Az elmúlt pár hétben/hónapban a közvetlen környezetemben szétment néhány barátom párkapcsolata.Egyik sem klasszikus szakítás volt,mert nem két hete voltak együtt,hanem több,mint egy éve,nem egyik napról a másikra jöttek rá arra,hogy többet nem akarják látni a másikat és nem egy harmadik személy felbukkanása idézte elő az eseményt.

Vannak olyan helyzetek,amikor az egyik fél rájön,hogy a részéről kötött kompromisszum,amit a kapcsolatért kötött túl nagy ár volt érte.Ilyenkor elkezdi magát rosszul érezni a párjával,míg ez odáig fajul,hogy a másik elé áll és közli vele a rideg tényeket.Ennek is külön kategóriája az,amikor az a fél,aki a szakítást kezdeményezi még mindig szereti a másikat.Ha az együttlétük alatt olyan harmónia jött létre közöttük,hogy nem látja semmi esélyét,hogy talál majd valakit,akiben ugyanezt megleli.

Gábor esetében ez úgy néz ki,hogy főiskolára jár,a párja pedig többszáz kilométerre tőle vállalkozóként az össze-vissza időbeosztásának megfelelően teljesen váratlanul ér rá.Ha egy fiatal srác,akiben tombol a szenvedély havonta egyszer látja a párját az bizony kinyírja benne a dolgokat,akármennyire is szereti a másikat.

A napokban pont ezen gondolkodtam a saját példám okán.Lacival jó kis csapdát hoztam össze önmagamnak.Mostanában,mióta megint van egy komolyabb barátnője,akivel folyamatosan cinkelem,mintha már nem törődne velem annyit.Jó múltkorában pont ezzel zrikáltam a messengeren,mire Ő az escortommal lőtt vissza,akivel még márciusban találkoztam.Én közöltem vele,hogy neki (az escortomnak) sokkal nehezebb volt megtenni azt,amit tőle is szeretnék (Lacitól).Erre aztán csöndben maradt.. :-)
Nincs egy hete hogy találkoztunk és végigdumáltunk egy fél éjszakát.Egy padon ültünk egymás mellett és mikor jéggé fagyott a kezem megfogtam a kezét.Ő néhány perc múlva,mikor megint elővettük kettőnk témáját azt mondta,hogy én nem vagyok meleg,nekem csak egy férfi szeretetére van szükségem.A mai napig nem tudok ebben az ügyben állást foglalni.Mindenesetre a szex azért nekem is hiányzik,így hát regisztráltam újra kíváncsiságból az egyik partnerkeresőre.Semmi sem történt,csak a szokásos.Jött néhány finoman érdeklődő levél,volt aki nem értette meg,hogy nem rakok ki képet és folyamatosan képeket kérő üzenetekkel bombázott.Rám talált két mazochista meg a net egyik sztárja,akit korábban láttam videón és már akkor sem kérdőjeleztem meg az identitását.Végül rá kellett döbbennem,hogy ez az egész olyan távolinak tűnik már tőlem,mint egy másik galaxis a mai űrtechnológia fejlettségével nézve.Mondtam is anno Lacinak,hogy túlságosan meghatározta az életemet a mi kapcsolatunk,más egyszerűen nem érdekel,melegekkel meg végképp nem tudok ismerkedni.Ha szakítanánk,ami nem történhet meg,mert mi jóval inkább barátok vagyunk - nem tudnék mást közel engedni magamhoz,mert Laciban minden ott van,amire szükségem van.Ha mást akarnék magamnak - biztosan őt keresném benne,ami élből lehetetlen,mert ugye Laci csak egy van.Ha ezt összegyúrom azzal,hogy a kapcsolatunk inkább barátság be kell látnom,hogy ez egy olyan kelepce,amiből lehetetlen kimászni,főképpen azért,mert nem is akarok ezzel próbálkozni..Barátaim hasonló problémával küzdenek - szeretik,akitől elváltak (akár saját,akár a másik elhatározására),közöttük egy igen ritka kohézió jött létre,amit úgy érzik másban nem találnak meg,hisz racionálisan is képtelenség.

Egy meleg kapcsolat nagy általánosságban egyébként is csak a dugásról szól.Erre állítottam fel magamban azt a tézist,hogy a melegeknél azt jelenti a kapcsolat,hogy "keresek valakit,akit egynél többször akarok megdugni".És kész,ennyi.Nem szól többről,nem szól másról,érzelmekről meg végképp.Kiváló példa erre Stephen Gately esete,aki nemrég hunyt el és a Boyzone együttes egyik tagja volt.Mint ismeretes hites párjával felvittek egy harmadik srácot a közös otthonukba,Stephen lefeküdt,mert rosszul érezte magát (alkohol,drogok),míg párja a közösen felszedett srácot dugta a szomszéd szobában és csak órák múlva vette észre,hogy bizony az az ember,akinek örök hűséget fogadott időközben elhalálozott..
Azt hiszem ezt nem lehet fokozni,mindkét fél átélte a poklot (csak időben máskor).Stephen mikor egyedül haldoklott az ágya szélén,miközben az az ember,akivel összeházasodott éppen jól érezte magát a harmadikkal.És ami még ennél is megdöbbentőbb - szex után vele is aludt.Eszébe sem jutott egy pillanatra sem átnézni a másik szobába vagy legalább a szex után visszabújni mellé,hiszen mégiscsak vele kötötte össze az életét (és fogadott neki hűséget!!!!).Ebben a sztoriban annyira benne van az egész meleg világ lényege,tartalma és mocskossága.Én pedig ebből köszönöm,nem kérek.

„Az élet állandó változás" - tartja a közhellyé vált mondás. S noha igazságára mind rábólintunk, lelkünk mélyén még is az örök hűségben reménykedünk. Ez a paradoxon könnyen megfogalmazhatja a kérdést:

- Létezik -e egyáltalán hűség??

A hűség valóságát nem lehet sem elmagyarázni, sem megérteni. Az érzelmeket - akárcsak az egész Életet - csak átélni, átérezni lehet.. Mint ahogy hiába próbáljuk felfogni a humorérzéket vagy megérteni a szeretetet, elménkkel csak az érzelmek teremtette cselekedeteket, csak a létük vagy a nemlétük hatásait tudjuk analizálni.

Ezért az elkövetkezendő szavakat nem éri meg szó szerint értelmezni, sot...egyáltalán nem éri meg értelmezni, mivel az agy könnyen eltéved saját tekervényeiben... Nem is az elméhez..... a szívhez szólnak, mert hát csak a nyitott szív képes bejárni az utat.

Nos, ha elfogulatlanul tudjuk szemlélni asztrális létezésünket, észrevehetjük, hogy érzelmeink kettősek: van egy mindannyiunk által ismert, és létezik egy csak nagy ritkán megtapasztalt, „Valódi" megnyilvánulásuk. Míg az elobbi emóciók az egon keresztül valósulnak meg magunk és mások életében, addig az utóbbi Érzelmek túl vannak az egoizmus korlátain.

Hogy a létezés ezen kettőségének elve érthető legyen, példaként elösször nézzük meg az alázat-Alázat valóságát.

Az ember egyik legnagyobb erényének az alázatot tekintjük. A bölcsesség és a tisztaság jelének hisszük: papnak, gurunak, tanítónak vagy csak egy szimplán „jó embernek" alázatosnak kell lenni. Így hát ész nélkül törekszünk az alázatra: a saját és a társadalmuk elképzelte alázatra. Megszaggatjuk ruháinkat, a porban fetrengünk, különféle testi-lelki fájdalmakat mérünk magunkra... de érdekes, hogy ezt mindig nyilvánosan, a leheto legszélesebb tömeg elott tesszük. S miközben már hason csúszva harsogjuk önnön jelentéktelenségünket, egyre csak a többi ember reakcióját lessük, s várjuk, hogy valaki végre elismeroen azt mondja: „- Te vagy a legalázatosabb!"

Mindez teljesen természetes, az egonak - ha elfogadjuk, ha nem - ilyen a tulajdonsága. Nincs ezzel semmi probléma, egyszeruen csak fel kell ismerni, hogy az alázat ilyenformán nem más, mint álcázott egoizmus!

Ezzel szemben létezik a valódi Alázat. Az egotlan Érzésnek nincs köze az egyén és a társadalom elképzeléseihez, az aktuális civilizáció elvárásaihoz, színpadias szokásaihoz. Az Alázat egyszer csak megjelenik, amikor az ember képes elfogadni az Életet olyannak, amilyen. Valóban Alázatos például a halász, akit minden hajnalban a tengeren köszönt a nap. A halász, aki elfogadta a tengert, s akit az elfogadás megtanított az Alázatra. Nem a megalázkodásra, nem a látványos orjöngésre, hanem a csendes, tartalmas Alázatra. A halász nem vitatja a tenger hatalmát, életét a hullámokra bízza, de emelt fővel vág neki a haboknak. Ez hát az Alázat: bizalom a Létben, bizalom az Életben. S ezt nem lehet elsajátítani, nem lehet akarni, nem lehet megtanulni. Egyszeruen csak megjelenik, egyszerűen csak előtör a szívből...

Akárcsak az alázatot, a hűséget is erénynek tartjuk. Elvárjuk magunktól és másoktól is. A hűség létezésünk mindhárom megnyilvánulásában - fizikai, érzelmi s gondolati síkon - irányítja lépteinket. Mindennapjaink során munkánk, hivatásunk iránt kell hűségesnek lennünk - ugyan ezt várjuk el beosztottjainktól is. Asztrális életünkben barátaink, szüleink s a párunk felé kell hűségesnek lennünk - igaz, tőlük is megköveteljük - mentálisan pedig elveink, vagy épp adott szavunk mellett kell kitartanunk. S most érkeztünk el a kevesek által feltett kérdéshez: miért??

Miért kell hűségesnek lennünk?

Mi is a hűség?

Nos, emberi kapcsolataink alapja a kölcsönösség, az üzlet. Ha beismerjük, ha nem, egyéni életünk mozgató elve az adok-kapok: bármit is teszünk, mindig s mindenkitől - természettől, tárgyaktól, állatoktól, emberektol és Istentol - elvárjuk jutalmunkat, a cselekedetünk eredményét.

Természetesen létezik az egotlan Kapcsolat, de mivel az egonk mindig a saját érdekeit tartja szem előtt, ezért kapcsolatainkat egy számára hasznos tapasztalat kedvéért hozza létre. S noha az egonk jelenlétét oly hangzatos elvekkel próbáljuk eltuntetni, mint: „Az az igaz barát, akire számíthatok a bajban" vagy „Az igaz szerelmem előbb gondol rám s csak aztán magára", azért egy kis őszinteséggel megfigyelhetjük, hogy mindig minden pillanatunk rólunk szól. Hiába a látszólagos önzetlenség, valójában az egonk eldönti, hogy az (én!) barátom miképp is viselkedjen, hogy az (én!) szerelmem milyen is legyen.... S mikor két hasonszőrű ego találkozik, a kapcsolat megköttetik, megpecsételoje - és béklyója - pedig a hűség.

Mert hát mi is a hűség? Egy ígéret. Egy felelőtlen, értelmetlen ígéret, amelyet azért teszünk, hogy valami nekünk fontosat - pénzt, érzelmeket, tudást, szexuális örömöt, stb. - csikarhassunk ki a másikból. Erre azért van szükség, mert a másik egoja csak akkor elégedett, ha egyediségével kiemelkedhet, ha felsőbbrendűségi érzését a hatalmon keresztül gyakorolhatja.

Ha például egy férfit a nemi vágya egy nő/nyunyó felé hajtja, a női/nyunyó ego birtoklási vágyát csak úgy tudja kielégíteni, ha elhiteti hűségét. A férfi egoja egyszerűen belekényszerül a hazugságba, ha el akarja érni célját. Ez szituáció igaz fordítva is: ha a nő/nyunyó egy férfival szeretne élni, kénytelen kielégíteni a férfi egojának uralkodási vágyát azzal, hogy megígéri, többet egyetlen más hímre sem fog ránézni, és örökké hűséges marad.

Ezzel az üzlet megköttetik.

S itt nem is az üzlet létével van a probléma, mert ezt a szerelmi játékot csodálatosan, elvárások és görcsös hatalmi villongások nélkül is lehetne játszani. A probléma az, hogy mikor hűséget ígérünk, azt az adu ászt tesszük bele az üzletbe, amely felett nem rendelkezünk. Ez pedig a jövőnk.

Megígérjük, hogy évek múlva is a vállalat lelkes dolgozói leszünk; elhitetjük - magunkkal és másokkal is - hogy párunkat örökké szeretni fogjuk, és felvállaljuk, hogy életünk végéig kitartunk adott szavunk mellett.

Pedig hát a jövőnk nem a miénk! Állandóan változunk, mindig minden állandóan változik: akár a következő szívdobbanásban mások lehetünk! Életünk előre nem látható változások sorozatából áll, a Lét értelme s gyönyöre a kiszámíthatatlanság, a spontaneitás!!

Az emberi hűséggel megakadályozzuk magunkat az Életben, mert a jövőre tett ígéretünkkel olyan labirintus építünk, amelyben egész életünkön keresztül bolyonghatunk mindaddig, amíg egyszer csak - hosszas szenvedés árán - át nem törjük a falakat.... Legtöbben a hűség alkotta falakba még „áramot" is vezetnek, hogy a kitörés legkisebb próbálkozására lelkiismeret-furdalás, bűntudat rázza meg lelküket...

Az egoista, emberi hűségnek pontosan akkora a realitása, mintha öt esztendősen megígérnénk, hogy tíz év múlva nem leszünk magasabbak!

Ha képesek vagyunk az őszinteségre önmagunkkal szemben, akkor megfigyelhetjük, hogy a hűséget fegyvernek használjuk. Ez leginkább a pár és-szerelmi kapcsolatainkban mutatkozik meg: a másiktól kicsikarjuk a hűség ígéretét - csak akkor engedjük közel magunkhoz, ha olyan tetteket hajt végre, amelyeket mi a hűség bizonyítékának veszünk - majd utána zsaroljuk vele - ha nem lesz hűséges, akkor elhagyjuk.

Csakhogy ez egy kétélű fegyver. Ha mi elvárjuk a másiktól, hogy a szeretetünkért cserébe lemondjon az Élet olyan örömeiről, amelyek a mi hűség képünkbe nem férnek bele, akkor a párunk is jogosan követelheti ugyan ezt. S ekkor az ego, kinek lételeme az uralkodás, vágya beteljesülése érdekében rabbá tesz bennünket is: hogy a hűség béklyójával irányíthassuk a másikat, a mi fejünket is igába hajtja... Így lesz egy alapvetően csodálatos és természetes érzésbol, a Hűségből hűség, amely egy szado-mazochista csatározássá torzítja a lehető legcsodálatosabb és legtermészetesebb állapotunkat, a Szerelmet. Ez tehát az emberi hűség.

Mindez teljesen természetes, az egonak - ha elfogadjuk, ha nem - ilyen a tulajdonsága. Nincs ezzel semmi probléma, egyszerűen csak fel kell ismerni, hogy a hűség ilyenformán nem más, mint álcázott egoizmus.

A valódi Hűséget csak akkor élhetjük át, ha rádöbbenünk, hogy az emberi hűséggel csak marionettbábuk maradunk az egonk kezei között, mert hát senkihez sem lehetünk hűségesek, csak saját magunkhoz! S ha már képesek leszünk önmagunkkal szemben a hűségre, akkor képesek leszünk őszintén, valóban megélni mindazt, ami vagyunk. S ekkor a Hűség, a korlátlan Hűség egyszer csak megjelenik bennünk, egyszer csak felfakad a szívünkből... nem akarunk majd birtokolni senkit... annak következtében, hogy őszintén képesek leszünk megélni az érzelmeinket, mi magunk leszünk a Hűség! S ebben a pillanatban nem fogunk értelmetlen ígéreteket tenni, és nem fogunk követelőzni.

Mivel a Hűségben nincsenek elvárások, ekkor tapasztaljuk meg a valódi Barátságot - amikor az érzés belolünk fakad, nem pedig az egonk akarja megkapni mástól - akárcsak a valódi Szerelemet, ahol eszünkbe sem jut a birtokolás, amikor eszünkbe sem jutnak azok a szavak, hogy „te" vagy „én", mert a Szerelem belőlünk fakad...nem pedig az egonk akarja megkapni mástól!

Befejezésnek pedig egy lényeges gondolat - sőt, talán maga a lényeg: noha két egymástól homlok egyenest eltérő utat néztünk meg, valójában az egoista hűség és az egotlan Hűség között nincs heirarhikus különbség! Mások ugyan, de egyik sem jobb, fejlettebb vagy követendőbb! Nem az a lényeges, hogy melyiket éljük át, hanem az, hogy melyikben vagyunk önmagunk!

Az Életben nincs rossz út, nincs hibás döntés: semmi értelme törekedni a korlátlan Hűségre, ha az egoista hűséggel tudunk azonosulni. Ha törekszünk egy olyan cél felé, amelyet az elménkkel jónak tartunk, csak az egonk egy újabb ravasz csapdájában tévelygünk! A Létezésben pont a korlátlanság a legcsodálatosabb, az, hogy bármit átélhetünk, amit csak szeretnénk. Nem kell haladnunk semerre, nem kell választanunk semmit sem, egyszerűen csak Léteznünk kell, mert nincs más, csak... Csak az ÉLET!