattam meg igazán,
hogy mi is az, mikor végre sikerült megmásznunk az esőtől egyre sárosabb
dombot. Máig nem tudom biztosan, mire használhatták azt, de valószínűleg szebb
időben arról rugaszkodhattak el a sárkányrepülősök. Gyakorlatilag egy hatalmas,
betonlap volt, mely egyik fele a domb tetején volt, másik fele pedig két, szintén
beton oszlopon állt. Emiatt maga a betonlap erősen lejtett, így behúzódhattunk
alá az eső elől. Miután elsöpörtem a nagyobb köveket magam alól és leültünk
egymás mellé, csak akkor vettem észre a kilátást a dombról. Lélegzetelállító
látvány volt, ahogy az éjszakai Budapest elterült odalenn a távolban. /Folyt.: Augusztusi emlékem (3. rész)/
|
