Odakint tombol a füllesztő nyár,
Tenger, homok és napfürdő vár.
Mégis a sötét szobában fázok,
Összetört szívvel, némán állok.

Átkozom a napot, hogy megismertelek,
Átkozom azt is, melyen megszerettelek.
Nem vagy más, mint egy csalfa álomkép,
Nem tűrhettem azt, hogy mással légy...

Miért kellet más, ha szerettél?
Miért mondtad azt, hogy szeretsz még?
A hűség ma már csak nekem fontos?
Létezik még szív, mely csak egyért dobog?

Talán kicsit naiv és maradi vagyok,
De számomra a szeretet szent dolog.
Hát tégy így, ha neked ilyen élet kell,
De nem látsz szeretni még egyszer!