Végtelen történet Végre elmúlt a tél mely nemcsak a testem de a lelkemet is megviselte. Az első meleg tavaszi nap napsugarai nemcsak a fákra, hanem érzelmeimre is nagy hatást gyakoroltak. Akár a fák a virágok én is virágba borultam. Ugyanolyan nap volt, mint a többi, mentem dolgozni az iskolába ahova nem mindig mentem olyan jókedvűen, amikor engem tanítottak, de amióta én tanítók már annyira nem tűnik rossznak. Igaz a mondás az idő megszépíti az emlékeket. Beléptem a kapun, arcomon ugyanazzal az örök optimizmussal, amely mindig jellemző rám. Nem szerettem azt az osztályt ahol aznap kezdtem. 18-19 évesek, akik már leérettségiztek, de újra ott vannak valami szakma megszerzésére. Utáltam bemenni mert én sem vagyok sokkal idősebb és kinézetre meg pláne nem vagyok az és ezt nem is tolerálják annyira ők sem. Próbálkoztak, hergeltek de felvettem a kesztyűt nem hagytam magam. Most, hogy másfél éve ott vagyok és tanítom őket nagyon összecsiszolódtunk. Velem osztják meg magánéleti gondjaikat, tőlem kérnek tanácsot. Ő azok közé tartozott, akik már az elejétől fogva rendesek voltak velem. Sokat beszélgettem vele iskolán kívül is. Be kell ismerjem ő volt az osztályban akit már az elején mikor megláttam csak az jutott eszembe hogy „Gyűhhha”, de gyönyörű vagy. Nem nagyon szerettem később sem bemenni abba az osztályba de már nem azért mert nem kedveltem a társaságot hanem azért mert ő ott volt. Közel ült hozzám és éreztem az illatát láttam a gyönyörű éjfekete szemeit, mindig tökéletesen álló haját, s ráadásul ő is mindig kereste a társaságomat. Egy szó, mint száz, nagyon beleszerettem.Semmi baj nem is volt addig a napig, amíg nem mentek osztálykirándulásra és engem kértek fel legyek az egyik kísérőtanár. Úti cél egy magyar borvidék. Éreztem nem lesz jó vége, mert az utazás alatt szinte mindig velem volt, követett mindenhova, de én azt hittem, csak barátkozni akar és legalább jól elleszünk. Éreztem nehéz és hosszú kirándulás lesz, ami próbára fogja tenni az egész lényemet.Szinte mint egy filmben jellemző mód az osztályfőnökük nem jól foglalta le a szállást. Szidtam magamban de nagyon és csak a bajszom alatt motyogtam de még így is jól hallatszott „ Látszik szőke, látszik nő nem hiszem el, hogy ennyire böszme legyen valaki. Nem baj miniszterelnök még lehet ebben az országban”. A Csaba meghallotta és megjegyezte „látom a tanárút sem szereti a nőket”. Kicsit furán nézhettem rá mert elpirult és elment mellőlem. Megkérdeztem a „szőke vásárolt diplomával rendelkező szakadt gumit” mi a probléma a helyfoglalással mire ő elmesélte mit sikerült összehoznia. Foglalt szobákat de nem jó számban így nekünk együtt kellene aludnunk mert ő azt mondta a telefonba hogy kollégájával jön és ők úgy értették hogy az is nő lesz így kétágyas szobák révén nekünk együtt kellene aludnunk. Azt mondta ő azt nem akarja, mert a suliban menne a pletyka hogy lefeküdtünk. Mondtam neki ezzel még nem lenne probléma, nagy önuralommal meg tudnám állni hogy ne másszak rád- sikerült maró gúnnyal mondani mert a srácok nagyot nevettek rajta- „Te agyas” –kicsúszott ez van- de a lányok és fiúk is páratlan számban vannak én nem erőszakollak meg ha egy szobában alszunk de erre nem esküdnék meg egy 19 éves hormonbomba fiú nevében. „ Mi jók leszünk bárkinek is kelljen egy szobában aludni lánnyal csak én legyek az ígérjük”- majd nevetés. Természetesesen nem hagyjuk, így ő is én is tanítvánnyal alszunk együtt. Jó ki legyen az. Mondtam „ki alszik velem” Meglepően sok fiú és lány is feltette a kezét. „Csak fiú jöhet szóba, ez van, de arra is csak az jelentkezzen, aki miután a tanárnő úgy felizgatott, felkészült arra, hogy este rámászom és hátulról is elveszem a szüzességét.” Nagy nevetés, de kitartó jelentkezők. Jó mondom, majd választ köztünk a legjobb matekos a „matektanárnő”. Elmentem a szobába, majd megjelent Csaba az ajtóban, hogy Ő lett a szerencsés nyertes. „Üdvözlett a kéjbarlangban” - majd nevettünk, „kezd el kitágítani magad, hogy ne fájjon a behatolás” - vicceltem tovább. Az aznapi program egy uszoda és egy-két borospince meglátogatása volt. Jól éreztük magunkat mire visszaértünk a szállásra nem voltunk részegek, mert senki nem ihatott sokat, mert nem akartuk, hogy baj legyen. Este lefeküdtünk aludni, de még sokat beszélgettünk az ágyban fekve Csabával. Mint már említettem előtte is sokat beszéltünk, így szinte azt is tudtam mikor, kivel feküdt le elsőnek, milyen a nemi szerve, mik a vágyai, mert sok mindent elmondtak a suliban. Ugyanígy beszélgettünk majd szóba jött a másság. Kérdezgette tőlem mit gondolok erről. „Uhh telitalálat, jótól kérdezed”- gondoltam magamban.”Nekem semmi bajom senkivel, mindenki azt szeret akit akar, túl rövid az élet ahhoz, hogy megszabott keretek miatt boldogtalanok legyünk” Hirtelen elhallgatott majd megkérdezte kicsit félszegen és halkan. „Tanár úr ki szeretnél próbálni milyen fiúval lenni”. Mondtam neki hirtelen dühömben „Mindjárt oda megyek és megba**lak, ha még egyszer tanárurazni fogsz.” Erre ő bocsánatot kért majd megint egy kis csend lett én azon gondolkodtam van- e erre jó válasz. „Én már voltam fiúval, és nem bántam meg, azt vallom egyszer mindent ki kell próbálni és nagyon jó érzés volt azóta azt vallom mindenki a saját nemi szervéhez érthet a legjobban mert azt tanulja meg „kezelni” és így nagyobb örömet tud okozni egy férfinak egy férfi és egy nőnek egy nő.”Kínos csend, mire én felvetettem inkább aludjunk. Eltelt néhány perc majd odajött az ágyamhoz, hogy ő nagyon fázik és lázasnak érzi magát. Mondtam neki feküdjön vissza mindjárt megnézem de végig se tudtam mondani máris bebújt az én ágyamba. „Jó mutasd a homlokod, szerintem nem meleg de ha kell akkor szerzek lázcsillapítót vagy ha fáj valamid akkor hozok valami fájdalomcsillapítót.” Kikeltem az ágyból és menetem a táskámhoz. Keresgéltem mire ő megjegyezte. „ Nagyon jó az alsónadrágod.” „Köszönöm mondtam neki úgy kaptam emlék és nagyon szeretem”- mondtam neki. „A barátjától, akivel lefeküdt”. „Igen ezt kivételesen tőle van”- hangzott a válaszom. Nem találtam a gyógyszert de felajánlottam neki kérek a „szőke észlénytől” hátha neki van de azt mondta annyira nincs rosszul hagyjam csak had maradjon az ágyamban. Még jó, lehet fogamzásgátlót adna amilyen szőke. Nevettünk majd mondtam neki oké, én befekszem a te ágyadba de oda adom a takarót, hogy ne fázz én kibíróm anélkül. Bírtam is hősiesen húsz percig és bebújtam mellé az ágyba ez volt életem egyik nagy hibája. Először még vicceltem vele most egy fotó és zsarolhatsz a dolgozatok alatt, hogy csak a neved ötöst ér. Jót nevettünk. Nem tudom szándékosan-e de minden levegővételét éreztem a tarkómon, nem ért hozzám, de a bőröm érezte simogatását. Nagyon szenvedtem, mert tudtam nem ért hozzám csak az érzéseim játszottak el gondolattal vágyaim vetültek ki már annyira élethűen, hogy szinte a receptoraimat is megtévesztette a tudattalanom és szerette volna érezni annak az érintését ölelését akiért annyira oda voltam, aki nekem csak a gyönyörű fekte szempár, vágyai netovábbja volt. Nehezen ugyan de elaludtam. Reggel úgy keltünk fel, hogy karjaimban tartottam magamhoz öleltem ő meg hozzám bújt. Felnéztem és az első látvány az ő mosolya volt. „Te meg minek örülsz, látom már jobban vagy”. „Igen jobban vagyok”- felelte az arcára fagyott mosollyal. Szuper mert én meg teljesen el vagyok zsibbadva mintha egy elefánt aludt volna rajtam. „Én voltam, még a nyálam is a mellkasodra fojt”- nevetett rám közben. Csodás mondtam ez számomra fontos információ volt. Nagy örömmel hallgattam a szívverésedet és nagyon jót aludtam az ütemére. Csodás –mondtam, ezt még visszakapod. Elkezdődött a nap, városnézés, múzeum, fagyizó, uszoda, ebéd, újabb városnézés, séta a közeli erdőben. Végig együtt voltunk szinte teljesen levetettük gátlásainkat és mint két jó barát eltöltöttünk egy boldog napot. Ehhez hozzájárult az „okos” kollegina, aki reggel közölte velem, nem szól hozzám, ha nem kérek bocsánatot, mert tegnap az egész osztály előtt lehülyéztem. Remek egy egész éjszaka kellett neki, hogy felfogja mit mondtam tegnap. Bocsánatot kértem, de nem kerestem a társaságát. Este megint sokat beszélgettünk még az ágyban az élményeinket így meséltük egymásnak mintha nem együtt néztük volna meg csak így is izgalmas volt, mert mindketten másra figyeltünk oda, mást tartottunk fontosnak. Észre sem vettem, de azért hogy ne kelljen kiabálni megint egy ágyban feküdtünk. Elnyomott minket a napi rohanás és látvány emléke. Nem sokkal később arra ébredtem, hogy valaki a melleimet csókolgatja, hirtelen megijedtem és ellöktem magamtól, amire ő az ágyról is leesett. „Te meg mi az ördögöt művelsz”- kiabáltam rá. Felkapcsoltam a villanyt, de ő magyarázkodni kezdett. „Nem tehetek róla nagyon kívánlak, nagyon beléd szerettem már az első alkalommal mikor megláttalak”- mondta és potyogtak a könnyei, majd apró részletességgel elmesélte mit viseltem akkor, amikor első alkalommal találkoztunk. „Kellesz nekem és nem tudom tovább elviselni közelséged, ha nem érhetek hozzád, ha nem csókolhatóm meg ajkaidat, ha nem szeretkezhetek veled. Alig várom, hogy veled legyen órám és nem akarok mást csak nézni téged, ahogyan magyarázol. Nem tehetek róla, ha csak veled vagyok, akkor rohan az idő, és boldog vagyok nagyon boldog, ha meg nem látlak, akkor felfalja elmémet a vágy, hogy veled legyek.” Olyan gyorsan, szinte hadarva mondta el egy levegővel a szavait, hogy tudtam nem kitalált szöveg, hanem az érzései törtek fel belőle. „Ezt nem szabad, nem lehet”- és én is már ekkor a könnyeimmel küszködtem, de csak azért, mert ő már olyan keservesesen zokogott. „Miért, tudom én sem vagyok közömbös neked, és nem bírom tovább minden óra minden perce mit együtt töltünk nekem maga a boldogság, nagyon beléd szerettem kérlek ne tedd ezt velem csak egyszer, csak egyszer had legyek veled.” „Nem érted én is kívánlak de mit szólnának ha kiderülne. Én többet nem taníthatnék és téged is kiközösítenének az osztálytársaid”- ekkor már az indulat megszelídült bennem és a szerelem beszélt belőlem is. „Kit érdekel nekem te maga vagy a világ. Rád gondolok mindig minden helyzetben, téged látlak mindenkiben ha nem lehetek veled akkor én…..” hangja elcsuklott és lehajtotta a fejét. Gyengéden megfogtam az állát és felemeltem a fejét, hogy lássam azokat a gyönyörű éjfekete szemeket, amiben oly gyakran, miközben beszélgettünk, elveszett az én tekintetem is. Csukva voltak a szemei, kértem nyissa ki és nézzen rám. Ezt nem kellett volna mondanom, ahogy akkor rám nézet abban benne volt az élete összes kínja, gyötrelme, bánata, az irántam érzett érzelmeinek teljes tárháza. Nem tudtam megszólalni sem néhány percig csak néztük egymás szemeit és hullottak könnyeink, melyek nemcsak a szemünkből, hanem a lelkünkből törtek elő. A keserű felszabadulás, hogy végre nemcsak rejtett pillantásokkal, elképzelt érintésekkel, csókokkal szerethetjük egymást, hanem itt ül előttem, és tudom, megcsókolhatom, átölelhetem fizikai valójában, egyszerűen hihetetlennek tűnt. Emiatt kirázott a hideg, majd a következő pillanatban átjárta testemet a szerelemmámoros meleg érzés. Arra gondoltam mire vársz, csókold meg, öleld át, húzd magadhoz és soha többet ne engedd el, állítsd meg az időt és maradj vele örökre, szeresd és engedd, hogy szeressen. „Nem tudok, nem akarok szerelmed nélkül élni”- törte meg a csendet. „Nem is kell együtt leszünk, amíg világ a világ”- az érzelmeimtől átitatott könnyelmű ígéret volt. Megcsókoltam. Keserédes csókok voltak, melyet átitattak a könnyeink, mégis maga volt a csoda. Életem legédesebb csókjai voltak ölelése libabőrőssé tett tudtam, nemcsak a testem, hanem a lelkem is kívánja, minden érintését, minden ölelését. Szeretkeztünk nem is egyszer, hanem annyiszor, hogy már nem is volt spermánk, szárazan élveztünk el. Ahogy az ajka az ajkamhoz ért mégis az maradt a legszebb emlék. Abban benne volt minden érzés amit egymás iránt éreztünk. Kértem dugja ki a nyelvét, mintha rám öltené, majd gyengéden bekaptam neki, kezdetben visszahúzta azt mondta „azt hittem le akarod harapni”. Mondtam neki „Te nem vagy normális csak nem képzeled, hogy fájdalmat okoznék neked akármikor is”. Feküdtünk egymáson egész éjszaka és nagyon sokat beszélgetünk, de voltak olyan percek, amikor csak néztük egymást, néztem a szemeit, és ezáltal a lelkében sétáltam, mely mint egy szerelmesek által birtokba vett lugas, a tikkasztó nyári napon árnyékot nyújt a kíváncsi tekintetet kerülni akaró szerelmeseknek. Másnap mind a ketten nagyon fáradtak voltunk és kialvatlanok. Meg is jegyezték nagyon hosszú éjszakája volt a tanár úrnak a Csabával, milyen volt az ágyban. Mi csak nevettünk mondtam isteni „Egyszer ő volt a lány ő mondta „most ne drágám fáj a fejem” utána meg cseréltünk” Nagyon jót nevettünk rajta majd bealudtunk a további úton. Hétvége következett és volt időm átgondolni mit is tettem, tettünk. Hétfőn találkoztunk ő boldog volt, mikor meglátott én kevésbé. Mondtam neki beszélnünk kell. „Valami baj van”- kérdezte, de már gyűltek a könnyek a szemében érezte nem lesz túl jó, amit mondani szeretnék. „Figyelj, én nem bántam meg, nem is fogom soha, de többet nem fordulhat elő, sajnálom” „De ezt nem teheted velem, azt mondtad szeretsz” Igen de nem érted mi lesz ha kiderül. „Nem fog ígérem, de ne ezt ne ezzel megölsz. Mindennap látlak, de nem leszel az enyém, ezt nem tudom elviselni ezt nem”- s hullottak a könnyei. Az a fekete szem, amit annyira szerettem, amikor mosolygott mintha egy másik világba vezető kapu lett volna, most könnyben úszik miattam. „Nem lehet és kész erről nem akarok többet még beszélni sem” –majd magára hagytam egyedül. A szívem belehalt a történtekbe de úgy gondoltam helyes döntést hoztam. Sokáig beszéltünk még erről, de én mindig visszautasítottam. Kért, könyörgött, még meg is zsarolt, hogy elmondja mindenkinek, mi történt a kiránduláson, lehet nem hisznek majd neki, de elég lesz a bogarat elültetni az emberek fülébe és úgysem fogom bírni, ha mindenki erről beszél majd. „Úgysem teszed meg”- mondtam neki indulatosan. „Miből gondolod ezt”- vágta rá haraggal és csalódottsággal keveredett elkeseredéssel. „Mert szeretsz annyira, hogy ne akarj tönkretenni” „Szemét vagy, utállak”- ez volt az utolsó mondat, amit hallottam tőle, elrohant. Nem járt az óráimra, majd egyre többet lógott a suliból, kérdeztem az osztályfőnökét mi történt vele, de Ő sem tudta. Egy héttel később felhívott telefonon és azt mondta nem tud elfelejteni hiába akart nem megy. Ne haragudjak rá és szeressem úgy, mint azon az estén, mely neki maga volt a mennyország. Első alkalom az életében, amikor boldog volt, és azt is elvesztette. Pokol volt a gyermekkora semmit nem kapott meg az élettől, amit akart, és azt hogy lásson engem, amikor a barátnőmmel kézen fogva sétálok az utcán és csókolózom vele, azt már nem tudja elviselni. Válaszolni akartam de mivel a barátnőmmel egy ágyba feküdtem és hajnal volt nem tudtam vele beszélni. Hiba volt, hatalmas hiba, amelyiket soha nem fogok magamnak megbocsájtani. Négy nappal később jött az édesanyja a suliba, hogy kiírja a fiát. Kérdeztem mi van a Csabával, miért nem jár iskolába az anyja rám nézed üres szemekkel, majd mondta „Az idióta fiam felakasztotta magát, valami kiscsaj kikosarazta oszt ezt nem tudta feldolgozni, olyan hülye vót mint az apja”. Én elájultam a suliban az igazgatónő ébresztgetett. Nem akartam elhinni, azt hittem csak egy rossz álom az egész. Nem, nem az volt. Egy héttel később ott álltam a koporsója felett. Siratta az osztály a társukat a tanárok a diákjukat én meg az életemet, boldogságom zálogát. Azért, mert attól féltem, hogy mit szólnak az emberek, ha kiderül, elvesztettem mindent, ami fontos volt nekem. Akkor ott engem is eltemettek vele. Felmondtam és megfogadtam soha többé nem megyek iskola közelébe. Nem akartam, hogy kiderüljön, és ne taníthassak többé, ennek ellenére mikor elveszítettem, felmondtam. Eltelt 2,5 év, de még mindig magam alatt vagyok, soha nem fogok megbocsájtani magamnak, mert megöltem őt, és ő magával vitt engem is. Mikor lefekszem és behunyóm a szemeim az ő szemeit látom a mosolyát mely nekem szólt, érzem a nyálát a mellkasomon, de az idillt megtöri utolsó nekem címzett mondata: „Szemét vagy, utállak”. Visszhangzik elmémben és könnyezve alszom és úgy is ébredek, azzal a mondattal „Tudom, az vagyok és én utálom magam”. Gyáva voltam, nem mertem élni, így most csak létezem, egy kiüresedett „ember” vagyok, melynek meghalt a lelke és még a temetésén is részt vett. Boldog akartam lenni, de éppen az ellenkezőjét értem el. Lehet, ott van a metrón, a buszón az, akit neked szánt az ég, de te nem mosolyogsz rá, vagy elfordítod a fejed ha rád figyel, mert félsz, mit szólnak, ha egy azonos neművel flörtölsz. Engem már nem érdekel semmi és senki, de te még lehetsz boldog, csak ne engedd, hogy elmenjen melletted az élet és elragadja azt akit szeretsz, mert félsz kimutatni mit érzel. Szeress, mert rövid az élet, szeress, mert múlnak az évek!

Cimkék: végtelen történet