Be kell vallanom, egy nagyon sűrű, trágárságoktól sem mentes poszt következik. Nem szoktam ilyen sok témát egyben kezelni, nem is helyes, de ezeket már ki kellett írnom magamból.

Arról van szó, hogy van egy nagy dilemmám. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy Magyarországon előítéletesek-e az emberek, vagy sem.

Persze, azok. A magyarok xenofóbok, ezt minden közvélemény-kutatás megerősíti. Utálunk mi mindenkit, a nemlétező népeket is (lásd pirézek), de a legközelebbi szomszédainkat, a románokat és a szlovákokat különösen. Akiket nem utálunk, azokat lenézzük (lásd pl. a kínaiak), az afrikai bevándorlókról pedig nyugodtan lehetett népszavazást tartani, eleve biztos volt, hogy az emberek 90+ százaléka arra fog szavazni, hogy ne jöjjenek ide.

Mindennapos a buzizás, a buzi az egyik leggyakoribb szitokszó a magyar nyelvben. Bejegyzett élettársi kapcsolat már van, de örökbefogadás nincs, az alkotmány pedig írásba adja, hogy házasság csak nő és férfi között születhet. A miniszterelnök nemrég kijelentette, hogy a magyar melegek ne akarjanak többet, mint ami már megadatott, mert azzal túlfeszítenék a húrt. A mérések szerint Magyarországon a legalacsonyabb a másság aránya egész Európában - a kutatók szerint azért, mert sokan egyszerűen nem merik magukat felvállalni.

Jó kérdés, mitől félnek. Azt gondolhatnánk, hogy egy ember, aki nyíltan felvállalja a másságát, az folyamatos durva viccek céltáblája lesz, sőt talán még rosszabb dolgok is történnek vele. Ugyanakkor számtalan meleg él nyíltan, anélkül, hogy problémája lenne ebből. Nem tudom, hogy vajon mi okozhatja ezt - de arra gyanakszom, hogy ők is mindennap durva viccek, durva kirekesztés áldozatai lesznek, csak épp ilyenkor megrázzák magukat, és nem vesznek erről tudomást. Utóvégre akármennyire utálják is a magyarok a melegeket, azért tettlegességig ritkán fajul a dolog, szinte sohasem hallani ilyesmiről.

Ez itt nem a vadnyugati Brokeback Mountain, ahol egy ismert, de kitalált történet szerint felgyújtották a meleg cowboyok házát, és nem Irán, ahol hivatalosan egyetlen meleg sincs, de időnként felakasztanak néhány férfit, akik érdeklődtek a téma iránt. Ez Magyarország, ahol még a cigányok gyilkosait is kézre keríti a rendőrség. Itt a melegeket csak szavakkal ostorozzák.

Mégis, az ember nem tudhatja, hogy vajon mi minden történik, amiről nem hallunk: ami nem jut el a rendőrséghez, vagy ami nem kerül be a rendőrségi hírekbe. És még inkább: vajon mi történne, ha a melegek tényleg megpróbálnának olyan nyíltan élni, ahogyan szeretnének?

A magyar LMBTQ-viszonyokról sokat elárul, hogy életemben eddig háromszor láttam két fiút kézen fogva az utcán. Első alkalommal nem is Magyarországon, hanem Máltán - a néhai keresztes lovagok földjén, Európa egyik legkeresztényibb országában, ahol azonban mégis hamarabb engedélyezték a melegházasságot, mint nálunk.    

A második ilyen elkapott pillanat 2013 nyarán volt, Budapesten. Éjfél elmúlt már, amikor az Andrássy úton vártam az éjszakai buszra. Sokáig ácsorogtam ott, teljesen egyedül, rajtam kívül egy lélek sem volt az utcán. Később feltűnt a távolban két alak, akik a belvárosba igyekeztek. Ahogy közelebb értek, akkor láttam, hogy két fiúról van szó, és ráadásul diszkréten fogták egymás kezét. Igaz, az öltözködésük, a külsejük alapján le sem tagadhatták volna, hogy melegek. Meg az is igaz, hogy biztonságban voltak: ha kötekedni akartam volna velük, akkor is egyedül voltam, ők pedig ketten. De így is meglepődtem a bátorságukon.

Harmadjára most, tegnap este láttam két férfit kézen fogva, akik a Corvin közben igyekeztek a villamoshoz. Külföldinek látszottak, mert az egyik ázsiai volt, de hát bőven akadhatnak olyan külföldiek is, akiket akár már magyarnak is tekinthetnénk, mert olyan régóta élnek itt, és felelősséget éreznek ezért az országért. Ők sem voltak zajosak, magamutogatók, de szorosan egymás mellett lépkedtek - amikor pedig közelebb értek, már láttam, hogy egymásba karoltak. Igen, egymásba karoltak, ahogy az öregek szokták, meg a főhősök a kosztümös történelmi filmekben. Idillikus látvány volt, egy darabka megelevenedett múlt, amikor még egy pár valóban ragaszkodott egymáshoz, egyszerre léptek, együtt mozogtak. Sosem látok mai átlagembereket így tenni - annál gyakoribb, hogy egy férfi a barátnője fenekét fogja, úgy mennek egymás mellett az utcán. Amit persze szintén meg lehet érteni, de azért messze nem ugyanazt a kötődést fejezi ki.

Ellentétben az éjszakai fiúkkal, ez a pár egy zsúfolt belvárosi utcán merte vállalni magát. Már azt kezdtem úgy érezni, hogy alaptalanok a sztereotípiák, és a magyarok mégsem annyira előítéletesek.

Aztán... Alig néhány méterrel odébb, a metróban fradistákkal találkoztam, az OTP bank ligás meccsről tartottak hazafele. A legtöbbjüket csak a zöld-fehér sálakról, sapkákról lehetett megismerni. De akadt három vagy négy ultra is, akik a 3-2-es győzelem fölött érzett túláradó jókedvükben végigharsogták az utat. Főleg népdalátiratokat énekeltek ("Élet, élet, dózsás élet, undorító élet; ha megunom elölről, hátulról kefélek." - erre a dallamra még számos más versszakot kitaláltak), de közben befigyelt az amerikai John Brown's Body is ("Elvertük az Újpestet, mint buzi a faszát..." - népszerűbb magyar átiratban: "János bácsi a csatában..."). Számos különböző dallamra előadták, hogy pontosak mit és milyen pózokban fognak csinálni az újpesti focicsapat tagjaival, valamint levezették, hogy milyen események következtében lett olyan szép sima és teljes egészében szőrtelen az újpesti focisták feneke.

Pardon, azt, hogy szép, én tettem hozzá, az eredeti műből kimaradt.

Mégis Európában jártam. A többi utas, köztük számos szurkoló, alig bírta visszafojtani a nevetését, ahogy ez a néhány spicces alak újabb és újabb mélységekbe süllyedt.

"Mocskos nép az újpesti! Szereti a hagymát! A ravatalon bassza meg a büdös kurva anyját!" Ez után a strófa után az egyik zöld-fehér sálas hölgy megjegyezte a párjának: "ez volt az eddigi legdurvább".

Igazából mindig meglep, hogy egy olyan kultúrában, ahol elvileg tiltott és helytelenített a férfiak közötti szex, a heteró férfiak mégis milyen sokszor felhozzák a témát. És egyáltalán nem helytelenítve. Hiszen mi is lenne természetesebb és helyesebb, mint hogy derék fiaink megerőszakolják az ellenfél fiait?

Ha a biológusokat kérdezzük, azt fogják mondani: ez a természetes viselkedés. Minden emberszabású majomnál megfigyelhető, hogy a hímnemű egyedek a hierarchia fenntartására, az alacsonyabb rangú hímek büntetésére szexuális erőszakot imitálnak. (Abban, hogy ez csak imitáció, nem vagyok biztos, de annyira nem is akarom  kideríteni.) Gerald Durrell, a brit természettudós valahol azt írta, hogy az állatkerti dolgozók egyfajta műanyag erényövet szoktak viselni, ha be kell menniük a majmok ketrecébe - éppen azért, mert a hatalmukat féltő alfahímektől ez a viselkedés természetes és elkerülhetetlen. A rómaiak hasonlóképpen gondolkodtak az emberi szexualitásról: csak az bűnös, aki passzívan vesz részt benne, az aktív felet nem tartották férfiatlannak.

Mi magyarok azonban nem így gondolkodunk. Skandálhatnak a szurkolók, amit akarnak, de ha valamelyik mégis megerőszakolná az Újpest focistáit, akkor őt nem tekintenénk heterónak. Vagy talán te ismersz olyan embert, aki igen? Na azért.

Mi, magyarok mások vagyunk. Nem nézzük jó szemmel, hogy a nyugati világban egyre jobban elfogadják a melegeket, de azt sem gondoljuk, hogy mindet ki kellene végezni. De vajon hol vagyunk mi e két véglet között?

Vajon ez egy olyan ország, ahol a melegek háborítatlanul és nyíltan élhetnek mindaddig, amíg nem űznek gúnyt a Bibliából? (A Pride elleni atrocitásokat, valamint az olasz melegjogi aktivista budapesti megtámadását mind az egyház kifigurázása előzte meg.) Vagy idővel elfogadjuk az egyenjogúságot, csak még egyszerűen túl korai ez? (Amerikában is, Skandináviában is több évtizedig tartó lassú fejlődés előzte meg a mai állapotokat.) Vagy pedig inkább arról van szó, hogy mi tabuként szeretnénk kezelni a témát, és csak az örök agglegényeket toleráljuk, akikről mindenki tudja, hogy micsodák, de nyíltan sohasem mondják ki?

Vagy akár az is lehet, hogy a valóság valami egészen más...