De akkor, a buliból hazafelé jövet (valamilyen okból) megint
felöltötte a támadó, idegesítő állarcát, amitől hihetetlenül dühös lettem.
Mikor még az éjszakai buszon utaztunk vissza a hotel felé, legszívesebben
üvöltöttem volna vele, ahelyett hogy az ablakon bámulok ki.
Már rég
végeztem a zuhanyozással, de semmi kedvem nem volt kimenni a fürdőből. A szoba
harmadik lakója a városban maradt és csak hajnalra volt várható. Utolsó este
volt és Samuval csak ketten voltunk a szobában – minden adott volt, hogy végre
történjen valami, de úgy éreztem, végérvényesen elcseszte a dolgot. Még magamra
is dühös voltam, hogy mégis hogy képzelhettem, hogy bármi is történhet majd köztünk
a kirándulás során.
Végül aztán
mégis kijöttem a fürdőből boxerben és trikóban. Samu az ágyán feküdt keresztbe
tett lábakkal és telefonált valakivel. Egy pillanatra mintha fiú hangot
hallottam volna a túloldalról, de aztán egyből Samu kezdett el beszélni olyan
negédes hangon, amilyet tőle még sosem hallottam. Fogtam a táskám és elkezdtem
belerámolni a cuccaimat. Bár direkt háttal voltam Samunak, nem bírtam nem rá
figyelni. Olyan kedves hangnemben beszélt, amellyel ha hozzám beszélt volna, kedvem
lett volna bebújni mellé az ágyába. Ez a hangnem egyértelműen olyasvalakinek
szólt, akivel együtt van (vagy együtt lesz), annak szólt, akivel épp telefonált.
Ez még jobban feldühített. Hiába volt elegem Samuból, már féltékeny is voltam
rá. Magamban dúdolni kezdtem, próbáltam kizárni a hangját és kedves szavait, kevés
sikerrel. Nemsokára elbúcsúztak, letette a telefont és picit csöndben volt.
- Aranyos,
ahogy dúdolsz. – szólt végül.
Erre egy pillanatra ránéztem és láttam, hogy az ágyon fekve
engem figyel. Csak halkan hümmögtem egyet, majd pakoltam tovább.
- Adok egy
jó tanácsot! – mondta – Sose kezdj csajjal, vagy pasival, mert nem éri meg. /Folytatás: Utolsó cseh éjszaka (3. rész)/
|
