|
|
| 2008.09.26 |
|
Egy srác vidékrõl |
| 25 éves vagyok.
Vidéken születtem és ott éltem kb. 1 évvel ezelõttig.
Már majd bele örültem, hogy nem találom meg a boldogságomat, mivel tudtam, hogy ott nem találom meg a páromat és egyáltalán semmit se.
Jól indul az életem. Aztán valahogy kisiklott, úgy 17-18 éves korom fele, akkor kezdem el érezni azt, hogy valami nem stimm.
Lassú volt az egész, (még most sem vagyok benne 100 % biztos, tapasztalat hiányában). Volt egy rövid idõszak, amikor a fiúkat és a lányokat úgyanúgy szerettem.
20 évesen már megijedtem, 22. évesen már féltem és kb. 23. évesen már tudtam, hogy az érzéseimet komolyan kell vennem.
Persze senki se tudja (most sem tudom a nevén nevezni, csak ha muszály), hogy mi a helyzet .
Se otthon, se a munkahelyen, se a régi barátaim.
Ezért kellett vidékrõl eljönnöm és mindent feladnom, azért, hogy Bp.-en legalább reményem legyen.
Persze azért mindenkiek (nagyon vagy kicsit) gyanús, hogy nincsen barátnõm!
De mindig nagydumás voltam és ezért a mai napig valahogy kimagyarázom magamat.
De hogy meddig megy ez azt nem tudom.
25 évesen azt vettem észre, hogy egy nagy hazúsgág tetején ülök. Senki se tudja a titkomat, mert amúgyse értené meg senki.
Nap-mint nap hazúdnom kell a munkahelyemen, a családomnak, a barátaimnak, vadidegeneknek. MINDENKINEK! |
|
