Történetem sok kérdést, talányt vet fel egy új világgal kapcsolatban.

Egy olyan világgal melyben az idetartózó ember a kezdetek kezdetén egyedül érzi magát, s mire elér útja végére rájön, hogy hiába minden, mindvégig egyedül volt. Hiába ölelték meg számtalan alakalommal, még ha millió csókot is kapott hőn szeretett társától, végül akkor is egyedül marad. Még az útja végén is.

Sötét ez a világ melyben gyarapszunk, éjfekete eme zug melybe beleszakadtunk, koromfekete szeglet a miénk a darabból.

Ez a világ a másság birodalma. Van aki már élete legelején felfogja, azonosul vele, van, ki élete középén felesége tudta nélkül csatlakozik, másik fele meg ezzel hal meg, tudata legmélyére taszítva a tényt, miszerint ő igenis meleg. A másik réteg pedig aki elveszi saját keze általl az életét.

/Írói megjegyzés: én is megpróbáltam, és ha megtettem volna akkor nem ismerhettem volna meg életem egyik legjobb emberét.

Úgyhogy ha bárki ehhez a dologhzo folyamodna, előtte gondolja át hogy mit szalaszthatsz el! Meg valljuk be, azért minden rondasága ellenére, az élet tud szép is lenni/

Mesém szereplője egy fiatal fiú, aki nem oly rég csöppent bele a Világba. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ő valamely szemszögből nézve, kirekesztett lett, sajnos.

Most 20 éves. Ides-tova 5 éve tudja, hogy ő más. Nem is úgy hogy valami nem okés vele, hanem más. Más, mint a többi ember.

Amikor először szembesült a ténnyel, hogy ő márpedig igencsak különbözik az átlagembertől, megpróbálta féken tartani ezt az úgymond egyre jobban erősödő kéztetést, érzést, indulatot.

Először csak a férfiasságszimbólumnál jelentkezett, de csak elvétve.

Próbálta a dolgot elnyomni, "csajozott", de sikertelenül. Ahányszor egy nő a közelébe került, mindig úgy érezte, hogy ő összejön vele akkor elfogja veszíteni a szabadságát.

De hát utólag rájött persze, hogy ez nem "szabadság vesztés" érzés volt.

Minden egyes próbálkozása kudarcba fulladt, semmi sem segített.

Csak az amikor elfogadta magát. Nem azt ami a tükörből visszanézett rá, nem is azt amit ismerősei, barátai mondtak róla, hanem ami a felszín alatt rejtőzött...

Évekig hallogatta az elfogadást, a beletörödést.

Végül, mivel az ember szinte semmit sem tud elnyomni, ez is megtörtént.

Ez végül egy regisztrációval pecsételődött meg.

Hősünk elindult rögös útján a boldogság, szeretet, csalódás, ármányok és végül megnyugvás útján...

folyt. köv.