Linkek Kapcsolat Kik vagyunk? Adatvédelem Szabályok GYÍK Történet mentése Hívd meg egy barátod Könyvjelző English Hungarian
air fire water earth
Történet olvasása
2010.01.16  Fájdalmas emlélk.

Egy tőrténetet szeretnék veletek megosztani. Ami pár éve történt meg velem. Tanfolyamra jártam, egy egy évesre. Kezdetekór a tanfolyamnak nem igen ismertem senkit. Csak egy kolleganőm volt velem, kivel együtt menünk. A kezdetben nem igen ismerkedett az osztályból senki se. De ahogy teltek a hónapok annál inkább megismertük egymást. Nagyon jó kis csapat jött össze. És itt ismertem meg azt az embert aki megváltztatta az életenet. Igaz itt már volt egy kapcsolatom, de nem olyan régi volt az se. A fél évi vizsgát követő néhány órában páran vizsga után elmentünk önnepelni, hogy átmentünk. És itt elkezdtünk beszélgetni. És itt vallottam be néhyány embernek, hogy melegvagyok. Ami a furcsa volt, nem vették meghökkentőnek. Egyikőjük még monta is, hogy " Igen és tudtam, éreztem. Rájöttem mikor a gépeket mutattad". Furcsa volt, hogy ilye könnyen fogadták, de örültem neki. A társaságban volt egy másik fiu is aki bevallotta, hogy ö is az. Akkor még nem tustam, amit most már tudok. Ő az aki mind a mai napig kell nekem. Néhány hét múlva, meg is beszéltünk egy találkozót. Náluk fogunk találkozni. Hát alig vártam a találkozót. Le utaztam hát hozzá. Bemutatott a családjánk, mint osztálytársát. Bementünk a szobálába és beszélgettünk. Nem is tudom mennyi idő múlva felált és elindúl  kifelé, hogy hozzon még valami innivalót. És akkór megcsókolt!! Kicsit kellemetlenül éreztem magam. De megnyugtatott.  " Ne félj semmitől, csak jó lehet." Nekem ez az egy mondat maga volt a mámor. Mikor visszajött, olyan kis huncut mosoly volt az arcán, amitől minden félelmem elszált. Még aznap este egymáséi lettünk. Másnap is folytattuk, de nekem el kellett jönnöm. De persze a suliban találkoztunk. Még az év vége előtt, mikor már jó az idő kirándulni is elmentünk. Vizsgák után együtt nyaraltunk és szerelmerkedtünk. De már mint említettem nekem nem ő volt az egyetlen. Amit már bánok, hogy nem Ő az egyetlen. Ő tusta, hogy nekem van egy másik is. Eljött az ősz, nem sok jóval kecsktetve. Valahol éreztem ez nem mehet így tovább. Egyre nehezebben viseltem el, hogy nem tudok döntei közte, és a másik között. Nem tustam mit csináljak. De viszont nem tudtam tovább őrlödni kettejük között. Ugyan a kapcsolatunk előtt már mondtam neki meg a többieknek is, hogy nekem van már kapcsolatom. Ugyan nem régóta, de van. A kérdés, hogy ő vagy a másik. Fájóvolt, kegyetlenűl. Mert úgy éreztem mind a kettejükre szükségem van. De senkisem szeret másodhegedűs lenni.Ő ígyérezte magát, másodhegedűsnek. A végefelé már nem igen tudtam mit csináljak, de vészesen közeledett az idő mikor döntenem kellett. És Ő is kiváncsi volt, hogy mit akarok és , hogyan döntök. Döntöttem. Ne Őt, hanem a másikat választottam. Kivel mind a mai napig együtt vagyok. Nem is tudja, hogy ez megesett, megtörtént. Ne is akaro neki elmondni. mert ugyan úgy szeretem mint eleinte

Powered by:
BoonEx - Community Software; Dating And Social Networking Scripts; Video Chat And More.
Copyright © 2026 Színes Web Kft.