Félálomban álltam be a villamosra váró tömeg közé az új
szemeszter első napján. Unottan néztem körbe az emberek között. Volt egy-két
helyes srác, de azok nem kevésbé csinos barátnőjükkel voltak elfoglalva.
Összeszorult a torkom, mert valószínűnek tartottam, hogy én már nem élem meg azt
az időt, amikor a nyílt utcán ölelhetem meg a leendő párom. Legalábbis itthon
nem. Azonban ez a gondolat azonnal eltette magát láb alól, amikor megjelentél...
Épp az aluljáróból jöttél, zavartan elfogadva minden feléd
nyújtott reklámcédulát, majd elővettél a farzsebedből egy zsebtérképet. Bőröd
kreol színű volt, rövid, fekete hajad lazán, kócosan állt. Bal szemöldöködön át
átlósan egy vékony csupasz vonal díszelgett, míg kicsivel lejjebb rövid
kecskeszakállad vonzott magához. Füleid furcsamód előreállt, de ebbe a
szépséghibádba is azonnal beleszerettem. Fekete, cseppet szűk pólód alól
látszott, hogy nem veted meg a sportokat, de túlzásba sem viszed.
Kétségbeesetten fürkészted a térképet, majd egy sóhaj után
felnéztél barátságos, barna szemeiddel. Tekinteted rám szegeződött, amikor
észrevetted, hogy Téged nézlek. Sosem voltam jó a tekintetek állásában, ezért
elvörösödve kaptam el szemem, de nem bírtam ki, hogy ismét Rád ne nézzek.
Te még mindig figyeltél, én pedig köhögést erőltettem, mintha nem is akartam
volna arrafelé nézni. Zavaromban elővettem a telefonom és elolvastam a most kapott,
nem létező üzenetem. Pötyögni kezdtem, mintha válaszolnék.
- Bocsi, segítenél? - szegte nekem kérdését egy kellemes
bariton. Felnéztem és barna szemeiddel találkozott tekintetem. Észre sem vettem,
mikor jöttél közelebb! - Az a helyzet, hogy új vagyok itt és még nem ismerem a
járást... |