Nos, hát elkezdődött.
Egy hétfői napra ébredtem. Ugyan olyan rosszul kezdődött, mint minden hétfői nap. Reggel korán kelni, felvenni az egyenruhát és bemenni az őrsre. Tudni illik, rendőrként dolgoztam. Mikor beértem, a főnököm azzal fogadott, hogy elpusztult az a rendőrkutya, amelyet 5 éven át gondoztam. Előző nap egy bevetésen egy rablóbandát üldöztünk. 5-en voltak, 3-at elkaptunk, 1-et pedig lelőttünk (önvédelemből). És az az egy, aki megmaradt, az nagyon ügyesen meglógott. Elbújt és eltűnt a szemünk elől. Nem volt más választás, mint hívni a kutyaszállítókat és bevetni a kutyát. Hát  a kutya szimatot fogott és elindult a szagnyom után. Mikor már megállt, akkor elővettük a fegyvereinket és behatoltunk abba a házba, amit a kutya megtalált. Ahogyan ez szokás volt, a kutya ment előre. Felment egy lépcsőn, aztán egy lövést hallottunk és a ktya lebugdácsolt az emeletről. Még élt, így elszállítottuk kórházba. Hogy mindenkit megnyugtassak, elkaptuk a rablót, és 15 évet kapott bankrablásért és szolgálati eb meggyilkolásáért. Hát, így ért véget ez a nap.

Most már helyi időben vagyunk. Tehát mikor a főnök ezt közölte velem, természetesen elszomorodtam. De amikor kimentem a főnök irodájából, egy ismerősöm állt velem szembe. 8 éve nem láttam,  mert Amerikában volt. Megbeszéltük, hogy este találkozunk. Hát, eljött az este és eljött a 19:00 óra, amikor is találkoztunk. Leültünk, rendeltünk rántott sajtot és elkezdtünk falatozni. Akkor elkezdett mesélni amerikai kalandjairól. És végül kitértünk oda, hogy megüresedett egy kifőnöki állás a Védelmi Minisztérium-ban. Hát..angolul tudok, megvan a főnöki hajlamom, értek a védelemhez...Egy próbát megér. Rákerestem a Fehér Ház weboldalára. Valóban volt egy megüresedett hely. Írtam egy e-mailt, amire válasz is érkezett. El kellett küldenem az önéletrajzom. 3-4 óra múlva már érkezett is a válasz. Tetszett nekik az előéletem. Azt mondták, hogy 1500 dollár óránként. Veszélyes egy munka, terephelyszíni munkával is jár. Visszaírtam, hogy örülök, hogy tetszett az önéletrajzom, és természetesen nem probléma a helyszíni munka sem. Így hát egy webcamerán keresztül kapcsolatba léptek velem, kérdeztek néhány dolgot. Azt mondták, elégedettek, de szeretnének egy személyes találkozót is. Ráálltam. Így február 12.-én elutaztam Amerikába. Egy hétig ott voltam, addig tartott a meghallgatás. Személyesen az Elnöktől is kaptam kérdéseket. Még +1 napig tartott, míg megszületett a döntés. Azt mondták, 2 hét múlva már állhatok is munkába.
Nagyon megörültem ennek, szinte azonnal elkezdtem volna pakolni, ha azt nem mondják, hogy ne pakoljak, mindent megadnak. Szállást, ételt, ruházatot. Csak néhány személyes holmit tegyek be egy utazótáskába. 
Ennek még jobban örültem, úgy gondoltam, ezt már nem lehet fokozni. Hát..az amerikaiaknál soha nem mondd hogy soha és hogy nem lehet. Felhívtak, hogy nekem csak annyi a dolgom, hogy fölutazzak Pestre a Ferihegyi reptérre, ott vár rám 6 FBI-os ügynök és egy magángép. Én ekkor azt hittem, hogy ott helyben elájulok. Hogy belőlem, egy romániai rendőrből, aki mindig a BMW-jével jár, belőlem lesz egy főnök a Fehér Házban, ahová mindig is vágytam, és egy magánrepülőgéppel utazom oda.

Na, de még mindig jött meglepetés. Azt mondták, hogy nem kerül pénzembe az utazás, bármikor hazajöhetek, és úgy lesz a beosztás megoldva, hogy 2 hónapig dolgozom, utánna pedig 2 hetem van, hogy bejárjam Amerikát. És EZ SEM KERÜL SEMMIBE. Szóval INGYEN KIRÁNDULOK,  DOLGOZOM ÉS MÉNG PÉNZT IS KAPOK+SZÁLLÁST+KAJÁT,PIJÁT.
A következő bejegyzésben megírom, hogy milyen a szállás és a munka.
Köszönöm, hogy elolvastátok! 

 Többen jeleztétek a folytatásra várást. Hát most lehet lakmározni a szavakból!

Van egy olyan ország, kontinens, állam, város vagy akármi, ahová egyszer mindenki el akar jutni. Mindenkinek van egy kedvence. Nekem Amerika volt és jelenleg is a kedvencem. Bizonyára hallottatok már az "Amerikai álom"-ról. Elmondom, hogy miről szól, és hogy én hogyan jutottam hozzá.

Kisgyermek koromban érdekeltek az Amerikai hírek, érdekelt az amerikai kormány, az Elnökök, egyszóval minden, ami Amerika.
A történetet már tudjátok, hogy hogyan jutottam el ide, és most arról lesz szó, hogy azóta mi történt velem.

Nagyjából egy fél-háromnegyed éve, vagy talán már egy is, nemtudom pontosan, itt vagyok kint az Államokban. Nem mindenkinek van lehetősége ide eljutni, ezért nem is akarok dicsekedni, hogy aztán nehogy a billentyűzetre follyon a nyálatok ;-)
Nem hétköznapi életet élek, nem olyat, mint otthon, Romániában. Minden egyes nap találkozok az Elnökkel, az Alelnökkel és a többi itt dolgozóval. Itt mindenki egyenrangú az Elnöktől kezdve a Fehér Ház takarító-brigádjának tagjaiig (magyarul a takarítókig). Senki sem fölényeskedik, és az Elnök is nagyon kedves, közvetlen és barátkozó. A First Lady, és a gyermekek angyalokként viselkednek itt. Nem hiába hívják őket First Family-nek. Mintha csak ugyan olyan család lennének, mint bármelyikőtök családja.
Egyedül élek most itt kint, egy kétszobás lakásom van a Fehér házban fürdőszobával és minden egyébbel, ami egy házban megtalálható.
Az Office Room (Elnöki Szoba) nem messze van az én ajtómtól, így állandóan én vigyázok az Elnökre, mikor épp telefonál, vagy ügyeket intéz az Office Room-ban.
Reggelim, ebédem, vacsorám a szobaszervíz szállítja, ha otthon étkezem. Ha nem, a kormány minden költekezésem állja. Ami egy csöppet kényelmetlen szokott lenni a napok végére, az az öltöny. Fegyverem is van, de a Fehér Házban nem használhatom.
Az itt tartózkodásom, és az itteni munkám egyik legnagyobb élménye az volt, amikor egy helikopterben utaztam az Elnökkel Chicago felé. Ámbár ez elég veszélyesn is volt, hiszen tudjuk, hogy minden Elnöknek van/volt ellensége.
Életem folyamatos veszélynek van kitéve-mondanák ezt az amerikai filmekben. De nem olyan veszélyes ez, hogy minden lépésemmel rövidebb lenne az életem. Olyan nagyhírű támadások nem szoktak történni az Elnök felé, inkább az ország felé, de ehhez titkosügynökök nem kellenek.
És akkor az American Dream.
Ez valóban egy álom, és attól félek, attó tartok, nehogy felébredjek és vége legyen. Épp ezért minden percét ki kell használjam annak, hogy itt lehetek. Ezért ajánlom nektek, hogy bárhová eljuttok, és ott vagytok, ne tétovázzatok, tegyetek meg mindent, amiben örömeteket lelitek. Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent százszor végiggondoljunk. Jöhetnek csapások, összetörhet a szívetek, de ne töltsetek el azzal túl sok időt, hogy összekaparjátok magatokat. Mindig előre kell nézni, és azt kell mondogatni, hogy jön majd másvalaki, lesznek majd szebb idők is.
Higgyétek el, megéri.
"The life is too short to it, that we hesitate too much."