Links Contact Us About us Privacy Terms FAQ Add feedback Invite a friend Bookmark English Hungarian
air fire water earth

 

Tags - szex
passzivsanyi 2013. February 17.2013. February 17.  3 comments  Nem kategorizált

1972-ben történt. Akkor én egy 23 éves, kétméteres, 75 kg-os srác voltam. A másik főszereplő - az unokahúgom - 16 éves, 146 cm magas, 30 kg-os kislány-formájú bestia volt.

 

Egy családi összejövetel alkalmából találkoztunk. Szüleink megszervezték, hogy a rokonság fiataljai találkozzanak. Voltunk ott vagy húszan, kétévestől harmincig, mindenféle korú, nemű fiatalember. Engem, abban az időben is, csak a legfiatalabb korosztály méltatott figyelemre, a többiek vagy irigyeltek magasságom miatt, vagy lenéztek, hogy olyan vagyok, mint egy jegenyefa: hosszú és vékony.

 

Az említett unokahúgom - nevezzük Évának - a fiatalabb korosztályhoz méltón, állandóan körülöttem serte-pertélt, míg egyszer csak felkéredzkedett az ölembe. A körülöttem lebzselő rokonok jót nevettek, jól nézünk mi ki együtt, a zulu meg a huru, vagy magyarul: az óriás és a törpe.

 

Éva próbált elhelyezkedni az ölemben és közben riszálta a fenekét, addig-addig, míg fel nem kezdett állni a farkam. Mondtam neki:

-         Te, Éva, ezt ne csináld! Már pont elég az, ha egy formás leány-popsi van az ölemben, ha lehet, ne riszáld a fenekedet!

Ez csak olaj volt a tűzre! Hozzá kell fűznöm, hogy Éván szoknya volt és egy pici selyembugyi (akkor még nem volt divat a tanga). Hátranyúlt a szoknyája alá, lehúzta a sliccem cipzárját, megfogta a farkamat, előhúzta és addig izgett-mozgott, míg puncijába bele nem tudta ügyeskedni helyeskémet. Mindezt takarta a szoknyája, kívülről nem látszott semmi.

 

Közben én először elpirultam, majd elsápadtam, de lelökni az ölemből nem mertem, mert akkor mindenki észre vette volna, mi történik! Közben Éva hátrahajtva a fejecskéjét, úgy tett, mintha elaludt volna az ölemben, de éreztem, hogy titokizmai mozognak, farkamat facsargatja, húzogatja.  Addig-addig művelte mindezt, míg először ő, aztán én is, el nem élveztünk.

-         Na, de most hogy fogsz leszállni rólam, anélkül, hogy a többiek észrevennék, mi történt? - kérdeztem Évától a fülébe súgva.

-         Ne félj! Minden megoldható! A nyakamon lévő kendőt begyömöszölöm a bugyimba, a puncim alá, hogy ne folyjon ki belőle semmi, a farkadat azután te tedd a helyére, míg rajtad ülök, és amint lejjebb csúszok, húzd fel a slicced cipzárját! Meglátod, senki semmit nem fog észre venni!

-         De hogy tehetted meg ezt velem? Elvégre rokonok vagyunk!

-         Na és! Nem gyereket akarok tőled, hanem csak megkívántalak! Miért? Csak a férfiaknak szabad a nőket megkívánni?

-         De miért pont itt?

-         Mert így izgalmasabb! 

 

Tags: szex nyilvános 

2010. July 29.2010. July 29.  0 comments  Emberi életek

Odaültem. Tudtam, hogy nem szabad, tiltják a szabályok. Mégis megtettem. „ Bocsi, van tüzed? Amúgy nagyon hasonlítasz a legjobb barátnőmre", hazudtam mosolyogva. Nem őt néztem ki magamnak. A pasit, akivel beszélgetett. De hogy jutottam el idáig?
Jött egy érzés: „ Márpedig én ma egyedül is ha kell, de lemegyek alterba!" Így is lett. Lementem- követtem a szabályokat. Járkáltam körbe, kezemben Gin-Tonic. Táncoltam, énekeltem. A műsor - mint mindig, most is- fergeteges. Nem néztem senkire - hisz nem szabad-. Láttam körülöttem a párokat. Érintették egymást, reszketett ajkuk a másik ajkán. Furcsa, minden pultnál más áron van ugyanaz az ital. Nem baj, nem inni jöttem. Ugyanis azt bárhol lehet. Leültem a műbőr borítású bárszékre. Éreztem valamit. Nem lelki eredetű érzés volt, bár arra vártam. Az orrom nem csal: Chanel Egoiste. Majdnem önfeledt örörmömben kérdeztem: Ugye Chanel parfüm? De nem tehettem. A szabályok nem engedik, hogy bárkit is megszólítsak. A szabályok arra köteleznek rejtve, hogy kínozzam magam. A szabályok előírják, hogy egyedül kell lennem. Talán rossz ember vagyok? Nagyokat szippantottam a levegőbe, érezni akartam minden pillanatát. András használt ilyen parfümöt. Elment. A barátaival, mit kezdjek? Elvégre nem szólíthatok meg senkit. Újabb kört tettem. Kezemben GinTonic. Senkinek nem kellek?- nézelődtem így. Táncoltam. Zolira gondoltam. Mindenki őt tapsolta. Mary Lou volt a központ, elbújhatott mögötte. És persze gratulálunk Dömper. Az előadásod jó volt, a műsorod kevésbé. De ez eddig is így volt. Ugyan, Zoli túl jó hozzám. És amúgy se szólíthatom meg.
Nagy mosoly! Nem elég elérni, tartani is kell. Reggelig! Imádok élni! Olvasd le az arcomról. Táncolok, itt vagyok. Hideg van. Nem a bőrömön érzem. Le kell ülnöm. -Egy sört kérek! Én néztem rá. Leültem mellé. Megszólított. Nem ülhettem volna mellé. Igazak a szabályok. -Bezártunk, bocsi-tessékeltek ki. Kedves srác. 98 éves vagyok, nem 102. Az Abba egy külön műfaj, művészet. Csepegett az eső.
- Nálam alszol? Minden hátsó szándék nélkül kérdezem. Külön megágyazok neked, de ne menj el olyan messzire az esőben. Aztán reggel hazamész.
- Nem tudom.
- Szívesen látlak, tényleg nincs semmi hátsó szándékom -hát persze.
Kattan a zár. Szunnyad a ház, csendes a mosógép, nem zúg a héra. Tán Zeusz altatta el? Belépünk.
- Tartasz itthon láncfűrészt? Baltát?
- Nem. De ha majd menekülni szeretnél a bilincs szorításától a fiókban találsz egy vasfűrészt.
- Bilincs?
- A kulcstartóm. - hát persze.
Megágyaztam. Külön. Magamnak a kanapén. Tudtam, hogy vétkeztem. Mit keres ő itt? És a szabályok is az asztalon pihentek. Meglátta vajon? Már mindegy. Elmebetegnek tart. Az vagyok. Egy meg nem becsült professzor, magam pusztítom találmányaimmal, mint szilánkokra tört poharat szorongatom kezemben, megsebzett, de más ne lépjen bele. Kivetkőztem magamból- ő csak ruháim látta lehullani. Már nem voltak szabályok. De tudtam mit nem tehetek. Rögeszme. Lefeküdtem. Ő mellém ült.
- Nem fekszel mellém? Minden hátsó szándék nélkül - hát persze.
- Nem lehet.
- Miért?
- Értelmetlen. És nem ezért hívtalak el.
- Most szarul érzem magam.
- Miért?
- Olyan itt, mint otthon.
- Miért?
- Az ágyra nézek, otthon a szüleimnél is mindig így vár.
Felkeltem. Sokat hallottam Marcsitól, hisz emiatt lett négyes a vizsgája. „Nem sétálgatunk az ágy körül, két határozott mozdulattal beágyazunk!" Visszafeküdtem.
- Ágyazz meg és feküdj le. -szánalmas.
- Miért nem alszol velem? Tényleg csak szeretnék valakivel aludni. -hát persze.
- Értelmetlen energiát fektetni valamibe, ami alig kezdődik el véget ér. - én pedig beteg vagyok; nem szabad a pszichém még jobban leterhelni.
- Engedj ki. - kapta fel ruháit.
- Hova mész?
- Haza.
- Miért?
- Félek tőled. -hát persze.
- Ne menj.
- Engedj ki. -lépett az ajtó felé.
- Ne menj. - karoltam át. Ez csak hiszti. Mondd el miért félsz tőlem, és kiengedlek.
- ...
- Nem tudod elmondani? -hát persze.
- Feküdjünk le.
Újra megágyaztam. Mint amikor megsimítják arcod, elpirulsz. Majd fordulatból csattan ugyanazon tenyér arcodon. Macska-egér játékot űzünk, s kell ez? -ez kell. Kívül alszom. Felkeltem. Határozottan lépdeltem ki a szobából. Pótkulcs a hevederzárban hangosan csörrent- félj. Ittam; ki voltam száradva. Befeküdtem mellé. Szíve zakatolt, szénnel fűtötték az ősi gőzmasinát. Talán reszketett, mint cseppérte állóvízfelszín. Bár kiváló színész. Hisz meleg -hát persze. Éreztem mire készül. Menekülnöm kellene. Féltem tőle. Én akarattal sebzek, ő tudatlanul. Hol vannak a szabályok? Nem szeghetek meg többet, talán még van kiskapu. Ajkamra lehelt. Visszavette harmatát saját ajkával. Aztán már én sem szerettem volna, ha megtartaná magának, mit egyszer nekem adott. Testét hozzám dörzsölte. Kezem lassan siklott végig homlokán, arcán, kulcscsontján, mellkasán, csípőjén. Segíts Ellen! Elaludtunk.
Nem mélyen aludtam, magasban éreztem magam. A Big Benből kilövellő vízsugarak között voltam a barátaimmal. Miért nem váltanak eurót este a buszmegállóban? Mindig is látni akartam DisneyLandet, az Eiffel tornyot. Sétáltam a parkban. Miért nincs nálam fényképező? Látni akarlak! Hiányzol! De még tán sose láttalak. A tekinteted éreztem. Hol vagy? Miért nem jössz már? Neked elég, ha álmodozom rólad? Eljön egyáltalán az az idő, mikor rád találok? - hát persze.
- Ez egy évre elegendő élmény volt.
- Akkor jövőre ugyanitt ugyanekkor?
- Nekem mennem kell.
- Kiengedlek. Miért nézel így rám? -vette elő telefonját.
- Köszönöm a számod. Majd beszélünk. - hát persze.
Visszafeküdtem. Szerettem volna újra a barátaimmal lenni. Hiába. Késő délután keltem- szabálytalanul. Csorbult büszkeség. Ásd el magad, szabályszegő.
Új nap virradt, újult erővel, újra útra keltem. Sziasztok fiúk. Ittam egy kávét, ettem is egy apró szendvicset. Ketten mentünk le. Kétségbe voltam esve. De mosolyogtam. Táncolj Szabolcs! Otthagytam. Róttam a „kötelező", „szabályos" köröket; hibáim nem láttak tegnap. Vagy csak nem ismerik a szabályokat- badarság. A műsor változatlan. És ő is újra itt van. Nem győzök betelni vele. Tapsvihart teremtek. Keselyűnek érzem magam, körözök a mócsing körül. Nem akarok osztozni a mócsingon. A mócsing nem engem választ. Bár engem választana; nem akarna szabályszegésbe üldözni. Éhezem. Többen vannak, mint tegnap. A következő köröm futottam. Szabolcs nem táncol. Magára hagytam. Balelina volt. Volt időm megtanulni: Milánóból hozta a felsőjét, Swarovski kristályokkal volt kirakva. A sznobizmus által gerjesztett élvezetbe vetette magát. Valahogy hiába rázta kecsesen darázs derekát, s hiába rikotozta: Hush Hush. Nem kellett.- hát persze. Mégis átkaroltam, s akkor viszlát szabályok; megcsókolt, én vissza. Hiába láttam, Szabolcs ott áll. Szeret. Elment. Ő mégsem kell. Játszom tovább, belementem. Miért nem a sztárral kezdtem játszani? A szabályok elszállnak. Gyáva vagyok. Ott a hang a fejemben: Lépj. Lépj már! Mire vársz? Szerencsétlen... Nem, nem lehet. Le kell ülnöm. Gin és Tonic.. Eddig bevált.
Nem néztem senkire. Magam elé mosolyogtam. Nem láttok? Nem látjátok, hogy egyedül vagyok? Nem látjátok, hogy rátok várok? Rám van írva. Nem tudtok olvasni? Hazamenjek?-hát persze. Nem mehetek. Még azt hiszik, nem érzem jól magam; ez az én titkom. A szabályok újra az orrom előtt lebegnek; egy életen át akarok vele maradni- de kivel? Miért mosolyog mindenki? Szabályosak? Vagy egyszerűen ilyenek? Hihetetlennek tűnik a látvány, mégsem érzek mást magam körül. Lehetséges lenne? Mindenki más örül, csak én húzom a számat? Mosolyra rendezem magam, de ez nem jó. Valami életet kellene vinni bele. A kristálypohár is csillog, mégis hasztalan, mikor üres. Elmerengve, gondolatokba süppedve nem lehet őszintén mosolyogni. Az eszmefuttatásból felcsillantam. Ott áll. Beszélget. Miért nem velem? Nem bámulhatom. Ellen, nekem ez nem megy. Gondoljunk pozitív dolgokra. Játék az élet, játszom a szerepem, hisz tökéletes vagyok- hát persze. Hova mész? Hadd pillantsak még rád párszor, ha már nem nézhetek tényleg feléd. Ne menj, nem követhetlek. Kire várok? Bár tudnám.
Mosolyogva várom a reggelt. Jól tartom magam, nem hull potya könny porba; nem láthatja senki! Táncolok. Talán akkor. Hova megy mindenki? Miért vagyunk ilyen kevesen? Ha elmész hogy találsz rám? Csepeg az eső. Felemelem a fejem. Nem nézek senkire. A magam tempójában haladok haza. A másik oldalon egy pár. Ők is lent voltak, emlékszem. Látnom kell őket? Akkor is, ha nekem ez fáj; te sárga bűn. Egy újabb este, egy újabb megaláztatás, szívfájdalom; nem, nem, soha! Szabályokkal nem megy; nélkülük nem tudom, mit tegyek.
Felébredtem. Remekül vagyok. Kipihentem magam. Szeretem a presszót, meghozza az energiám, a kedvem a naphoz. Már elmúlt délután négy. Haza indultam. A sarkon fordultam be, mikor megláttam; bár ne láttam volna.
- Szia!
- Szia! Hát te mit keresel itt?
- Én itt lakom, és te?
- Nem messze parkoltunk, feljöttem bulizni. Este jössz Alterba?
- Én két napja ott vagyok- nevettem fel- hát persze.
- És?
- Még nem tudom. Ha megyek lent úgyis találkozunk.
- Rendben, de most rohanok.
- Szia!
- Szia!
A szabályok megkívánják az önkínzást. Minden lehetőséget ki kell használni. Még akkor is, ha nem esik jól. Még akkor is, ha kifejezetten rossz; elviselhetetlen kín. Mit vegyek fel? Hisz most remekül kell kinéznem. Gondolom Zoli is lent lesz. Persze, hogy lent lesz, ő az est csillaga. Már magam sem tudom mit akarok. Bár lehetnék zsákmány, lemondhatnék ragadozó énemről. Vagy ehetnék csak egy borjút egy életen át. A türelem nagy erény. Bizonyára megkaptam volna ezt, ha Ádám még eléri az örök élet fáját, mielőtt a paradicsomból száműzik. Akkor lenne időm. Mosolygok, örülök Bencének. Elindulok. Be kell mennem a presszóba, szükségem van egy őszinte mosolyra. Két pohár sör, két vodka. A kedvem is megjött.
Lekésem a műsort - már kívülről tudom. De látnom kell őt. Szabályszegés. Ellen, bűn tán, ha látni akarom? Tomi is ott volt. Nem álltam le. Italt kértem, siettem, a színpad elé kell állnom. Persze nem a színpad látványára vártam. Mint egy kisgyermek, izgatottan, széles mosollyal vártam, hogy elaludjanak a fények. Tomi mögém állt. Ne érj hozzám, másra vágyom! Disztingválom magam, nem ütöm meg. Még mindig kedvesen veszem le karját a derekamról. Úristen. Már alig vártam. Ott ül. Tőlem alig két méterre. De mi ez? A színpad másik oldalán áll Bence. Mit keres itt? Tényleg eljött. Rég láttam. Nem akarom kínozni magam- hát persze. Kihúzom magam. Nem a hátam, arcom izmait. Megfeszítem, vele fogaim. Dömper, ezt már kétszer hallottam, lépjünk túl. Ne húzd az időt. Amit én most akarok: Hit me baby one more time! Ott lép fel először. Nem tudok betelni vele. Lelkem egy fekete lyuk, minden érzelmet magába szív, és örökre elnyel. Sose telik meg, mindig ugyanaz a végtelen űr. Megjött! Itt van! „...ha szól a jazz, imádom ezt, ezerszer el kell mondanom!" Miért lett ilyen hamar vége? Ráadást kérünk. Mindenki téged akar, hajts fejet. Csak még egy percre gyere vissza. Könyörgök szemeimmel, boldogan sikongok- hát persze. Tényleg vége. Összeomlok. Tartanom kell magam; mondogatom: Szabályos vagyok!- hát persze. A nyakamba ugrik; egyslágeres csoda volt.
- De örülök, hogy itt vagy! -sikoltja fülembe; részeg.
- Én is nagyon örülök neked!- tartom magam.
- El kell mennem oda. Évi, tartsd nekem az ajtót.
- Menjünk.
- Nekem is kell, de ez a férfi. -pirul Évi.
- Itt nem számít.
- Most mi tartjuk az ajtót.
- Mondanék még cifrábbat, de nem akarlak kikészíteni.
- Haha! -kacag kínosan.
- Jó látni. - karolom át.
- Nekem is téged, de azért nem jönnék össze veled soha többé! -hát persze.
- Tudom. - szabályosan, mosolyogva, ne feledd: rendkívüli vagy!
- Menjünk táncolni.
Innom kell. Hány pohár még a vége? Merre vagy csillagom?; te sztár. Ma nem merészkedsz a pornép ragadozói közé? Szeretnék melléd pillongatni, találj meg. Nem bújtam el. Ájultan hullok mélybe. Kellesz. Évivel kell maradnom. Bence randizik. Tudom, hogy nem tetszik neki. Messze van Balatonfüred. Ostoba.- hát persze. Féltékeny lennék? Mindenkire? Nem. Az szabálytalan. Te sztár. Miért nem ismerlek? Miért nem ismertelek meg már azelőtt, hogy Ellen közénk állt? Volt rá lehetőségem, bátor vagyok- hát persze. Keressem Bencét, Évi? Bence, itt hagyod a barátnőd egyedül? Senkit nem ismer. Engem se. Jól vagy Évi? „Bencét várja az anyukája a kijáratnál" -ez gáz. Ugye, hogy előkerült. Hívtam nekik egy taxit. Éreztem, hosszú még az este. Ezer szilánkra tört lelkem szétszórtam a pincében. Mindenki azon taposott; ők csak táncoltak. Ellen elhagyott. Egyedül maradtam. Ülnöm kell; szánalmas. Ő ki? Miért állítja, hogy ismer; sose láttam. Tudtam, hogy a maradékot is kikaparod; az univerzumban szétoszlatom. Megláttam valakit; végső elkeseredés- hát persze.
Odaültem. Tudtam, hogy nem szabad, tiltják a szabályok. Mivel Ellen elhagyott, így megtehettem. „ Bocsi, van tüzed? Amúgy nagyon hasonlítasz a legjobb barátnőmre", hazudtam mosolyogva; minden mindegy. Nem őt néztem ki magamnak. A pasit, akivel beszélgetett. Hamar rá kellett jönnöm, neki se kellek. Felálltak, elmentek. Sajnálom Ellen; hazaindulok. Elhagytál, szabályaid elroskadtak. Didergek, messze lakom? Nem tudom. Égek. Arcom vörös. Erek dagadnak a homlokomon. Hazaértem. Minden elmúlt. Már zokogok. Ahogy tőlem várható; széles mosollyal, önfeledten, boldogan, kacagva. Fáj. Ereim visszahúzódtak, a vér még bennük van. Gyáva vagyok. (ha)Bár, lehetne csillagom; a csillagom. Gyáva vagyok? Inkább sokat csalódott; gyenge.


2012. May 13.2012. May 13.  0 comments  Nem kategorizált

Hát, hogy is kezdjem.

Egy 18 éves srác vagyok. Tiszaújvárosban élek,Nyíregyházán tanulok.Körülbelül 2 éve érzem azt, hogy jobb egy férfi karjaiban elaludni, mint egy nő mellett.Igen,passzív meleg vagyok.Senki nem tudja a családban,titkolom...Közben néha néha,hogy ne legyen feltűnő,viszek haza lányokat.De nem élvezem...Azt szeretem ha engem kényeztetnek.Tudjátok,mikor ott fekszik az ágyon melletted,ad egy puszit,majd nem is tudod hogy,de már csókcsatát vívtok,majd a kezed szépen lassan levezeted a farkához,nadrágon keresztül matatsz. Majd a csókod a teste felé veszi az irányt.Majd az a leírhatatlan érzés,mikor bekapod makkját,és a te nadrágodban is már ott viháncol a péniszed.de te csak élvezettel szopod tovább őt,néha-néha felnézel,látod hogy kélytől izzik az arca,és te ráadásként egy mélytorkossal megkínálod.Majd hirtelen,mikor már érzed,hogy lüktet,odafekszel mellé,ő felül,és a hasadra fektet,felhúzza csípődet,majd nyelvével benedvesíti a popsid környékét..majd hirtelen előveszi az előzőleg fényesre szopott farkát,és behatol,érzed,hogy feszül,élvezed....érzed hogy még mindig tolja,majd kihúzza szépen lassan.aztán gyorsít a tempón.ki-be-ki-be-ki-be...majd verítékezel,mert anniyra élvezed,hogy majd belehalsz a gyönyörbe,hogy egy igazi férfi fallosz jár benned,majd hogy ő is ugyanezt érezze,a gyönyört,rászorítasz neki ánuszoddal....majd hirtelen megfeszül minden,és egy hatalmas férfi nedűtömeg lövell beléd...ahhhhh.isteni,te megfordulsz,és kiszívod mélytorkosan belőle az utolsó cseppet is.....majd egymás mellé fekszetek,te még gargalizálsz a spermájával,és mondja,hogy csókold meg.megcsókolod,és élvezitek az élvezetutáni időszakot...........


2009. January 12.2009. January 12.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés
Cleciot egy másik partnerkeresőn ismertem meg.Ő egy brazil srác,aki Brazíliában él és nagyon kedveli a szőke,kék szemű férfiakat.Megnézte és elolvasta a profilomat és küldött egy jelvényt,hogy tetszem neki (itt már derenghetett volna,hogy külföldi,mert hazánk fiai nem nagyon reagálnak profilokra..ez itt a randin is megfigyelhető,van egy csomó kihasználatlan funkció,mert a többség csak kukkolni jár ide).Megnéztem mit ír magáról és nagyon tetszett a bemutatkozása.Írtam is neki rögtön,hogy örülök,hogy élnek még hozzá hasonló emberek a Földön.Kisvártatva válaszolt is és kérésére megadtam az msn címemet.Első alkalommal több órát beszéltünk és egy egyedül is boldog és kiegyensúlyozott ember képe rajzolódott ki előttem.Mint később kiderült az előző barátja is magyar volt,aki kint dolgozott az USA-ban és több évet húztak le együtt.Kapcsolatuk vége óta eltelt 3 év és Ő azóta keresgél.Alkalmi kapcsolatai nincsenek,nem volt azóta mással.Azt hittem csak én vagyok ekkora marha.. :-D .Mikor írtam neki,hogy itthon mi a helyzet úgy reagált,hogy már érti,hogy a volt barátja miért nem akar visszajönni Magyarországra,maximum csak látogatóba.Brazília bár nem egy gazdag ország,de ott Clecio boldog,vannak barátai és például egy parádé sem arról szól,mint nálunk (talán mert az ünneplésről és nem transzvesztiták gusztustalan magamutogatásáról szól).Angol tanárként dolgozik egy nyelviskolában,mely állást úgy kapta,hogy felfigyeltek rá a környéken,hogy milyen jól beszél angolul (nálunk ez is elképzelhetetlen volna).Azóta már beszéltünk párszor,megmutatta magát magától webkamerán (nem a farkát,mint itt szokás és fel is volt öltözve),ébenfekete haj..mélybarna szemek,barna bőr..és úgy néz ki,mint egy férfi;sehol egy fagyöngy nyaklánc vagy dobókockás karkötő,nincs lenyalt emós frizurája és nem is festi magát..pont olyan,amilyennek lennie kell egy olyan férfinak,akit pusztán az különböztet meg egy heterótól,hogy érdekli a saját neme és semmi más.Elgondolkodtató,hogy külföldön mennyire mások az emberek.Eddig egy szélhámossal sem találkoztam,nem tüntek el ok nélkül a második levélváltás után;betartották,amit ígértek és a gondolkodásuk sem szexközéppontú (bár ilyen távolságok esetében elég nehéz volna egy emberi kapcsolatot erre építeni.. :-) ) Ez is sajnos azon elgondolásomat erősíti,hogy itthon sajnos nagy baj van a fejekben és tényleg el kellene már odáig jutnom,hogy csodálkozás nélkül elkönyveljem,hogy nem találok magamnak partnert. Balázst a chaten ismertem meg,ami olyan,mint egy jó nagy állatkert;legalábbis sok (szexuálisan és egyébként agyilag is) degenerált ember lakja.Az már szinte természetes,hogy nem olvassák el a profilomat és úgy kérdezősködnek azon adataimról,amelyek ott fel vannak tüntetve,de sokan a nevem előtt lévő hatalmas 30-as számot sem veszik észre és úgy nyitnak,hogy "korod" ?Néha,mikor viccesebb kedvemben vagyok el szoktam magyarázni az éppen felbukkanó,íly módon próbálkozóknak,hogy egy embernek nem a paraméterei a legfontosabb értékei,amelyek meghatározzák.Általában 2-300km-es távolságokból kattintanak rám,aztán ha közlöm velük,hogy Pest megyei vagyok (szintén szerepel az adatlapomon),akkor rögtön jön a "jaj,de messze vagy" szöveg.Mit vár az,aki nem olvassa el,amit magamról írok..nem tudom.Ezzel már kinyílvánít egyfajta szándékot,hogy nem érdeklem.Aztán ott a másik,szintén gyakori állatfajta,aki elkezdi kérdezgetni,hogy mit szeretek a szexben,hány sráccal voltam már együtt,miket kedvelek,miket csináltunk..és mire észbe kapok,hogy itt talán már nem is ismerkedésről van szó addigra az illető miután kicsikart belőlem némi szexuális élménybeszámolót,amelynek hatására a farkát kiverte és az ejakulálást követő élvezeti faktor csökkenés már nem képes elnyomni a saját neme iránti érdeklődés gerjesztette társadalmi előítéleteken nyugvó lelkiismeretfurdalást fogja magát és se szó,se beszéd kilép.Hozzátartozik az igazsághoz,hogy az eredeti,regisztrált nicknevem nem célszerű,ugyanis a férfiak nem nekik érdekesen hangzó név alapján keresgélnek,hanem az abban rejtező szexuális tartalmat csekkolják.Így nem lehet például menő nick a "fonógép",de ha megváltoztatjuk mondjuk "ágyhozkötözlek"-re,"biszexetorál"-ra vagy izmostizmosnak"-ra,akkor garantált néhány kattintás és ismerkedési kísérlet.Így lett egy regisztrálatlan felhasználói nevem is,amely semmi másra nem utal,csak arra,hogy férfiként heteró férfit keresek.Néhanapján véletlenül becsúszik egy-egy értelmes ember is.Ilyen volt Balázs.Úgy nyitott,hogy minek nekem egy heteró férfi,mire elkezdtem neki magyarázni.Nem feltétlenül értettünk mindenben egyet,de érdeklődéssel hallgatta órákon át a különböző okfejtéseimet.Közben elmesélte,hogy volt egy barátja,aki vőlegény volt majd váratlanul elmaradt az esküvője és amikor meglátogatta hirtelen egy másik srác nyitott vigyorogva ajtót neki.Erről az emberkéről később kiderült,hogy masszőr és igyekezet erre alapozva Balázst hol gyengébben,hol egy kicsit erőszakosabban megkörnyékezni.Az ilyen dolog az én szememben egyenértékű azzal,mint amikor Gábor barátom lebuzizta az egyik főnökét anno,mire az megkérdezte tőle bájologva,hogy most hogy ezt tisztázták meg is baszhatná e vagy azzal,amikor perverz meleg állatok heteró férfiaknak írkálnak olyanokat a partnerkeresőkön,hogy egy tizesért leszopnálak..az ilyen idióták az illető viszonyát akár egész életére meghatározhatják a saját nemét magába foglaló szexualitáshoz és a szunnyadó kíváncsiságot is képesek azonnal Marianna árok mélységekbe (-11km) lökni.Balázs heteró és igen magányos.Képeket töltött fel magáról,elég jól néz ki,férfias,természetes megjelenésű,jóképű és van egy kis szakálla,ami eszméletlenül jól áll neki.Rengeteget dolgozik,sokat van egyedül,antiszocialitása kezd közelíteni az enyémhez.. :-) Valamiért szóba került az is,hogy reméli,hogy miközben ment az üzenetváltás nem csináltam magammal semmit.Próbáltam megnyugtatni,hogy nem és ilyetén a téma elkanyarodott humoros irányba valamint felmerült az önkielégítés is,mint szorosan kapcsolódó cselekmény.Megkérdeztem tőle,hogy van e olyan barátja,akivel szokott erről beszélgetni (mert a férfiember általában ilyesmiről csak nőkkel vagy saját neme iránt is érdeklődő férfiakkal értekezik).Tudtam,hogy nemet fog válaszolni.Azt már meg sem kérdeztem,hogy miért - az erőszakosan erőltetetett másság-tolerancia következményeképp két heteró srác sem ismerkedhet meg egymással pusztán azért,mert teljesen szexmentesen haverok akarnának lenni szimpatikus a másik alapon,ugyanis legalább az egyik,de inkább mindkét félben felmerül,hogy nem e buzi a másik és ezért akar vele bepróbálkozni.Itt tartunk kedves LMBT meg GayPride,hogy egyik fél sem mer nyitni a másik felé,mert azt hiszi,hogy emiatt majd lebuzizzák.Ezt értétek el a tolerancia iránti fenenagy sipákolással.Mivel késő volt már elköszöntem Balázstól,aki aztán felvett msn-re.Kíváncsi leszek,hogy ez a kapcsolat meddig jut majd el,hisz a kíváncsiság szikrája ott rejlik benne,ezt kár is tagadni.És ahogy legjobb barátnőmmel szoktuk volt mondani: "minél inkább tagadja,annál inkább akarja". :-)

2009. March 20.2009. March 20.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Figyelem!Pornográf tartalom!

 

Múlt hét végén kiszúrtam magamnak azt a srácot,aki annyira tökéletes,hogy fizetnék neki a szexért.Írtam neki egy levelet ,majd megadta az msn-címét és minden nap,amikor a gépnél voltam,több mint egy órát értekeztünk.A végén már ott tartottunk,hogy elküldte azt a verset,amit annak a nőnek írt,akit imádott,akitől gyermeket akart,de az elhagyta Őt.Két dolgot tudtam már akkor..hogy a mi viszonyunk átlépte az ügyfél-szolgáltató keretet és hogy jó választás volt vele felvenni a kapcsolatot.Közben megnéztem az adatlapját az egyik közösségi portálon,ahol a feltöltött két különböző fotóalbum alapján egy hozzám hasonlóan szeretni tudó és érzelmes srác valamint egy ezzel szemben nem kicsit kontrasztos "király verdám van,megveszem kilóra a ribiket,utánam az alvilág" profil rajzolódott ki.Míg az előbbi egy olyan emberé,akibe szerelmes tudnék lenni,az utóbbié egy olyané,akit csak azóta nem kerülök,hogy ismerem Pistit,mert őróla is lehetne hasonló portfóliót csinálni.Két hétre előre jegyeztettem magam elő,mert munkarend átszervezés miatt addig ötnaponként lesz időm egy napot pihenni és mindenképpen úgy akartam vele találkozni,hogy sem előtte,sem utánavaló nap nem kell dolgoznom.Ilyen előre nem tudott nekem biztosat mondani,mert nem pesti és emiatt csak akkor jön fel,ha kilátásban van 3-4 akció,mióta egy büdös gyökér felhívta,hogy jöjjön egy találkozóhelyre Pesten,majd mikor odaért jól kiröhögte (biztos ezen élvezett aznap este a szellemi toprongy marhája,hogy hehe,jól megszivattam egy escortot).És szintén ezen csökkent agyi képességű lénynek köszönhető,hogy csak akkor indul el,ha legalább ötezret töltenek a telefonjára..Tegnapelőtt rám írt,hogy hétvégéig Pesten van,ha akarom találkozhatunk,lejön hozzám kocsival.Közben küldött néhány olyan képet,ami kiverte az agyamban a biztosítékot.Felvettem a kapcsolatot az escort haverommal,hogy mondjon Pesten olyan helyet,ahol együtt lehetek a sráccal,mert nem akartam,hogy első alkalommal hozzánk jöjjön.Kaptam is egy címet.Közben jelentkezett egyik kedves olvasóm Romániából,hogy jó neki a csütörtöki találkozó este nyolckor a Vígszinház előtt.Escortom pedig megírta,hogy csütörtökön és pénteken is ráér déltől este 7-ig.Mikor szerdán reggel hazaértem a munkából már nem bírtam magammal,könnyítenem kellett magamon.És miután beszéltem az escortommal,éjjel még kétszer,mert nem bírtam aludni,annyira szétfeszített a vágy.Nos két heti maszturbáció adagom zsúfolódott egy napba,bizonyítván azon elképzelésemet,hogy ez így nem mehet tovább.Megírtam neki,hogyha mégis jó lenne valamelyik nap,akkor 4-5 órával a lehetséges találkozó előtt felhívom.Reggel elmentem a drogériába óvszert venni magamnak miután megkérdeztem tőle,hogy melyik márkát szereti.Aztán jött a hajvágás,fürdés,borotválkozás.Utána felhívtam a szállodát,hogy van e szabad szoba,egy- vagy kétágyas 3 órára.Majd tárcsáztam Őt és megkérdeztem tőle,hogy ma 5 óra vagy ikább holnap délután 2?A mát választotta,elkérte a címet és közölte,hogy kicsivel előbb ott lesz.Én pedig mondtam neki,hogyha átvettem a szobát felhívom.Aztán összekészültem..Gumi,tusfürdő,két törülköző,papucs és boldogan elindultam otthonról azzal a lendülettel,hogy még két és fél óra és magam mögött hagyom az öt éves "cölibátusomat".Ragyogóan sütött a nap és szakadt a hó is miközben a lejátszómban lágy dallamok próbáltak ellazítani.Aztán bementem az egyik élelmiszer áruházba az állomásnál és vettem rágót meg mivel a hangom egy kicsit remegett a telefonban,mikor vele beszéltem,úgy véltem jobb ha veszek egy kis szíverősítőt az esetleges gátlások oldására (Kalinka vodka).Ezt követte még egy fél literes szénsavas és egy szénsavmentes ásványvíz illetve egy csokis és egy vaníliás croissant.Tettem mindezt azért,hogy legyen mit innia és néhány falatot is haraphasson szex után majd velem együtt.Felszálltam a vonatra és időben meg is érkeztem a panzióhoz.Előzetesen felmérve a terepet az interneten megállapítottam,hogy igen közel fekszik Laci kollégiumához,a helyszínre érve pedig kiderült,hogy pont szemben van vele!A vonaton lecsúszott a vodka 3/4-e és 16:10-re értem a hotel elé.Hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Lacit.Egy álmos hang szólt a telefonba néhány kicsörgés után.
- Szia Laci!Hol vagy most?A koleszban?
- Igen,épp aludtam,tudod este melózom..
- Itt vagyok lent előttetek,ha felkeltél csörögj már rám és gyere le.Addig hagylak aludni.
- Okés.
Csengettem a kapun.Dekoratív szőke hölgy nyitja az ajtót.
- Jó napot!Önnel beszéltem telefonon?Egy kétágyas szobát szeretnék mostantól 3 órára a jobbik fajtából.
- Járt már nálunk?
- Nem.
- Akkor adom a négyest,menjen föl és nézze meg,hogy jó lesz e mielőtt fizet..
Megnéztem.4(!) ágyas hodály,asztalok,székek,tévé,tágas zuhanyzó,wc.Még be sem csuktam az ajtót és máris csörgött a telefon.Ő volt az.Hol vagy? - kérdeztem.Itt - felelte.Rögtön jövök.Gyorsan szétpakoltam mindent.Maradék vodka betol,üveg ágy mögé rejt,vizek,croissanok ki az aztalra,törülközök székekre.Kilépve a kapun szétnéztem és a sarkon megláttam Őt.Széles mosollyal az arcán integetett,én pedig kishíján elaléltam.Ott állt előttem a tökéletes férfi még tökéletesebben,mint a fényképeken.Szia!Jack vagyok.És bementünk,fel a lépcsőn a bérelt  szobába.Összesen 1 órát szánt rám,ehhez képest egy órát majdnem csak dumáltunk.Közben megjegyezte,hogy soha az életben nem gondolná rólam,hogy a férfiakat szeretem.Utána levetkőzött és miután a kezébe nyomtam a tusfürdőt meg a törülközőt szépen végignéztem ahogy zuhanyozott.Ott állt előttem egy gyönyörűen megmunkált betontömb,egy igazi görög isten.A szemeim a lábai között lévő hatalmas farokra tévedtek időnként.Ekkorát élőben még nem láttam.Miután kijött a zuhany alól egy szelencét vett elő.
- Kérsz egy kis rush-t?Engem ellazít..
- Köszi,nem..ami nekem kellett az már elfogyott - gondoltam magamban a kiürített Kalinkára.
- Megyek zuhanyozni,addig intézd a dolgaidat.Szégyenlős vagyok,de csak egy darabig,ezért egyedül tusolok..- szóltam ki neki cinkosan.
Megfürödve ültem oda melléje.Közben nagyot szipákolt a szelencéből.Nos hogyan szeretnéd? - kérdezte.Hát..sosem voltam oda a masszázsért,de ha már kilátásba helyezted indítsunk azzal,hátha Te megmutatod nekem a frankót és rákapok az ízére.A srác ráült a derekamra és masszírozott egy jó negyed órát.Nagyon finom volt,megadta az alaphangulatot.Aztán ismét egymás mellé ültünk.Nos - folytattam - a kézi izgatásból nem kérek,mert azt én is tudom magamnak otthon..úgyhogy gumit elő,húzd fel nekem és hajrá.Utána,ha végeztél,akkor én következem.És így is lett.Szegénnyel nagyon kitoltam,pedig nagyon ügyes volt és figyelmes.Kicsit görcsöltem is és az előző napi három önkielégítés is megtette a hatását.Miközben rajtam dolgozott én simogattam a haját,a fejét,acélkemény karját és izgattam a mellbimbóját.Míg át nem léptünk egy bizonyos határt meséltem neki a tapasztalataimról,a szexualitásról és annak mikéntjéről,bár válaszolni rá érthető okokból nem tudott,aztán én is már csak az élvezetre tudtam figyelni.Fél óra múlva abbahagyta,hogy ilyen még sohasem történt vele és hogy elzsibbadt a szája.. :-D A Te hibád - mondtam,nem kellett volna tegnap úgy felhúzni..Meg aztán nálam egy szexelés nem úgy megy,hogy durr bele,bizony 2-3 órás elő és utójáték van..Végül némi lazítás után hangosan elélveztem.
- Húha,baj van.. - kezdte utána vagy két perccel.Vár az a srác,aki csak annyit szeretne tízezerért,hogy alsógatyában birkózzon velem és kifutottunk az időből.Maradt 4 percem.Az nem elég..Most mi legyen?
- Késs egy negyed órát-javasoltam.
- Az nem megy..várnak.Mellesleg annyi idő alatt fel sem állna rendesen..-folytatta.
- Azért próbáljuk meg - mondtam és megpróbáltuk.
- Feküdj le - kértem.
- Nem,én állva szeretem.
- Annál jobb-reagáltam.
- Akkor ahogy megbeszéltük.Kézi izgatás,orális szex és nem a gumiba élvezel,szólsz előtte,levesszük,aztán jöhet az élményfürdő.. :-D - adtam ki az ukázt.
Nos ahhoz képest,hogy 15 percet a felállításra sem tartott elég időnek,laza két perc alatt kivégeztem.. :-D Igaz,hogy volt 5 év szünet,de a technikáim még mindig működnek - nyugtáztam magamban elégedetten.Aztán sietve lezuhanyozott,összeszedtük a cuccait és lekísértem a kocsijához:Még találkozunk - búcsúztam,aztán elhajtott.Én pedig tárcsáztam (szex közben hárman is hívtak - máskor meg napokig nem csörög a telefonom).
- Lacikám,gyere le,itt vagyok a hotelnél..és Laci lejött,megpuszilt jobbról-balról és átkarolt.
- Gyere velem!
- Hova?
- A hotelba!
- A hotelba?
- Hogy kerültél te oda?
- Most szoptak le - jelentettem ki kategórikusan - ,de még mindig Téged szeretlek..
Lacit aztán nem engedte be a recepciós úr,aki a hölgy helyére került.
- Ez már a második ember,aki feljön magához,ez nincs benne az árban! - ugrott nekem.
- De Ő nem ..,Ő a barátom!
- Akkor is..
- Mennyit kéne érte fizetnem?
- 1400Ft-ot.
- Hagyd a fenébe Jack,inkább megvárlak itt lent.
Felsiettem és összepakoltam,miközben jót mulattam azon,hogy Lacit prostituáltnak nézték.Mikor leértem a portához megjegyeztem az úrnak,hogy milyen perverzek manapság ezek a földi halandók,hogy ide mindenki csak szexelni jár,míg ő Lacival még mindig azt pedzegette,hogy neki escortként biztos jól jön a pénz az egyetemi tandíj miatt/mellé.. :-D Aztán átmentem Lacihoz a koleszba,ahol megmutatta,hogy hogy fest az új munkaruhájában,miközben én meg sztoriztam.Tudod,hogy kurva jól nézel ki,mindig jól nézel ki - mondtam neki,mire elvigyorodott.Majd összeszedte a holmiját,lent kivett az automatából egy kávét és lesétáltunk a Béke térre.Ő felszállt a buszra és elsietett nagyokat integetve dolgozni,miután kilátásba helyeztem neki,hogy kiherélem,ha a jövő heti,nálunk tartandó összeröffenésünket is lemondja,aztán pedig megvártam a villamost és legyalogoltam a Vígszínház elé,hogy találkozzam sohasem látott romániai barátommal.


A szex kurva jó volt,azóta is a föld felett lebegek Mount Everestnyi magasságokban.A srác a telefonján megmutatta nekem a barátnőjét,merthogy heteró és valamikor pornósztár volt,jelenleg pedig chippendale.Az escort melót a válság miatt vállalta,mert egy barátjával közösen igényelt hitelt nem tudtak fizetni és a barát házán a bank a jelzálogot érvényesíteni akarta.Így sajnos,bár Ő az én emberem,ha összejön a pénz,akkor többet nem fog ilyen melót csinálni (ez tipikusan az én formám,miután végre találok valakit;de legalább elmondhatom,hogy pont azon kicsi időszakban találtam rá,amikor volt rá esélyem,hogy együtt legyünk).Mindenesetre,ha ez bekövetkezik is tarthatjuk a kapcsolatot egymással,mert egy nagyon szimpatikus embert ismertem meg benne és ezt el is mondtam neki.Voltam olyan perverz,hogy miután nagy sóhajok közepette elment belekóstoltam a teremtés anyagába és a maradékot hazahoztam fétisként az egyik törülközőn letörölve a mellkasomról,ahova élvezett,jelképeként ennek a csodálatos extázisnak,amit megélhettem vele.Sohasem engedtem senkinek sem,hogy rám engedje kielégülésének gyümölcsét,de ennél a srácnál már előre eldöntöttem,hogy így lesz.Itt most lett volna néhány kép,közöttük egy olyannal,amin ha hozzájárul a feneke lett volna látható egy általam kék zsírkrétával rajzolt Jack felirattal.De közben letettem erről,mert miután Ő is kielégült elkaptam egy "úristen mit keresek én itt,mit csinálok én itt?" - pillanatot az arcán.Két ember tragédiája rajzolódott ki ekkor előttem,ami összehozott bennünket.Az egyik egy emberé,aki hiába keresgél,nem talál magának megfelelő társat és emiatt fizet a szexért,a másik meg egy kényszerből férfiakat kielégítő srácé,akinek ki kell magát ütnie,hogy a barátnője helyett,akit szeret ne az jusson eszébe állandóan,hogy mit csinál a pénzéért.Ha a világ nem így működne ahogy,akkor mi egy buliban találkozunk,ahol egy átbeszélgetett éjszaka után egymás karjaiban kötünk ki.De ez csupán álom,a valóság egészen más..

 

Két ember találkozott,akinek nem itt,nem most és nem így kellett volna.Az egyik nem azt csinálta,mint ilyen helyzetben mások,hogy "gyere,szopjál le,elégítsd ki a hülye perverzióimat,aztán szedd össze a göncödet és takarodj",ahogy ilyenkor szokás.Megkérdezte a másikat,hogy milyen óvszert szeretne az együttlétük során,szobát bérelt maguknak,ásványvizet és némi harapnivalót,törülközőt és tusfürdőt hozott a másiknak.Az escort pedig a rá előre szánt mindössze 1 óra helyett adott kettőt,amiből rögtön az első óra beszélgetés volt(!) és szex közben lopott néhány olyan pillanatot,ami két olyan embert jellemez,akik szeretik egymást.Siralmas,hogy ezt egy heteroszexuális escort kapja meg és adja egy olyan embernek,akivel neki csak ürítenie kéne.Két ember találkozott tegnap abban a szobában,hogy emberi módon eltöltsön együtt két órát.Szégyen,hogy egy escorttól kell megkapnom azt,amit egy társtól szeretnék.Szégyen,hogy bár nem volt vérprofi,de úgy éreztem,hogy eddig egyik kapcsolatomban sem kaptam ennyi figyelmet szex közben.Szégyellheti magát szinte mindenki..

 

Témába vágó videó linkje,mert ide HTML nézetben hiába próbáltam beilleszteni:

http://www.youtube.com/watch?v=08B_9UXKbBk

 


2009. May 6.2009. May 6.  0 comments  Ismerkedés,partnerkeresés

Míg Laci el nem határozza magát,a januári kapcsolatom előtt és után kialakult helyzet reprodukálódását elkerülendő escortom munkával való felhagyásának okán úgy döntöttem,hogy megkeresem az utódját.Inkább legyen meg előbb és nyugtasson meg a biztos tudat,hogy a normális agyműködésemet felülíró szexhiány első gyanús jelére felhívom és megbeszélünk egy találkozót,mintsem,hogy akkor kezdjem felásni utána a netet,amikor már késő.No de mit tegyen az emberfia,ha a két potenciális jelöltből az egyik befejezte a melót,a másik pedig bizonytalan időre kiköltözött Olaszországba,a többiek pedig egyáltalán nem jönnek be?Ekkor pattant ki az agyamból az az ötlet,hogy feladok egy hirdetést,amiben escortot keresek,mert biztos a nem eként regisztráltak között is vannak olyanok,akik nem vállalták be nyíltan illetve csak kacérkodnak a fizetős együttlét gondolatával.Regisztráltam hát egy célszerű nickkel,amiből mindenki,akinek 2-nél több az IQ-ja levágta,hogy mit akarok,ezt tükrözte a fejléc is illetve a profil egy lényegre törő felsorolással az elvárásaimról.Feltöltöttem öt képet is,hogy lássa mindenki,hogy nálam hogy is néz ki a fizetős kategória,mind különböző srácokat/férfiakat ábrázolt,mindenféle szempont alapján teljesen eltérő karaktereket.Erre letiltották a profilomat mondván,hogy kamu meg szerepelt benne az escort szó.Javítottam rajta egyszer,kétszer,de teljesen hiába.Így hát töröltem a profilt és létrehoztam egy újat,egy olyat,amiről úgy véltem,hogy megfelelőbb a moderációnak.Ideig-óráig működött,aztán azt is blokkolták szintén javíthatatlanul.Harmadszorra sikerült kijátszanom őket és bő két hétig élt és virult a profil,mire megtalálták.Akkor viszont figyelmeztetés és tiltás nélkül,levelestül,mindenestül törölték (köszi!).Dühömben jött még egy regisztráció,ami csak egy napig élt,mert az oldal kedves magyar besúgói levélben figyelmeztettek,hogy törölve leszek.Azt akarták,hogy escortként regisztráljak (én,aki pont nem vagyok az,hanem pont én keresek azt..röhej..) ezzel kvázi nullázva az esélyeimet.Én pedig beintettem nekik.Mindezek ellenére sok értékes tapasztalatot gyűjtöttem.A regisztrációk során öt óra alatt körülbelül 25 darab levelet kaptam.A normális profilomra egy év alatt nem jött ennyi levél.A jelentkezők közel fele normális (!),tehát anyagiaktól mentes kapcsolatot szeretett volna velem (ez teljesen abszurd..egyértelműen escortot kereső hirdetésre kapcsolatot keresők válaszolnak?!?!),néhányan próbálgatták,hogy mennyit érnék meg nekik és jelentkezett 2-3 escort is.Most a pénzért jelentkezőket venném górcső alá..Első escort versenyzőnk kertelés nélkül vágta a pofámba,hogy irreálisak az igényeim.Nézzük az irreális elvárásaimat:

 

- 22-37 év közötti életkor
- jóképű,férfias,heterós kinézet,viselkedés,öltözködés (a nőiesség legkisebb jelére is tárgytalannak tekintem a dolgot)
- jó test (vagy sportosan szálkás vagy jól kigyúrt/izmos)
- intelligencia (igen két l-lel!)
- fantáziadússág,spontaneitás,jófejség
- dohányzásmentesség (kizárólag az sorolható ide,aki egyáltalán nem dohányzik.A ritkán,társaságban meg "csak ekkor meg akkor" és a "leszokóban vagyok" mind dohányosnak számít.)

 

Ezek hát a pénzért is (!) teljesíthetetlen elvárások.Gyorsan átklikkeltem hát az adatlapjára,hogy ugyan ki mondhatja nekem escortként,hogy mindez pénzért is elképzelhetetlen.Egy tippem volt mindössze és az bejött,dohányos volt a szentem.Mint tudjuk a dohányosok vérig sértődnek,ha valaki onnantól,hogy eme káros szenvedélyük kiderül már egyáltalán nem kíváncsi rájuk,lehet bármilyen tökéletes a testük,fejük,mindenük.Ez sérti őket és ellentételként rögtön ennek hangot kell adniuk bármilyen formában.Persze ez azért kevés lett volna,a srácról ordított,hogy cigány.A kreol bőrűeket is igyekszem a tetteik alapján megítélni,egészen addig,amíg nem találkozom bennük a cigányos viselkedéssel.A srác minden szavában 3 durva helyesírási hibát vétett,így visszaírtam neki,hogy az igényességet lehet nyugodtan "A magyar helyesírás szabályai" című könyv gyakoribb lapozgatásával kezdeni..Nem írt aztán többet,csak egyszer,egy másik újonnan regisztrált escortot kereső profilomra valami olyat,hogy "lefektetne az ágyra és jól megbaszna".Mindezt a szokásos stílusban és vagy húsz durva hibával.Hülye,primitív bunkó.És ilyenek vannak a hivatalosan escortként regisztráltak között..

 

 

A másik fickó már izgalmasabb volt.Az escortom előtt két escortot ismertem,az egyik volt az,aki nem kért pénzt tőlem az éjszakáért,a másik pedig egy edzőtársam/haverom,aki azzá vált.Mindkettőben közös volt a normális szolgáltatói hozzáállás,amit csak helyeselni tudtam vagyis aki fizetett,azzal elmentek.Escort haveromnak egy időben én kezeltem a levelezését és jelentkezett nála egy alig húsz éves,bűn ronda,150 kilós,durván dagadt fiatalember.Nem tudtam,hogy meg e merjem neki adni a haver számát,mert én akkor sem mentem volna el vele,ha tizenmilliókról van szó és mégis..a haver bevállalta.. Térjünk itt vissza a második escortként regisztrált jelentkezőmhöz.Megnéztem a képeit,a teste tökéletes volt,de arcra nagyon nem jött be,főleg a kitépkedett szemöldöke.Levelében képeket is kért tőlem meg paramétereket,amin igencsak kiakadtam,mondván,hogy "akárkivel nem megy el".De bassza meg,hát én fizetek és nem ő!!!Mi az,hogy válogat?Ez teljesen olyan,mint amikor elromlik az ember tévéje,a szerelő "megcsinálja" és fél év múlva ugyanaz a baja..vagy amikor jön a kőműves,első nap dolgozik 12 órát,a másodikon már csak négyet és harmadik nap már nem jön..még a szerszámait is hátrahagyja inkább..igen,ez Magyarországon a szolgáltatás!Nosza meg is írtam neki,hogy ugyan tisztázzuk már a közöttünk létrejövő szolgáltató-ügyfél jogviszonyt,mert egyelőre úgy érzem magamat,mintha odamentem volna a piacon a zöldségeshez,hogy kérjek néhány fej salátát,mire az nem szolgált volna ki,mert nem tetszik a fejem vagy megmutatta volna,hogy én kizárólag csak ezt meg ezt meg azt a salátát vihetem el..megáll az eszem!Az ilyen boltos pedig (jobb esetben) éhen hal.Az rendben,hogy egy üszkös lábú,részeg hajléktalannal nem áll le papás-mamást játszani,bármennyit is fizetne neki,na de ez,hogy nekem fizetnek és még én válogatok,nálam kiverte a biztosítékot.Válaszlevelemre aztán úgy reagált,hogy "ő nem egy húsdarab",ami igaz is,de ami közöttünk köttetne az egy üzlet és szolgáltatóként neki nem lehetnek igényei.Érdekes módon az escortom teljesen normálisan és korrekten állt hozzám mindvégig,aminek a jutalma egy fantasztikus együttlét és az előre megbeszélt készpénz lett,én pedig úgy álltam hozzá,mintha a barátom lenne.A kettes számú escort reakciójában újabb érdekes kérdést leltem.."mi a foglalkozásod?"Mintha nem volna lényegtelen,hogy azt a pénzt honnan teremtem elő..vagy esetleg attól,hogy nem ügyvéd vagyok,hanem favágó kevésbé fog felállni neki?Vagy kuli melósokkal szóba sem áll?Ez olyan,mintha (írtam neki) a zöldséges megkérdezné,hogy mi a kedvenc színem,miközben vásárolni akarok nála.Nonszensz.Sohasem értettem a normál ismerkedésnél sem,hogy mi az értelme ennek a kérdésnek.Ha kiderül,hogy mondjuk metróvezető vagyok,akkor onnantól jobban alszik vagy azt mondja,hogy "hú,ez igen,ezt a srácot meg kell ismernem!"?Aztán mikor találkozunk és nem vagyunk szimpatikusak egymásnak már a nevemre sem emlékszik..Téboly.Szóval a második srác már külső alapján is ment volna a levesbe,de ez a hozzáállás egy szemernyi kétséget nem hagyott afelől,hogy fikarcnyi esélyt sem hagyok neki.Szembesültem hát vele,hogy a mi kis abszurd országunkban az escortoknak vannak igényei,a kuncsaft pedig kussoljon,de dobja a lét.Eszméletlen.

 


..folytatása következik..a többi jelentkezővel..


2009. January 13.2009. January 13.  0 comments  Ismerkedés,szexuálpszichológia

Tegnap egy levelezés nyomán feljött témaként a szexualitás komplex volta,úgy döntöttem hát hogy most erről fogok írni.Bevezetésképpen tekintsük át hogy hogyan is alakulhatott ki az érdeklődésem a saját nemem felé.Az első emlékem még az általános iskolából való,álmaimban homályosan vissza szoktam emlékezni arra a felsős srácra,aki hazakísért,amikor beteg voltam.Rendes volt és kedves,jót beszélgettünk hazafelé.Aztán volt egy rosszcsont osztálytársam 13 éves koromban,a Csabi,aki az osztály bikája volt,egy külsőleg a korához képest érett,jóképű csibész,akinek állandóan a szexen járt az esze,rengeteget beszélt is róla.Majd jött a középiskola,ahol megkezdtem a szembesülést a vonzódásommal.Az első szerelem,akit kitartóan imádtam öt éven át úgy,hogy a mai napig nem tud róla.Aztán az összeroppanás a társadalmi kényszer miatti saját magammal történő szembeszegülés okán.Utána pedig nem sokkal az első próbálkozások,kapcsolatok és most pedig a jelen.Az egyik első kérdésem volt magamhoz,hogy miért én és hogy egyáltalán mitől.Egész addigi életemben túlsúlyban voltak a nők,a mérleg férfi serpenyőjében pedig nem volt senki sem vagy ha igen,akkor csak nagyon rövid ideig.Anya nevelt és sülve-főve együtt lógtunk a lánytestvéremmel.Barátaim nem nagyon voltak,mert korábban értem a koromnál és emiatt a hasonló korú srácok hülyeségei nem kötöttek le,nem tudtunk közös érdeklődési pontot találni.Fájt az is nekik,hogy jól tanultam,nem verekedtem (mert baromságnak tartottam heccből),nem voltam "vagány"..és apám sem törődött velem,úgy élt velünk egy fedél alatt,mint egy idegen albérlő.Saját magam előtti felvállalása szexuális orientációmnak önvizsgálódásra és kérdések tisztázására késztetett.Végül megállapítottam,hogy apakomplexussal kevert igaz barát-hiányban szenvedek (ti. annyira kívánom egy tényleg igaz barát közelségét,hogy lelkileg nem elég,testileg is kell).A választ meglelve pedig adódott a következő kérdés:ha az érdeklődésemet lelki sérülés okozza,akkor vajon "gyógyítható" e?Nos az idők során az apakomplexusom megszünt azáltal,hogy lett néhány idősebb barátom.Kezdetben párkapcsolati szinten is a 7-10 évvel idősebbek társaságát kerestem és tartottam kielégítőnek,aztán ez beállt egy állandó intervallumra,ami már évek óta az adatlapomon is szerepel.A mai álláspontom pedig az,hogy bármi miatt is alakult ki ez bennem még ha megváltoztathatnám a múltban is minden gond nélkül akkor sem tenném,mert jóval többé lettem a tapasztalataim által és úgy érzem rátaláltam az eredeti útra,amit követnem kell és ha nem jelenik meg az életemben a saját nemem iránti érdeklődés lehet,hogy hülyén halok meg.. :-)

A szexualitás kialakulásának mikéntje innentől igen sokat foglalkoztatott.Rengeteg emberrel kapcsolatba kerülve és tapasztalat hegyekkel felvértezve rá kellett,hogy jöjjek,hogy a kőbalta egyszerűségű leírása a szexuális orientációnak (homo,bi,heteró) nemhogy pontatlan,de ezek igazából olyan kategóriák,amik valójában nem is léteznek.Ez olyan,mintha a világot a három alapszínre osztanám..piros,sárga,kék.Ilyen a szexualitás is;a piros,a sárga meg a kék önmagában nem írja le a többi színt meg aztán mutassa meg nekem valaki a tiszta pirost,a tiszta sárgát meg a tiszta kéket,mert melyik a tiszta?Ki mondja ezt meg és milyen alapon teszi?Na és mi van a zölddel,a lilával,a narancssárgával,a barnával és a többi színnel?Hogy írná őket körül bárki is,ha a három alapszín közül a megfogalmazásában csak egyet (!) használhatna?Erről van itten szó kérem szépen.Tiszta heteró nem létezik,ahogy tiszta homo sem,a biszexuálisoknál pedig mindkét nem iránti tökéletesen pontosan 50%-os elkötelezettséget kellene feltételeznem testi és érzelmi szinten is,ami szintén nonszensz.Ha a heterókat nézem elég sok közöttük az érdeklődő és nem hiszem el,hogy a legvérmesebb kőheterók ne lettek volna legalább egyszer egy azonos neművel álmukban,mikor a tudatalatti meglódul és amire szégyenteljesen emlékeznek vissza.Az érdeklődés mértéke elég sokrétű lehet úgyszintén,a kósza gondolattól az önkielégítés közbeni homoerotikus fantáziákon át a chatsexen keresztül a kipróbálás megvalósításáig.Melegeknél ez hasonlóan működik,csak az ellenkező nemmel számolva.A biszexuálisok pedig vagy mindkét nemet kedvelik vagy dönteni szeretnének,de nem megy nekik.Az én leírásom,amit teljes körűnek nevezek az egyén szexuális szabadsága megvalósításában való korlátozás oka szerint rendszerez.E szerint vannak a szexuális szabadságukban a társadalom által,saját maga által és a senki által sem korlátozottak.Alapból mindenki szabadnak születik,de a szülein keresztül születése pillanatától megfosztatik attól a társadalom által,hogy tapasztalat és saját döntés alapján válassza ki a szexualitását.Ehhez feltételeznünk kell azt,hogy egy csecsemőnek nincs identitása (mitől is lenne) vagyis még "szabad".Ez az új élet gyakorlatilag úgy nő fel,hogy folyamatos és brutális módon heteroszexuális megfelelésre van kényszerítve.Ezáltal válnak igazi homofóbokká a tökéletes nevelés önálló gondolkodásra képtelen egyedei,akik nem ismerik fel viselkedésük kialakításában a társadalmi többséghez tartozás mechanizmusát.Az önmegvalósítás útjára azok lépnek rá először,akiket valamilyen váratlan élmény vagy trauma ért,minél súlyosabb ez annál hamarabb.Ehhez meg kell küzdeniük saját magukkal,aki valójában nem önmaguk,hanem egy a társadalmi megfelelésnek kialakított,masszívan felépített váz.Lerombolni pedig azért nehéz,mert születésünktől fogva börtönünk és megsemmisítése által elveszítjük a társadalomhoz tartozás érzését.Ami utána ránk vár az pedig nem más,mint a homoszexualitás csapdája és kevesek olyan szerencsések,hogy elkerüljék..nekem sem sikerült,bár ki lehet mászni ebből is csak borzasztóan nehéz.Mi történik ebben a periódusban?Az egyén az elnyomás hatására törvényszerűen elkezd egyre inkább különbözni azoktól a normáktól,amiket ráerőszakoltak,kialakul a nagy meleg öntudat és elkezd változni az egész ember.Sokan a társadalmi függés következtében a heteró társadalomtól elszakadva a homoszexuális társadalomhoz csatlakoznak és felveszik sztereotípiáit anélkül,hogy egyáltalán felmerülne bennük,hogy egyik csapdából a másikba léptek ezáltal.Ha az ember szabaddá és önállóvá szeretne válni egy mindenféle átgondolatlan és józan észnek ellentmondó normákat elváró közösségből átmegy egy másikba?Miért kell,hogy a szexuális orientáció megváltozása együtt járjon a feminim viselkedés,öltözködés,kinézet,férfi-női szerep egy kapcsolatban (ez mekkora baromság!) felvételével?Ez olyan,mintha a fekete hajúak piros cipőt hordanának és elhatároznám,hogy mostantól kéket hordok,de a kék cipőt hordók meg szőke hajúak..Felveszem a kék cipőt fekete hajúként vagy átfestetem a hajamat szőkére a cipő miatt?Erről szól a dolog.Ezért maradnak sokan a homoszexualitás kényelmében,mert nem veszik észre,hogy (a heteroszexualitás egy társadalom által állított korlát/csapda) az egy saját maguk által állított korlát/csapda.Itt tettem fel magamnak a kérdést miután én is elkezdtem a meleg társadalom részévé válni,hogy kell nekem még egy olyan börtön,mint amiből szabadulni akarok?Hogy rabláncból bilincsbe dugjam át a kezeimet?Igaz,hogy ezen elgondolással két közösségből is kitaszítottá váltam,de aki elindult azon az úton,hogy elgondolkodott a saját szexualitása mikéntjén miért álljon meg félúton a cél előtt?Aztán jött a kérdés:olyan csekély az esély arra,hogy az ember megtalálja a tökéletes társát,mi van ha heteróknál ez azonos nemű illetve homóknál ez ellenkező nemű testben van?Mondjak neki nemet ezek után és ne adjak neki és magunknak egy esélyt,hogy kipróbálhassuk,hogy a lelki teljességhez milyen testi harmóniát tudunk társítani?Meg nem engedhető könnyelműség.Kíváncsi lennék a szexuális orientáció megoszlására egy olyan társadalomban,ahol ezt az egyénnek saját magának kellene tapasztalatok alapján kialakítania kombinálva ezt a szexualitás túlmisztifikálásának lerombolásával,hiszen a szex csak egy eszköz a sokból (ugye kedves egy kapcsolatot kizárólag a napi három szexelésre építő meleg barátaim!),amellyel örömet tudunk okozni a másiknak és magunknak is..


2010. July 21.2010. July 21.  1 comments  Nem kategorizált

Rendes srác volt. Jóképű, fiatal, értelmes. Írtam neki, válaszolt, MSN-en ismerkedtünk tovább. Kiderült, hogy szeretne franciául tanulni, én meg éppen tudok is. Szóval meg is taníthatnám. Jó kezdet. Aztán rájöttünk, hogy a zenei ízlésünk is hasonló, különösen ami a musicaleket illeti. Szuper. Szóba került a szex is, meg a korábbi kapcsolatok - ez így van rendjén. Két nap alatt eljutottunk odáig, hogy találkoznunk kéne. Kitűztük az időpontot. Erősen készültünk rá, hogy ki milyen ruhában lesz, miről beszélgetünk, hová megyünk, hogyan szeretkezünk. Remek. Eljött a nagy nap: délelőtt kapok egy sms-t, hogy másnap valami dolgozat lesz, arra kell tanulni, azaz randi törölve. Hát jó, előfordul - gondoltam. Este MSN-en nem győzött bocsánatot kérni, hogy ugye nem haragszom, meg így drágám, meg úgy kicsim, meg amúgy szerelmem. Kitűztük a második időpontot, ami holtbiztos hogy jó. A várva várt nappal együtt megérkezett a nem várt sms is: lebetegedett. Este úgyanúgy: ne haragudj, drágám, sajnálom, kicsim. Harmadik randi fixálva, most már tényleg nem jöhet közbe semmi. Hát jött. Egy testnevelés órai baleset formájában. Persze nem is haragudhatok. Amikor a negyedik lehetőséget kértem tőle a találkozásra, azt válaszolta, hogy rájött, most nem hiányzik neki egy komoly kapcsolat (hiszen nemrég szakított az előző barátjával). Gondolkodási időt kért. Hát adtam neki. Nem sokkal később a profilján a következő mondatot olvastam: "Már nem keresek senkit, megtaláltam a párom!" Aki ezek szerint nem én vagyok. Aztán törölte is magát a rendszerből (vagy csak hibernált, ki tudja).

Nem értem, mi okozta ezt a hirtelen fordulatot. Ha talált egy jobb pasit, miért nem mondta meg? És miért mondta le mindig a találkozókat, mikor éppen ő volt, aki kezdeményezte? Valódiak voltak a lemondások okai? Soha nem fogom megtudni. Kár érte. Sajnálom, hogy azelőtt mondott le rólam, mielőtt megismert volna.

Tanulság: a személyes találkozó pótolhatatlan. Az e-mail, az üzenetváltás, a chat, az MSN csak arra jó, hogy alapvető kérdéseket tisztázz, meg arra, hogy kitűzd a randi időpontját. A legteljesebb benyomást csak személyes találkozón szerezheted meg.


2010. July 23.2010. July 23.  0 comments  Nem kategorizált

Nemrég történt. Délután beléptem a randira, böngésztem a profilokat lehetséges barátok után kutatva. Egyszer csak megjelenik a chatablak. Ismerkedésre invitál egy srác. Megnézem az adatlapját: aznap regisztrált, de nem volt róla kép. Hát jó. Beszélgetünk, ismerkedünk, áttérünk MSN-re. Azt mondja, nagyon bejövök neki. No, kezdődnek a bonyodalmak. Felveti a találkozást - részemről nincs akadálya. Felveti a szexet - az előző történetemből okulva éreztem, hogy ez már nem lesz egy komoly kapcsolat. Kísérletező kedvemben voltam, beleegyeztem. Hiába kértem, küldjön egy képet magáról, mindig hárított valahogy. Abban maradtunk, hogy másnap egyeztetjük a találka időpontját.

Másnap, amikor rákérdeztem, hogy mikor találkozunk, azt mondta, gondolkodik rajta. Miért? - kérdeztem, hiszen tegnap még nagyon szimpatikus voltam neki. A válasz: neki szerelemre van szüksége, meg érzésekre. Nekem is - feleltem. De úgy gondolom, hogy a chatablakon keresztül nem lehet érzéseket kinyulvánítani, nem lehet szerelmesnek lenni - pláne olyan valakibe, akit néhány órája ismersz és azt sem tudod, hogyan néz ki. Próbáltam meggyőzni a személyes találkozó jelentőségéről, hogy igazán ott ismerhetnénk meg egymást, nem értette meg. Azt mondta, fogadjam el, hogy ő ilyen.

Hát elfogadtam, letöröltem MSN-ről és hagytam a csudába az egészet. Még aznap kitörölte a profilját, létrehozott egy újat, felvett egy barátot, aztán néhány óra múlva már nem volt barátja, aztán ismét törölte a profilját.

Komolyan nem értem. Ha valaki tartós kapcsolatot keres, akkor miért akar az első találkozáson dugni? Ha meg alkalmit keres, akkor min hezitál? A "Milyen célból?" résznél elég egyértelmű, egymástól jól elkülöníthető válaszokat lehet bejelölni. Érdekes, amikor valaki bejelöli, hogy "Alkalmi", majd alatta a szöveges részben leírja, hogy nem alkalmit keres, kalandorok kíméljenek! Az ilyen ember vagy figyelmetlen, vagy maga sem tudja, mit akar. Csak kallódik itt a nagy forgatagban, nem tudni, hogy tartósat, alkalmit, alkalmi tartósat, tartós alkalmit szeretne, és még megsértődik, ha meg szeretnéd ismerni...

Egyre inkább a személyes találkozónak vagyok a híve. Ott dől el minden...


2013. October 31.2013. October 31.  3 comments  Nem kategorizált

40/186/86, Budapesti, férfias, férfi vagyok...
Hivj bátran... Tel.: 06-20-614-1035
Házaspárhoz is szivesen csatlakozom...
Részletek és egyeztetés... Tel.szám.: 06-20-614-1035


2013. March 10.2013. March 10.  0 comments  Sex and the city, avagy én és Budapest

A SZTORI ELEJE:
http://randi.gay.hu/blogs.php?action=show_member_post&ownerID=35046&post_id=1498

Lassan két éve ismerem ezt az embert. Nem. Az ismerem az túlzás, nem ismerem, nem tudom mi jár a fejében. Az elmúlt egy évben sokminden történt velünk. Külön-külön. 

Egy ideig nem vettünk tudomást a másik létezéséről, egészen a tavalyi nyárig. Ugyanis Ő elkezdett hétvégente itt, Budapesten dolgozni, tevékenykedni. Ennek a "közelségnek" az lett az eredménye, hogy menetrendszerint szinte minden péntek este 11 körül megszólalt Anna And The Barbies - Álmatlan című száma és megjelent Istenlábának az arca a telefonomon. Azonnal összerezzentem, a másodperc töredék része alatt szedtem össze magam, hogy beszélhessünk. És beszéltünk, függetlenül attól, hogy éppen egy buliban voltam vagy éppen aludtam. Mindig szakítottam rá időt. Nem csak locsogtunk, érdeklődve hallgattuk a másik örömét-bánatát. Ősszel úgy volt, hogy véglegesedik a helye itt és költözik, aztán még sem. Ismét szüneteltettük a kommunikációt. 

Azonban egy ideje ismét felvettük a fonalat. Ami egyrészről jó, másrészről zavar. Zavar az, hogy túl sokszor jut eszembe, túl sokszor gondolok rá.

Hogy miért?!?! Mert nem akarok pofára esni, nem akarom azt, hogy kialakuljon érzelem, mert annak sosincs jó vége. Valaki mindenképp sérül. Ezt sem Ő érdemli Sem én!

Vajon tényleg van mindannyiunk életében olyan emberek, akiket egykor nagyon szerettünk és vissza-visszatérnek? Egészéletünkben szerepet kapnak? Ha nem is szerves része, de mindig ott lesznek, hogy összezavarjanak? 

Ugyanakkor mi is épp akkora seggfejek vagyunk, hiszen a döntés a mienk bármikor mondhatjuk, hogy nem akarom többé látni-hallani. Nem tesszük. Magunknak keressük a bajt....


2013. January 15.2013. January 15.  1 comments  Sex and the city, avagy én és Budapest

Berlin... Berlin...
Mit is tudunk erről a nagyvárosról?! 


"Berlin a politika, média, kultúra és tudomány egyik fontos európai központja. A város fontos közlekedési csomópont és egyike Európa leglátogatottabb nagyvárosainak. Mindezekben szerepet játszanak nemzetközileg elismert egyetemei, kutatóintézetei, operái, színházai és múzeumai. Berlin a világ minden tájáról vonzza a művészeket és a kulturális területen dolgozókat."

A wikipédia szerint ez Berlin. 

Nézzük egy kicsit máshonnan a dolgokat, illetve nézzünk mögé a dolgoknak. A minap beszélgettem egy sráccal, aki egyébként a német fővárosban él és dolgozik. Itt éli mindennapjait meleg férfiként. Azt tudjuk, hogy a nálunk nyugatabbra fekvő oszrágogban élők kicsikét jobban fogadják a másságot. Marhára nem érdekli a szomszéd vénasszonyt (továbbiakban: VA), hogy kivel bújunk ágyba vagy kinek mondjuk ki azt a bűvös 9 betűs szót; a szertleket-t.  

Új ismeretségem révén megtudtam, hogy Berlin ugyan az, mint Budapest. Élhetetlen, koszos, mocskos, büdös nagyváros. Ugyan azok az erők hajtják, mint Budapestet, szinte minden lakosa ugyanarra törekszik. Siker-Pénz-Csillogás (na, azért azt se felejtsük el, hogy buziként az, hogy egy metropoliszban élünk az azt is jelenti, hogy a húspiac sokkalt változatosabb. Mindenki találhat itt a saját ízlésének megfelő húsipari terméket; kisaebb nagyobb kolbász formájábbanTongue out. A nagy számok és azok törvényei....)

Valóban?! Tényleg ezért költözünk tömegesen városba, annak ellenére is, hogy sokszor élhetetlen?! A válasz egyértelműen igenleges. Elbűvöl minket a csillogása, az ereje, a fényei; napestig sorolhatnám, hogy például engem mi bűvöl el a mai napig Budapestben. Annak, hogy ennek a csillogásnak csak egy kicsit is részesei lehessünk bizony komprumisszumokat kell kötni. Vonzónak, szépnek, fiatalnak és természetesen sikeresnek kell lennünk annak érdekében, hogy észre vegyenek. Csak ezt nem mondjuk ki, nem beszélünk a megalkuvásainkról, mert az ciki.... Tudom, persze azoknak egy része, akik most olvassák ezeket a sorokat azt mondják, " Nem, dehogy! Én bizony nem kötök kompromisszumot!" Nem, a lófaszt nem! Kisbarátaim, gondoljatok csak bele...nézzétek végig a profilotokat!

A legjobb fotóink vannak kinn (már ha vannak), igyekszünk a profilszövegben valami frappánssal felkelteni az épp a aktuálisan oldalunkat meglátogató figyelmét. Az tény, hogy az ilyesfajta oldalaknak nyíllván ez a célja, érthető a dolog. De akkor vegyünk alapul egy másik social-media oldalt, facebook.... Nem az ismerkedés a célja az oldalnak. Még is időről időre változtatunk a saját profilunkon ezt-azt, Töltünk fel új képeket, lecseréljük a régit. Kiírjuk, ha munkahelyet váltunk, ha éppen csalódunk vagy örülünk valaminek. Mindig közlünk valamit magunkról, ami igazából tök érdektelen. Mindezt azért, hogy a felszínen maradjuk, hogy eladjuk magunkat a társadalomnak vagy az ördögnekCool. Természetesen ezt nem tudatosan tesszük, de a végcél ez.

Kedves, új ismeretségem szerint ez a berlini melegközösségben hatványozottan érzékelhető. Töménytelen mennyiségű szexbár, szauna és egyéb "wellnes és spa" szolgáltatás üzemel a városban, hogy a híresek és szépek nyugodtan relaxáljanak egy nehéznap utánt mind testben mind lélekben. Ezek nyílván egy ideig érdekesek. Az éjszakai pillangók élete mindig vonzó (tapasztalat, az én pillangó mivoltom érdekes volt), mindig valami új, új arc, új illat, új test, etéről estére új hús. Az a tapasztalatom, hogy valóban tök jó és érdekes ez a világ is. Csak hát az ember egy kis idő után minden este ugyanolyan és már nem annyira izgalmas, mert nincs interakcó. A kommunikáció kimerül abban, hogy "Jó a segged gyüsz topogni, gecó?" És elmegyünk topogunk kicsit, aztán egy ital, ez után pedig jön a 'hozzád vagy hozzám' kérdés. Ezzel gyakorlatilag arra az éjszakára kitűzött pnzumját mind a két fél teljesítette. Mivel a neve nem számít ezért nem hogy reggelre nem emlékszel arra hogy hívták, de az arcát is igencsak nehezünkre esik visszaidézni az éppen aktuálisan, frissen elejtett saját éjszakai-pillangónknak. Pusztán azért, mert nem is akarod tudni.....

Ezt az ember egy idő után megunja, de akkor hova tovább? Mi a következő lépcső a metropoliszi életben? Itt ragadunk a számítógépünk monitorja előtt és a létező összes társ/partner kereső oldalra regisztrálunk és megpróbáljuk magunkat eladni, mint 75kg-nyi színhúst?


2013. December 9.2013. December 9.  0 comments  Nem kategorizált

Mikor még nem érdekelt a téma, mindig furán néztem azokra, akik extrém vágyakkal rendelkeztek. Betegesnek éreztem, míg nem jött egy srác és nem jött egy élmény. Akkor jöttem rá, hogy nem feltétlenül csak gusztustalan, agresszív oldala van ennek, mint ahogy előzetesen megítéltem.

Döbbenetes élmény volt, mikor rájöttem, hogy nincs ellenemre ha kicsit lehetek kemény, ha lehetek önző és így tovább.

Ez az egész csak egy játék szerintem, amiben a határokat egyénenként szabják meg az emberek. A lényeg, hogy gondoltam megírom ezt a posztot, hogy kicsit gondolkozhasson mindenki azon, miért is ítéljük meg negatívan az embereket!

Pedig ha megnézed a BDSM filmeket sok a fiatal. Tény, fizetnek neki érte, de kétlem, hogy elviselnek az emberek bármit is a pénzért.

Na és vajon mikor egy lány vágyik arra, hogy a pasija kemény legyen, vagy mikor egy pasit izgat, ha kiköti a barátnője, akkor miért nem nézünk rá úgy mintha beteg ember lenne?

Hát remélem, hogy páran elolvassák ezt  és elgondolkoznak kicsit a témán! Ha véletlen belecsaptok, hogy ismerkedjetek, akkor egy tanácsom van. Mindent beszéljetek meg ;) Én is még ismerkedő fázisban vagyok a témával, de legalább tudom, hogy érdekel a dolog egy kicsit.;)


2013. January 11.2013. January 11.  0 comments  Történetem

Három éve múlt már, hogy egy hideg, októberi estén felkerekedtem Budapestre egy randi okán. A történetben szereplő fiúk nevét természetesen megváltoztattam, de minden, mit itt leírok, megtörtént, és remélem, jól vissza tudom adni életem egyik, ha nem a legélvezetebb éjszakájának és egy nagy kaland kezdetének történetét.
Szóval, vissza arra az októberi estére... Egy kis vonatos zötykölődés után várt a fiú a pályaudvaron. Sajnos, a képek nem adták vissza megjelenését, de még ez lett volna a legkevesebb baj: a személyisége sem olyan volt, amilyennek mutatta magát, így túl sokáig nem húzódott el a randevú, csak annyira, hogy elégedetlenül kószáljak a pesti éjszakában, mert mi tagadás, úgy terveztem, máshol éjszakázok. Így történt, hogy egy barátom által korábban megmutatott melegek által igen kedvelt kávézóba tértem be, Szombat este volt, a szórakozóhelyek ideje, nem is voltak túl sokan, főképp csak párok, de helyet foglaltam az egyik asztalnál és kikértem egy kávét és egy kis kaját. Néhány sms váltásra sort került egy barátommal, mikor észrevettem, hogy velem szemben, két asztallal odébb egy 4 fős fiatal baráti társaság ült. Rögtön észrevettem Őt. Rövid, szőke haj, kék szem, ápolt megjelenés, szűk nadrág, fehér ing és mellény. Látszott rajta, hogy ad a megjelenésére. Le se tudtam venni a szememet róla, de túl sokáig nem tartott az álmodozás, jó fél órával később láttam, hogy a társaság feláll az asztaltól, kabátjaikat felöltik, de egyikük még kiszaladt a mosdóba, míg a többiek kimentek, gondoltam is magamban, hogy biztos csak rágyújtanak és megvárják társukat. Pár perc múlva a srác kijött a mosdóból, odament a kabátjáért és legnagyobb meglepetésemre, felém közeledett és már ott is volt.
- Szia! Nem zavarok? - kérdezte.
- Ööö, szia. Nem persze, nem várok senkit! - habogtam. Ekkor néztem meg először jól magamnak: magas, kissé hosszú, barna hajú srác volt, 20-21 év körüli (végül ezutóbbi lett igaz) szép barna szemekkel és a társaság többi tagjához hasonlóan ápolt megjelenésű, kellemes fiatalember volt.
- Gabi vagyok.
- Én Tomi, innál valamit? - kérdeztem.
- Egy sör jól esne. - felelte, míg kabáját elrendezte egy széken. Meglepődtem, bár jómagam szeretem a sört, eddig nem sok meleg sráccal találkoztam, aki szintén kedvelné e italt. Rendeltem is két sört. Elmeséltem, hogyan kerültem is a kávézóba, és persze magamról is ejtettem pár szót, illetve ő is mesélt magáról. Aztán csak azon kaptuk magunkat, hogy az éjfélt is elütötte az óra, mi pedig már a harmadik pohár sörünket kortyoltuk, mikor éreztem meleg kezét a combomon, amit jól érezhető bizsergéssel "nyugtáztam" és a kezét simogattam.
- Nem lenne kedved egyet sétálni? - kérdezte, mire én beleegyező bólintással már fizettem is és gyorsan magamra kaptam a kabátot.
Ahogy sétáltunk az éjszakában, jókat derültünk, beszélgettünk. Most főképp az egyetemről ment a témázás, én érettségi után voltam, de egyenlőre nem tudtam, merre tovább, ő pedig másodéves egy pesti egyetemen. Egyszercsak megálltunk egy lakóház előtt:
- Hát, én itt lakok albiban. Nincs kedved feljönni? - kérdezte és már a kezében is volt a kapukulcs, persze, hogy igent mondtam. Négy emelet után megérkeztünk a lakáshoz és bementünk.
- Tavaly ősszel még koliban laktam, de már kellett a függetlenség, no meg nem nézték jó szemmel a másságomat sem, úgyhogy most itt lakok január óta, egyébként egri vagyok.
- Én most szüleimmel élek, de hamarosan költözök nagymamám lakásába, ő meghalt a nyáron és most beköltözök oda, míg el nem lesz adva. Úgyhogy már nagyon várom én is, hogy nyugisan élhessek.
- Gyere, dobok fel egy kávét, rágyújtani is a konyhában tudsz.
Ezzel bemasíroztunk a konyhába, felrakott egy kávét, én pedig rágyújtottam, és leültünk az asztalhoz. A kávé hamar lefőtt, Gabi a mögöttem levő hűtőből vett elő tejet, mikor váratlanul lesmárolt és én ezt egy percig sem bántam, felálltam majd a falhoz szegezve csókoloztunk tovább.
- A kávé? - suttogta.
- Nem érdekel - mosolygtam.
A pulóveremet egy laza mozdulattal lehúzta rólam, majd a pólómat felhúzva csókolta testemet, miközben én is lehámoztam róla a felső ruharéteget és kicsatoltam az övét. Szép, izmos, de nem az a agyon dolgozott teste volt, nem túlzásba esve a szolival sem. A nadrágjába benyúlva először érintettem meg a farkát: meleg és kemény, körülbelül ugyanakkora lehet, mint az enyém, 18 cm. A nyakát puszilgatva jutottam el az alsójáig, azon keresztül csókolgattam, majd azt lehúzva végre elém tárult férfiassága. Forró és szinte édes volt a makkja, amely jó nagy volt - ütemesen szívtam, nyaltam farkát, míg ujjaim a popsiján játszadoztak. Pár perc után megfogta az állam és felállított majd ismét egymás szájában találtuk magunkat míg ő is levedlette segítségemmel a nadrágomat és letérdelt elém. Éreztem ahogyan melegség önti el az ágyékomat és farkamat. Először jó mélyen a szájába vett, kezét a hátsómra téve jelezte, hogy irányítsak én, így szépen lassan, majd időnként egyre erősebben dugtam a száját. Pár perc után felállt, megfogta kezemet és a lakás sötét részébe kísért és benyitottunk a szobájába, ahol a nagy sötétben, még az ajtóban ismét smároltunk, miközben egymás farkát simogattuk, majd lehuppantunk az ágyra. Én a hátamon feküdtem, ő pedig amilyen szorosan csak tudott, rám feküdt, farkaink szorosan egymáshoz, közben pedig a popsiján járt a kezem, amikor valami olyan történt, amire álmomban sem számítottam volna és amely esemény új mederbe terelte az éjszaka történéseit...
Egy újabb kéz érintését éreztem a combomon és friss leheletet a nyakamon, hirtelen jobbra fordítottam fejem és egy másik fiú arca körvonalazódott előttem. Ekkor Gábor kinyúlt balra és felkapcsolt egy kis lámpát, az én lélegzetem pedig elállt: a szőke srác volt a kávézóból. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy Gabi említette, hogy az egyetemista haverjaival volt lenn, de akkor én már nem foglalkoztam ezzel a sráccal.
- To... To... Tomi vagyok. - kicsit remegve szólaltam meg, miközben Gabi a nyakamat csókolgatta.
- Ádám. - válaszolt mosolyogva a fiú, majd azon nyomban megcsókolt. Előtte sosem voltam még hármasban, nem is igazán foglalkoztam vele, jó volt egy fiúra is a koncentrálnom, de ami ezek után következett, az mindent megváltoztatott.
Gabi folyamatosan a farkam felé csókolgatott, miközben Ádám kitakarózott, ekkor láttam először teljesen mezítlenül: izmosabb, szolizott felsőtest, és a farka... Hatalmas. Úgy 21 lehetett, amennyire megtudtam figyelni, mert a lámpa fénye nem volt túl erős. Gabi szája gyengéden játszadozott az ágyékomban, én pedig azon kaptam magam, hogy már Ádám nyakát csókolgatom és kezemmel a farka felé nyúlok. Ekkor ő megcsókolta Gabit, aki ekkorra abbahagyta farkam kényeztetését. Ekkor én végigcsókolgattam Ádám felsőtestét, meglepődve a piercingen a mellbimbójában, ilyennel se találkoztam még! Aztán már a farkánál találtam magam. Nyelvemmel a forró makkját izgattam és csókolgattam nagy vesszőjét és egy pillanat múlva a nyelvem már a farkával játszott a számban, közben hallottam a cuppogást, Ádám Gabi farkára cuppant rá. Pár perc után Ádám rámászott a hanyatt fekvő Gáborra és dugásra emlékeztető mozdulatokat tett, míg se szó, se beszéd, én már a popsijánál voltam s nyelvemmel izgattam a lyukát, nyaltam. Mondanom se kell, ekkora már mintha egy vödörnyi vízzel öntöttek volna le minket, úsztunk az izzadságban. Ádi hátranézett és megszólalt:
- Ha kész vagy, tedd be! - mosolygott és ismét Gabit csókolgatta.
- O.. Oké. Ööö, gumi? - kérdeztem bizonytalanul.
Ekkor visszafordult és elmosolyodva megrázta fejét. Még egy kicsit kényeztettem a számmal, majd lüktető farkammal mögé kerültem és próbáltam gyengén bevenni a lyukát, amikor a kezét éreztem a csípőmön és maga felé nyomta. Több se kellett, egyből keményen bevertem neki. Először kicsit szűknek tűnt, de rögtön elkezdtem dugni a forró lyukát. Ő mind hevesebben akarta, de sajnos én tudtam, már annyit izgattak, nem kell sok hogy elsüljek, és hamarosan el is sültem, de közben Ádi alig nyögött. Ekkor kihúztam farkamat és eldőltem oldalra. Ők még mindig smároltak, közben láttam, hogy Gabi veri a farkát, de aztán abba is hagyta, felhúzta lábait és Ádi farka már benne is volt. Ekkor Gabi megfogta a kezemet, magához húzott és hosszasan csókolt, miközben egyre erősebb löketeket adott neki Ádi. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyes, szerénynek tűnő pasi ilyen heves tud lenni, láttam a könnycseppeket Gabi szeméből kifolyni, de Ádi keze egyre csak a száján tartotta az én számat. Eltelhetett 5, de lehet 10 perc is, mire hatalmas élvezettel durrant el Ádi, és hatalmasat nyögött fel Gabi. Ádi a másik oldalra dőlt, mint a sózsák, erősen lihegve, majd már fel is pattant és feloltotta a nagy villanyt és már ki is ment. Végignéztem Gabin: erőtlenül, pihegve feküdt az ágyon, most vettem csak észre, hogy még mindig milyen szorosan fogja a kezemet. Nagy, fehér cseppeket vettem észre a mellkasán, ő is elment időközben. Ádi visszatért egy törölközővel, Gabi mellé ült és letörölte a sperma cseppeket, és a popsiját is törölgette. Gabi is már észhez tért, hosszasan megcsókolt, aztán Ádit is majd mi ketten is hosszú, forró csókot váltottunk.
- Egy kávét? - kérdezte.
- Köszi, jól esne. Meg egy cigi is. - válaszoltam.
- Kettő is! - mosolygott Ádi.
Ekkor feltápászkodtunk az ágyból, és a három pucér test a konyhába vonult, behúzva a függönyt, kinyitva az ablakot. Jól esett a friss, hideg levegő.
- Hány éves is vagy? - kérdezte Ádi.
- Én? 19 múltam. - feleltem, és ekkor láttam teljes fényben őt. Nagyon helyes, kisfiús arc, kockahas, és a piercing is ott a bimbójában. És tetoválás! Nem gondoltam volna, hogy ilyen, non figuratív, de nagy tetoválás lenne egy ilyen, szerénynek tűnő srácon.
- Akkor én vagyok a legidősebb, már 22 éves vagyok, Gabi egy évvel fiatalabb. - folytatta.
- És... ti együtt vagytok?
Egymásra néztek és elmosolyodtak.
- Nem, lakótársak vagyunk. Én a volt pasimmal éltem itt, de aztán dobtam, Gabi pedig a januári vizsgaidőszakban költözött ide. Kifejezetten meleg lakótársat kerestem, és őt már ismertem is az egyetemről.
- Ja, csoporttársak vagytok?
- Nem. Én harmadéves vagyok, ő másod. De egyszer már leszoptuk egymást a Gólyabálján. - mosolyogtak és csókot váltottak.
- Szóval, mi így vagyunk jól. Nyugodtan hozhatunk fel pasikat, nem kell parázni, mit szól a másik, igaz? - folytatta Ádi.
- Igen. - bólintott Gabi.
Ezek után teljesen szokványos beszélgetés jött. Elmondtam, hogy végzős vagyok középsuliba, Kecskemétről jöttem, és azt is megtudtam, hogy Ádi észrevette, hogy stíröltem, ő mondta Gabinak, hogy szedjen fel és hozzon fel.
- Hmm, nem vagytok éhesek? - kérdezte Gabi és mindketten bólintottunk.
- Egy pizzához mit szóltok? Szereted a házi pizzát?
- Hm, jöhet! - mosolyogtam.
Aztán Gábor benyúlt a hűtőbe s már a pizzát húzta elő, míg mi újabb cigit toltunk el Ádival. Megmelegítte aztán a konyhaasztalra került, előkerültek a tányérok, villák és el is kezdtük pusztítani a pizzát, de nem sok falatot ettem, mert a két srác annyit hülyült és ugratta egymást, míg az egyik pillanatban Ádi egy szeletett nyomott Gabi mellkasára, szinte az ütő is megállt bennem. Egy pár másodperc eltelt, mire mindketten elkezdtek röhögni és már én is. Aztán Ádi már Gabi mellkasát nyalogatta, éreztem, ismét állok, mint a cövek, ekkor Ádi odahajolt és megcsókolt, majd letörölte a maradékot és ettünk tovább.
- A mosdó hol is van? - kérdeztem, mire Ádi kézen ragadott és elvezetett oda, és be is jött velem.
- Ugye nem zavarok? - kérdezte.
- Dehogyis, te vagy itthon. - feleltem és elkezdtem csurgatni, de nem én fogtam immár a farkamat.
- Jó kis buli volt előbb, nem?
- Aham. Ti aztán tudtok élni.
- Hát na. Egyszer élünk, állítólag. - aztán megrázta a farkam, hogy az utolsó cseppeket is kirázza, majd megmarkolta a seggemet.
- Téged lehet? - kérdezte.
- Igen, igen. - szinte suttogtam.
- Engem nem igazán, jobb szeretek dominálni, nagy ritkán lehet dugni.
Ekkor kisebb fajta csodálatot éreztem, hogy én megtehettem, aztán kijöttünk a fürdőből. Ekkor Gabi már a mosogatónál állt, Ádi mögé állt, csókot lehelt a nyakára és a farkát markolta, míg ő mosogatott, majd azzal az egy tányérral végzett, és már meg is fordult és csókolták egymást. Ekkor úgy gondoltam, odaállok Ádi mögé és oldalról csókolgattam a nyakát miközben a merev farkam a popsijába fúrtam. Aztán felém fordultak és mindketten egyszerre csókoltak, míg Ádi szépen kivált és mögém került, immáron Gabi meztelen testének feszültem, és éreztem, az én popsimat markolássza Ádi és az egyik majd a másik ujját is bedugta a lyukamba.
- Menjünk be. - szólalt meg Gabi. Ekkor bementünk a szobába és elterültünk az ágyon, Gabi a hasán, én pedig ráfeküdtem, mögém pedig Ádi került. Nem is gondoltam rá, hogy a legnagyobb farok, ami eddig bennem járt, az 18-19 cm volt, de nem is érdekelt!
Merev farkamat Gabi még mindig tág lyukába toltam és ütemesen elkezdtem dugni őt amikor hirtelen éreztem, hogy egy forró, nagy makk van az én lyukamnál is és már bennt is volt, én pedig hangosan felnyögtem.
- Abbahagyjam? - suttogta Ádi.
- Dehogyis, csak keményen! - mondtam szinte nevetve. És ekkor egyre erőteljesebben éreztem magamban hatalmas farkát, sosem éreztem ilyet, de minden egyes lökete fájt és egyben nagyon élveztem is. Én csak szép lassan tudtam dugni Gabit, aki hol a nyakamat, hol a számat csókolta. Nem tudom hány perc telhetett el így, amikor éreztem, hogy kicsusszant Ádi farka, ekkor Gabi is jelezte, vegyem ki. Én feküdtem ezúttal a hátamon, terpeszben vártam Ádit aki nem soká várakozott, közben hol a farkát verte Gabi, hol engem csókolt, de én megragadtam a farkát és odahúztam, és miközben egyre keményebb és fájdalmasabb löketeket éreztem, a farkát szoptam. Előtte láttam a szekrényen az órát: 4:17. Aztán Gabi egy jó nagyot élvezett a számba, és immáron csak Ádi és én voltunk. Szinte kitépett a nyakamból egy darabot, úgy szívta és egyre hevesebb is lett, amit én nagyon élveztem, a körmeimet gyengéden, de mégis keményen a hátába mélyesztettem és ő ezt egyre jobban élvezte. Aztán megtörtént. Életembe először úgy élveztem egy hatalmasat, hogy hozzá se nyúltam a farkamhoz. Tudhat valamit Ádi. De pillanatok múlva ő is elment, de abba beleremegett szerintem az egész ház is, de én biztosan. Soha nem éreztem ilyet és azóta sem, Mintha a szüzességemet vesztettem volna el. Pihegve kidőlt oldalra, és én is alig kaptam levegőt, aztán ránéztem az órára: 5:05. Életem leghosszabb és legkeményebb dugása volt ez. Szinte minden erőm elszállt, észre se vettem, hogy a másik oldalamon Gabi fekszik és ölel át, közben Ádi egy új törölközőért kiszaladt.
- Ezt jól bírtad! - csattant fel Gabi.
- Nekem mondod? Soha életembe ilyen hosszú még nem volt. És fájdalmas. És jóóó. - ő csak mosolygott, tudta miről beszélek. Cigivel a szájában tért vissza Ádi, felhúzott, aztán a popsimat törölte, közben a nyakamat csókolta, aztán ki a konyhába, de éreztem, majd összeesek, a lábaim remegnek. Lehuppanok a székre, mint egy öregember.
- Kávé? - mosolygott Ádi.
- Egy pohár valamit kérnék. - válaszoltam, erre ő benyúlt a hűtőbe és egy üveget vett elő, majd töltött. Nem is foglalkoztam vele, hogy alkoholt önt, tökmindegy volt. Aztán elém tett egy poharat, 2 decis teaszerűséggel, én megfogtam és beleittam, mire mindketten csak ámultak és összenéztek. Ismertem az ízt. Whisky. Évek óta iszom családi összejöveteleken és még néhány alkalommal, nem fogtatok meg! - mosolyogtam magamban.
Azért az egészet nem ittam meg, csak megkérdeztem, kérhetnék-e egy törcsit és elmentem letusolni. A zubogó víz alatt újra lejátszottam magamnak az elmúlt órák történéseit. Soha életembe ilyenben nem volt és már nem is lesz részem. Hihehetlen. Álmodok talán? Nem. Ekkor lépett a zuhany alá Gabi, és segített a tusolásban, aztán kiléptünk mindketten: Ádi is ott volt már, épp a fogát mosta.
- Na fiúk. Aludni is kéne, nem? - kérdezte Gabi.
- Nekem programom van, de ti menjetek csak. Ja. És pizsama nincs! - mosolygott Ádi. Gabi kézen fogott és elvezetett a szobába, ahol még mindig az izzadság és férfiasság szaga terjengett. A ruháim is ott voltak, most vettem csak észre, hogy a gatyám gombjának hűlt helye, heves ez a fiú. Aztán rendbe tettük az ágyat.
- Hol alszol? - kérdezte Gabi - Középen jó lesz?
- Persze - feleltem. Majd lefeküdtünk, ő felém fordult én pedig felé, kezemmel a mellkasát cirogattam, aztán egy csókot váltottunk és elköszöntünk. Én oldalra fordultam, és már éreztem is a kezét, ahogy átkarol és így aludtunk el. Ennek a csodálatos éjszakának sajnos vége.

 

 


Copyright © 2021 Színes Web Ltd.