A szomszédok előtt én voltam az öccse nagyobbik fia, bár amint néha ezt a grimaszolásukból ki tudtam venni-, nem nagyon hitték el.

Egy hónap sem kellett, hogy a számba vegyem a már imádott bíborszínű makkot, és alig egy hónap múlva már le is nyeltem a nedveit. Alig fél év alatt másra is rávett, de azt egyelőre nem részletezem, ez egy más műfaj, kissé szégyellem is, de attól még jól esett, és gyakran hiányzik is.

Életem nagy Ő-ét Ferinek hívták, börtönviselt, volt, nálam harminc évvel idősebb, kissé szadista, erőszakos. Határozott felsőséges viselkedését végig megőrizte velem szemben. Folyamatosan megalázott, néha megütött, fojtogatott, és hihetetlenül kegyetlenül bánt velem, ha kettesben maratunk, míg durván belém nem hatolt. Aztán míg el nem élvezett, végtelenül kedves volt, utána megint pokróc.

Mindig sikerült elélveznem míg bennem volt, bár alig néhányszor volt olyan orgazmusom mint a legelső alkalommal.

Sajnos, a munkahelye miatt el kellett költöznie az ország másik végébe.

Én, mint egy szerelmes kis kurva, hisztiztem neki, könyörögtem, de csak a nagy pofonokat kaptam érte.  Még azt is elviseltem volna, mert totál belezúgtam ebbe az öreg pasiba, de csak elment, nem mondta hová, csak a számát üzente meg. Egy darabig még tartottuk a kapcsolatot telefonon, de mikor megbeszéltünk egy találkozót, nem vette fel többé a telefont.

Később mondta az egyik volt szomszéd nénije, hogy a Feri meghalt, infarktust kapott.

Csodálkozott, hogy mint unokaöccse, nem tudtam a haláláról.