Linkek Kapcsolat Kik vagyunk? Adatvédelem Szabályok GYÍK Történet mentése Hívd meg egy barátod Könyvjelző English Hungarian
air fire water earth
Történet olvasása
2010.06.20  "gondolkodom tehát hagyom2"

önmagam, nem lennék ugyanaz az ember akire anno azt mondta az első 10 perc beszélgetés után , hogy „Te nem vagy normális”. Sokat küzdöttem a melegségemmel is. Mire én el tudtam fogadni, hogy az vagyok. Most eljutottam odáig, hogy a családom egyes tagjai is tudják és elfogadják, hogy az vagyok. Nem láttam még ennek hátrányát sehol, bár volt akinek elmondtam és nem akarta elhinni, hogy az vagyok, meg akart győzni róla, hogy nem vagyok az. Csodálatos, hogy van aki jobban tudja mit érzek, mint én magamJ. Nem vagyok az a felvonulgatós meleg, aki harcol a melegek jogaiért. Úgy vagyok vele, hogy nem akarok sem több sem kevesebb jogot, mint bárki másnak (heteró) van. Viszont van amit megértek. Két férfi csókolózása nem gusztustalan de nem is az utcára való, Megjegyzem szerintem az előjátéknak beillő hatalmas csókcsata a metrón a heterók részéről is illetlen. Tudom konzervatív vagyok J. Akkor szexeljünk a Hősök Terén. Egy puszi egy kézen fogva sétálás viszont bele fér a dologba, az hogy ki kivel mit csinál a négy fal között az meg magán ügy. Az elsőre megítélés és előítélettel megküzdés így is nagy feladat. Amikor megtudják rólam, hogy meleg vagyok akkor kicsit vissza hőkölnek az emberek. Feltörnek az előítéletek. Majd amikor beszélünk 10-15 percet mindenki azt mondja ha minden meleg ilyen akkor több meleggel akar megismerkedni. Erre mindig mondani szoktam, nem minden heteró jó fej. A melegségnek semmi köze sincsen ahhoz, hogy milyen az adott ember természete. Engem mindenki „stand up comedizni” küldene, de nem azért vagyok ilyen mert meleg vagyok.Ami viszont kicsit zavar, hogy fogalmam sincs a „hüle” metrószexualitás miatt, hogy kinél lehetne próbálkozni és kinél nem. Lehet még csak a rutin hiányz

Powered by:
BoonEx - Community Software; Dating And Social Networking Scripts; Video Chat And More.
Copyright © 2026 Színes Web Kft.