A város milliónyi kis fénypontból és egy hosszú sárga vonalból állt, mely utóbbi egy autópálya fénye volt és az egészet valami halvány, éjszakai városokra jellemző derengés fogta egybe.

Addigra már mindketten csurom vizesek voltunk és nagyon fáztunk. Miután sikerült elvonatkoztatnom a gyönyörű látványtól, észrevettem, hogy milyen közel is kerültünk egymáshoz. Korábban kézfogáson kívül egymáshoz sem értünk, most viszont hirtelen már ott vacogtam közvetlenül az ő teste mellett.

Akkor csókoltuk meg egymást először. Beleborzongtam… Nem hittem volna, hogy valami ennyire romantikus lehet. A titkos randi, a csók, az eső, az éjszakai fények…

Egészen addig vártunk ott, a kedvenc helyén, amíg el nem állt az eső. Mikor visszaindultunk az autóhoz, már világossá vált mindkettőnk számára, hogy mi ezek után képtelenek lennénk hajnalban elválni. Így hát, végül hazaugrottunk és amíg ő a kocsiban várt, én besurrantam az üres házba. Bedobáltam pár ruhát a táskámba és hagytam egy nevetséges levelet a szüleimnek, miszerint az egyik barátoméknál alszom. Gondoltam, majd elolvassák, ha hazaérnek. Végül táskával a kezemben behuppantam az autóba és összemosolyogtunk. Magunk mögött hagytuk a környéket és én hihetetlenül szabadnak és boldognak éreztem magam. Úgy mosolyogtam, mint ahogy a nyálas filmek nyálas befejezésekor szoktak. De mégsem volt közhelyes…