Links Contact Us About us Privacy Terms FAQ Add feedback Invite a friend Bookmark English Hungarian
air fire water earth

 

Blogs - SmartGuide's blog / Nem kategorizált - Posts
JanuaryJanuary 0 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Úgy érzem ismét eljött az a pillanat, amikor saját érzéseimet és gondolataimat leírom ide. No nem azért, hogy sajnáljanak, vagy ettől másnak jobb/rosszabb legyen, hanem azért, hogy a lelkem egy fokkal talán megkönnyebbüljön. 

No mert én ilyen lelkis vagyok, az ám.

Történt egyszer - nem is olyan régen - hogy új környeztbe helyeztem át apró életemet. A kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, mikor rájöttem, hogy az ismerkedés melegként egy globális probléma, és sehol se egyszerűbb.... legalábbis a civilizáltabb országoknál, ahol nem végeznek ki azért mert másfele kacsingatsz. Bárminemű különbség kizárólag a mennyiségben van, a minőség ugyanolyan gyér.

Csakhogy egy új környezetben az egy dolog, hogy nincs társad, de sem a várost, sem a barátokat nem ismered.... gondolom voltak már így ezzel emberek. Tény, hogy egy ragaszkodó, ugyanakkor zárkózott, a meleg világtól a lehető legtávolabb álló ember vagyok, ennek fényében azt kell hogy mondjam nem vagyok egyszerű helyzetben.

A párhónapos ittlét ereménye gyakorlatilag pár lopott éjszakát leszámítva ugyanaz, mint érkezésem előtt: magány.

S most jött el igazán a mondanóm tartalmi és lényegi része, mivel most magam vagyok és közbeszólás nélkül leírhatom azt amit gondolok és érzek.
Rájöttem, hogy itt barátot sem találhatsz...nagyon max egy havert...s ez most derült ki igazán. Persze egy barátság kialakulásához elég sok mindennek kell történnie, leginkább az időnek kéne eltelnie, viszont ahhoz is legalább két ember kell. Sokszor mondják, hogy negatív vagyok ami igaz is...de egyik embernek sem jut el az agyáig az, hogy az erre való pedagógia nem éppen a másik helyből történő hanyagolása vagy az esetleges oltása.

Mielőtt ideérkeztem ebbe a városba, voltak ismerőseim itt. Akkor napi szinten estéről estére a skypeon lógtunk, és vártuk hogy találkozzunk...mikor felköltöztem és rájöttünk a haveri baráti kategória talán jobban működne közöttünk hirtelen eltűnt minden. Itt mindenki éli a kis életét, napi szinten hívogattam őket, hogy együnk meg egy hambit, igyunk meg valamit, fussunk össze fél órára... a legtöbb esetben vagy kinyomnak, vagy nem veszik fel a telefont, vagy leráznak.

S persze van a másik véglet aki úgy akar engem felrázni, hogy durr a közepébe és a legextrémebb buzivilág bugyraiban taposó bulikba visz bele...és legyek büszke arra amilyen vagyok. Na hát ez sem én vagyok...

Úgy érzem, hogy belefáradtam ebbe az egészbe... minek küzdjön itt az ember? Mikor rám ír egy olyan srác, akit maszk nélkül küldhetnék a Busó járásba, és minden második szava ordít a helyesírási hibáktól...most komolyan mutatkozzak be? Írjam le 600x is hogy ki vagyok mit keresek?
Amikor kimerem tenni a fotómat csak a szexuális ragadozók és a zsaroló elmebetegek száma nő...csodás. Se társ, se haver...csak egy nagy közös summa: én vagyok a fasz! HÁT LEGYEN!

Igen! Negatív vok!

Én ellentétben másoktól nem attól leszek boldog, hogy költhetem a lóvét, vagy utazhatnék bárhová vagy hogy - hihi én még nem lettem tripperes, pedig megvolt a város - ...hanem attól ha lenne mellettem egy olyan valaki, akit tényleg érdeklem, akinek nem kell könyörögni azért hogy találkozzunk. Akit vacsorával, forró fürdővel és egy üveg behűtött borral várhatok... volt ilyen ember az életemben... de a kedves haverok szerint nyilván őket is én intéztem el.

Ez a blog nem hatásvadász írás, s nem a sajnáló commentekből nyerem az erőt a magamnak, nem is kell hogy legyen ... mert feladtam.

That's all!

Van egy ördögi kör, én érzek és gondolok valamit a haverjaimmal kapcsolatban és ők persze homlokegyenest mást...ennek eredményeként a maradék kommunikációt is elvesztettem velük, de ennek valószínűleg így kellett történnie. Annyira pedig vagyok makacs, hogy tartom magam ehhez...annál is inkább mert szeretném leírni, hogy én mit élek át az ő nevelő célzatú beszélgetéseik alatt:

 

A haver:

Öcsém ez már megint negatív ez a csávó, hogy egy mosolyt nem tudunk belőle kihozni. Pedig mindene megvan nem tom mit sír...
Jól meg kéne már végre basznia valakinek Téged...te erre vágysz csak titkolod. Most miért? Nem ciki ha valaki ilyen kis nyunyó, sokan szeretik azt hidd el! Nem kell itt a szendeszűzet játszanod. Halál gáz ez a stílus amiben Te tolod. Totálisan antiszoc srác vagy, senki nem fog veled így szóbaállni, elmarsz magad mellől mindenkit Te fasz. Ne gyere nekem ezzel itt, hogy fáradt vagy, már megint kezded itt a síránkozást. Neked soha semmi se jó! Mellesleg jó ez az új telefon, nincs semmi bajom vele, h ezt vetted...de aztért tisztázzuk, hogy egy kétszer drágább cuccot vettél és fele annyit tud mint a többi:) jó vétel volt.

Én:

Tudom h negatív vagyok, és azt is hogy búvalbaszott...de talán ha nem oltanátok feszt, én is jobban érezném magamat a bőrömben.

Haver:

Te vagy a túl érzékeny srác, mindent magadra veszel. Szard már le, csak nevelünk

Én:

Nem érted meg baszd meg, hogy rosszul esik amit csináltok? 

Haver: 

Na kezded már megint a hisztit...nem tudsz mást csinálni csak hisztizni...nézd már háhá. Olyan jó Téged cukkolni!

Én: 

Ez nem hiszti, csak én nekem nem erre van szükségem. Nem megyek bulizni mert fáradt vagyok, és kurvára nem azért vagyok olyan amilyen, és nem azért nem találok senkit se magam mellé mert ennyire elmarnék magam mellől mindenkit. Van épp elég bajom nekem enélkül is de inkább hagyjuk.

Haver:

Na kezdi már az önsajnálatot. Amíg ezt csinálod nem is lesz itt senkid se. Ez folyamatos világfájdalom amit itt előadsz...

SUMMA:

Én nekem ha rosszul esik valami, az hiszti vagy önsajnálat...bármit mondok ez jön rá ki. Ez van rámhúzva, és basszák meg mind...nem is tudok ebből hogy kijönni, hiszen minden mondatot és szót úgy érzem ellenem fordítanak. Talán akkor inkább jobb lesz egyedül... nem kell egymás vérét szívni... én ezt folyamatos basztatásnak élem meg, amit egy idő után agresszív módon kezelek...ezen a másik megsértődik, ennyi.

Drága Barátaim...bocs ez erős volt...haverom vagy ismerősöm!
Hányszor hívtál a hónapok során fel úgy, hogy figyi itt van Dodó, Roló, Fluflu, Gazsi... megyünk inni, megismerhetnéd őket, jössz?
Hányszor kérdezted meg, hogy mit csinálsz hétvégén? Beteg vagy, vigyek gyógyszert? - jajj ez már erős...itt már mintha számítana a másik :D
Figyi úgy mennék bulizni, de egyedül nincs kedvem velem tartasz?

Talán ha a fenti kérdések száma több lett volna 1nél sok sok hónap alatt, s mellőznéd a folyamatos fentről jövő oltásokat...nos akkor talán én is vidámabb és kiegyensúlyozotabb lennék. 
De ne félj, nem kereslek immár titeket s felszabadítalak titeket a csúnya negatív bunkó sráctól aki tönkretesz mindenkit, legfőképpen saját magát.

Ámen!

 

TagsTags:  
SeptemberSeptember 6 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Kisebb szünet után valahogy most úgy érzem...ki kell írnom magamból a gondolataimat, mindazt ami bennem van...talán ez segít.
Tudom én vagyok az örök pesszimista, no meg a hiper érzékeny ... de ez van. Mindenki megszületett valahogy, és a jó Isten olyannak szereti amilyen. Sose voltam hajtűdobáló , sűrűn affektáló, gesztikuláló valaki de tény, hogy érzékenyebb vagyok a környezetemre. Ez lehet a családi háttér, a szeretet hiánya, családban bekövetkező tragédiák fiatal koromban, vagy ezek mind összesen.... mégis tény az, hogy minden fájdalom bennem marad amit valaha is kaptam a külső hatásokból.

Nem tudom, hogy ettől hogy lehet igazán megszabadulni.... de nem is ezért írok most.

Hogy van az, hogy én 3 év után még mindig úgy érzem hogy szétnyílik alattam a világ, hogy nem kéne élni ... mindez egy olyan ember miatt akit úgy szerettem mint még embert soha ezen a bolygón? Hogy van az, hogy azaz ember, akit a tenyeremen hordoztam, akiért azért pörögtem a mindennapokban, hogy mosolyt csaljak az arcára....egyik pillanatról a másikra megváltozik, megcsal, a fővárosba költözik és örökre elfelejt?

Úgy váltunk el, hogy sírtunk! Zokogott azért, hogy tartsuk a kapcsolatot! Miközben mással megcsalt a szakítás előtt már...
Hogy van az, hogy egy embert ennyire félre lehet ismerni? A kapcsolatunk első évében 80km-ert képes volt azért utazni napi szinten, hogy velem lehessen....majd ugyanez az ember 2 évvel később karácsony napján azt közli ingerülten, hogy bele szólok az ő életébe , mert wellnes hétvégét kapott meglepetés időpontra, és ezt egyeztetés nélkül mertem megtenni?

Hogy van az, hogy a személyes elválás óta, sohatöbbé nem láttam és nem is érdekli mit tett velem?
Tudtam én, a vége felé, hogy nem együtt fogunk megöregedni...és mikor szakított velem...picit el is fogadtam magamban...hiszen az volt az indok, hogy már nem érez úgy, és ha a fővárosba költözik nem fogjuk tudni a távot megoldani....és ebben volt ráció.
Ez így könnyű volt a lelkemnek...egészen addig amíg a legjobb "lelki társam", barátom hirtelen kerülni kezdett és kiderült összejött a párommal. 
De tudjátok mit? Ő legalább bevallotta nekem szinte azonnal!Bevallotta, hogy mi történt...s annak ellenére, hogy a mérhetetlen fájdalom amit éreztem nem csitult bennem éveken át.... 3 éven át, különböző címekről, telefonokról 5 hónap gyakorisággal próbálta felvenni velem a kapcsolatot. Ő próbált legalább bocsánatot kérni...és talán most 3 év után meg is adom neki a lehetőséget.

Ellentétben az ex-el, aki persze az akkori vadonat új párjával ugyanúgy elbánt pár hónap után...Hármasozás borsodban, kis légyottok... s a leggázabb az egészben, hogy ez megy azóta is...csak mindig más kapcsolatban.

Hogy van az, hogy emberek minden bűntetés nélkül tesznek tönkre embereket, és ők közben élnek mint Marci Hevesen? Hogy nekik a karrier, a pénz, a nyaralás, a pasik pikk pakk összejönnek.... te pedig maradsz romokban? Hol itt az igazság? Azok a családtagjaim akik szentül hiszem hogy így szerettek ahogy vagyok, és fentről nézték már akkor is az eseményeket.... miért hagyják, hogy ez történjen?? Miért nem nyal vissza a fagyi?

Azt sajnálom a legjobban, hogy nem tehetek ki képet vagy nevet arról az emberről aki ezt tette velem, és az utánam következő legalább 3-4 emberrel...

S ami leggázabb, hogy bármelyikőtök meglátja - köztük én is - elolvadsz tőle úgyis. Hiszen helyes, intelligens, humoros, becsületes, korrekt.... azt hiszed ez egy álompasi....aztán közben kiderül, hogy valójában milyen ember is az ilyen...
Nem mondom azt, hogy nem voltak érzelmei...hogy végig hazugság az egész, de tudom, hogy mikortól lettem csak egy tárgy...egy strigula... és egy senki az életében.

Miközben én, inkább elhagytam az országot, hogy felejtsek...mert akkora fájdalmat okozott, hogy képtelen voltam feldolgozni... miközben én, azért hajtottam magam, hogy az Ő élete szebb, jobb és boldogabb legyen.... ő a szakítás után már csak annyit mondd persze másnak...hogy én vagyok az érzékeny fasz...és további kedves jelzőkkel pocskondiázza a nevemet. Úgy, hogy soha nem ártottam senkinek se, pláne nem neki!

Ezt érdemli az ember mégis, elfelejti azt a sok emléket, örömet - amik igaziak voltak, amit nekem köszönhet.

Az illető Grinderen 29 évesnek adja ki magát 31 helyett Borsodi lakos, de Pesten él. Helyes, sármos...full heterós.. gyönyörű kék szemekkel .és azt hiszed most fogtad meg az Isten lábát. További ismertető jele, hogy bírja és imádja is a piát akár napi szinten...

A chat.hu-n szokott még nézelődni, főként mikor már megunt Téged...

Az élet igazságtalan! Talán egyszer majd sikerül vele összefutni, és elmondhatom neki a szemébe, hogy mit tett valójában, talán akkor majd rájön milyen ember, de lehet ez csak akkor fog bekövetkezni, ha az történik vele, amit velem és azt utánam következő srácokkal megcsinált. Szívből kívánom, hogy csak pontosan annyi fájdalom érje őt, mint amennyit Ő okozott nekem! Mert ez a legkönnyebb elmenni, törölni az életedből és hátra se nézni kit tapostam el ok nélkül.

Aki pedig egy nagy városi panorámaképet lát, és a fenti leírtakhoz hasonló helyes pasival találkozik gondolja meg bele megy e. Mert aláírom, hogy jó élményeket is kap...de a 100xos fájdalom fogja utol érni őt később ha nem csak kalandra vágyik. Persze nem is értem miért írtam ezt le...hiszem a többséget ez nem érdekli. A húspiacon elvesznek azok a srácok akikben még maradtak érzelmek

Na és hogy mi lett belőlem? Csinált belőlem egy érzéketlen embert, aki már nem tud senkiben se bízni, aki már nem tud szeretni se mosolyogni. S valahol talán ezért is van ennyi sérült ezeken a siteokon, mert minden embernek van egy ilyen sztorija és annak hatásai hosszú évekre beleégnek a másik tudatába. Ez pedig nagyon nehezen gyógyul...
Talán ha beszélhetnék vele...talán akkor végleg le lehetne zárni.....és ezek a hegek eltűnnének a szívemről. Hiába vagyok mosolygós, helyes , és persze nyitott egy új kapcsolatra - valahol belül azért biztosan sugárzom azt a fajta fájdalmat , ami miatt elveszítem azt a kb 3 potenciális pasi jelöltet, aki még nekem is tetszett volna.


Őszintén csak egy mondatra vágyom 3 éve, amit soha nem kaptam meg személyesen tőle: Ne haragudj kérlek!

 

 

 

SeptemberSeptember 1 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Mikor elkezdem írni a kis blogomat, mindig megfogadom, hogy nem lesz többé búvalbaszott, és igyekszem az örömömet megosztani, ha az - minimális szinten ugyan, de - jelen van az életemben. Viszont ez a blog, nem a népszerűség , hanem a saját kis lelkem ápolgatása miatt készül.

Valami nincs rendben velem...
Gyakorlatilag elveszítettem mindent, ami pénzben nem mérhető. Barátok, család (régen se volt) és hát persze a pasik, a szokásos. Az a személy, akit legjobb barátomnak hittem, - most hogy végre belátta azt, hogy mi köztünk nem lehet semmi más - végleg kizárt az életéből. Ez a szokásos amolyan meleg szokás! Csakhát, az ember mindig jót remél!
No, de sebaj...úgyis annyit dolgozom, hogy nincs idő búslakodni. Persze azért ha jobban belegondol az ember, nagyon fájdalmas minden este egy üres lakásba hazatérni. Azok a régi szép idők, amikor még várt valaki otthon vacsorával, vagy egy forró romantikus fürdővel...

Elmúlt!

Na hát ismerkedjünk!

1,5 évnyi töketlenkedés után, nyakamba vettem újfent az internetet...de mostmár máshogy is támadok! Bizonyám!
Lássuk csak mi van:

- A szokásos randi.gay.hu - szökő évben 1x ír valaki és átlag 4 havonta van új regisztráció. Ugyan a memóriám a Semilla nevű hal kapacitásával egyenértékű, mégis már a nicknévből tudom, hogy ki kicsoda és miért nem.

- Romeo - nagyobb forgalom, talán egy két értelmes arcot találok. Mostanában elsősorban bi-ket, vagy azt a jó fajtát amelyik megnéz, és mielőtt hozzádszólna le is tilt. 

- A point - nem is értem......szelektív hulladékgyűjtés

- Na és itt az egyik új fegyverem, úgy hívják chat. Legalábbis a hivatalos neve ennek ez, de inkább nevezném egy olyan jellegű húspiacnak, amit jó érzésű emberek már tutira nem látogatnak. Az üzenőfalat olvasva már kisebb hányinger kerülget. Szopnék ma 13.ker!!! Alázatos köcsög vagyok Debrecenből! .... 
Aztán amikor rámír, egy tőlem 8 évvel fiatalabb kis nyunyó és köszönés nélkül úgy szól, hozzám mintha a seggéből rántott volna ki...ez külön megtiszteltetés. Na de én vagyok a hülye, hogy ide felnéztem. Egy ismerős arc mondta nekem, hogy a meleg többsége már nincs ezeken a siteokon, de próbáljam meg Facebookon. Nos...veszíteni valóm már nincs...így el is jutottunk az utolsó próbálkozási helyre.

- Facebook - új profil. Természetesen alapból 6x átgondoltam, hogy kell ez nekem? A Fb tipikusan az a fajta hely, ahol ha egyszer rosszul állítasz be valamit, nagyot tudsz koppanni. Na de vágjunk bele! Meleg csoportok! Merthogy Igen kérem, vannak ilyenek! Azt hittem megérkeztem a kánaánba, de sajnos ismét csalódtam. Azonkívűl, hogy egy két ember teljes nevét megismertem, semmit nem értem el vele.

Az utóbbi két ismerkedős helyszín az undorító piacozáson túl, jellemzően egy közös tulajdonsággal bírnak. Az "itt lakók" többsége, a minimális értelmi szinttel se vannak megáldva.

Like - ha ma leszopnál! - Jelizz be lécci ha tecem! Uncsizom...ki dugna meg? - komoly kapcsit,ha még létezik ijen fiuk akor jelizetek!

NO COMMENT!

Kérdem én , akkor mi maradt nekem? Tudom, hogy vannak értelmes jófej srácok! Akár itt borsodban is! DE HOL???????
Igen, van egy két udvarló valahogy...de nem történik bennem semmi. Mert a sok csalódás és fájdalom után, valami katarzisra vágyom...pontosabban arra, hogy jöjjön el az a srác akit ha meglátok (nem kell hogy modell legyen ) ránézek és az ugrik be, hogy na ő az akit eddig kerestem, hol a picsában voltál Te eddig?
Néha egy két randira elmegyek, nem kavarok, párhuzamosan meg pláne nem...azonban nem érzem a tüzet. Biztos vagyok benne, hogy nagy sebek vannak a szívemben és lehet több pasit is elengedtem akit nem kellett volna, de jelenleg úgy érzem, hogy másra vágyom...a szikrára. S no meg persze a saját félelmemmel is meg kell küzdenem, ami jelenleg az, hogy mi van ha kiölték belőlem a szerelmet és már többé nem leszek boldog?

Egy valamit tudok! Nem fogom feladni! Talán valaki elolvassa ezt a segélykiáltást, és kihúz a vízből végre. Bocsánat, ha bizalmatlan és bamba vagyok aki nem veszi észre a segítséget...de hidd el kedves idegen, ha egy kis türelemmel kedvességgel párosul a helyes szeretetre méltó jellemed, előbb utóbb azt veszed észre, hogy boldoggá varázsolt az a kis fuldokló aki lassan 2 éve itt sodródik az árral.

Szívem szerint az összes fotómmal , az arcomat vállalva egy óriás plakátra is kitenném magamat, hogy észrevegyen valaki!Lehet egyszer ennek is eljön majd az ideje. Aprópó, van egy srác aki rohadtul bejön (felszolgáló) de még azt se tudni, hogy meleg e egyáltalán. Nyilvános helyen leszólítani elég érdekes lenne. Mit lehet ilyenkor tenni? Könnyen lehet, hogy az én valóságtól gyakran elrúgaszkodó fantáziám sugallja csak azt, hogy a srác meleg.
Igen, ilyen vagyok...a fantázia megvan és persze minden máshoz...már csak TE hiányzol hozzá!


No de sebaj... nem történhet minden úgy, mint egy Brazil szappanoperában. 
Tényleg vajon létezik ilyen sorozat meleg változatban? Azért az megvan, amikor Zsuscsinó bejelenti Hose Armandonak, hogy elhagyja lányát Terezát , Béla miatt, mert rájött hogy meleg. S amúgy meg nem számít ha időközben megterhesedett, mert majd felneveli a két férfi a kis Konsuelát, aki egész életében - a szülők homofób meggyilkolását követően - bejárónő lesz egy gazdag családnál....

That's all

TagsTags: mission impossible 
JuneJune 2 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Eltelt 1,5 év!

Lassan megszokom , hogy egyedül vagyok. Ha belegondolok , hogy mi minden történt ebben az elmúlt időszakban, nem mondhatnám, hogy unatkoztam. Ha összegyűjteném minden kis sztorimat, lehet egy kisebb brazil szappanoperát is megírhatnék. Zsuscsinó , Izaura és Mari Mar után jöhetne a Homok az éjben c. szuperprodukció.

- Életem legnagyobb csalódásával kezdődött,az átverés, barátok elvesztése már csak hab volt a tortán. Milyen érdekes ezek az emberek azóta egymással is szétmentek, de valahogy mégis azóta is tök jól érzik magukat a bőrükben. Ez irigylésre méltó! Én lenni túl sensitive! 

- Majd jöttek a kétségbe esett próbálkozásaim - az nem lehet, hogy körülöttem mindenki boldog, de nekem ez nem jár. Mivel egy válogatós srác vagyok, nem mondhatnám azt, hogy sok sráccal randiztam volna, egy szóval senki se hatott meg. Valahogy úgy éreztem, hogy belőlem már kiöltek mindent ami korábban különlegessé tett engem, miszerint rengeteg szeretet van bennem. Inkább csak a saját kis babuzsgatásom, és egy kis törődés volt az amire vágytam.

- Aztán jöttek a gondok - jobbnak láttam itthagyni mindent, az országot, a kontinenst. Nos a pillanatnyi kikapcsólodás, és nyugalom nagyon sokat segített. Sok helyen jártam, de rájöttem hogy igazán boldog csak a saját hazádban lehetsz. Mindenhol máshol, csak egy vendégmunkás, egy idegen leszel. Most nagy divat a londoni mosogatás, pincérkedés. A nyelvtanuláson túl nem hiszek benne, hogy ettől lesz jó az élet, de ez szubjektív. Mindenki eldönti saját magának, de ez a blog most amúgyis rólam szól :))

- Újra itthon....mit is tehetnék. Talán most szerencsém lesz, talán most betoppan a nagy Ő. Hihetetlen izgalommal írtam be sok sok hónap után a társkeresők címét, remélve azt, hogy most megtalálom a nagy Ő-t. S valahogy jött is meg nem is. 
Jött, mert találtam 1-2 olyan srácot, aki végre valamit elindított bennem, de mégse jött össze. Mert természetesen én igazából miskolci vagyok, és előbb utóbb újra itt kötök ki, a saját kis városomban. Na és ezt ők már nem komálták. Persze odáig már nem jutottunk el, hogy esélyt adjunk a dolgoknak. Hiszen senki se akar itt megöregedni...de nem ám.

- Ki is kötöttem, újra itt a sötét városban és keményen dolgozom. Jöttek is a pofonok újra. "Nem akarok távkapcsolatot" - persze meg se próbál velem találkozni, mert fél hogy belémzúgna.... óóó hát nap estig írhatnám ezt. Aztán persze van olyan, aki igen szeretne távkapcsolatot, és még utazik is ahogy ideje engedi. De nem érzek semmit se, mert úgy érzem, hogy nincs benne élet. Nem tudom elképzelni őt, önfeledten nevetni, vagy a vállaimon sírni. S ez gond! A saját kis világában él, és én meg emiatt nem tudok úgy érezni ahogy. Viszont ha a másik oldalt nézzük, ő is azt láthatja, hogy egy komoly és egyúttal szomorú srácot lát, és lehet nem mer nyitni. Na akkor mégis mit csináljak? Helyi srác? NINCS. Az itteni emberek nagy része a saját nevének leírásával küzködik, s mellette irritálóan nagyképű. Ugyan ne ő döntse már el, hogy mikor és milyen képet mutatok meg magamról, és majd ő 7 évvel fiatalabban eldönti, hogy méltó vagyok e az ő társaságára. Persze lehet én is nagyképű vagyok, de lehet én már le is tettem valamit az asztalra az életben, és a gondolkodásom talán túl nyúlik azon, hogy dugjak meg valakit egy miskolci susnyásban.

- S most elérkeztünk a jelenhez. Úgy érzem, hogy valami baj van velem. Nem tudom leírni azt, hogy mennyire vágyom egy társra, vagy egy kis szeretetre. Mégis nem tudok úgy érezni, úgy örülni mint rég. Miért van ez így? Elfut mellettem az idő...most még vannak srácok akiknek kellenék, de én pedig NEM TUDOM, hogy mitévő legyek. Alapból azt se értem, miért harcolnak értem....de... (itt gondolj amit akarsz)

A másik meg az egész országban érezhető mély depresszió. Pár napja olvastam egy cikket, hogy a magyarokat az egyik legboldogtalanabb nemzetek közé sorolták, és milyen igazuk van. Lehet rajtam is eluralkodott már, de egy valami van amit a külföld alatt jól éltem meg, az pedig nem más mint a nyugalom, és nem akarnak mások eltaposni. Kivétel ha magyarok vesznek körül ott is. Sokan azt mondják költözz Pestre....ha erre gondolok.... persze, lehet hamarabb találnék pasit magamnak, de az ottani ismerőseim ugyanúgy szenvednek emiatt. Szóval max csak a nagy számok törvénye miatt lenne jobb.
Szeretek itt élni , és persze a világ különböző részein egyaránt. Dobjak fel mindent, kezdjek új életet azért, hogy hátha majd a fővárosban belémszeret valaki? S ha én már nem fogok tudni szeretni, mert kiölték belőlem? S ha ugyanúgy egyedül maradok ugyanúgy, csak közben felégettem magam mögött mindent? Miért nem lehet egyszerűbb az életünk....
Mennék én bárhova, de csak akkor ha van kiért és van miért....

Tudom, hogy minden levelem a szomorúsággal van átitatva és nem tudok új dolgokat mondani, de ezeket nem mások miatt írom. Nem érdekel, hogy lesz e erre bármilyen visszajelzés is. Itt csak egyszerűen a saját kis életem, és a hangos gondolkodás van megörökítve digitális formában. Az akikről ez szól úgyse olvassák, akkora szerencsém pedig nem hinném hogy lenne, miszerint az olvasottak után hirtelen végre valaki letépi rólam azt a nagy olómköpenyt amit viselek lassan 1,5 éve.

Igen! Csak én dobhatom le magamról,de ha egy pici képet is látnék arról mi van a köpenyen túl...talán lenne bennem annyi erő, hogy  ledobva ezt a nehéz terhet újra a régi önmagam lehessek.

TagsTags: csakhogy unatkozzak 
MarchMarch 0 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Szomorú ez a mai este nekem. Az élet ismét úgy dobta a kártyákat, hogy el kellett valakit veszítenem. Több mint egy éven át a barátság, a szeretet és a szerelem harcolt egymás ellen, vagy mellett méghozzá én miattam. Egy srác aki 1 éven át küzdött értem, és próbált csak a barátom lenni...most végleg eltűnt az életemből, mert úgy érzi hogy neki ez így szenvedés, és nem maradhat ez így tovább.

Csakhogy én számomra ő az egyik legjobb barátom volt! Miért ilyen nehéz az élet? Megértem őt, hiszen én is úgy tudtam elfelejteni anno az exemet, hogy töröltem minden létező csatornán....de hát én... én a barátja vagyok! Szeretem őt, csak nem úgy mint szerelmet, hanem mint egy barátot!?

A legbosszantóbb az, hogy sok sok jó tulajdonsága van, és a "papírforma" szerint ő számomra egy ideális srác lenne....de mégis talán a túlzottan akarás miatt, nem sikerült meghódítania a szívemet. Szomorú ez... lehet az én hibám, mindenesetre most nagyon rossz nélküle :(

TagsTags:  
MarchMarch 1 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Normális lelkületű ember egy szombat estén vagy bulizik, vagy pedig alszik a kedvesével. Na jó nem...még van sok alternatíva..de most hirtelen ez jutott az eszembe.

Nos annak ellenére hogy én korán kelek holnap, nem tudok elaludni....amíg le nem írom a soraimat. Ez egy ritka pillanatok egyike, semmiképp se azért írok, hogy legyen népszerűségem, ez most tényleg a saját érzéseimről, és a magamnak feltett kérdéseimről szól.

Hosszabb külföldi utam, és lelki csatáim után - az utóbbi az exem feldolgozásának befejezését jelenti - elkezdtem újra ismerkedni, mint azt a korábbi bejegyzéseimben írtam is. Az igényeim, természetesen magasak, és hát az előző párkapcsolataimtól lentebb senki se akar adni. Ez érthető is szerintem...senki se ül be szívesen egy trabantba, ha előtte már audija is volt. Még akkor se, ha rossz emlékek fűzik ahhoz az autóhoz.

A hosszas keresgélés után ráakadtam valakire. Budapesti, de kötődik Miskolchoz is, hiszen az elmúlt pár évét leszámítva itt élt ő is. Hihetetlen volt az, hogy 2 perc alatt kiderült hogy sok sok közös téma van, és a kezdeti zárkózottságom után, kifejezettem élvezetes volt a vele való kommunikálás. Amikor először megláttam a fotóit, azt hittem valami celeb, vagy ez nem lehet ő....de tévedtem. Ráadásul én ugyan lábnyomot hagytam neki, mégis ő írt rám. Elindult a csevej pont úgy, ahogy szokott...és még azt is elfelejtettem, hogy épp lázasan ülök a gép előtt.

Értelmes, jó indulatú és szexi. Az elején zavarban is voltam, hogy nyomult....elárasztott a kedvességével, és azzal a szexuális energiával ami áradt belőle. Nem kell félreérteni, nem arról szólt a kommunikáció, hogy mikor dugunk már...hanem arról hogy mikor láthatlak már???

Nem is akartuk húzni! A családi programom ellenére 2 órára sikerült beiktatni egy villámtalit. Picit más volt mint a képeken, vagy mint a kamerán. Voltak már jobb pasik is az életemben, de mégis volt egy kisugárzása, és egy olyan fajta aurája, ami megfogott. Úgy éreztem, hogy hosszú hosszú idő után először van egy olyan srác az életemben, aki talán nem fog átverni, és képes leszek az ő szájából elhinni azt, hogy szeretlek te kis gagyás. Merthogy igen...azért én elég gyermeteg lelkű vagyok, ha az érzésekről van szó. A brazil szappanoperákat megszégyenítő módon képes vagyok drámát és katarzist csinálni az életemből. Ez hol jó, hol nem jó...jelen esetben az utóbbi.

Az első villám találkát követően, hátradőlve, egyfajta örömmel ültem be a moziba a családommal, és izgatottan vártam hogy mit fog reagálni a talit 20 perccel követően küldött sms-re. Az első furcsaság ekkor történt, mert semmit se.

Nos ez azért volt fura, mert ugyan sok randin nem voltam életem során, de ha nekem tetszett valaki, akkor szinte úgy érezhettem hogy sínen vagyok mint József Attila, a másik esetben pedig én közöltem a szomorú tényeket a kedves "jelöltemmel".

Biztos a gőg és a nagyképűség....vagy egyszerűen az ego uralkodott el rajtam, de el sem tudtam képzelni azt, hogyha valaki oda van értem 2 napon keresztül, a valóság után ennyire más lesz a benyomása. Pedig így van...

Még találkoztunk kétszer, mindkét alkalom hasonló időtartamban, és helyszínen zajlott. Az eredmény nem változott...de hiszen miért is változott volna... én egyre inkább feszültebb és félénkebb voltam, hiszen tudtam hogy vizsgázom....ráadásul a sok negatív tapasztalat se adott sok erőt ahhoz, hogy végig a szemébe tudjak nézni. Azt mondta más minden, de nem feltétlenül rossz...csak kell még idő neki...hogy van e kémia. Mikor ezt mondta azt hittem, ez azt jelenti hogy még akarunk találkozni hiszen azért frissen lett vége neki is egy több mint 3 éves kapcsolatnak...és hát akármilyen erősek vagyunk....ha az ex még a cuccait se vitte el....akkor bizony a sebek nehezen gyógyulnak.

Viszont újabb esély már nem jött.... Napi szinten beszélünk....rohantam fel Pestre vonattal, hogy legalább az esélye meglegyen hogy láthassam, ha csak egy TALÁNT mondott már indultam is....  de nem... nem kért belőlem azóta se.

Mikor megkérdeztem miért akartál akkor többet látni a válasza ez volt: mert olyan édes voltál, hogy gondoltam hátha

Ha valaki nekem nem tetszik, nem jelent semmit se...nem mondom rá hogy édes...és tudjátok mit elhittem minden szavát. Mert más is mondta már rám ezt...és azért tudom ki vagyok. Nem vok modell, se jótestű...de az évek alatt csak jelent valamit hogy minden második ember ilyen jelzőkkel illet mint édes, aranyos, szexi, és hogy szép a szemed...

Csakhogy ezután jött az, hogy hát akkor próbálkozzunk....picit nyomuljunk.... hogy lássa, érezze hogy szükségem van rá! Sok lehetőségem nem volt 200km-ről tőle, minthogy az éteren át,különböző kommunikációs csatornákon próbáltam önmagamat adni, és azt a fajta törődsét nyújtani ami számomra természetes. Itt senki se arra gondoljon, hogy őt látom életem szerelmének....de mindenféleképpen úgy éreztem, hogy meg akarom őt ismerni. Istenem , sose vágytam még ennél jobban arra, hogy ő megöleljen engem :(

Olyan rég volt már ilyen velem. S most nem azt kell elképzelni hogy egy csíra gyökér - aki jó pasinak hiszi magát - mások könnycsatornáival játszik, vagy így akkor plusz pontot szerezni bárkinél itt ezen a site-on. Csak leírom azt, amit gondolok, amit érzek. Legszívesebben neki mondanám....dehát nem hiszem h kíváncsi lenne rá.

Nos ezután előjött belőlem a tapasztalatlan, naív kis hülye buzi, aki próbál a kedvében járni a másiknak. Odáig süllyedtem, hogy már akt fotót is küldtem magamról, csakhogy felfigyeljen rám. Az elején persze - férfi lévén - kifejezetten tetszett neki, de a második alkalommal ez már a visszájára sült el. Hülyét csináltam magamból, és legszívesebben szembeköpném magam....

Én beszélek itt az erkölcsről? A tisztességről? Mikor én itt szinte kínálom magam.... s ráadásul csak azt értem el vele, hogy minden ami egy picit is jót látott bennem...szétfoszlott. Nem tudom mit gondol, mit érez velem kapcsolatban. Egyszer azt mondta, hogy én különleges vagyok...de már nem tudom elhigyjem e. Sose volt még bennem akkora törés az önbizalmamban....mindig tudtam hogy nem kellhetek mindenkinek . és ezt néha ki is derült rögtön az elején -  de én abban a hiszemben voltam hogy a helyes vagy jóképű jelzőt nyugodtan kitehetem az adatlapom fejlécére, mert ez a valóságnak megfelel.... hát egészen mostanáig ez így is volt. Ráadásul a születésnapom környékén, amikor mindenki a korral , meg a szépség elmúlásával poénkodik...különösen jó érzés rádöbbenni arra, hogy valójában mit ér az ember.

Ő egy rendes ember, ebben biztos vagyok. Nem akart direktbe sose fájdalmat okozni. Egy valamit nem értek igazán, hogy miért kell a  szavak és smiley mögé bújni, és miért nem lehet megmondani, hogy nem kellesz nekem? Ezt így a mai napig nem mondta ki!
S azt pedig végképp nem értem, hogyha ennyire nagy a kontraszt akkor miért találkozott velem 3 alkalommal is? 3x 2 óra egy zsúfolt plázában.... én csak egy csendes délután szerettem volna eltölteni úgy, hogy nem kell neki megfelelnem. Persze ő ezt nem is kérte...csak az első reakciók után mégis előjött belőlem a félsz. Most, hogy tudom hányadán állunk már tök mind1 mi van...tutira nem izgatna mit gondol...hiszen már úgyis mind1.

S még egy kérdés! Egyre többen írnak reakciókat a blogommal kapcsolatban az ország túl oldaláról is, amiben úgy jellemeznek mint mélyérzésű, értékes srác...stb. S nem ez a lényeg, hanem az Ha ő ezt tudja rólam  - már pedig azért tett rá  utalást - , akkor azt is tudja hogy ez nem jellemző minden melegre....akkor nem ér meg annyit foglalkozni a dologgal hogy kiderüljön BIZTOSAN hogy lehet e közöttünk valami? Persze mindenki pótolható...de ha látok egy olyan autót a vásáron ami egyből ugyan nem tetszik, de mégis vezetve jó...és a többi kocsihoz képest jó is a felszereltsége.... nem éri meg menni vele még pár kört? Mi veszíteni való van?

Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége.... 1 órával ezelőtt lehet végleg elástam magam nála, mikor egy szexuálisan túlfűtőtt pillanatomban egy újabb akt fotóval zaklattam őt.

Mi történik velem? Elfelejtettem randizni? Vagy ez a sok rossz emlék és tapasztalat tesz ilyen görcsössé? Úgy érzem ő volt az egyetlen aki megértett volna, aki egy barát/társ is lehetett volna az életemben. Most mégis azon is agyalhatok, hogy vajon szóba áll e még velem.

Egy hétköznapi meleg srác már rég letiltotta volna, nem hogy blogon keresztül vergődne az őt körülvevő érzésekről. Jót akartam, de elkúrtam. Szerettem volna egy kis mosolyt csalni az arcára, boldoggá tenni őt....mert úgy láttam, hogy azért szüksége lett volna rá neki is... mert az ő elmúlt 1 éve sem volt egy sétagalopp.... de leginkább tudjátok mit szerettem volna igazán???
Egyszerűen szerettem volna megismerni egy jó embert....

 

TagsTags:  
FebruaryFebruary 3 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Sokszor megkaptam már azt a kritikát a barátaimtól, hogy próbáljak picit pozitívan gondolkodni. Nos ez nagyon nehéz szerintem. Minél jobban csúszik le az ember a vödör aljára, annál kevésbé van kedve az embernek jópofát vágni hozzá. Persze az is igaz, hogy a vödör aljáról már csak felfele lehet menni. Tisztában vagyok vele, hogy ezen írásommal semmit nem érek el, és valószínűleg nagyon reakció se lesz hozzá. 
Mégis tombolnak bennem  - a hormonokon túl :D - a gondolatok, és leginkább a fájdalom. 

Persze itt megemlíthetjük az afriakai gyerekektől, a devizahiteleseken át, a munkanélküliekig sok mindenkit, akiknek az enyémnél jóval nagyobb problémája van. Csakhogy az ember önző, és a saját fájdalma a legnagyobb, és mindig csak jobbat akar. Igen, én is ez vagyok....egy egyszerű ember, aki szeretne végre boldog lenni több mint 1 éve már. Mert én máshogy működöm mint az átlag. Társ nélkül fél ember vagyok csupán...és baszhatom a jó létet - itt jegyezném meg a számító embereknek, hogy nem vok gazdag - ha nincs kivel megosztani.

 

Ez itt a Móónika show:

Mai témánk az ismerkedés.... mi más is lenne ezen az oldalon. Első vendégünk....


Barátok mondták, ne görcsölj rajta....hát én úgy tettem. Havonta jó ha egyszer néztem fel ezekre az oldalakra. Persze sok levél nem várt...és a "felhozatal" se változott. De kitartó vagyok, ezt ilyen formán 3 hónapon át csináltam. Képet nem teszek ki, mert ne azért írjon senki mert helyes pofikám van....jaj de aranyos - kösz mint egy plüssállat....azt meg ugye előbb utóbb megunják:)

Barátok mondták, hát tegyél is érte.... hát én úgy tettem. Nyakamba vettem az összes társkeresőt, és kutattam, leveleztem...mindent elkövettem. De az eredmény ugyanaz.

Az különösen fáj, hogy igény lenne rám. Egy két randira el is megyek, csakhát ... nem érzek semmit se. Akkor pedig minek folytatni? Ja természetesen az egy külön fejezet, hogy onnantól kezdve hogy azt mondod barátok lehetnénk a válasz vagy tiltás, vagy kavarás vagy elhord mindennek.

Valahol biztos bennem van a hiba? Vagy talán a régi sok keserűség annyira belém ivódott, hogy már nem merek igazán szeretni? A külső mulandó...és az idő engem se kímél. Annak ellenére hogy 5-6 évet simán le tudok tagadni...lassan itt a 30. No persze nem gond, mert azt hinné az ember, hogy 30 körüli emberek feje már benőtt...és talán a tisztesség már náluk szériafelszerelés végre. De nem....Gond nélkül átbasz bárki nem kell ahhoz diploma....

Itt ezen a koszos kis megyében ráadásul úgy érzem magam, mintha egy csernobili kirakatot bámulnék. Távol álljon tőlem, hogy magam tökéletesnek, vagy szépnek gondoljam. De esküszöm, hogy az 1m2-re jutó sérült , de mellette azért vérgeci emberek száma itt a legmagasabb. Épeszű ember már rég elhúzott innen....

Nos akkor hogyan tovább?

10ből 9 ember szerint helyes vagyok... és? Baszhatom....

Értelmesnek mondanak....és? Kit érdekel?

Változtassak adatlapot?.... minek? Nem ez számít....

A legelkeserítőbb talán az, hogy azaz ember aki valahol - talán nem is olyan messze tőlem - ugyanígy érzi...ezt nem olvassa. Mert ő már belefáradt, és nincs itt. Továbbá az, hogy lassan eluralkodik rajtam a szomorúság és fájdalom, és már tényleg csak egy ilyen írást tud kihozni belőlem, holott ennél jóval többet érek.

Becsületes, Tisztességes, Őszinte,Korrekt, Szeretetreméltó, Helyes

Ez 6 szó! Vagy legyen kritérium? Tegye fel a kezét az aki ezeknek megfelel....legyen az bárhol is!

TagsTags:  
JanuaryJanuary 2 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Ezt is megéltük....itt van 2013. Korábbi bejegyzéseimben többször is utaltam rá, hogy ezzel a 2012-es világvégével, a pólusváltásokkal biztos lesz valami. Vártam én a nagy bummot....de semmi. Pedig pont a világ - földrengés valószínűség szempontjából - egyik legveszélyesebb helyén tartózkodtam. Így azt se mondhatjátok, hogy nem mentem elébe a végzetemnek!

Talán az apokalipszis elmaradása miatt, vagy a külföldi tartózkodásomnak hála picit megnyugodtam. Nem olyan rég zökkentem vissza a magyar valóságba, és a több hónapnyi  „kihagyás" után ismét felnéztem ezen oldalra.

A világ változik folyamatosan, de itt semmi se.  Mellesleg nagyon fura volt látni azt, hogy más külföldi országokban nem téma a melegség. Egy kisebb magyar csapattal dolgoztam kint, és jellemzően csak ők  - a magyarok voltak azok - akik folyamatosan mások fikázásán és bélyegzésén élték ki magukat.  A magyar nyelv egyediségét, és érthetetlenségét kihasználva ráadásul ezen tevékenységüket pofátlanul láthatóan a másik nemzetiségű arcába mondták. Talán azért volt ez az egész, mert nekik nem volt saját életük.... nem tom, de az is lehet én vagyok rosszul összerakva.

Ez egy magyar mentalitás vajon, vagy csak rossz emberekkel vagyok körülvéve?

Anyway, én jól éreztem magam. Mert mindenki más kedves volt, megértő , segítőkész de leginkább őszinte. Persze az is lehet, hogy ez egy óriási kamu, de higgyétek el hogy sokkal jobban érzi magát az ember az ilyen környezetben. Ha itthon van egy ötleted 10 emberből 8 azt mondja neked, hogy ez hülyeség, úgyse jön össze. Külföldön pedig azt mondják, hogy próbáld meg, és megkérdezi azt hogy miben tudna neked segíteni. Mielőtt bárki is elkezdené azt, hogy akkor takarodjak ki külföldre, azt üzenem nekik, hogy én szeretem a hazámat. Bármikor megtehetném, hogy kiköltözzek és nagyon sok ismerősöm kint él már, viszont tényleg elszomorító az itthoni mentalitás, és itt nem csak az átlag magyarokra gondolok, hanem azokra a cirkuszi bóhocokra a parlamentben akik elvileg a hazánkat vezetik.

Igen! Az én bejegyzéseim se a pozitív megnyilvánulásaimról híresek, hiszen nem sok öröm ért a tavalyi évben, viszont ezen szeretnék változtatni.

Pár kósza email eljutott hozzám több tízezer km-ről, és leginkább egy valamire jön rá az ember.
A mi édes kis hazánkat lelkileg terrorizálják. Gyakorlatilag a média folyamatosan azt sugározza, hogy „meg fogsz dögleni" de legalábbis hamarosan. Ez a közszolgálatitól, a kereskedelmitől a politikusainkig mindenkinek a hibája.  Szomorú, hogy egy afrikai srácnak - akivel beszéltem -  arról jut eszébe Magyarország, hogy a világon nálunk a legmagasabb az Áfa, és nem arról hogy pl milyen szép a fővárosunk, vagy hogy a Világ Örökség része Magyarország több nevezetessége, de ezt napestig sorolhatnánk.

Na mindegy, természetesen ez csak az én véleményem, de hát egy blog általában erről szól....azt hogy ki olvassa az különösebben nem érdekel.

Visszatérve a mi kis külön világunkra.... Továbbra is keresem azt az embert, akire társamként tekinthetnék. Milyen jó lenne újból szeretni valakit tiszta szívből, de leginkább boldoggá tenni. Ennél nagyobb vágyam nincs is talán....de persze ez nagyon nehéz. Az ember társas lény, ki így ki úgy előbb utóbb mindenki ugyanazt szeretné. Egy igazi társat találni.

Mondhatnám azt, hogy rajta vagyok az ügyön....de itt nem változott semmi se. Remélve a lehetetlent szinte minden nap a keresőmotort járom, és nem csak ezen a site-on.  Most jöhetnek azok a commentek, hogy túlságosan görcsösen keresem.... erre csak annyit mondanék 1 éve már, hogy egyedül maradtam a gondolataimmal és ha nem tesz az ember érte, akkor bizony magától nem repül a sült galamb a szájába. A mi esetünkben pedig nagyon nem látok más lehetőséget az interneten kívül, mivel ez nem az a világ ahol az utcán megtaláljuk a másikat. Ha esetleg más ötlet van, ne habozzatok megosztani velem!
Talán túl szigorú vagyok másokkal, és talán nem akarom lentebb adni a korábbi társaimtól...hiszen az esetek 98%ban az történik hogy az én részemről jön az elutasítás....de mégis úgy gondolom, hogy ha kétszer megtaláltam azt az embert akit keresek, talán harmadszorra is sikerül.

Nos ezt kívánom minden jó érzésű - hasonló cipőben járó - embernek így erre a 2013-as esztendőre! 

 

TagsTags: remény hal utoljára 
OctoberOctober 0 comments Nem kategorizált Nem kategorizált
this blog only for friends
TagsTags:  
AugustAugust 1 comments Nem kategorizált Nem kategorizált

Mint ahogyan azt a korábbi bejegyzéseimből olvasni lehetett, konkrét elképzeléseim vannak leendő társam személyéről. Tudom, hogy mire van szükségem, hogy mikor leszek boldog és mellette azt is hogy reálisan józan ésszel ennek a kivitelezése hogyan oldható meg.

MOSTANÁIG

Nem rég Pesten jártam ügyes bajos dolgaimat intézni. Egy korábbi levelezésből adódóan egy találkára voltam hivatalos. A levelek és azaz egyetlen kép már önmagában hatással volt rám, de igyekeztem ezt az egészet máshogy kezelni. Ráadásul mire feljutottam Pestre, előtte Ő már pár nappal korábban összegabajodott egy sráccal. Nos hát igen...ez az én formám...szegénynek alapból lelkismeretfurdalása volt, hogy így sok értelme nincs a mi találkánknak sem. Dehát ez nálam csak egy jó pont volt! Hiszen hány ember van olyan a melegek közül, aki azért érzi rosszul magát, azért kér bocsánatot mert mielőtt a 200kmre lévő levelező sráccal találkozott, bekopogott hozzá helyben az az ember akire neki szüksége van???
Szóval számomra ez mérhetetlnül szimpatikus jellemre vallt, és meg akartam ismerni, legalább mint barátot! El is jött a találka ideje, nem tulajdonítottam jelentőséget neki. Nem csíptem ki magam, és nagyon nem is izgultam, jó is ez így tét nélkül....

Tudni kell rólam azt is, hogy nagyképű vagyok e vagy sem, de nálam nagyon magasak az elvárások. Valahogy úgy van ez, ha már egyszer elértél egy szintet, akkor már nem akarod "lentebb" adni. Ezért az ismerkedés során sok embert utasítottam el azzal, hogy fiatal, dohányzik,munkanélküli... és persze a szokásos dolgok amiket az ember néz. De valljuk be, ez a pár felsorolt tényező, csak üres kifogás...talán most esett le ez nekem is igazán. Ez nem más emberek ledegradálása, hanem korábbi tapasztalatok alapján alakult ki bennem. Az hogy fiatal kezdő (előbb utóbb megunja a fejemet), vagy munkanélküli (nem akarok újra eltartani vkit) fiatalabb (nem akarok se babázni, se megtanítani újra valakinek azt, hogy hogy kell feladni egy csekket a postán ) - megtörtént esetek alapján írtam a példákat

Szóval eljött a találka ideje. Egy félórát követően, vhogy elmúlt bennem minden olyan érzés, hogy ne bízhatnék benne. Ezért minden kérdésére válaszoltam, sőt meséltem is az életemről, mivel az egy kisebb brazil szappanopera forgatókönyvének is megfelelne. A srác fiatalabb, relative kezdő, és még dohányzik is...persze ha tudtam is ezt nem fogtam fel.

Sétáltunk, tartottuk a távolságot... pláne hogy elvileg ő frissen össze is jött vkivel. Ő is direkt magával hozta a cigit, hiszen nylván nem fogunk egymáshoz érni. A friss kapcsolat miatt pláne úgy éreztem, hogy nem tehetek semmit se. Annó az én páromat is elvették, igaz az már egy döglödő több mint 2 éves kapcsolat volt. Szóval Tenni ugyan nem tehettem, de őszintén nyíltan beszélhettem vele itt ezen a találkán. Fogalmam se volt arról, h miért mondtam azt amit, de közöltem vele, hogy nagyon sajnálom hogy már nem szingli. A beszélgetés annyira elmélyült, hogy a következő percekben már azt vettem észre h remegek, hogy legszívesebben.. nem is tom magamhoz láncolnám.

Hosszú hosszú ideje nem éreztem ezt, és kezdtem kétségbeesni, hogy vmi bajom van. Végül pict közelebb léptem, aztán megállapítottuk hogy egy ölelésben nincs semmi se. Ezután egy megállíthatatlan folyamat következett, amit leírni borzasztó nehéz. Amikor azt látod a másik szemében hogy kész van Tőled, és te meg azért érzed hogy elvesztettél minden kontrolt a tested és az agyad fölött....huh hát ez felejthetetlen érzés. Hosszú órákon át ebben az állapotban voltunk mindketten.

Nem volt sex, és ez nem is arról szólt. Nem tudom mi volt ez pontosan közös hullámhossz, vagy kisugárzás. Az biztos hogy hajnalban is alig bírunk szétvállni egymástól, és mikor kiszálltam a kocsiból egy mérhetetlen nagy ürességet éreztem ott legbelül. Megbeszéltük hogy ezt nem lehet így folytatni, hiszen én messze vagyok, sokat dolgozunk...ráadásul szerinte azzal a sráccal jó lenne.

De valahogy mégse tudott ellenállni se ő se én , és a pár nap alatt végig folyamatos kommunikációt követve eljtuttounk oda, hogy még1x utoljára találkozzunk. Próbáljunk nem arra gondolni, hogy ennek nincs értelme és véget kell vetni ennek! Nem fogom részletezni az eseményeket, mert ennek az írásnak amúgysem az a lényege. Továbbra se sexről hanem érzelmekről, érintésekről, tekintetről a másik ember lényéről beszélek. Fura volt ezt az egészet látni....látni hogy ő szenved. Mert nem bírja a lelke azt, hogy miközben egy rendes becsületes srác reménykedik egy szerelem kibontakozásában, közben ő itt mellettem ül, és mindenféle kibontakozás nélkül sokkal de sokkal nagyobb impulzusokban érzi azt, amit nem lehet leírni. Hiába van papírforma szerint egy ígéretes kapcsolat előtt, én egyszercsak megjelentem és rádöbbent, hogy valójában mire is lenne neki szüksége egy kapcsolatban.Ezt láttam rajta, és el is ismerte.

Lehet engem szidni, hogy én aki eddig az erkölcsről beszélt mit követett most el, vagy ezt a kis srácot akit magasztalok és közben nem tisztességes dolgot csinált. Nem bánom, vállalom hogy ezt tettem!

Soha a büdös életbe nem felejtem el azt, hogy könnyes szemmel végül kiszállt a kocsiból és a hosszú utcába elindult a háza felé. Én megfordultam a kocsival és a tükörben bámultam őt. Vissza vissza nézett és integetett , én pedig az elakadásjelzővel jeleztem vissza neki....hosszan....percekig néztem ahogy lesz ő egyre kisebb és kisebb a tükörben, végül eltűnik a semmiben. Azóta csak egy üresség és szomorúság van bennem. Nesze neked papírforma....meg távolság...meg kifogások. Hazamentem, egyszerre írtuk az smst , abban a percben, és nagyjából mindkét üzenet arról szólt, amire most mindenki gondol....


Itt egy srác aki a maga kis szerénységével, humorával, személyiségével padlóra vágott és legszívesebben most is csak vele lennék. Ez a srác egy tucat pasit ütött ki egy mozdulattal. Hiszen a gazdag küldfölditől, a helybéli idősebbig, a 20as farkuig :D mindenféle jelentkező volt az elmúlt 8 hónapban, van és gondolom lenne is. Az a hírem ment már rossz indulatú buzik szájából, hogy óvakodjanak tőlem, mert nekem senki se jó....
S lassan én is már azt hittem, hogy  - a kapcsolatom gyászolása, a sok sok fájdalom , és az hogy a potencionális pasijelöltek 99%a kategóriákkal gyengébb bármelyik társamtól akikkel megoszthattam az életemet -  végérvényesen az örök búvalbaszottság világába taszít, és nincs már lehetőség ebből kizökkenni. Tévedtem! Hirtelen eltűnt a sértettség, a fájdalom, az önsajnálat a lelkemből és leginkább egy dolog foglalkoztat most: a jövő!

Most pedig itt állok egy nagy kérdés előtt, hogy ezekután hogyan tovább....
Működhet e egy távkapcsolat..és egyáltalán mi történt most velem?Akárhogy is lesz, az tudom hogy nem túlzás azt mondanom hogy életem egyik legszebb két estéjét köszönhetem neki, és egy percét se bántam meg. De azért jó lenne már picit felnőnöm, hiszen ő tapasztalat híjján joggal zúghat bele bárkibe, aki egy fokkal szebb az ördögtől, de én .... hol van az én eszem?

TagsTags:  
Results per page:
1 2 >>
Description
SmartGuide
Posts: 14
Comments: 32
Ez nem az én világom
Categories
Tags
1 lehet (1)
1 benne (1)
1 valami?! (1)
1 csakhogy (1)
1 unatkozzak (1)
1 remény (1)
1 hal (1)
1 utoljára (1)
1 mission (1)
1 impossible (1)
1 soha (1)
Copyright © 2022 Színes Web Ltd.