Links Contact Us About us Privacy Terms FAQ Add feedback Invite a friend Bookmark English Hungarian
air fire water earth

 

Tags - gondolatok
joka 2015. May 21.2015. May 21.  0 comments  Nem kategorizált

Mit kezdhet az ember a vágyaival, gondolataival. Raktározza, és próbál belőle minél többet megvalósítani, megélni, esetleg megálmodni. Aztán leéli az életét, illetve az élete nagy részét és néha leltárt készít. Lehet, hogy most én is a leltározásnál tartok. Minden esetre jó néhány dolog jut eszembe, amit rögzítésre szánok. Sok minden érdekelt már „kisfiúkét" is, és nem csak a lányok. érdekes módon nem a fiúkra, hanem a férfiakra voltam kíváncsi. A korosztályom igazából nem érdekelt, de ha csak egy mód volt rá a férfiakat szívesen meglestem. Máig sem értem, hogy „sikerült megúszni", hogy nem vette észre senki a kíváncsi fiút, legénykét és nem avatta be senki. Talán már akkor túlságosan óvatos voltam. Az ébredésemkor még veszélyes volt a nyíltabb próbálkozás, hisz a 60-as éveket írtuk. Talán ha ma lennék 20 bátrabban indulnék.

Később vegyesen ment a próbálkozás és egy elvált asszony kezei illetve lábai közé kerültem. Ez meghatározta a további „pályafutásomat". Vágyaim nagy részét kielégítették a nők. Ez nem is volt és most sem hiba. Jól laktam, de a desszert az mindig is hiányzott. Ha fénykép kerül a kezembe a mai napig a férfi  testet nézem meg . Arról nem is beszélve, hogy hiányos öltözetnél is a férfit kell látnom és  - leírom - a fasz volt mindig a néznivaló. A férfitest még mindig kíváncsivá, és kukkolóvá tesz. A vágy az érintésre, ölelésre, a csókra erős, sőt egyre erősebb. Az meg, hogy megfogjam, megnyaljam, számba vegyem még a gondolatra is szinte remegéssé válik bennem. Az, hogy lesz-e valaha bátorságom eljutni addig, hogy a desszertem meglegyen, nem tudom. Sajnos mindig utólag jövök rá, hogy ez egy elszalasztott alkalom volt, vagy lehetett volna, ha valamelyikünk bátrabb. Az ember, mint másban is, utólag sokkal okosabb. Túl az életem 2/3-n (60 felett)egyre csökken az esély, bár én sohasem néztem a kort, csak férfias legyen, ne feminin, vagy nyunyó. Nem vágyom arra, hogy megdugjanak, én sem feltétlen dugni akarok, bár nem lennék teljes elutasításban egyikre sem, ha a kölcsönös megértés, a tűz azt hozná. Az ölelés a testek összeborulása, a simizés, a másik íze, ami a gondolataimat felkorbácsolja. Nősként, felnőtt gyerekkel viszont sokkal megfontoltabb az ember. Úgy érzi sokkal több a veszteni valója, mint a vágyának erőssége. Így marad a kukkolás az interneten, ellesett pillanatok az uszodai tusolóban és olvasás itt a fórumon. Ha előkerül egy levelezőtárs akkor meg leírhatja a gondolatait, és álmodozik, hogy a levelekből mi lehet még

Tags: gondolatok 

2009. September 2.2009. September 2.  0 comments  Nem kategorizált

sokat gondolkodtam,hogy vezessek-e blogot, mert nézeteim nem mindenkinek tetszenek majd. Sajnos nógyűlölö vagyok,  ehhez pedig a családomban uralkodó állapotok vezettek. Már születésemkor handicap-pel indultam, mozgássérültségem miatt. Szüleim mindent megadtak, ami szerintük szükséges volt  az én fejlődésemhez, de elfelejtették az önálló életre neveléás fiontosságát. Nem volt kortárs baráti csoport, amibe beilleszkedhettem volna, a barátságokat megalapozó iskolai kirándulásokra nem mehettem el. Mindenben akadályozott a túlzott féltés, az agyonvédés. Ezért kialakult bennem az a hozzáállás, hogy a családom és általában a mások véleményét igen kritikusan fogadom. A legtöbb   vita is ebből adódik, mert \\\\\\\"őseim\\\\\\\" igencsak tekintélyuralmi elveket vallanak, ugyanakkor az ehhez szükséges tiszteletet már nem tudják megszerezni, illetve régen elvesztették.

Sajnos én úgy veszem észre, hogy férfi és nő között állandó a harc: a nő rá akar tenyerelni a férfi életére, (főleg a feminizmus megjelenése óta lehet ezt észrevenni) Ezért nem viseli el a nőpárti társadalom azt hogy igenis van két férfi között is tiszta érzelmi kapcsolat. Ez ugyanolyan intenzív, alkalmanként  még erősebb,  a hetero-kapcsolatoknál, és sokkal többet segíthet egy összetört lelkű zárson, mint egy uralkodásra, kizsákmányolásra épülő \\\\\\\"rátenyerelős\\\\\\\" férfi-nő viszony ahol az egyik félnek (általában a nőnek) mindent lehet, a másiknak (éltalában nekünk férfiaknak)mindentilos. Ez minden téren szentesítve van, és aki lázadni mer, kivül kerül a társadalom belső körein. A kirekesztés szüli  polgárpukkasztó magatartást, ami még jobban erősíti a kireksztést. (lásd a Gay Pride körüli botrányok)


2009. September 26.2009. September 26.  2 comments  Nem kategorizált

„Az élet állandó változás" - tartja a közhellyé vált mondás. S noha igazságára mind rábólintunk, lelkünk mélyén még is az örök hűségben reménykedünk. Ez a paradoxon könnyen megfogalmazhatja a kérdést:

- Létezik -e egyáltalán hűség??

A hűség valóságát nem lehet sem elmagyarázni, sem megérteni. Az érzelmeket - akárcsak az egész Életet - csak átélni, átérezni lehet.. Mint ahogy hiába próbáljuk felfogni a humorérzéket vagy megérteni a szeretetet, elménkkel csak az érzelmek teremtette cselekedeteket, csak a létük vagy a nemlétük hatásait tudjuk analizálni.

Ezért az elkövetkezendő szavakat nem éri meg szó szerint értelmezni, sot...egyáltalán nem éri meg értelmezni, mivel az agy könnyen eltéved saját tekervényeiben... Nem is az elméhez..... a szívhez szólnak, mert hát csak a nyitott szív képes bejárni az utat.

Nos, ha elfogulatlanul tudjuk szemlélni asztrális létezésünket, észrevehetjük, hogy érzelmeink kettősek: van egy mindannyiunk által ismert, és létezik egy csak nagy ritkán megtapasztalt, „Valódi" megnyilvánulásuk. Míg az elobbi emóciók az egon keresztül valósulnak meg magunk és mások életében, addig az utóbbi Érzelmek túl vannak az egoizmus korlátain.

Hogy a létezés ezen kettőségének elve érthető legyen, példaként elösször nézzük meg az alázat-Alázat valóságát.

Az ember egyik legnagyobb erényének az alázatot tekintjük. A bölcsesség és a tisztaság jelének hisszük: papnak, gurunak, tanítónak vagy csak egy szimplán „jó embernek" alázatosnak kell lenni. Így hát ész nélkül törekszünk az alázatra: a saját és a társadalmuk elképzelte alázatra. Megszaggatjuk ruháinkat, a porban fetrengünk, különféle testi-lelki fájdalmakat mérünk magunkra... de érdekes, hogy ezt mindig nyilvánosan, a leheto legszélesebb tömeg elott tesszük. S miközben már hason csúszva harsogjuk önnön jelentéktelenségünket, egyre csak a többi ember reakcióját lessük, s várjuk, hogy valaki végre elismeroen azt mondja: „- Te vagy a legalázatosabb!"

Mindez teljesen természetes, az egonak - ha elfogadjuk, ha nem - ilyen a tulajdonsága. Nincs ezzel semmi probléma, egyszeruen csak fel kell ismerni, hogy az alázat ilyenformán nem más, mint álcázott egoizmus!

Ezzel szemben létezik a valódi Alázat. Az egotlan Érzésnek nincs köze az egyén és a társadalom elképzeléseihez, az aktuális civilizáció elvárásaihoz, színpadias szokásaihoz. Az Alázat egyszer csak megjelenik, amikor az ember képes elfogadni az Életet olyannak, amilyen. Valóban Alázatos például a halász, akit minden hajnalban a tengeren köszönt a nap. A halász, aki elfogadta a tengert, s akit az elfogadás megtanított az Alázatra. Nem a megalázkodásra, nem a látványos orjöngésre, hanem a csendes, tartalmas Alázatra. A halász nem vitatja a tenger hatalmát, életét a hullámokra bízza, de emelt fővel vág neki a haboknak. Ez hát az Alázat: bizalom a Létben, bizalom az Életben. S ezt nem lehet elsajátítani, nem lehet akarni, nem lehet megtanulni. Egyszeruen csak megjelenik, egyszerűen csak előtör a szívből...

Akárcsak az alázatot, a hűséget is erénynek tartjuk. Elvárjuk magunktól és másoktól is. A hűség létezésünk mindhárom megnyilvánulásában - fizikai, érzelmi s gondolati síkon - irányítja lépteinket. Mindennapjaink során munkánk, hivatásunk iránt kell hűségesnek lennünk - ugyan ezt várjuk el beosztottjainktól is. Asztrális életünkben barátaink, szüleink s a párunk felé kell hűségesnek lennünk - igaz, tőlük is megköveteljük - mentálisan pedig elveink, vagy épp adott szavunk mellett kell kitartanunk. S most érkeztünk el a kevesek által feltett kérdéshez: miért??

Miért kell hűségesnek lennünk?

Mi is a hűség?

Nos, emberi kapcsolataink alapja a kölcsönösség, az üzlet. Ha beismerjük, ha nem, egyéni életünk mozgató elve az adok-kapok: bármit is teszünk, mindig s mindenkitől - természettől, tárgyaktól, állatoktól, emberektol és Istentol - elvárjuk jutalmunkat, a cselekedetünk eredményét.

Természetesen létezik az egotlan Kapcsolat, de mivel az egonk mindig a saját érdekeit tartja szem előtt, ezért kapcsolatainkat egy számára hasznos tapasztalat kedvéért hozza létre. S noha az egonk jelenlétét oly hangzatos elvekkel próbáljuk eltuntetni, mint: „Az az igaz barát, akire számíthatok a bajban" vagy „Az igaz szerelmem előbb gondol rám s csak aztán magára", azért egy kis őszinteséggel megfigyelhetjük, hogy mindig minden pillanatunk rólunk szól. Hiába a látszólagos önzetlenség, valójában az egonk eldönti, hogy az (én!) barátom miképp is viselkedjen, hogy az (én!) szerelmem milyen is legyen.... S mikor két hasonszőrű ego találkozik, a kapcsolat megköttetik, megpecsételoje - és béklyója - pedig a hűség.

Mert hát mi is a hűség? Egy ígéret. Egy felelőtlen, értelmetlen ígéret, amelyet azért teszünk, hogy valami nekünk fontosat - pénzt, érzelmeket, tudást, szexuális örömöt, stb. - csikarhassunk ki a másikból. Erre azért van szükség, mert a másik egoja csak akkor elégedett, ha egyediségével kiemelkedhet, ha felsőbbrendűségi érzését a hatalmon keresztül gyakorolhatja.

Ha például egy férfit a nemi vágya egy nő/nyunyó felé hajtja, a női/nyunyó ego birtoklási vágyát csak úgy tudja kielégíteni, ha elhiteti hűségét. A férfi egoja egyszerűen belekényszerül a hazugságba, ha el akarja érni célját. Ez szituáció igaz fordítva is: ha a nő/nyunyó egy férfival szeretne élni, kénytelen kielégíteni a férfi egojának uralkodási vágyát azzal, hogy megígéri, többet egyetlen más hímre sem fog ránézni, és örökké hűséges marad.

Ezzel az üzlet megköttetik.

S itt nem is az üzlet létével van a probléma, mert ezt a szerelmi játékot csodálatosan, elvárások és görcsös hatalmi villongások nélkül is lehetne játszani. A probléma az, hogy mikor hűséget ígérünk, azt az adu ászt tesszük bele az üzletbe, amely felett nem rendelkezünk. Ez pedig a jövőnk.

Megígérjük, hogy évek múlva is a vállalat lelkes dolgozói leszünk; elhitetjük - magunkkal és másokkal is - hogy párunkat örökké szeretni fogjuk, és felvállaljuk, hogy életünk végéig kitartunk adott szavunk mellett.

Pedig hát a jövőnk nem a miénk! Állandóan változunk, mindig minden állandóan változik: akár a következő szívdobbanásban mások lehetünk! Életünk előre nem látható változások sorozatából áll, a Lét értelme s gyönyöre a kiszámíthatatlanság, a spontaneitás!!

Az emberi hűséggel megakadályozzuk magunkat az Életben, mert a jövőre tett ígéretünkkel olyan labirintus építünk, amelyben egész életünkön keresztül bolyonghatunk mindaddig, amíg egyszer csak - hosszas szenvedés árán - át nem törjük a falakat.... Legtöbben a hűség alkotta falakba még „áramot" is vezetnek, hogy a kitörés legkisebb próbálkozására lelkiismeret-furdalás, bűntudat rázza meg lelküket...

Az egoista, emberi hűségnek pontosan akkora a realitása, mintha öt esztendősen megígérnénk, hogy tíz év múlva nem leszünk magasabbak!

Ha képesek vagyunk az őszinteségre önmagunkkal szemben, akkor megfigyelhetjük, hogy a hűséget fegyvernek használjuk. Ez leginkább a pár és-szerelmi kapcsolatainkban mutatkozik meg: a másiktól kicsikarjuk a hűség ígéretét - csak akkor engedjük közel magunkhoz, ha olyan tetteket hajt végre, amelyeket mi a hűség bizonyítékának veszünk - majd utána zsaroljuk vele - ha nem lesz hűséges, akkor elhagyjuk.

Csakhogy ez egy kétélű fegyver. Ha mi elvárjuk a másiktól, hogy a szeretetünkért cserébe lemondjon az Élet olyan örömeiről, amelyek a mi hűség képünkbe nem férnek bele, akkor a párunk is jogosan követelheti ugyan ezt. S ekkor az ego, kinek lételeme az uralkodás, vágya beteljesülése érdekében rabbá tesz bennünket is: hogy a hűség béklyójával irányíthassuk a másikat, a mi fejünket is igába hajtja... Így lesz egy alapvetően csodálatos és természetes érzésbol, a Hűségből hűség, amely egy szado-mazochista csatározássá torzítja a lehető legcsodálatosabb és legtermészetesebb állapotunkat, a Szerelmet. Ez tehát az emberi hűség.


Mindez teljesen természetes, az egonak - ha elfogadjuk, ha nem - ilyen a tulajdonsága. Nincs ezzel semmi probléma, egyszerűen csak fel kell ismerni, hogy a hűség ilyenformán nem más, mint álcázott egoizmus.

A valódi Hűséget csak akkor élhetjük át, ha rádöbbenünk, hogy az emberi hűséggel csak marionettbábuk maradunk az egonk kezei között, mert hát senkihez sem lehetünk hűségesek, csak saját magunkhoz! S ha már képesek leszünk önmagunkkal szemben a hűségre, akkor képesek leszünk őszintén, valóban megélni mindazt, ami vagyunk. S ekkor a Hűség, a korlátlan Hűség egyszer csak megjelenik bennünk, egyszer csak felfakad a szívünkből... nem akarunk majd birtokolni senkit... annak következtében, hogy őszintén képesek leszünk megélni az érzelmeinket, mi magunk leszünk a Hűség! S ebben a pillanatban nem fogunk értelmetlen ígéreteket tenni, és nem fogunk követelőzni.

Mivel a Hűségben nincsenek elvárások, ekkor tapasztaljuk meg a valódi Barátságot - amikor az érzés belolünk fakad, nem pedig az egonk akarja megkapni mástól - akárcsak a valódi Szerelemet, ahol eszünkbe sem jut a birtokolás, amikor eszünkbe sem jutnak azok a szavak, hogy „te" vagy „én", mert a Szerelem belőlünk fakad...nem pedig az egonk akarja megkapni mástól!


Befejezésnek pedig egy lényeges gondolat - sőt, talán maga a lényeg: noha két egymástól homlok egyenest eltérő utat néztünk meg, valójában az egoista hűség és az egotlan Hűség között nincs heirarhikus különbség! Mások ugyan, de egyik sem jobb, fejlettebb vagy követendőbb! Nem az a lényeges, hogy melyiket éljük át, hanem az, hogy melyikben vagyunk önmagunk!

Az Életben nincs rossz út, nincs hibás döntés: semmi értelme törekedni a korlátlan Hűségre, ha az egoista hűséggel tudunk azonosulni. Ha törekszünk egy olyan cél felé, amelyet az elménkkel jónak tartunk, csak az egonk egy újabb ravasz csapdájában tévelygünk! A Létezésben pont a korlátlanság a legcsodálatosabb, az, hogy bármit átélhetünk, amit csak szeretnénk. Nem kell haladnunk semerre, nem kell választanunk semmit sem, egyszerűen csak Léteznünk kell, mert nincs más, csak... Csak az ÉLET!

 


2013. June 23.2013. June 23.  1 comments  Nem kategorizált

Nekem nagyon fontos a barátság. Nem volt egy jó családi hátterem, folyton a hidegháború és a háború váltotta egymást, ezért a barátaim lettek a támaszom. Fontos számomra, hogy meg tudjak egy emberben bízni, ne csak tinglitangli beszélgetésekre fussa, hanem lehessen elmélyülten, nyíltan felhozni bármit. Az, hogy elfogadjon olyannak, amilyen vagyok. Nem tartom ezt annyira magas lécnek, pedig az, elég meredek dolgaim is akadnak, sokfélébe belekóstoltam már, ami alakított rajtam, hozzám tartozik, de senkit sem szoktam leterhelni azzal, amiről tudom, hogy a hátán feláll a szőr, ha elmesélem. Mostanra sokat változott az életem, eltelt lassan tíz év, mióta a farkaslány nevet kaptam, néhány barát kicserélődött, lettek újak, vannak visszatérők, Anyám is olyanná vált számomra, mint egy barátnő, függetlenül attól, hogy nem igazán tud megbarátkozni vele, hogy egyszem lánya odavan a saját neméért is. Mivel nem tud vele azonosulni, nem tudja elképzelni, nekem mi jó abban, ha egy lánnyal vagyok kapcsolatban, elfogadni sem igazán tudja. Azt mondja, az én dolgom, én pedig nem mesélek neki, ha nem szükségszerű. Ezért is volt vicces, mikor félreérthetően kérdezett, én kiterítettem neki a lapjaimat, ő meg kiakadt rajta. XD Oltári jót röhögtem és úgy égett a fejem... Tudni kell rólam, hogy saját magamon képes vagyok röhögni - enélkül azt hiszem, már szénné égtem volna valahol a városban, mikor eltévedtem. XD Nem igazán tájékozódom jól, ezért még szerencse, hogy szert tettem egy olyan telefonra, amiben van GPS, mert mérföldekkel megkönnyíti az életemet. =D Na hát ennyire és még jobban dinka tudok lenni. ^^

 

Ma is linkelek zenét. Imádom: Depresszió - Jön a reggel. Nem vagyok oda a bandáért, de ez egy számomra nagyon eltalált dal.

 

A barátságról kezdtem el írni. Hogy ez nekem mennyire fontos. Mostanság megint kaptam pár pofont ebben a témában. Ma kifejezetten bosszankodtam azon, amit az egyik barátném csinál. Nem fogom az egész sztorit elmesélni, mert az egy litánia lenne, meg igazából már a nagyján túlvagyok, be is sokalltam, ami azt illeti. =) Biztos nem csak én ismerem azt a típust, amelyik nem akar semmit, csak birtokolni. Férfiben nem tudom, létezik-e, nőben van, ez tuti. Meghívott magához, közben tévézett, játszott valami MMORPG-vel, pötyögött a telefonján, filmet nézett, de ha én pötyögtem két mondatot a telómon, már kérdezte, hogy "Nem bírod ki nélküle?". Általában összehúztam magam, mert nem akartam az orra alá dörgölni, hogy cseszd meg, ha nem foglalkozol velem, mit érdekel, mit csinálok, ha együtt csinálnánk valamit, nyilván nem a telefonom nyomkodnám, aztán még én éreztem magam kellemetlenül. Na ezen is tudok röhögni, hogy mekkora hülye vagyok, hogy mindig a másik embernek próbálok jót tenni, ha fontos nekem az a valaki. XD Ahogy egyre többször esett ez meg, eljutottam oda, hogy ha egyszer kirobban belőlem, nem leszek kedves, megmondom, ahogy jön ezt így. Nem vagyok birtokolható és végtelenül felidegesít, hogy valaki csak azért tesz úgy, mintha törődne velem, hogy ne legyen egyedül, illetve hogy ne legyek mással. Ehhez kapcsolódik a féltékenység, ami ennél a lánynál hozzáadódik a birtoklási vágyhoz. Halálosan féltékeny az egyik barátnőmre, ma is rám írt, hogy mi van velem (merthogy viszonylag rég nem beszéltünk és véleményem szerint unatkozott), jól eltűntünk. Kérdeztem, mi ez a többes, erre mondta, hogy hát a másik lány is el van tűnve. Na kiokosítottam, hogy az egyetemisták vizsgaidőszakban vizsgáznak, én meg a barátaimmal töltöm java részt a napjaimat. Jó, hát akkor nem is zavar. Na ott bepipult a fejem, főleg, hogy csak annyit akart tudni, együtt csavargok-e azzal a lánnyal, s miután megnyugodhatott, hogy nem, már nem is keresett. Ez miez?! Sosem volt a nőm, nem is akart az lenni, amikor nyilvánvalóan kapott lehetőségeket, anno megmondtam, hogy bele vagyok esve, kényelmesen átlépett a dolgokon, de azért próbál megtartani magának, ráadásul egy heteroszexuális lánnyal szemben. Nonszensz! Jól kivoltam rajta, most kezd hatni a leszarom-tabletta. =)

 

Van kellemes élményem is. Tegnap koncerten az egyik srác megkérdezte, voltam-e már metál koncerten. Mondtam, hogy nem, erre nagyon komoly lett és azt válaszolta, hogy maradjak mindig a közelében. Beállt elém, mint valami testőr, folyton figyelte, biztonságban vagyok-e. Tiszta cuki volt, én meg hálából arcon csókoltam. ^^ Megbízhattam benne, hiába nem ismerem annyira régóta és ha úgy adódna egyszer, hogy én tudnék neki valamit segíteni, ő is megbízhatna bennem.

Szerintem ilyen egy jó barát.


Copyright © 2021 Színes Web Ltd.