Search result
Az ember egy társas lény, vagy így vagy úgy de keresi a másik ember társaságát. Egyedülálló ember lévén én sem vagyok kivétel. Jó pár oldalon regisztrált tag vagyok. Szóval én is keresem azt a bizonyos valakit, akivel egymást keressük. Éppen ezért tettem már olyat, amit ha elmondok, valakinek egyből rávágja „Te nem vagy normális”. De szerintem ezzel jó páran vagyunk így. Visszagondolva, így én is belátom, hogy ésszerűen, ha átgondolja, az ember rájön, vagy meglátja nagyon nem volt kerek a történet. KB 3 hete megismertem így Interneten keresztül egy srácot. Találkoztunk,leutaztam hozzá,mert hittem,bíztam abban,hogy ebből a dologból lehet valami. Én naiv, még ennyi idősen is. Finoman szólva nem sok volt igaz abból, amit a srác szó szerint mesélt. Nem élt egyedül, a volt párjával lakott együtt, ami nem is lenne gond, csak hát a volt barát nem is annyira volt… vagy legalábbis ő nem így tudta. Kellemetlen szituációk hadát éltük át a „volt baráttal”. Persze vissza sem tudtam jönni, mert nem volt visszajárat Budapestre este lévén, plusz ez egy kis falú volt. Persze most írhatnám azt, hogy tanultam az esetből, de magamat ismerve, úgy is bele fogok ugyan e hibákba esni. És szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Hiszek és bízom a másikban, mert hinni és bízni akarok. Persze itt most jöhet a bölcsesség, hogy előbb bizonyítson a másik. De állj, akkor egy kapcsolat nem a bizalomról szól, ami nélkül nem is lehet egy kapcsolat?! Vagy, hogy is van ez?
Megismertem ezen oldalról is egy emberkét, szintén vidéki. Levelezés, telefonszámcsere, na meg minden, ami a nagykönyvben meg van írva. Üzenetváltogatások, majd aztán az emberke üzenetekre nem válaszol. Ezek után mit erőltessem a dolgot, nyomok rá a delet-et a fejemben. Aztán mit látok a facebookon, mert feldobta, mint ismerőst, párkapcsolatban van. Hurrá… csak mosolygok az egészen. De ami meglep, hogy nem zaklatott fel. Lehet, kezdek érzelmileg egy nullává avanzsálódni?
Aztán megismertem egy igen érdekes embert egy másik oldalon, nevezzük Miklósnak. Külsőre pont az esetem. Férfias, határozott, normális és még én is tetszek neki! Szinte madarat lehetett velem fogatni. Első este, majd jött a következő, amit együtt töltöttünk. Közben beszélgettünk, ismerkedtünk, na és élveztük egymás testi gyönyörét, ami olyan szuper volt, hogy a bokámat lefostam, de jó értelemben! Már elkezdtünk tervezgetni, álmokat szövögetni. Aztán a lila ködből valahogy elkezdtem tisztán látni. Megszólalt azon bűvös belső vészharangom és éreztem valami nem teljes ebben a dologban. Vasárnap estére a mi Miklósunk teljesen megváltozott. Ideges, feszült lett. És szó szerint provokálta az összezörrenést. Hétfő reggel úgy váltunk el, hogy nem igazán volt jó szájízűnk a másik irányában. Majd hétfő délután, amikor ismét beszéltünk telefonon Miklós önmagából kifordulva elsőnek ingelülten, majd kiabálva, aztán „szart”fröcsögve kommunikált. Nem tudtam hová tenni. Kértem tartsunk egy kis szünetet. Aztán elkezdtek záporozni a gusztustalanabbnál-gusztustalanabb SMS üzenetek. Nem reagáltam rájuk.
Most merengek, azon vajon mi zajlódhat le az emberekben? Próbálom megérteni az emberek cselekedeteinek okát, de ez nagyon nehéz és minél jobban belemerülők, annál jobban az az érzésem nem akarom megérteni. Csak én futok mindig össze ilyen emberekkel? Miért nem hallom az ismerőseimtől, hogy nekik is van ilyen történetük. Csak én lennék ilyen lúzer? Árulja már el valaki, hogy miként kell kiszűrni az ilyen embereket, vagy mi a jó randi receptje?