Linkek Kapcsolat Kik vagyunk? Adatvédelem Szabályok GYÍK Történet mentése Hívd meg egy barátod Könyvjelző English Hungarian
air fire water earth
Történet olvasása
2010.06.29  Utolsó cseh éjszaka (1. rész)

          Ahogy bejutottunk a hotelszobába, ő az ágyához ment és ledőlt rá. Én azonban egyből a fürdőbe rontottam és beálltam a zuhany alá. Zavarodott voltam, sőt még ideges is. Sokáig csak állam és hagytam, hogy a fejemre zúduljon a forró víz. Azt gondoltam, hogy ez majd segít elvonatkoztatni, de csak egyre dühösebb lettem.

            Utolsó este volt az iskolánk csehországi gyakorlati kirándulásán. Egy hete éltünk Brno városában és keményen folyt a megfeszített munka. Még aznap délután elkészültünk a projektekkel, megvolt a bemutató és mivel a legtöbben jó visszajelzést kaptunk, egyértelmű volt, hogy az osztálytársakkal és a cseh barátokkal hatalmasat fogunk bulizni a városban. Azonban olyan kimerült voltam, hogy szégyenszemre éjfélkor már visszabuszoztam a hotelbe. De nem voltam ezzel egyedül. Samu is velem tartott.

            Samu az osztálytársam volt. Körülbelül fél évvel korábban találkoztunk először, egy másik ilyen projekt alkalmából. Együtt kellett dolgoznunk és – bár mindig feszélyezve éreztem magam mellette – viszonylag megkedveltem. Azt tudni kell, hogy a zavaromnak, mely a társaságában jött elő, két eltérő oka is volt. Egyrészt a megjelenése: magas volt, erősen férfias, tagadhatatlanul olyan alkat, akitől mindig kalapált a szívem, ha a közelemben volt. A másik ok a stílusa: volt a magatartásában valami ellenszenvesen fölényes és támadó. Mindig, mikor már kezdtem úgy érezni, hogy felengedtem mellette, hirtelen tett valami durva megjegyzést, ami egyből visszarántott saját bizonytalanságom talajára.

            Bár neki erről fogalma sem volt, egyszer egészen véletlenül megtaláltam Randin. Azonnal hibernáltam magam az oldalon és vagy két napig emésztgettem a hirtelen jött hírt, hogy Samu meleg. Azonban hiába rendelkeztem ezzel a többletinformációval, neki fogalma sem volt róla, hogy én is az lennék. Ezek után én önkéntelenül is egyre jobban érdeklődtem felé, ezzel szemben neki semmit sem változott a stílusa velem szemben, ami jobban zavart, mint korábban bármikor.

            A csehországi projekten azonban egészen megváltozott a viszonyunk. Hárman voltunk egy szobában, beleértve őt is. Sokszor csak kettesben voltunk és egyre többet beszélgettünk. /Folytatás: Utolsó cseh éjszaka (2. rész)/

Powered by:
BoonEx - Community Software; Dating And Social Networking Scripts; Video Chat And More.
Copyright © 2026 Színes Web Kft.