Piszok régen írtam már. Mint mindennek, ennek is megvan-megvan az oka. Rengeteg minden történt velem. Párkapcsolatban éltem, amit be kell ismernem nem volt igazi kapcsolat. Együtt éltem valakivel, mert így elmondhattam van valakim, ám szerelem nem volt, így utólag visszagondolva egyik részről sem. Sodródtunk mindketten a mindennapokkal. Aztán puff, egyik napról a másikra szakítás, miattam... Mind a kettőnket az élet más-más útra sodort. Megjártam Londont meg a nagyvilágot. Vicc az egészben, hogy drogos is lettem, igen drogfüggő. Kőkemény Marihuanna függő lettem, szívtam agyba, főbe azt a szart, persze most mentegethetném magamat, hogy ezért meg azért, de nem teszem. Szívtam, mert egy másik világban voltam a kábulat alatt, nem kellett szembenéznem a kudarcaimmal. Aztán hazakeveredtem, kimásztam ebből a szarból,már több mint 1-éve mentes vagyok mindentől. Kifelé mindenkinek azt kommunikálom, hogy minden a legnagyobb rendben van, boldog vagyok, magabiztos és stabil, mert ezt várják el tőlem. Lett egy tök szuper munkahelyemen is. Ha mondhatjuk azt a képmutatásom a külvilág felé eddig remekül ment, eddig a pontig. Egy alkalommal találtam 2 levél Xanaxot a meló helyemen, körbekérdeztem, hogy kié, de nem volt gazdája, hát elraktam. Az egyik reggel nagyon szarul ébredtem, szabadnapos voltam, így gondoltam mit veszthetek, bevettem egyet. És jött az édes „megzuhanás" az ismerős másvilág és bennem megint felébredt a vágy. Kívántam azt a világot, amibe a gyógyszer helyezett. Először csak 2 naponta gyógyszereztem magamat, aztán naponta. Végül oda jutottam, hogy elkezdtem inni rá tömény alkoholt, így megint megnyílt előttem egy másik világ, amiben minél több időt akartam lenni. Lelkileg kezdtem megzuhanni és egy apátiába esni. Egyre jobban szigeteltem el magam az emberektől, annyira, hogy munkahelyemen felmondtam, kiléptem. Egyszerűen nem tudtam emberek között lenni, csak arra vágytam, hogy beszedhessem a gyógyszert és igyak. Volt bennem egy kis akarat és megpróbáltam kilábalni a helyzetből, elmentem „ismerkedni". Szerintem én sem gondoltam ezt komolyan... az eredmény az lett, hogy akivel próbálkoztam mind visszautasított. Azok a kis hangocskák a fejemben csak azt hajtogatták „nem vagy jó, soha a büdös életben nem lesz sikered, de neki, se másnak nem kellesz", elhittem... sőt, meg is győztem magamat, hogy ez így is van. Gyógyszer, ital és ez így ment napokon keresztül. Amikor kimentem az utcára úgy éreztem láthatatlan vagyok, kényelmetlenül és feszélyezve érzetem magamat. Mindent és mindenkit olyan távolinak érzek. Nem járok sehová, itthon vagyok a letargia és a kábulat között hullámvasutazok. Kicsúszott a talaj a lábam alól, gurulok lefele. Még „tiszta a tudatom" és tudom, ki kell másznom ebből az egész szarból,csak azt nem tudom hogyan és mi módon. Bevettem 2 darab 1mg-os Xanaxot és ittam rá, érzem, hogy kezd nehezedni a fejem, várom a szédülést a zsibbadást, azt, hogy ne legyek öntudatomnál. Már az írás is nehezebben megy. Zenét hallgatok és potyognak a könnyeim, amit nem tudok megmagyarázni. Úgy érzem egy útelágazáshoz értem és választanom kell, hogy merre megyek, de nem tudom eldönteni merre, van az út. Várom, hogy csoda történjen, mint a filmekben, hogy engem is „megment" valaki. De senki nem fog jönni ez az igazság, senki nem ment meg, ahogy eddig is, ezután is magam fogok maradni a gondjaimmal, szarjaimmal. Úgy érzem, versenyt futok az idővel, amiben igen csak veszésre állok, küzdök egy olyanért, ami soha nem lehet az enyém, maximum csak az illúziója. Vágyom -vágyakozom, és közben azt érzem, kezdek eltűnni...