Ma egy őszi, szomorkás, esős szombat reggel van. A kutyasétáltatás megvolt és valahogy nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. Katt ide, katt oda, majd hirtelen valahogy azon kaptam magamat, hogy a társkereső részen csemegézgetek. Olvasgatom a szövegeket, nézegetem a fényképeket és kezdem, egyre jobban megdöbbeni. Ezernyi kérdés merül fel bennem, köztük a legelső hová tűnt az emberekből az önkritika? Na meg milyen új módi lett ez a „nem válaszolás joga"? Mi ez rendőrség, ahol megtagadhatom a válaszadást? Továbbá azt tapasztaltam, hogy az emberek KB 97% maximum 35-évesig keres ismeretséget, azon felül felejtős a dolog.
Be kell látni nem, vagyok már egy mai kiadás, na, jó, azért egy kriptaszökevény sem vagyok, és mint mindenki én is kerestem, keresem a társam. Így pár közösségi oldalon regisztrálva vagyok. Ám azt tapasztaltam, hogy jó pár ember, velem ellentétben nem öregszik, mi több évről-évre egyre fiatalabb, persze nem külsőre. Próbálok rájönni, megérteni, felfogni a miérteket, de valahogy nem igazán tudok ésszerű magyarázatot találni. Ha egy ember már az elején hamis dolgokat ad meg magáról, vajon mennyire szavahihető a továbbiakban? Persze tisztában vagyok azzal, hogy az embernek „el kell adnia magát", de vajon tényleg ez a jó megoldás, ha valótlan adatokat közlünk.
Továbbá ami szemet szúrt és elgondolkodtatott az a rengeteg szleng. Ilyen például; kapcsit keresek, pux mkinek, vok.....és még sorolhatnám. Amikor a klaviatúrát kell csak nyomogatni, tényleg ennyire nehéz leírni a szavakat? Vagy netán rohanunk valahová és nincsen időnk leírni, hogy „kapcsolatot keresek"...
Mire elértem a 4. oldalt a társkeresőben valahogy elment a kedvem a mazsolázgatástól. Feltehetőleg én vagyok az az ember, aki nagyon kukacos, mert egyszerűen nem tudok és nem is akarok mit kezdeni az ilyen társkereső emberekkel. Jól érzem magam a bőrömben. Nem akarok megváltozni. Ha találok olyat, aki elfogad, ilyennek amilyen vagyok, akkor boldog leszek. Ám csak azért, hogy elmondhassam, van valakim, nem akarok senkivel együtt lenni. Valahogy nem igazán érzem / tapasztalom azt, hogy a mai társkeresés az valóban a társkeresésről szólna. Vagy csak én látom rosszul?