Sokan azt mondják, hogy nincs annál nehezebb, mint önmagunkat jellemezni, hiszen csak belülről látjuk önmagunk, el vagyunk fogulva, meg különben is bla-bla-bla. Hát én nem így látom: szerintem aki időről időre szembenéz magával, és azt a kellő mélyrehatással teszi, képes kialakítani egy olyan módszert, amivel közelebb juthat a megismeréshez. Tükör által homályos lesz ez az értelmezés is, mégis a legtöbb, legpontosabb, ami hozzánk köthető, bizonyos szempontból jobban jellemez, mint az arcképünk. Ez a kép nem helyettesíti azt, amit másoktól kaphatunk, mégis fontos, hogy legyen, és nagy baj, ha nincs. Nekem úgy érzem, van. Ezzel a magabiztossággal állok neki a nehéz feladathoz, ami a Planet Romeos ottlétem minőségének alfája és omegája.

Szóval reál és humán tantárgyak egyaránt érdekeltek gyerekként, nem tudtam dönteni, és a tanáraim se tudtak dönteni, mi legyen belőlem. Így aztán mentem matek tagozatos gimnáziumba, ahol élveztem minden percet. Az a stréber voltam, aki nem veszi észre, hogy zajlik a világ körülötte, csak a feladványok érdekelték és a problémamegoldás. Tökéletes fókuszom a tanulásban teljes szemellenző volt a párkapcsolati téren - akkor még fel sem fogtam, hogy meleg vagyok, őszintén leszartam a témát, a prímszámok jobban érdekeltek.

Volt két sorozat és egy vallás, ami erősen hatott rám. A Miért éppen Alaszka? egyszerűsége, csendes bölcsessége, és simogató humora közel volt szívemhez. A másik a Gilmore lányok hadarós, kulturális utalásokkal telitűzdelt tökéletes dramaturgú sorozata. Mindkét sorozatban közös volt a kis közösség összetartó, és megtartó ereje és az élet szeretete. Fél lábbal még most is Cicely/Stars Hollow feltétel nélkül gondoskodó környezetében élek, a másik lábam meg tapogatja az utat valami hasonló életkötelékhez.

Ennek ígéretét találtam meg a kereszténységben is, meg egy olyan ideológia-rendszert, ami ha megfelelően működne, sok szenvedést elmosna a Föld színéről. Akkorban csupaszív voltam, zöldfülű, ártatlan. Ragyogott a szemem az új dolgoktól, játékos, kacér, rettenthetetlen voltam és magabiztos az életben.

19 évesen, az egyetemista éveimben beköszöntött a melegkérdés, és nem jött olyan tisztán, mint korábbi lendülethullámaim. Megkopott fényem, tudom, érzem, nem vagyok olyan, mint régen. Viszont a nagy kételkedés hullámvölgyében beleszerettem a történetekbe, a storytellingbe (i'm so gay [sigh]), és keresem azokat a történeteket, amik kimozdítanak. Meg az eszközöket, hogy én is mesélhessek. Lennék én rendező, író, zenész, életművész, médiamogul, meg minden. 28 éves vagyok. Számításaim szerint még van 2 évem álmodni, úgyhogy szurkolj, hogy találjak értelmet magamnak.

Az ismerkedős oldalakon, úgymint Romeon (meg randi.gay.hu), azért vagyok, mert szeretném megadni a lehetőségét az ismerkedésnek, de igyekszem nem beleélni magam. Itt semmi sem az, mint aminek látszik.