|
|
| Budapesten születtem cirka 17 éve. Mikor kicsi voltam, mindenki szeretett. Folyton mindenkire mosolyogtam és csak úgy áradt belõlem a vidámság. Igazából a gyermekkorom (Ami részben még mindig tart) olyan volt, mint egy álom. Ilyet kívánok mindenkinek. Szüleim húszévnyi házasság után is együtt vannak és nagyon jó a kapcsolatom mindkettõjükkel. 10 éves koromban elköltöztünk Budapestrõl és nem messze a fõvárostól kezdtünk új életet. A tökéletes idilli képet egyedül az zavarta meg, hogy úgy éreztem, nincs minden teljesen rendben velem. Éveken át tartó küszködés során el kellett fogadnom az elfogadhatatlant.
Nagyon félénken fordultam minden efféle dolog iránt, miközben megmaradtam az életben normális fiú. Az már bizonyossá vált, hogy az Internet volt az a segítõ társ, amely nélkül ma nem tudom, hol lennék. Minden kérdésemre választ kaptam. Mindig úgy terveztem: Majd, ha egyszer kicsivel idõsebb leszek, és eljön az az idõ, belevetem magam a szerelembe. Ez az idõ nemrég érkezett el nekem.
Tapasztalatlan kisfúként éltem meg az elsõ szerelmet. Hihetetlen érzelmi sokk és csúcspont volt nekem, ahogy mindaz beteljesedett, aminek korábban csak a gondolatától is kirázott a hideg. De persze semmi sem tart örökké és ezzel akkor is tisztába voltam. A nagy vidám kiteljesedést, életem elsõ szerelmének elvesztését hullámvölgy követte. Épp olyan erõteljes, mint amilyen a kiteljesedés volt. Ez sem tartott örökké.
A vártnál hamarabb találtam valakit. Igazából olyasvalakit, aki mindvégig az orrom elõtt volt. Legalább fél éve tartottuk a kapcsolatot interneten és elõtte szó szoros értelmében semmilyen titkom sem volt. Ahogy elkezdõdött, úgy fejezõdött be --> „A vártnál hamarabb”. De úgy éreztem, ennek így kellett történnie.
Igen… ez van most. Túl vagyok életem elsõ két szerelmén. És ahogy mindig, most is pozitívan és optimistán tekintek a jövõre. Minél többet vagyok barátaimmal és a lehetõ legtöbbet szeretném kihozni a nyári szünetbõl is. Ha jobban belegondolunk, minden szép és jó – Ahogy mondani szoktam. Bár még mindig határozatlan, gyakran ügyetlen vagyok, rengeteget tanultam és tapasztaltam az elmúlt pár hónapban. Készen állok rá, hogy még jobban megismerjem a világot és az embereket. |
|