Miután szakítottam az exel és sikerült lelkileg elengednem őt, úgy éreztem jó lenne egy társ, egy valaki, akihez lehetne kötődni. Mivel úgy nem az utcán teremnek és vásárolni sem lehet egy társat a „barát boltban" így rászántam magamat arra, hogy regisztráljak a híres és ismert oldalakra. Ahogyan az a nagykönyvben meg van írva kitöltöttem az adatokat, képet is csatoltam, majd erősítettem mailon, aztán jött a vérbeli játék. Szinte láthatatlan, érthetetlen betűket kellett bevarázsolnom egy mezőbe. Csak tudnám ki volt az, aki ilyen formában kitalálta ezt a dolgot. Persze, vagy 20 perc találgatás és idegtépés után sikerült mindenhol a regisztráció. És végre elérkezett a „kukázás". Boldogan belevetettem magamat a keresésbe, elkezdtem nézni, olvasni a profilokat. Némelyiknek akkora volt a terjedelme, hogy a Háború és Béke a közelébe sem ért. Felmerült bennem vajon milyen és mekkora méretű a megfelelő bemutatkozó szöveg? Mire elértem a 10. adatlaphoz legszívesebben egy konyhakéssel felvágtam volna az ereimet. Lehet, hogy csak én érzem, de mintha valami változott volna az emberekben. Hiányzik belőlük az élet, illetve a realitás. Ettől függetlenül írtam pár embernek, címszó szimpatikus és nincsen vesztenivalóm. Volt, aki megnyitotta a levelemet, ám válaszra még egy leütéssel sem tisztelt meg. Az azonban érdekelne, hogy vajon az emberekben miért nincsen, annyi nevezzük gerincnek, hogy a valós dolgokat írják meg?! Az „éppen most ismerkedem valakivel és nem lenne korrekt a másikkal szemben, ha veled leveleznék", vagy éppen a" komoly kapcsolatot keresek, de párkapcsolatban élek" esetek a legszebbek. Tény, ezek szerint nekem személy szerint nagyon szűklátó keretem van, hogy ezeket a dolgokat nem tudom megérteni mire jók!Sebaj !!
Pár levélváltások után találkozókat beszéltem meg. Persze nem egy időben és nem egy helyen. Azt szögezzük le, társkeresőben vagyok még most is, így e találkozókat randiknak tekintettem. Az első találkozóm egy magát üzletembernek valló Budapesti emberkével volt, nevezzük Tamásnak. Tamás 38-éves magát 185 cm-nek, átlagos külsővel rendelkezőnek tüntette fel magét, egy kávézóban beszéltünk meg találkozót. Pedig mennyire utálom a kávézókat; megfigyeltétek, ha beültök egy ilyen helyre, és ha kicsit is halkabban beszéltek, az emberek elkezdenek fülelni, hallgatózni, hogy miről beszéltek! De térjünk vissza a randira. Tamás megérkezett, sem az életkor, sem a külső nem igazán stimmelt, mi meglepő... Vagy 10 évvel idősebb és vagy 20 kg több volt rajta, mint a képeken. Gondoltam is magamban, ha hazamegyek, csecsemőkori képeket fogok feltenni, akkor legalább még édes voltam... Kölcsönös bemutatkozás, ahogyan ez lenni szokott lejátszottuk. Majd a mi drága Tamásunk elkezdett magáról mesélni. Arról fogalmam sincs, hogy honnan vette a levegőt, mert a szája az be nem állt és számomra már szinte érthetetlen dolgokról csak beszélt és beszélt, annyira, hogy fel sem tűnt neki egy szavát sem értem. Annyi azért megmaradt bennem, hogy a napenergiát mennyi mindenre használhatjuk. De legalább a koszon kívül ennyi ragadt rám. Miután másfél órát végighallgattam Tamásból és végre szóhoz jutottam, elmondtam ne haragudjon, de mi nem egymást keressük. Sajnos megsértődött ezen és parasztnak titulált és közölte, én egy unintelligens ember vagyok. Valahogy ez lelkileg nem igazán viselt meg, sőt, be kell vallanom, amikor elmondta véleményét rólam, mert nem értek a napenergiához és megsértődött megkönnyebbülést éreztem. Másnap jött egy újabb találkozó. 36 éves, sprortos, jó kiállású sráccal. Most éppen egy gyorsétterem előtt találkoztunk. Bementünk és mind a ketten úgy döntöttünk, ha már, itt vagyunk eszünk is valamit. Mind a ketten Bigi menüt vettünk, hmm, egyezik az ízlésünk is, ez már jó jel. Ráadásul, ahogy pajkosan néha egymásra is néztünk, ez mind-mind csupa jó jel volt. Nevezzük Pajkoskát csak egyszerűen Gábornak. Gáborral leültünk, elkezdtünk enni, közben beszélgettünk ki mit szeret csinálni szabadidejében, hobby, zene... stb. Majd Gábornak elkezdett csipogni a telefonja. Legújabb Iphone 6 előkap és beindult a pötyögés. Közben én ettem a szendvicsemet, szürcsöltem a sprite üdítőmet és néha-néha odalestem Gáborra hátha befejezte. De Gáborunkat megszállta a Messenger szent lelke. Csak pötyögött, mosolygott és pötyögött. Közben én meg szépen degeszre ettem magamat az eszméletlenül sós sült krumplival és a savanyú uborkával megtömött BigMack szendviccsel. Majd hirtelen Gábor felkapta a fejét kb. 10-04 perc chatezés múlva és közölte, neki el kell mennie és majd beszélünk, ne haragudjak. Azzal csapot-papot otthagyva elviharzott. Ostobán néztem ki a fejemből, hogy most mi van??Na, ez a randi is remekül sült el. Pár óra múlva már egy másik találkozón voltam Istvánnal. Hát had ne részletezzem.... elég legyen annyi ő úgy gondolta, hogy csak úgy lehet tartós kapcsolat közöttünk, ha most azonnal felmegyünk hozzá és egy mennyeit szexelünk, de azonnal. Persze az első az nagyon gyorsnak kell lennie, mert neki 40 perc múlva a város másik felében kell lennie, de este találkozhatunk egy órácskára, de csak annyira, mert színházba kell mennie, de egy jó kis szex beleférne azért. Jelentem; a „kis és a nagy szex" is elmaradt, miattam.
Másnap Róberttel találkoztam. Robi mackós,40-es éveiben járó nagymackó. Gyönyörű szemei voltak, élettel, vidámsággal teli, na és a körszakálla az valami csoda volt. Meg kell hagyni eszméletlenül jól állt neki. Ha csaj lennék, most azt írnám; Ránéztem és egyből kiestem a bugyimból... Róberttel minden rendben lett volna... volna, ha csak az a gikszer ne lett volna. Egyből össze akart költözni,illetve a lelkivilága rettentően szét volt gyalázva. Albérletben élt elmondása alapján, de nagyon magányos, neki egy igazi társra van szüksége, akivel együtt élhet. Egy pszichológus egy kisebb vagyonra tehetne szert, ha Róbertet helyre hozná! Jézusom! Mi van itt? Tényleg itt tartunk, hogy lelki sérültek, szex mániások és egyéb állatfajták vesznek körül minket? Valahogy elment a kedvem ezektől a randiktól... Valóban ennyire nehéz az embernek megtalálni azt az embert, akivel egymást keresik? Bár relatív, hogy kinek mi a normális, ám hol ismerkednek valójában az emberek? Vagy csak szexelünk a nagyvilágban és majd kialakul valami? A mai napon kaptam egy érdekes levelet. Miszerint egy emberke, nevezzük, Ottónak szívesen találkozna velem, ám a profiljára nem tesz ki képet, de mailon sem küld, mert ő ismert ember, és ha képet küldene zsarolható lesz, illetve szájra veszik, kiderül mássága. Bevallom, Ottó dolga feldühít, de egyben a naivsága mosolyt is csal bennem. Miért dühöt? Mert ha volt is ilyen ember, aki esetleg megzsarolta, dühít, hogy egy kalap alá vesz és ismeretlenül is feltételezi rólam, hogy bármilyen formában is, de ártanék neki. És egy kapcsolat alapja nem a bizalom, nem jár mindenkinek alanyi jogon? Vagy ez már úgy működik, ha egy kapcsolatot szeretnék referencia és ajánló levelekkel érkezzek a találkára? A mosoly meg azért van Ottó dolgára, mert azt hiszi, ha nem mellékel, képet a jónép nem fogja kibeszélni, nem lát napvilágot a mássága. Vagyis vérbeli struccpolitika az, amit folytat. Itt van jó pár színész, aki felvállalta másságát. Téma ez, nem? Tudomásul vettük, köszönjük szépen és ennyi...
Tehát azt érzem, hogy ez a társkereséses dolog nem egy egyszerű sétagalopp. Hiányzik az emberekből a korrektség,a másik tisztelete,odafigyelés. Ennyire rohanunk és önzők lennénk? Valójában ezt akarjuk, erre van szükségünk? Nekem nem,az biztos. Akkor inkább vagyok egyedül, mint egy olyan kapcsolatban ahol nem figyelnek rám, nem tisztelnek és nem is igazán engem akarnak. Vajon másnak is ennyire nehezen megy párkeresés,vagy csak én bonyolítom túl a dolgokat? Én is abba a csapdába estem,hogy túl nagyok és magasak lennének az elvárásaim?