Links Contact Us About us Privacy Terms FAQ Add feedback Invite a friend Bookmark English Hungarian
air fire water earth
View Feedback
2010.06.29  Utolsó cseh éjszaka (3. rész)

            - Miért? – kérdeztem csodálkozva és megint felé fordultam.

Ő erre erőteljesen artikulálva tátogta: „Mert baromi sokba kerül.”

Erre talán még el is mosolyodtam picit, majd leültem az ágyam végébe, hogy úgy pakoljak tovább. Nem igazán értettem, miért említette, a „pasival” szót is. Nyilván azért, mert az egész hét során, mikor vicces hangnemben szóba került, hogy mi is a helyzet velem, én mindig kétértelmű válaszokat adtam. Talán elültettem a bogarat a fülébe, most pedig így próbált tesztelni, hogy vajon mi lesz erre a reakcióm.

            Nem láttam, mit csinált, csak hallottam, hogy erősen nyikorogni kezdett az ágya, majd egyszer csak feltűnt a látókörömben. Én felnéztem és láttam, hogy körülbelül két méterre állt meg tőlem. A falnak dőlt keresztbe tett lábakkal, karokkal és engem nézett. Csak egy boxer meg egy póló volt rajta. Nem tudtam, mit akart, vagy miért állt oda és magasodott úgy fölém.

            Beszélgetni kezdtünk. Ez igazából abból állt, hogy ő hosszú monológokat mondott, én pedig csak néha mosolyogtam, vagy egy-egy dologra visszakérdeztem. Időközben észrevettem, hogy már mindent elraktam, amit kellett, de mégsem tudtam abbahagyni a pakolászást. Ide-oda rakosgattam a ruháimat, úgy tettem, mintha rendezgetném őket, de igazából csak az időt húztam. Valamiért nagyon féltem attól, hogy mi lesz, ha befejezem a pakolást és akkor kénytelen leszek őt nézni és akkor ott leszünk szemtől szemben: én az ágyon hiányos öltözetben, ő meg előttem, szintén hiányos öltözetben. De végül aztán visszament az ágyához, így befejezhettem az „áltevékenységem”. Fel is álltam, hogy bedugjam a telefonom a töltőbe.

            - Tehenek? – kérdezte váratlanul.

Egy pillanatig nem értettem a kérdést. Az ágyánál állt és felhúzott szemöldökkel nézett rám. /Folytatás: Utolsó cseh éjszaka (4. rész)/

Powered by:
BoonEx - Community Software; Dating And Social Networking Scripts; Video Chat And More.
Copyright © 2026 Színes Web Ltd.