Hogy milyen elmebetegekkel hoz össze a sors.

Rámírt egy "lorem" nevezetű, kép nélküli profil, az egyik meleg társkereső oldalon. Mivel nekem kint is van a profilom alján, hogy kép nélkül ne is próbálkozzanak, mert úgysem fogok válaszolni. Kivételt tettem, mondtam neki, hogy pótolja a hiányosságát, és majd én is küldök majd képet magamról. Nagy nehezen sikerült egy képet kikulyerálnom tőle, amin rám hallgatva kitakarta egy nagy fehér négyzettel az arcát, hogy ne ismerjem fel. Ekkor emlékszem azt kérdezte, hogy most már fel merem-e vállalni az arcomat. A képen nagyon szimpatikusnak és szépnek tűnt a gyerek. Kérdeztem tőle, hogy hol tanul, de nem válaszolt rá, azt mondta, hogy ez maradjon az ő titka. Rendben elfogadtam, viszont ahogy jobban megismerkedtünk, kértem tőle arcos képet is. Erre küldött egy nagyon rossz minőségű, zajos, kicsi képet, egy vigyorgó fiúról, mellette egyik oldalon egy lány, másikon egy idősebb nő. Erre én is képpel válaszoltam. Kértem tőle még egy képet, kaptam is, öltönyben volt. Cuki volt nagyon. Megbeszéltünk egy időpontot, mondta, hogy este 8 után ér rá. 20:35-kor érkezik a háztömb elé, bicajjal, én 5 perccel hamarabb kimegyek érte.

Így is volt, 20:31-re lent voltam, vártam, majd kis idő múlva valaki sétál az ellenkező irányból. Tudtam, hogy ő lesz az. Azt mondta, hogy ő már hamarabb érkezett, csak körülnézett, rámutatott egy bringára, hogy már korábban lezárta. Egy fehér, tiszta, versenybringa volt. A fiú kisebb volt nálam, a hajunkban, mint formájában, mint színben azonnal hasonlóságot véltem felfedezni, a hangja nagyon kedves, duruzsoló volt. Befelé menet kérdeztem, hogy lifttel, vagy lépcsőn mennyünk, de rábeszéltem a lépcsőre XDDD. A lift gyakran rossz. Felfelé menet kérdezte, hogy mit tanulok, valamiért azt feltételezte, hogy mezőgazdaságira járok. Mondtam neki, hogy nem, és megkérdeztem, hogy ezt mégis honnan veszi. Nem tudott rá ésszerű magyarázatot adni. Közben találgatta, hogy hanyadik emeleten lakom.
- De ugye nem a kilencedik?
- Nem.
- Hatodik?
- Hetedik?

Végül lelőttem a poént, a nyolcadikon. Tovább faggatott, hogy akkor mit tanulok. Beléptünk a bejárati ajtón. Mondtam, hogy egy OKJ-s képzésen vagyok. Egyból rávagta:
- Óóó ........?

Kérdeztem, hogy honnan tudta, mire annyit válaszolt, hogy az egy OKJ-s képzés. Kérdeztem őt, hogy mit tanul. Állítólag még tanult. De azt mondta, hogy már nem. Megkérdeztem tőle, hogy akkor most fog-e érettségizni, mert nem nagyon értettem, hogy miért mond ellent saját magának. Mire ő valami olyasmit mondott, hogy az még nagyon sokára lesz.
- És milyen nyelven tanulsz?
- Angol?
- Nem.
- Német?
- Nem, ezen kivül sok nyelv van még...
- Francia? (elkezdett franciául beszélni, majd hozzátette:) Nem.
- Olasz?
- Olaszul? Nem. Olaszul egy szót sem tudok.. - viccelődött

Miután megnéztük a kilátást az ablakból, leült a földre. Mondtam neki, hogy mögötte van a fotel, de azt mondta jó ez így neki. Rátértünk, hogy kinek milyen családja van, hogy mit dolgoznak az enyéim, de ő csak a nagyszüleiről mondott konkrét dolgokat. Kérdezett tőlem valamit, amire mindig egy egyenesen, és röviden válaszoltam, természetesen az igazat, mi értelme lenne hazudozni. Viszont ahogy neki is feltettem volna ugyan ezt a kérdést, gyorsan elkezdett valami hasonló témájú történetet mesélni, majd megjegyezte, hogy ő rengeteget tud beszélni. Én addig gondolkoztam, és fetettem neki azt a kérdést, hogy érettségi után mivel fog foglalkozni.
- Kerámia tervező és készítő leszek.

Mondom a mi iskolánkban vannak keramikusok, oda fogsz járni? Nem, neki pécseN lesz a sulija. Elkezdett a kerámiákról áradozni, hogy milyen bonyolult, összetett folyamat elkészíteni, mire azt mondtam, hogy amit én tanulok is nagyon hasonló. Túlságosan értett hozzá, biztosan nem középsulis már, nem értettem miért csapott be... Amit én tanulok, arról is annyit tudott, ami már kezdett feltűnő lenni, mintha utánanézett volna már. Megkínáltam whiskey- vel, mert kért, de egy nagyon kicsi után is eléggé becsiccsentett, és megkért, hogy én is igyak. Így is tettem. Mert ha ő többet iszik, akkor lehet, hogy ellopom a számítógépét a táskájából, mert drága volt. Mondom de tudud hol lakom, 8. emelet ...-es ajtó. Ő zenét indított, megengettem neki, hadd érezze jól magát. Végül én jobban berúgtam mint ő. Elég gáz lett, hogy én kínáltam meg őt, de én vagyok részeg. Még csak mindig azt néztem, hogy sehogy sem lehet 19 éves. Fel is hoztam neki a témát. Például arcszőrzete hogy-hogy nincs még? Azt mondta van neki is, csak "hamar eltűnteti". Nem borotválással, nem epillálással, nem gyantázással, hanem egy másik módszerrel, amiree rábeszélte a szüleit, mert elég engedékenyek. Leültem én is mellé a földre, hogy ne érezze magát kicsinek. Kérdeztem a nevéről. Mondtam elég egy keresztnév is. Gondoltam, ha kezdeményezek, elárulja. Megmondtam a keresztnevemet, mire ő azzal válaszolt, hogy az övé elég ritka név, könnyen megjegyezhető, ezért nem árulja el.
- Lorem.
- Mi? Ja, lorem...
- Látom te is sikeresen letakartan a kamerát. - és a laptop irányába nézett. Furcsálltam is, mert a földről elég nehezen szúrhatta ki. Mindenesetre jól elterelte a témát...
- Jah, igen....
- De nem tudják feltörni. - folytatta.

Majd felhozta, hogy ő jiu jitsu-zik, aztán mutatott is egy videót róla a neten. Kérdezte rólam, hogy sportolok-e valamit, én hozzátettem, hogy nem. Ez után a zene lassan leállt, lekapcsoltuk a lámpát.....

(hosszú - hosszú szünet következik)

Miután elment, elkezdett nagyon furcsán viselkedni.
- Soha nem szabad felhívni senkit sem a lakásba. Nem tudhatod, hogy milyen szándékkal jöttem. Sok őrült mászkál odakint.
- Jézusom, kezdesz megijeszteni.

A szobában még mindig sötét volt, de ahogy az a kis fény megcsillant a szemében, félelmetes volt. Ez után még fél óráig csak ilyeneket mondott, felöltöztünk, lámpát kapcsoltunk. Ez a kedves kisember egy pszichopatába kezdett átmenni.
- Megtudtam, hogy hol laksz, körbemutattad a lakást, tudom hova jársz suliba, tudom mit dolgoznak a szüleid, hogy hány testvéred van. Közbe rólam semmit sem tudsz. Simán kinyomozhatnálak.
- De, hogyne tudnék rólad, tudom, hogy keramikus vagy.
- Mindent csak kitaláltam, semmi sem volt igaz. Végig hazudtam.

Olyan magabiztossággal mondta, közben végig a szemembe nézett és közben próbáltam kideríteni, hogy most csak viccel vagy nem. Az idő éjfél fele lehetett, már nagyon késő volt. Nem fejezte be, csak mondta, és mondta a hülyeségeit, én meg egyre inkább menekülni akartam tőle. Elkezdett a lótartásról beszélni, hogy akár azt is tanulhatná, mert tud arról is. Azt is beadhatta volna nekem.
- Miért, mit tudsz rólam? - kérdezte.
- Hát azt, hogy merre felé laksz, hogy találka előtt felmérted a terepet, és nem voltál kint az erkélyemen. - viccelődtem
- Az az "arra" lehet kurva nagy terület is.
- Hát ja...
- Lorem vagyok, ami azt jelenti mexikóiul (!), hogy tanulópénz. Örülj, hogy engem fogtál ki, és nem mást. Velem jól jársz. - mosolygott.
- Jézusom....

- Én bérgyilkos vagyok. Azért indítottam zenét, hogy ha hangfelvételt készítesz, ne hallatszódjon, hogy mikről beszélünk. És, hogy a szomszédok ne halljanak semmit.

Közben folyamatosan közeledett. A két kezemet a vállára tettem, így akadályoztam meg, hogy közelebb jöjjön hozzám.

- De 19 éves vagy ugye?
- Mennyinek nézek ki?
- Jóval fiatalabbnak tűsz.
- Mennyinek néz ki az arcom, és mennyinek a testem?
- Az arcod jóval viatalabbnak, a tested elmegy 19-nek.
- És az eszem?

Ekkor kezdtem el gondolkodni, és egy nagyon rossz érzés kerített hatalmába, hogy én tényleg semmit sem tudok róla, nem tudom, hogy mi tévő legyek.
- Legyél paranoiás. Nem szabad senkit sem felhívni a lakásodba, csak ha megbízol benne. Néha nézz ki a folyosóra. Látod? Ég a lámpa, de nem szokott. Gyanus nem?

Vakon megbíztam egy "bérgyilkosban". Itt már nagyon járt az agyam:
- Viszont láttam a biciklidet.

Erre a kijelentésre nem számított, bólintott egyet, majd azt mondta, hogy 6 bicaja van.
- Egyáltalán magamról küldtem képet?
- Hát, annyira rossz az arcmemóriám, hogy nem tudom. Nem tudom megmondani. De meleg vagy, az biztos.
- Lehet, hogy homofób vagyok. Szoktad hallgatni a híreket?

Ekkor belenyúlt a zsebébe, és azt mondta, hogy kés van nála.
- Mit tennél akkor, hogy ha kés lenne nálam?
- Kivinnélek az erkélyre, és.... - ekkor meglöktem egy nagyon kicsit.

Erre ő úgy reagált, hogy megfogta a két karom és letepert a földre jiu jitsu-s mozdulatokkal.
- Én bérgyilkos vagyok. - suttogta

Nem hittem még mindig neki, erre behívott a fényre, és elkezdte mutogatni az arcán és a nyakán a sebhelyeket. Néhány még elég frissnek tűnt. Olyan magabiztossággal mutatott rájuk, még ha ő nem is látta saját magának és közben, hogy végig a szemembe néz, nagyon ijesztő volt. Na ekkor döntöttem úgy, hogy 2 percen belül az ajtó másik végén kell lennie. Elkezdett turkálni a zsebében, azonnal rászóltam, hogy vegye ki, és mondtam vegye fel a táskáját. A táska könnyú volt, de megemlítettem a számítógépét.
- Nincs benne számítógép. -mondta haláli nyugalommal.

Kinyitottam neki az ajtót, és kirobbant rajta.
- Remélem beszorulsz a liftbe! - szóltam utána.

Gyorsan és céltudatosan hatalmas lépésekkel elindult, nem nézett vissza, és egyből lement a lépcsőn. Ellenőriztem, hogy mindenem meg van-e, de talán igen. A bicaj, ami állítólagosan az övé volt, nem volt kint. Bár ekkor már nem voltam biztos, hogy az az övé volt-e.

Nagyon durva visszagondolni arra, hogy ez a 4 óra amit vele voltam, az elejétől a végéig meg volt rendezve, irányította végig a beszélgetést, és mindezt úgy tette, hogy ne tűnjön fel. Beszédes. Nincs ezzel gond, sőt jó. De ez, hogy egy ilyen beteg játékot játszon velem, és így rámhozza a frászt, miközben otthon vagyok, félelmetes. Ráadásul olyan volt, mintha utánam nézett volna. Egyszeri találkozás volt, mert mindig úgy válaszolt, amiből egyszerűen leszűrhettem, hogy ne számítsak több találkozóra. Utána elég rosszul éreztem magamat, mindenemet elárultam neki, miközben róla tényleg semmi sem derült ki. Még egy keresztnév sem. Megnéztem a képeit, és tényleg másét küldte el. Hogy milyen nyelven tanul? Magyarul. Beszélgettem vele tovább a neten, nem sok dolgot mondott el, de azt igen, hogy én még jól jártam, volt aki a rosszabb énjét kapta meg. És ne felejtsem el, ő az én tanuló pénzem.