Éppen tegnap elevenítettem fel a múltat Gergővel,aki egy évvel idősebb nálam és identitásának kibontakoztatásában még csak az első bizonytalan lépéseket teszi az én segítségemmel.

Néhány hónapja bukkant fel,hogy olvassa a blogomat a kezdetek óta (amit két éve vezetek és már 240 poszttal vagyis nem itt.. :-) ) ,később elszánta magát,hogy elmenjen pszichológushoz első lépésként,aki azt tanácsolta neki,hogy vegye fel velem a kapcsolatot és azóta napi dróton vagyunk egymással.Tegnap az ő érintettsége nyomán pont a plátói szerelem témaköre került kitárgyalásra és felelevenítésre.Az én eddigi életemben mindig volt egy srác,akihez jó volt érzelmileg "visszamenni" miután véget ért egy kapcsolatom (illetve míg egyáltalán nem volt) vagy éppenséggel mikor nem akadt senki őt lehetett csodálni.A felesleges érzelmek levezetésére jó ez a módszer kizárólag,de akkor már inkább a versírást tudom ajánlani,mert kevesebb szenvedéssel jár.. :-)

Az első srácot Csabának hívták és 11 évesek voltunk,amikor egy osztályba kerültünk.Ő volt az osztály legmenőbb sráca,a helyi vagány,legnagyobb csibész.Kezdetben nagyon utáltuk egymást,amit ő kezdeményezett,mert nem bírta elviselni,hogy jól tanulok,nincsenek menő cuccaim,nem szeretek focizni,utálom a kocsikat és nem verekszem sohasem,mert ostobaságnak tartom ezt a módszert a nézeteltérések rendezésére - vele ellentétben.Később egy közös osztálytársunk révén beszédbe elegyedtünk egymással és egy csapásra a legjobb barátok lettünk.Ekkor állapítottam meg magamban,hogy ismeretlenül utálni a másikat pontosan ugyanakkora energiába kerül,mint szeretettel közelíteni feléje.Csak ebben az országban gyűlölni valamiért könnyebb a legtöbb embernek.Csabához való vonzalmam csak évek múlva tudatosodott bennem folytatásszerű álmokban,amelyekben egy pár voltunk és tökéletes harmónia volt közöttünk.Ilyenkor,mikor felébredtem percekig nem tudtam,hogy hol vagyok és borzalmasan rossz volt arra ébredni,hogy mindez álom volt csupán.A valóságban a suli után csak egyszer láttam,a tesóm ballagásán.Az álmok hatására írtam neki egy levelet,amiben csak szabványos érdeklődés volt felé és elküldtem neki a számomat.Nem jött válasz.A másodikra sem.Ismerve a Postát megírtam a harmadik levelet is,amelyet személyesen vittem el neki.Felcsöngettem kaputelefonon,de nem volt otthon (vagy letagadták),így a levél a ládájukban landolt,amit erre a verzióra felkészülve körmöltem.Hiába.Aztán évekig nem kerestem.Mikor megívót kaptam az iwiwre megtaláltam és írtam neki.Néhányszor válaszolt és megadta a telefonszámát.Felhívtam.Elmodta,hogy ő is szeretne velem találkozni,de hívjam fel ekkor és ekkor és akkor pontosítunk.Fel is hívtam,de nem vette fel a telefont.Újabb üzenetet küldtem,mire azt válaszolta,hogy egyszer csak külföldre kellett mennie és véletlenül otthon hagyta a mobilját.És utána már semmilyen megkeresésre nem válaszolt.A telefonját nem vette fel és hirtelen törölte magát az iwiwről is.A mai napig nem értem ezt a viselkedést.A régiek közül sem volt bejelölve neki senki,mintha szégyellné az egész bandát.Én nem érzem,hogy rosszat tettem volna vele.Amikor összebarátkoztunk sokat tanultam vele és ösztönöztem,hogy érjen el jobb eredményeket.Így végül nem buktatták meg nyolcadikban és még javított is néhány tárgyból.Azt hiszem örök rejtély marad számomra,hogy mi történhetett vele.

A második srác Sanyi volt,aki középiskola harmadik évfolyamában került az osztályunkba (16 éves voltam akkor).Benne volt egy bandában,akinek tagjait az igazgatóság közreműködésével megbuktatták és szétdobálták úgy,hogy ne kerüljön közöttük kettőnél több egy osztályba.Történt ugyanis,hogy egy idősebb lányt,aki a sulnikba járt és nem volt ki mind a négy kereke,elkapta ez a csoport az utcán,mert állítólag ráhajtott valamelyikükre és nem akarta békén hagyni a rajongásával.Körbeállták,leköpdösték,megrugdosták,cigarettával égették a karját.Sanyi elmondása szerint ő "csak" jelen volt és nem csinált semmit.Én mint új srácot az osztályban pártfogásomba vettem.Egy idő után ez már kevés volt neki és már csak a leckém lemásolására,korrepetálásra és dolgozatnál súgásra voltam jó.Ugyanis volt az osztályban egy srác,szintén az osztály bikája,aki szemet vetett rá is.Vele pedig képtelen voltam konkurálni.A többiek felnéztek rá,mert igazi fasza csávó volt,minden szünetben az iskolai vécében dohányzott,laposüvegből vodkát ittak és drogoztak.Csupa drága,márkás cuccban járt,állítólag a nagyobb testvérével jártak betörni és abból volt a pénzük mindenre.Mindig kiszúrt valakit az osztályból,akire kiemelt figyelmet fordított (és addig az illető a sleppje körében sztár lehetett),míg le nem züllesztette a saját szintjére.Utána bekerült a zombijai közé és lehetett tovább lépni,következő áldozat után nézni.Akkoriban már jobb volt a helyzet,mint általánosban;a csajoknál engem kedveltek a legjobban a srácok közül,a szám sem voltam rest kinyitni és mereven ellenálltam minden kísérletnek,ami arra irányult,hogy én is a galeri része legyek.Kénytelenek voltak ezzel a helyzettel megbékélni,mert nem találtak rajtam fogást.Én meg azzal,hogy elveszítettem Sanyit,akinek sosem mondtam meg,hogy mit érzek iránta.Már vége volt a sulinak két éve és még mindig ő járt a fejemben,mert utána levelezni kezdtünk.Nem lesz ez így jó,mondtam magamnak akkor.

.. folytatása következik...

Izgatottan vártam az év végére időzített, néhány napos külföldi kiruccanásomat. Előre éreztem, hogy nagyszerű lesz majd minden nehézség ellenére is.

Kicsit féltem attól, hogy mi lesz akkor, ha túl jó tapasztalatokkal térek haza. Most ennek az emberi részét boncolgatnám. Voltunk jópár helyen, ahol tömeg volt, de fellökni, rám lépni, elém tolakodni senki sem akart.

Elmentünk egy szórakozóhelyre is, ahol meglepően kultúráltan szórakoztak az emberek. Nem volt szorongás, tolongás. Nem dohányzott senki, nem is akart ennek következtében kifolyni a szemem a tömény füsttől, mint idehaza. Mindenki a bárpultnál ivott és ott is hagyta az italát, amit nem orzott el senki. Nem jártunk éjjel kettőkor bokáig a tánctérre dobott szemétben, törött pohár-sörösüveg hegyekben, mint itthon. Csupa önfeledten magát jól érző és a környezetére is odafigyelő embert láttam és ettől én is felszabadultabb voltam, igazi élmény volt.

Idézném az átmenetileg hazánkban tartozkodó srác (azon ország szülötte, ahol voltam pár napot) véleményét a partnerkereső profiljáról rólunk, magyarokról.:

"I've spent on this page enough time to make some statistics:

- the 90% of the users has an L-XL dicksize... God bless Hungary, but I wonder why there are other 'options' like 'm' or 's' then :) --> maybe less self confidence (more truth) will make many people better!

- the 99% of the people who is looking for friends does not reply to the messages if they don't like the face ( I have even heard that they have to be able to look in the face of their friends!) --> looking for a sexdate is not a crime, being a frequent liar (toward himself as well) might be.

Oh, one last thing: to not reply to a simple message does not show the lack of interest but the lack of the basic politeness!"

Ezeket a sorokat olvasva és értelmezve nekem égett le a pofámról a bőr. Csodálkozásra sajnos nincs ok, csak szörnyülködésre és sajnálkozásra. A helyzet egyre rosszabb, két komoly tényező továbbra is az itthoni emberek elkorcsosulását táplálja gőzerővel; a politika és a média.

Előbbiről mindenki tudja, hogy miért. Utóbbit is elég csak bekapcsolni. Tehetségkutató.. Amiben fej-fej mellett halad a cél felé csupa olyan jelentkező, akinek egy tiszta hangja nincs. A lemezszerződéssel, klippel rendelkező énektanár, aki a saját országában egy már befutott énekest másol, stílusban, külső megjelenésben; az irritáló hangú pacsirta, akinek az apja saját együttessel futott be majd eltűnt, hogy aztán a választásokon a volt kormányzópárt színeiben az egyik fővárosi kerület polgármester jelöltjeként induljon.. És a győztes.. A konkurens csatorna műsorának egykor volt sztárja, aki a nyáron még fekete ruhában haknizott egy strandon a három tíz év körüli kislányból meg néhány sztk-s Gizike néniből álló közönségnek.A hangja nem változott, de most ezrek futnak és sikítoznak utána..

Az ország, ahol sztár lehet egy másik tehetségkutatóban döntős, köcsögöző stílusban rappelő hülyegyerek. És ahol főműsoridőben kétmillióan nézik néhány gyengeelméjű agyhalott vergődését egy házban. Ilyenkor van az az érzésem, hogy az emberiség csak egy gennyes kelés ennek a bolygónak a testén, de ebben az országban mindenképpen.