Elkezdtem írni ezt a blogot, jött rá jó pár privát üzenet. Ezekben volt hideg is, meleg is. Szeretem a kritikát és szeretem azon embereket, akik merik vállalni a véleményüket. Ellenben azt tapasztalom, hogy nagyon az emberek nem merik vállalni magukat, véleményüket. Blog írásom közben elektronikusan kapcsolatba kerültem valakivel, azért írom így, hogy valaki, hiszen jóformán semmit nem tudok róla. Egy másik szintén társkereső oldalon váltottunk már pár szót, de mivel nem volt hajlandó korrekt módon eljárni, így a kommunikációnkat rövidre zártam. Mit takar ez a korrekt módon való eljárás? Ő látta a fényképeimet, szeretett volna megismerni, találkozni velem, ellenben ő nem volt hajlandó fényképet feltölteni magáról, sőt még levélben sem hajlandó küldeni, címszó, ő egy ismert ember. Bevallom, nagyon nem szeretem az ilyet és nem megyek bele a vakrandikba. Szerintem jó páran vagyunk így, hogy volt már kellemetlen tapasztalatunk a vak randik miatt. Miután elkezdtem itt blogot írni ismételten megjelent ez a valaki. Sérelmezte, hogy nem válaszoltam azon levelére, amiben tájékoztattam, nem szeretem a vakrandikat és így nem vagyok hajlandó vele találkozni, továbbá nem látom így értelmét a további komunikácónknak. Megnéztem az itteni adatlapját is, kép persze itt sem volt. Elkezdtünk beszélgetni, de valahogy azt éreztem leveleiben nagyon nem kerek valami. Sajnos megint felmerült a régi sérelme. Majd elkezdődött a személyeskedés a részéről. Megkaptam, hogy unintelligens vagyok ezért, meg azért. Továbbá jellemzett milyen ember is lehetek. Bevallom, valahogy e dobálózások nem tudnak érdekelni, egy mosolyt csal az arcomra és törlöm az üzenetet. Mivel érkezett még pár levél valakitől, így kénytelen voltam tiltani. Valószínűleg valakit ez nagyon felbosszanthatta, mert az óta egy kisebb bosszú hadjáratot kezdett ellenem. Bogomhoz folyton hozzászól, komment ír, amiben gyaláz. Egy ideig töröltem hozzászólásait, de úgy gondolom eljött az idő, hogy más is lássa. Remélem ezen írásomhoz is hozzá fog szólni, szidalmaz, jellemez, így saját magát fogja felfedni ki, tudatni mindenkivel milyen ember is ő. Vajon miként lehet, hogy ennyire nehezen tudják elviselni bizonyos emberek a visszautasítást? Jó pár meleg ismerősömtől hallottam mindenféle érdekes történetet arról miként reagálták le egyes emberek a szakítást, visszautasítást. Néha úgy gondoltam túlzásba esnek, vagy egy kicsit elferdítenek, mert lássuk be, amikor valami „érdekes" vagy megrázó dolog történik velünk, hajlamosak vagyunk, arra kicsit ferdítsünk a dolgon. Persze ez nem azonos a hazugsággal, tehát ne keverjük a dolgokat! Szeretném megérteni, hogy bizonyos emberekben mi zajlódik le akkor, amikor elkezdenek hisztizni, vagy éppen napi több gyalázkodó bejegyzéseket és egyéb dolgokat teszik. Komolyan hiszik, hogy ezzel el tudják érni a hőn áhított személyt? Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek a másikról a rosszat előbb elhiszik, mint a jót, hiszen könnyen ítélkezünk, még ha nyíltan ezt nem is valljuk be. Mi lehet a megoldás egy olyan emberrel szemben, aki azon munkálkodik, abban leli örömét, hogy az életünket megpróbálja negatív módon befolyásolni? Meddig tűrjön az ember, vagy éppen mi az, amit megtehet, hogy észre térítse a másik felet? Sajnálni vagy szánni kell az olyan embereket, aki ilyet tesz velünk?