Mint ahogyan azt a korábbi bejegyzéseimből olvasni lehetett, konkrét elképzeléseim vannak leendő társam személyéről. Tudom, hogy mire van szükségem, hogy mikor leszek boldog és mellette azt is hogy reálisan józan ésszel ennek a kivitelezése hogyan oldható meg.

MOSTANÁIG

Nem rég Pesten jártam ügyes bajos dolgaimat intézni. Egy korábbi levelezésből adódóan egy találkára voltam hivatalos. A levelek és azaz egyetlen kép már önmagában hatással volt rám, de igyekeztem ezt az egészet máshogy kezelni. Ráadásul mire feljutottam Pestre, előtte Ő már pár nappal korábban összegabajodott egy sráccal. Nos hát igen...ez az én formám...szegénynek alapból lelkismeretfurdalása volt, hogy így sok értelme nincs a mi találkánknak sem. Dehát ez nálam csak egy jó pont volt! Hiszen hány ember van olyan a melegek közül, aki azért érzi rosszul magát, azért kér bocsánatot mert mielőtt a 200kmre lévő levelező sráccal találkozott, bekopogott hozzá helyben az az ember akire neki szüksége van???
Szóval számomra ez mérhetetlnül szimpatikus jellemre vallt, és meg akartam ismerni, legalább mint barátot! El is jött a találka ideje, nem tulajdonítottam jelentőséget neki. Nem csíptem ki magam, és nagyon nem is izgultam, jó is ez így tét nélkül....

Tudni kell rólam azt is, hogy nagyképű vagyok e vagy sem, de nálam nagyon magasak az elvárások. Valahogy úgy van ez, ha már egyszer elértél egy szintet, akkor már nem akarod "lentebb" adni. Ezért az ismerkedés során sok embert utasítottam el azzal, hogy fiatal, dohányzik,munkanélküli... és persze a szokásos dolgok amiket az ember néz. De valljuk be, ez a pár felsorolt tényező, csak üres kifogás...talán most esett le ez nekem is igazán. Ez nem más emberek ledegradálása, hanem korábbi tapasztalatok alapján alakult ki bennem. Az hogy fiatal kezdő (előbb utóbb megunja a fejemet), vagy munkanélküli (nem akarok újra eltartani vkit) fiatalabb (nem akarok se babázni, se megtanítani újra valakinek azt, hogy hogy kell feladni egy csekket a postán ) - megtörtént esetek alapján írtam a példákat

Szóval eljött a találka ideje. Egy félórát követően, vhogy elmúlt bennem minden olyan érzés, hogy ne bízhatnék benne. Ezért minden kérdésére válaszoltam, sőt meséltem is az életemről, mivel az egy kisebb brazil szappanopera forgatókönyvének is megfelelne. A srác fiatalabb, relative kezdő, és még dohányzik is...persze ha tudtam is ezt nem fogtam fel.

Sétáltunk, tartottuk a távolságot... pláne hogy elvileg ő frissen össze is jött vkivel. Ő is direkt magával hozta a cigit, hiszen nylván nem fogunk egymáshoz érni. A friss kapcsolat miatt pláne úgy éreztem, hogy nem tehetek semmit se. Annó az én páromat is elvették, igaz az már egy döglödő több mint 2 éves kapcsolat volt. Szóval Tenni ugyan nem tehettem, de őszintén nyíltan beszélhettem vele itt ezen a találkán. Fogalmam se volt arról, h miért mondtam azt amit, de közöltem vele, hogy nagyon sajnálom hogy már nem szingli. A beszélgetés annyira elmélyült, hogy a következő percekben már azt vettem észre h remegek, hogy legszívesebben.. nem is tom magamhoz láncolnám.

Hosszú hosszú ideje nem éreztem ezt, és kezdtem kétségbeesni, hogy vmi bajom van. Végül pict közelebb léptem, aztán megállapítottuk hogy egy ölelésben nincs semmi se. Ezután egy megállíthatatlan folyamat következett, amit leírni borzasztó nehéz. Amikor azt látod a másik szemében hogy kész van Tőled, és te meg azért érzed hogy elvesztettél minden kontrolt a tested és az agyad fölött....huh hát ez felejthetetlen érzés. Hosszú órákon át ebben az állapotban voltunk mindketten.

Nem volt sex, és ez nem is arról szólt. Nem tudom mi volt ez pontosan közös hullámhossz, vagy kisugárzás. Az biztos hogy hajnalban is alig bírunk szétvállni egymástól, és mikor kiszálltam a kocsiból egy mérhetetlen nagy ürességet éreztem ott legbelül. Megbeszéltük hogy ezt nem lehet így folytatni, hiszen én messze vagyok, sokat dolgozunk...ráadásul szerinte azzal a sráccal jó lenne.

De valahogy mégse tudott ellenállni se ő se én , és a pár nap alatt végig folyamatos kommunikációt követve eljtuttounk oda, hogy még1x utoljára találkozzunk. Próbáljunk nem arra gondolni, hogy ennek nincs értelme és véget kell vetni ennek! Nem fogom részletezni az eseményeket, mert ennek az írásnak amúgysem az a lényege. Továbbra se sexről hanem érzelmekről, érintésekről, tekintetről a másik ember lényéről beszélek. Fura volt ezt az egészet látni....látni hogy ő szenved. Mert nem bírja a lelke azt, hogy miközben egy rendes becsületes srác reménykedik egy szerelem kibontakozásában, közben ő itt mellettem ül, és mindenféle kibontakozás nélkül sokkal de sokkal nagyobb impulzusokban érzi azt, amit nem lehet leírni. Hiába van papírforma szerint egy ígéretes kapcsolat előtt, én egyszercsak megjelentem és rádöbbent, hogy valójában mire is lenne neki szüksége egy kapcsolatban.Ezt láttam rajta, és el is ismerte.

Lehet engem szidni, hogy én aki eddig az erkölcsről beszélt mit követett most el, vagy ezt a kis srácot akit magasztalok és közben nem tisztességes dolgot csinált. Nem bánom, vállalom hogy ezt tettem!

Soha a büdös életbe nem felejtem el azt, hogy könnyes szemmel végül kiszállt a kocsiból és a hosszú utcába elindult a háza felé. Én megfordultam a kocsival és a tükörben bámultam őt. Vissza vissza nézett és integetett , én pedig az elakadásjelzővel jeleztem vissza neki....hosszan....percekig néztem ahogy lesz ő egyre kisebb és kisebb a tükörben, végül eltűnik a semmiben. Azóta csak egy üresség és szomorúság van bennem. Nesze neked papírforma....meg távolság...meg kifogások. Hazamentem, egyszerre írtuk az smst , abban a percben, és nagyjából mindkét üzenet arról szólt, amire most mindenki gondol....

Itt egy srác aki a maga kis szerénységével, humorával, személyiségével padlóra vágott és legszívesebben most is csak vele lennék. Ez a srác egy tucat pasit ütött ki egy mozdulattal. Hiszen a gazdag küldfölditől, a helybéli idősebbig, a 20as farkuig :D mindenféle jelentkező volt az elmúlt 8 hónapban, van és gondolom lenne is. Az a hírem ment már rossz indulatú buzik szájából, hogy óvakodjanak tőlem, mert nekem senki se jó....
S lassan én is már azt hittem, hogy  - a kapcsolatom gyászolása, a sok sok fájdalom , és az hogy a potencionális pasijelöltek 99%a kategóriákkal gyengébb bármelyik társamtól akikkel megoszthattam az életemet -  végérvényesen az örök búvalbaszottság világába taszít, és nincs már lehetőség ebből kizökkenni. Tévedtem! Hirtelen eltűnt a sértettség, a fájdalom, az önsajnálat a lelkemből és leginkább egy dolog foglalkoztat most: a jövő!

Most pedig itt állok egy nagy kérdés előtt, hogy ezekután hogyan tovább....
Működhet e egy távkapcsolat..és egyáltalán mi történt most velem?Akárhogy is lesz, az tudom hogy nem túlzás azt mondanom hogy életem egyik legszebb két estéjét köszönhetem neki, és egy percét se bántam meg. De azért jó lenne már picit felnőnöm, hiszen ő tapasztalat híjján joggal zúghat bele bárkibe, aki egy fokkal szebb az ördögtől, de én .... hol van az én eszem?