Linkek Kapcsolat Kik vagyunk? Adatvédelem Szabályok GYÍK Történet mentése Hívd meg egy barátod Könyvjelző English Hungarian
air fire water earth

 

Történet.
áprilisáprilis 1 Hozzászólás drotszamar blogja drotszamar blogja

A volt nejem kutatott a táskámba. Igen illő dolog. Aztán talált benne levelezéseket. Igen abba az időben csak ez volt. Volt a „MÁSOK" újság, volt a Dob utca által kiadott szexpartner és egy heti hirdetés újság, „Fiú keres fiút" rovat.
Tehát egyik ilyen levelemet elém tette. Feltette a kérdést.
„Igaz, hogy én homoszexuális vagyok? „
Hírtelen nem tudtam hova tenni, mert ilyenre nem számítottam.
A volt nejem, mint egészségügyben dolgozó volt libapásztor (Kiskunfélegyházáról származik, libatöméssel foglalatoskodott. Azt nagy akart lenni, feljött Pestre nővérkének.)
Tehát azon az estén kettő kilót fogytam. Én bolond elmondtam, sőt le írtam, mert az egyszerűbb volt a volt nejnek, mi is ez nálam? Igaz azt is, hogy egy tyúkólba egy kakashoz 6 tyúk tartozik. Hátha emlékszik az szülő városára. Meg kifejtettem, hogy fiúval nekem jobb volt, mint vele.
Tudom hoppá! Az igazság meg fájdalmas. 
Történt, úgy tűnt ezt elfogadta, mert egyik szerelmemhez Bajára 3 napra elengedett.
Az ő munkahelyén volt egy pszichiáter. Talán a régiek ismerik. Dr. Romszauer Lajos. Tőle kért tanácsot.
„Mit kell tenni ha a sógornőm férje bemelegedett?" És ezt úgy adta elő, mintha a sógornőmmel történt volna.
Válasz. Sógornő jöjjön el és hozza el a férjét, elbeszélgetünk.
Előzmény:
A volt nejem a Madarász v. gyerekkorházba volt ápoló az intenzíven. Udvaroltam neki. Azt esküvő stb... Majd egyszer történt, hogy pénteken utolsó napot töltötte az intenzíven. A pelenkacseréknek vége. Hétfőn új munkahely. Az egyik pesti kerületi (nem írom le melyik) SZTK személyzeti előadója lett. Az orvosok hozzá tartoztak.
Tehát a volt nejtől tudom, hogy a DR. Romszauer önéletrajzában benne van, hogy egy fiúval él együtt. Hoppá.
Hozzáteszem kb 3 éve mikor beszéltem a volt nejjel, csak úgy odavágta nekem. Beszéltem apáddal és megkérdeztem, vittek engem ezzel orvoshoz?
(szüleim soha nem kérdeztek erről)
JAJ.
Egészségügy. 
Nem az a típus vagyok, aki a sötétszobában az ismeretlen embereket magáévá tegye. Igaz az életembe voltak olyanok, hogy utólag derült ki kiegészítőnek, játékszernek voltam jó. De visszagondolva, hogy valakit szeretni. És öröm legyen az, hogy van, olyan volt nekem? Volt egy erdélyi fiú akit 16 évesen megismertem. Szerettem. Volt, hogy velem lakott, volt, hogy karácsonykor ment a barátokhoz, mondta. Szenteste??? Igen. Babuka lightosan magáévá tette. Elzavartam. Visszasírta magát, bérelte a nagyszobát. Persze már, mint egy tárgy, tehát nem szerelem stb.
Egy 25 éves fiúval sétáltam csak egyszer. Megkérdezte. Volt olyan fiúm, kivel, minden jó volt?
Ezen most is gondolkodom....
Lesz még egyszer az életben szerencsém, hogy ne érdekből szexért legyen valakim?
Ki tudja.

CimkékCimkék: egészségügyis feleség 
Hozzászólások
  • NeccSzerző: Necc 1050 Days Ago
    46 pont    
    Romzi, (helyesen: Dr. Romsauer Lajos) éppen tíz éve halott. Nagy tudású, kedves ember volt, haláláig sok-sok emberen segített tanácsadással, jó szóval, humorral. Utolsó éveiben, amikor már nagyon beteg volt, hetente mellette voltam. Nagyokat beszélgettünk, kirándulni vittem, csodáltam a derűjét Igen, volt élettársa, aki előbb távozott el, mint Romzi, (tragikus történet). Igyekeztem oldani a magányát, ami az alapvetően közösségi emberre szakadt, mert a betegsége vidéki, elszigetelt életre ítélte. Nekem ez már örök, felemelő élmény.

    Ha nem jutottál el hozzá, sajnálhatod, szerintem jól szót értettetek volna, mégha nem is szorultál volna pszichiáteri véleményre...
    Válaszolj rá!

Leírás
drotszamar
Bejegyzés: 4
Hozzászólások: 9
drotszamar blogja
Kategóriák
Cimkék
1 lovász (1)
1 volt (1)
1 barátom (1)
1 feleség (1)
Copyright © 2024 Színes Web Kft.